Prágai Magyar Hirlap, 1926. február (5. évfolyam, 26-49 / 1064-1087. szám)
1926-02-21 / 43. (1081.) szám
3-f>i>av;M.A\A<vV2Vf>.HTi>T.aT> 1926 lebruár 21, vasárnap Torna István Mint kis diáknak nagy élményem volt Torna István ifjúsági regénye: A hegyaljai diákok. Csak ma látom a müvet a maga teljességében: Torna István volt az egyetlen magyar iró, aki észrevette a báboruelőtti ifjúság és rajta keresztül az egész magyar társadalom égető, súlyos problémáit. Az ő könyve volt az első modern ifjúsági regény irodalmunkban. Torna István nem véletlenségből kezdte az ifjúsági regényen. A jogászból lett katolikus pap, a pesti szerkesztő, a budai Szent Imre kollégium prefektusa tárt szemekkel járt a világban, vezére volt a fiatalságnak és finom leikével rögtön észrevette, hogy uj utakon fog elindulni a jövendő. Az uj programot az „Élet" irta zászlajára. Nagy iskola volt ez a tábor, ahová Torna került. Az élén Andor József, az aranyszívű Cyprián állott, aki csodálatos érzékkel ismert és karolt fel minden igaz tehetséget, akinek jóságával, tudásával erős kritikai szigor párosult. Ebből a körből loinbosodott hatalmas fává Prohászka Ottokár misztikája, keresztény szimbolizmusa; innét indult Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Erdős Renée, Sik Sándor, Harsányi Kálmán, az „EPák" szerzője, Harsányi Lajos, a „Hagia Sophia“ írója; az Élet hasábjain jelent meg Móricz Zsigmondnak Harmatos rózsája. A fiatalok közül itt kezdte: Mécs László, Rácz Pál; Erdélyből Nyirő József. Itt dolgozik lankadatlan szorgalommal, vasenergiával Torna István, maga is tevékeny munkása az uj szellemi reneszánsznak. Szerkeszti Andor mellett a lapot, szervezi az Élet nyomdai és irodalmi vállalatot, közben jelennek meg müvei is: Muzsikáló óra, Élet és irodalom. A fővárosi sajtó fölfigyel a finomtollu iró szavára és nagy jövőt jósolnak neki. Papi hivatása azonban elszőlitotta Budapestről, az irodalmi centrumból. Plébános lesz Muzslán, Esztergommegyében. Kénytelen sokszor letenni a tollat, hogy felcserélje azt a lelkipásztorkodás nehéz gondjaival. Elvágva a világtól, bedobva a magyar falu szürke életébe, Torna István tehetsége nem kallódott el, sőt fejlődött, rátalált önmagára. A gyémánt ragyogni kezdett az egyszerű környezetben is és fényével rávilágított a szomorú és mégis kedves magyar falura. A fájdalmak sötét évei megülték Torna István lelkét és a szenvedés megadta neki a kulcsot a magyar faj leikéhez is. Hosszú hallgatása nem hallgatás, hanem komoly, benső szemlélődés: a gyöngykagylő gyöngyei befelé hullanak, hogy egyszer, ha kitárul, mindenkit elbűvölhessen összegyűjtött szépségével. A magyar könnyek, a magyar tragédiák utján jut el Torna István a „KálváriáKi innen! Irta: Surányi Miklós. Megállt az előszoba ajtajában és csodálkozva látta, hogy odabenn koromsötét van. Mi ez? Máskor, mire hazaért, fényben ragyogott az egész lakás. Oly pontosan érkezett mindennap, hogy öt percet sem égett hiába a villany. Megnézte az óráját — Félkilenc... Ejha, mi ütött belém? Elnéztem az időt Megállt. Ez a pontatlanság egész megzavarta. Máskor kilencet ütött a Domonkosok órája, ahogy a kapu elé ért. És olyankor a vacsora már ott várta az asztalon, Irén már az ebédlő ajtajában állt és csókra nyújtotta a homlokát. Aztán leültek és ettek s a csemegénél megbeszélték a napi eseményeket és igy tovább. Mindennap ugyanúgy. Most meg nem ég a villany. — Hát hiszen nem is gyaníthatták, hogy ma korábban jövök. Félórát siettem. ' Majdnem