Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)

1926-01-01 / 1. (1039.) szám

a Hogyan épül egy világváros? Madrid, december hó. SpanyolorSiZág a világháború kínos évei alatt meggazdagodott és mindaz a vér- és könnypatak, amely az egymást marcangoló háborús államokban kiömlött, átszivárgóit ide és itt szinarannyá változott. Spanyol- országban ma hihet ellenül sok a 0azdag em­ber, amit nem a fényes üzletek és a tömér­dek éjjeli mulató láttán következtetünk (mert a gazdag spanyol elkcpze'íhetétlenül fukar), hanem abból, hogy Madrid lázasan épül és fejlődik és a gazdagok egyre-másra épitettik a szebbnél-szebb, izlés esnél-izl ése- sebb palotákat a város legelegánsabb részei­ben. Spanyolország a háború óta jelentős fej­lődésen ment keresztül. A vezető osztályok és a pénz birtokosai, bár alig járnak idegen országokba, a pénzpatak ömlésével prakti­kus célok érdekében kezdtek dolgozni. Ki pattant és elfogadott lett a gondolat, hogy Madridot, az ország szivében lévő ezt a gyö­nyörű várost naggyá, hatalmassá és még szebbé kell tenni s ez a munka nemrégen meg Is kezdődött. Madrid belvárosát, a hepehupás, ósdi utcákban szorongó piszkos és ódon háztöm­keleget halálra Ítélték. Egy napon csákányos emberek hada jelent meg itt és a Gran Viá-t máról-holnapra lerombolták. Nyomban ez­után a régi házak helyére építeni kezdték az újakat: csupa 6—8 emeletes palotát, főúri lakásoknak, szállodáknak és áruházaknak. Ti­pikusan párisi mintára épült fel ez az utca, amelynek a nevét is átkeresztelték ezúton: Avenida dél Conde de Penalver lett a kereszíségben az uj neve. A régi, piszkos spanyol utcából a belváros legszebb sugárut- ja lett. amely szélesebb az Andrássy-ufcnál és amelyen négy hatalmas áruház állj az egyik jóval nagyobb a pá isi Galerié La- fayette-nél. Ez a rombolással bevezetett épitőiminka azonban nem egyedülálló. Az óvárosban szá­mos helyen szünet nélkül pusztulnak az ósdi házak a csákányütések alatt, a perifériákon pedig gombamódra nőnek ki a semmiből a hatalmas épülettömbök, a 6—8 emeletes lakó­házak s az egész városrészek. És aztán itt mutatja meg a sponyol alkotószeiiem hatal­mas erejét, amelyet csak csodálni és dicsérni lehet. Először is a modern, uj részeket mértani pontossággal építik meg. Széles, tágas, hosszú sugárutak futnak ki minden irányban egy-egy hatalmas oktogonból. A sugárutak egy másik, a következő oktogonba torkoll­nak, ahonnan ismét sugárutak ágaznak szét. A sugárutakat keresztutcák kötik össze, bi­zonyos távolságokban pedig egy-egy széles körút Az oktogonok közepére parkot ültet­nek, scökőkuttal, vagy pedig szoborral. Köz­ben a 20—30 méter széles sugárutak kocsi­ul iát pompás kőburkolattal fedik be, két- oldalról pedig 5—6 méter széles betonjárda készül, amelyen 2—2 sor iát ültetnek el, pa­dokkal. Ezután — nüközben már házak is kezdenek épülni a teljesen kiépített uttestü utca két oldalán —- üzembe helyezik a már kezdetben megépített földalattit és a villa­most s végül nagyszerű világítást szerelnek fel. így épülnek Madridban az utcák. Valódi amerikaias lendülettel és bátorsággal s el­mondható, hogy ma sokkal kényelmesebbek és modernebbek a város külterületei, uj ré­szei. mint a belsőbb városnegyedek egyes utcái. De épül, épül minden} Mindenütt lázas és ideges építkezés folyik, uj bérpaloták ke­letkeznek, de mindannyi a külterületen, amerre szabad a térség, tiszta és egészséges a levegő s akadály nélkül terjesztheti ki folyton növekvő, roppant testét ez a hir­telen nekilendült világváros, amelyet bölcs kormányzói a ír dern városépítés minden vivmr . ' a! igyekeznek félszereni. Egy-két év alatt Madrid terjedelme