visszafordult. — Mit csinálok én ezzel a félórával? — kérdezte magától aggodalmasan. Kivette a kulcsot a zsebéből. — Mindegy. Lesz nagy meglepetés. Bedugta a kulcsot. Nem ment. Megrázta az ajtót. A folyosó ijesztően visszhangzott,, de a kulcsot nem sikerült beerőszakolni. — Mi ez? Talán valami baj történt? Csengetett. Várt. Egyszerre csak kigyulladt a villany. Megjelent a szobaleány. — Jesszusom! Az elnök mogorván belépett. Miért ijedt meg ez a buta némber? De gőgösebb volt, semhogy tudomást vett volna a leány kedélyhangulatáról. A szalon felé tartott, ahonnan gyenge, rózsaszínű fény szűrődött át a nappaliba. — Elnéztem az órát — kiáltotta be mentegetőzve. — ír énke, mit szól ehhez? Egy félórát siettem. Benyitott a szalonba. — Áh ... szervusztok —• köszöntött zavartan. Vozári Dezső verseiből Krampusz Zimankó járta akkor. Ablakban állt a sátán s játékkezében őrzött kis marcipándorongot ; állt cukrászkirakatban egy imitált salátán, piros nyelve lebágyadt; pár rossz bonbon szorongott kis pléhkosárba gyűrve setét, kietlen hátán. Kegyetlen sors, te tudtad a vágyat, mely felette kincsét és marcipánját és tette: fekszik most a hóléfolyta csatákban, narancshéjak mellette, forgács belét a sárban egy hordár széttaposta s e kósza délutánban a szél üget felette Köszöntelek, rokon, jajt gyászolva árva hullád, kire rálép a szajha s az űzött kerge állat; Sok mindent megtanultam: mágnest s az aranybullát s most szivarfüst homályán keresztül invokállak e vershez, míg a téli eső halkan lehull rád. (1921) •Szonett Látod, drága, most újra irok néked szonettet rimest, bársonyos puhát, legyen szegély, ha fölszakad ruhád, legyen e torz iavászban esti éked. Mi kell még? Legyen füstölgő szivar, legyen virágos-kerted végin párkány, legyen, gyenge madzagra kötve, sárkány legyen tél, ősz, nyár, napsütés vihar. Mind neked adom, kicsit és nagyot, emléked is, ki szivemben bút hagyott, hogy a sarkon álltam bénán, sután. Fáradt vagyok, mint lompos kisgyerek, ki katonásdit játszott délután s még egy hosszút, utolsót tiszteleg. (1921) zók“-ig. A paraszti élet rajza nála nem genre-kép, hanem az egyetemes magyar élet szimbóluma. Könyvéből döbbenetes nagyszerűséggel bontakoznak ki a magyar faji- ság körvonalai. Torna István nem marad a felszínen, nem állapodik meg csillogó és legtöbbször csalfa netnzétieskédő szólamoknál, hanem a lényeget keresi: a magyar faj elásott, elfeledett specifikumát és helyes ösztönnel, prófétai ihlettel a földben és a föld népében jelöli meg azt. Torna István magyarsága nem kérkedő. Vérsejtjeiben, idegszálaiban, temperamentumában hordozza azt. Könyve felénk leheli az anyaföld csodálatos illatát. Ezen az ősi magyar talajon nemcsak pünkösdi rózsa, rozmaring és szekfü terem, de van kórő, bógáncs és sisakvirág is. Torna István realista, mert életet ad, de lelkének selymén ömleszti át. Az ő virágain emberi szeretet a napsugár és testvéri könny a harmat. Nyelve úgy kondul, mint kis falujában az imára szólító estharang. Erejének, művészetének egyik titka nyelvében rejlik; sohasem cicomás, különcködő, de mindig erőteljes, szepíőtlenlil magyar. Ha bízunk a sajátos szlovenszkői irodalom jövőjében, Torna Istvánt kell egyik pillérnek tekintenünk. Nem épit légvárakat, hanem mélyen az ősi földbe ereszti gyökereit. Megingathatatlan, termő, magyar őserő: ha benne hiszünk, önmagunkban hiszünk. ölvedi László dr. Az asszony vérvörös arccal ugrott fel. — Mi történt veled? — Szervusz! — hajlongott az asszony vendége. — Milyen