és lakossága a mainak kétszeresére rog emelkedni, mert a spanyol főváros jele a tősége nap'•ól-napra és" ““vehetően en " edik. Addigra, természe­tesen, gyökeres átalakulásokon megy át ez a büszke város és igazi, hamisítatlan világ­város válik belőle, amely azonban elüt majd a többi ilyen várostól, annyiban, hogy ezt — ésszel építették . . . A lázas építkezéstől függetlenül Madrid nem ismeri a lakásínséget. Főleg nagyobb Péntek, január f. lakásokban an óriási kínálat, ami az újsá­gok hirdetéseiben és — magyar szemnek szo­katlan látvány! — a kapukra kiakasztott cé­dulákon jut kifejezésre. Négy-ötszobás laká­sok a város bármely részében a napnak akármelyik szakában kaphatók, csupán a bérek azok, aminek hallatára a magyar em­bernek bizonyosan égnek mered minden ha- jaszála. Egy négy-ötszobás lakásért ugyanis elkérnek havi 2—300 pesetát is (2—3 millió magy. kor). Igaz viszont, hogy az enyhe ég­hajlat áldása következtében fűtés elmén igen jelentős összeg takarítható meg, anu aztán a magas házbérösszeg pótlására alkalmas. Két- háromszobás lakásért a fentinek átlag felét kell fizetni. Az árak azonban nagyon mélyre fognak zuhanni, iia Madridban a most épités alatt álló néhány száz bérpalota felépül és lakha­tóvá válik. S akkor a büszke és előkelő spanyol főváros a világ legkellemesebb vá­rosainak sorába fog lépni, mint a legújabb, igazi amerikaias ’ tempóban felépült világ­város. Rimaszombat az ufév távlatában Rövid beszélgetések a város kisiparából, nagyiparáról, kereskedelméről és a pénzpiacról — A p. M. H. tudósítójától — Rimaszombat, január hó. Kis álmos város igy tói közepén Batyiország, Qömönnegye hajdani székhelye, ma halálraítélt városka. Bámész pocsolyák ölelik cuppanósan ci- pőinket a téli havas esőben, korzót imitáló főut­cáján délelőttönként sűrűsödik csak meg a tömeg s olykor estefelé is, amire sikerül aztán rámon­dani: ime, lüktet a város szive. A város szivével azonban bajok vannak. Lük­tetése beteges dobbanás csupán, kihagyó, elhaló szivremegések inkább, mint egészséges megindí­tója a vérkeringésnek. Szomorú, elhagyott, for­galmát vesztett délszlovenszkói városka, ami ta­lán legmesszebb s legkeservesebb helyre esett a nagy forduláskor. Társadalmi életének élénksége csak mutatója a réginek, egy-két táncmulatság, ötórai tea, vagy műkedvelői előadás méretén túl nem igen merészkedik itt senki és semmi. Hiszen az idén még színészek sem jönnek. , És ha jönnének? Szomorú arccal fogadná őket mindenki, álvigság volna a jókedv és hamis neve­tés ülne az arcokon. S egy a baj mindenütt, akár­kit kérdezünk is meg. Telek A. Sándor, a kisiparosok vezére, az ismert szlovenszkói költő a gyalupadnái fogad, mikor a rimaszombati kis­iparosság helyzetéről kérnék információkat. Rima­szombat a kisiparosok városa volt, érthető, ha érdekel a sorsuk. Azt mondja: — Rossz gazdasági helyzet, nagy adók: ez az első, amit mondhatok a kisiparról. A város tel­jesen kiesett a forgalomból, Losonc szívja fel a környéket. Építkezés nincs. Mig nálunk ez évben alig négy-öt házat építettek, Tornaiján ötvenket­tőt! A háború után mindenki foglalkozás után akar látni, rengetegen szállták meg a kisiparos szakmát is és ezzel elértük, hogy a békebeli, for­galmas idők iparosainak számát a mai szomorú esztendők kézművesei jóval felülmúlják. — Csak egy példa: Békében tizenhét asztalos volt, ma pedig negyvenkettő. Egyes iparágak, mint a tanárság, kivesznek. Rájuk fekszenek a gyárak. Egyedül a csizmadiáknak nincs verseny­társuk a gyárban, deltát azok is igen sokan van­nak. Végeredményben: a gyárak, a nagy adók s a forgalomhiány veszik ki a kisiparosok kezéből a