szerencse ... — No, a szerencse az enyépi... Mindakét férfi érezte, hogy ostobaságot mond és elárulja magát. Az egyik, hogy nem várta a férjet, a másik, hogy fel van háborodva. A férj a törvényszék elnöke volt, a vendég a vármegye fiatal főispánja. Mindaketten nemrég kerültek le Pestről. Előbb az elnök, aztán az ifjú gróf... Az elnök felbőszüli, amikor az ifjú grófot kinevezték a vármegye főispánjává. Miért éppen öt? És miért éppen ide? A gróf a honvédelmi miniszter fia volt. Oda megy és akkor megy főispánnak, követ- ; ségi attasénak, konzulnak vagy minek, ahová és amikor akarja. És a gróf éppen ide jön... Holott... Holott Irén miatt már egyszer súlyos afférjuk is volt. Ezelőtt két esztendeje. Irén az Operában énekelt A gróf udvarolt neki. Viszony? Nem. Irén az ő menyasszonya volt. De a gróf feltűnően és szemtelenül ostromolta. Az elnök, akkor még főügyészhelyettes, provokáltatta is őt. Könnyű kardok, végkimerülésig ... Nos, a gróf Irén miatt követte őket vidékre. Ahogy az uj főispánt installálták, az elnök beadta áthelyeztetése iránt való kérvényét. Az elintézés késik és a főispán itt ül az ő szalonjában. Lassanként visszanyerte öntudatát — Mégis? — kérdezte élesen. — Rendelkezésedre állok — felelt fagyosan a gróf. VAz elnök haragja kilobbant. — Nem addig van az! — kiáltott harsányan. — Csak nem gondolod, hogy mi minden második esztendőben verekedni, fogunk s te közben állandóan üldözöd a feleségemet? Az asszony sírva fakadt és kérlelni kezdte az urát. — Gábor, az Istenért... hadd menien el a gróf... Én majd elmondom... Gábor, ne akarj botrányt... — Hallgass! — Gábor, beszélnem kell veled... Isten önnel, Imre ... Az asszony intett a grófnak, hogy távozzék. A főispán lassan, tétován, borzasztó zavarral kihátrált a szobából. Egyik kezét állandóan a nadrágja hátsó zsebén tartotta, ahol a revolvere volt. Az előszoba ajtaja nagyot csattant, a férj egyedül maradt a feleségével. Az elnök leroskadt egy székre és lihegve kérdezte: — Hát mégis? Az asszony megilletődve, könnyek közt válaszolt: — Gábor, ne gondold, hogy szégyent hoztam rád. — Nos? — Gábor, én szeretlek téged... — Eh!... — De csak, mint az édes, jó bátyámat... az apámat... — Válunk?... Az asszony lehajtotta fejét — Ha te beleegyeznél... Az elnök egy pillanatra megszédült. Aztán hirtelen felállt — Ezért volt itt a gróf? Az asszony ijedten meghátrált — ő tudni fogja kötelességét... — Szereted? — Igen. — És ő? — I^en. ' — Bizonyosan tudod? Irén elragadtatással nézett az ég felé.- - Oh! — Feleségül vesz? — Nincs kétségem benne ... — Akkor jő. Nós, hát én elmegyek. És az elnök kifelé, indult a szobából. Az asszony reszketve sietett utána. — Hová mégy, Gábor? — El. • Hová? Bouteron különös tanulmánya Balzac talizmánjáról Páris, február közepe. Honoré Balzac, a nagy francia regényíró, mint ismeretes, rendkívül babonás volt. M arcéi Bouteron most egy érdekes tanulmány keretében, melyet Beduk vagy Balzac talizmánja cinem tett közzé, hosszabban foglalkozik a nagy francia regényíró varázserejü gyűrűjével. Bouteron tanulmányában elmondja, hogy Balzac egy este felfedte barátjának, Laurent Jannak a varázsgyürü féltve rejtegetett titkát. Nézd ezt a gyűrűt! — szólt Balzac a barátjának. — Látom! válaszolta Laurent Jan. — Testvérek között sem ér többet négy szunál. — Ugyan ne beszélj! Nézd meg jobban! — Mondjuk: megér hatot, de aztán hagyd már abba! — Hát tudd meg — folytatta Balzac hevesebben —, hogy ezt a gyűrűt Hammer, a hires történetiró adta nekem legutolsó bécsi látogatásom alkalmával. „Majd egyszer — mondotta Hammer — rá fog jönni, hogy milyen nagy értéke van ennek a kis ajándéknak." Aztán hordtam a gyűrűt és már el is felejtettem Hammer szavait. Azt hittem, hogy olyan közönséges zöld kö van benne, amilyet tucatszámra lehet találni. — És aztán? — Nos, először ,is ezen a kövön arab betűk vannak . . . Tegnap, amikor jelen voltam a nápolyi követ estélyén, hirlelen az ötletem támadt, hogy megkérdezem a török Porta követét,, mit jelentenek a bevésett betűk?... Megmutattam a gyűrűt!... A török követ, alig hogy megpillantotta, az egész társaság csodálkozására meglepetten felkiáltott: „Az ön gyűrűje — mondotta és közben földig hajolt — a Prófétától származik! A kőbe a Próféta neve van bevésve I Ezt a követ körülbelül száz évvel ezelőtt az angolok ellopták a Nagy Mogultól s eladták egy német fejedelemnek ..." Itt közbeszóltam: „Bécsben Hammer történetíró ajándékozta nekem!" — „Most pedig csomagoljon és utazzon el a Nagy Mogul birodalmába, — mondta a török nagykövet. — A Nagy Mogul már arany és'gyémánthegveket ígért annak, aki visszahozza a Próféta gyűrűjét... Aztán visszajöhet az aranvrakománnyall — Képzeld — folytatta Balzac Laurent Jannak —, mennyire megörültem! Most csak arra akarlak kérni, kedves Jan, hogy te és Gozlan kísérjetek el a Nagy Mogulhoz, aki a hetedik mennyországban fogja érezni magát, ha megkapja a j Próféta gyűrűjét! Gondold meg: várnak az aranyhegyek! Laurent Jan azonban egyelőre többre becsülte a jó alvást és az elbeszélés meghallgatása után — i nyugodtan lefeküdt. Balzac sem indult el romantikus ujjara s továbbra is Parisban maradt. De mi történhetett a „Próféta gyűrűjével?" Még olvasható valahol, hogy Balzac büszkén emlegette csodatévő gyűrűjét: „Sok mindent legyőztem az én Bedukom segítségével!" Bouteron, aki Balzac alapos ismerője, elmerült a „kérdés" tanulmányozásába. Balzac hátrahagyott levelei közt talált egyet, amely arab felirásu pecséttel volt ellátva. Megmutatta a levelet egy orientalistának, aki úgy fejtette meg a talányt, hogy az arab Írást beduk-nak kell olvasni. Nem tudott hová lenni örömében! Tehát csakugyan a Próféta gyűrűje volt Balzac birtokában! Megmutatta ezután még más orientál istáknak is, de ezek szerint csak egy — Nem tudom. Csak nem tölthetem itt az éjszakát? — Miért nem? —Eh, ostobaság. — SzáRodába mégy? — Valószinüleg. — Sajnállak. — De azért meg tudtál csalni... — Esküszöm. —Minden asszony esküszik. — Nem voltam az övé. — Nem érdekel. — Gábor! — Tétován álltak a küszöbön. Az asz- szony szólalt meg előbb. — Gábor, te mindig jó voltál hozzám. — Ezután sem leszek bosszúálló. — Tudom. — Köszönöm, te nagyon szerettél engem. — Gúnyolsz? — Esküszöm, hogy nem. Én is szerettelek. — Nem látom. — De igen. Hü voltam hozzád. Pedig te... egy kissé... hogy is mondjam csak... te elhanyagoltál ám egy kicsit, Gábor... — Bocsáss meg... De talpig ur voltál.., A szegénységből, a homályból, a kísértések szé’éről emeltél magodhoz!... És úgy bíztál bennem. — Kár volt... — Nem volt kár ... Meg is érdemiem... Méltó voRam hozzád... Tiszta vagyok és... — És?... — És ma is csak téged szeretlek ... — És a gróf?... Az asszony a férie nyakába borult. — Ne bagvj el, Gábor ... Tmá'Urk ... A' tiéd vagyok, én. egyet1 en, szerelmes uram. Az elnök a.gva elborult és magához rántotta az asszonyt — Nem lehet bennünket széjjelszaki- tani... E:'t dadogta fé1 őrülten, lázas Siralomban. Éz aznap egyikük sem nyalt a vacsorához.