kenyeret! Sicbert Károly, a konzervgyár igazgatója, akit a rimaszombati s ezzel együtt a gömöri gyárak helyzetéről kérdez­tünk meg, a következő választ adia: — Bár a kormány elég konciliáns a szállí­tásoknál, a középeurőpai pénzfeszültséget meg­érzik a gyárak. Készpénzfizetés alig van, a hite­lezést nagyobb mérvben pedig nem lehet teljesí­teni, mert a gyárak maguk Is horribilis áron kap­nak csak kölcsönt. Rendezetlen az adókérdés is. A vagyondézsma-felebbezést nem intézik el s most, mikor legnyomasztóbb a helyzet, szedik be 4—5 évre visszamenőleg az adókat. Baj az épít­kezési alkalom hiánya s egyáltalán a munkaal­kalom. — A munknélküliség érezteti hatását minde­nütt. Délszlovenszkónak a vörös hadsereg okozta kárját sem likvidálták még s ugyanígy vagyunk a hadikölcsönökkel. Ennek a vidéknek 15—20 mil­liója fekszik hadikölcsönben, ami 500.000 korona kamatot jelent. Ez a pénz már hatással volna a gazdasági életre is. A gyáripart némileg támo­gatja a kormány. így a konzervgyár most kapott egy félmilliós állami rendelést. Jó volna, ha ugyanezt a kedvezést a szállítási dijaknál, fuvar­nál is megkapnák, amint a magyar állam segítette annakidején a gyárakat. — Döntő volna a nyustya! Blasberg-féle ké­miai gyár prosperálása, ami az egész Rimavöl- gyét mozgásba hozná. A tiszolci vasgyár újra szerveződött s a csehországi gyárakkal is felve­szi a versenyt. A Magnezitgyár elvesztette régi piacát, Amerikát. Talán fellendülne, ha Oroszor­szágot nyerné meg piacnak. A malmok sorsa szo­morú. Nem veszik föl a versenyt a külföldiekkel, elsősorban a magyaroszágiakkal. Fűrésztelepeink jól mennek, bár hiányzik a nyersanyagjuk. A tűz­és müfa termelése biztató. Feltűnő, hogy e vidé­ken sem sör, sem pedig cukorgyár nincs, holott jól menne nekik. Szép fellendülést mutat a fülekl zománcgyár s a nagyszlabosí papírgyár. — Rimaszombatban speciálisan kevés a gyár, mert mindig kisiparos város volt. Ami azonban a nagyipart fejlődésében mégis megakadályozza s a kisipart elnyomja: ez az adóteher, a forgalomból való kiesés. Ezen kellene javítani! A kejeskedők helyzetéről ’ Dicknianu László, a Kereskedelmi Testület elnökétől kértünk fölvi- lágositást. — Mióta Rimaszombat nem közigazgatási köz­pont, mióta elvették hivatalai nagy részét: rossz­ra fordult a kereskedők helyzete. Azelőtt egyfor­mán bejött a murányi ember és a sajóvidékl és itt járt a várgedei és a garami. Hivatalos ügye vé­geztével okvetlenül vásárolt valamit. Most mind nem látjuk ezeket az embereket. Kiestünk vég­képp a forgalomból s a csökkent forgalomhoz mérten több a kereskedő, mint ezt elbírnák. Pe­rifériára jutott Rimaszombat, nyomják a nagy adók, a csehországi gyárak erősen konkurálnak. És szokatlanul nagy a vásári kereskedelem is. Jövőnk a legsötétebb. Mindenütt a pénzre van panasz. Megkérdez­tük az élet főmozgatójának, a pénznek egyik szakemberét, Fényes Sándor bankigazgatót, a Rimaszombati Takarékbank igaz­gatóját, a pénzügyi helyzetre vonatkozólag. Van-e kibontakozás? — A megnyugvás még nem állhat helyre — felelte. —• Már a bankok között nagy tiszti tó fo­lyamat ment végbe s a megmaradt bankok most már állják a versenyt. A Gömörmegyel Népbank után a Hitelbank került zátonyra, amit aztán a Tátrabank szanált, éppúgy, mint a Rozsnyói Ban­kot Is szanálta a Tátia. A Nógrádmegye* Nép­bank nehéz helyzetét a rimaszombati pénzpiac is megérezte. — A közönség megnyugvása még nem tért vissza. A hitelkercsés fokozott, a betétek azon­ban még gyéren jönnek, noha már biztonságos a helyzet. A betétek kis számának föoka elsősorban az idei rossz termés. Azonkívül r4 birtokparcellá­zás révén sok gazda birtokába fektette, be ma­radék pénzét, igy inkább kölcsön kell neki. — Nagy az adóteher A kereskedelem küz­delme a megélhetésért kihat a pénzpiacra is. Nincs forgalom. A banktörvény értelmében a legtöbb pénzintézet konszolidálódott és szigorú cenzus alá fogták azokat a bankokat, amelyek betéteket fo­gadhatnak el. Az állam ezáltal garanciát adott s igy remélhető, hogy a fekete helyzetből nagynehe- zen megvirrad a vigasztalás végre. így szóltak az illetékes tényezők. Általános a panasz az adókra s a forgalomból való teljes kiesésre. Rimaszombat az alvó Csipkerózsika szerepét jáísza mostan: kis délszlovenszkói város, szegény, szomorú, anélkül, hogy várhatná egyha­mar helyzete jobbraiordulását. S hányszor megtörténik az az eset, amit lát­tunk ma, mig egy kereskedővel a gazdasági hely­zetről beszélgettünk. Kérdezzük: — Mennyi a tegnapi bevétel? — Száz koronát kerestem. — Mennyi kellene? — Szeretném legalább azt a rongyos ezer koronát kikeresni, amivel az adóhivatal három nap óta hajszol. Egyelőre ezer koronát kell fi­zetnem. De hol vegyem? Hisz élnem is kell! Ez a helyzet Rimaszombatban, az újév küszö­bén. $ nem különbek a kilátások sem . . . Sz. V. Me várd vntg /efszéíüunft, ftotfit AAAAAAAAAAAAAA4AAAAAAAAAAAAAAAAA Sorsjegyeket mindenki csak GaSpieriit és Tsa baafclázálu vesz, Sratisi^va, StátiniCiiá al. Telefon 1930 és 236,. rrrmvmfffmfmfVffTfwm? Halálugrás — Részlet egy készülő regényből ■— irta: Tamás Mihály II­A délre járó nap Klárát keltette fel elsőnek Ahogy a szemét kinyitotta és a párnán egy ku­száit hajú, fénylő bőrű férfit pillantott meg, ijed­ten ugrott ki az ágyból. Sietve kapkodta magára a ruhát és amikor felöltözött, könnyűit sóhajtás­sal ült le egy karosszékbe. A három ember rnég tnéiyen aludt, Nyáry és a grófné a másik ágyban, a ba.ó csontos ujja: mint a pók lábai ágaztak szépéi az asszony mez­telen mellén. Klári körüljárta a szobát, halk macskaléptekkel lépett és tekuteie megakadt a grófné sárga bőröndjén- Hajnali álmosságában úgy látszik elfelejtette becsukni, mert mint árul­kodó száj meredt széjjel kétfelé. A koíierben az Iván fekete bársonykalapfa volt. Klári tizenhatéves fejét ennek a két napnak sűrített élményei amugyis megzavarták, rémülten szaladt Ivánhoz és halkan, hogy a többieket fel ne ébressze, költögetni kezdte. — Iván . . . Iván . • . — Mi ... mi az? — Keljen fel, Iván! • . . A fiú hirtelen öntudatra tért, amikor meglát­ta a lány rémületét, kiugrott az ágyból és ment, ahová Klári húzta. Klári kezét az íftózat meredt­re nyújtotta, úgy mutatott a kalapra. — Nézze, a magáé . . — Csakugyan, no Iám . . • a grófné koffer­jében. Elnevette magát. — Hát ettől ijedt meg, Klári? Akkor vette észre, hogy még nem öltözött fej. Amíg magára kapkodta a ruhát, apás, oktató hangon beszéli a lányhoz. — Látja, most egyszerre két ritka látványt élvezhetünk egy grófnőt ágyban és egy kalapot a grófné kofferjében, egy meztelen grófnét és egy jói takart tolvajt. Most csak azt szeretném tudni, hogy melyik az igazi: a grófné, vagy a tolvaj-., vagy tán mind a kettő? . . • A kofferhez ment, kivette a kalapját és a fe­jébe csapta. — Ez az enyém, annyi szent ... — azzal in­tett a lánynak — gyerünk ebédelni­Az étteremben Klári még mindig aggodal­maskodott. azután megtudták, hogy a vonatjuk csak este indul. — Rendben van az útlevelük? Iván el bámult­— Milyen útlevél? — Hát útlevél. — Hát Beregszászba útlevél kell? A hordár jóizüen nevetett. — Hát eddig hogy‘ jöttek? Klári naiv jószándékkal adta meg a választ. — Szekéren . . . — Akkor szerencséjük volt, mert ide már csak az ántántmisszió útlevelével lehet bejutni. Altkor vette észre Iván, amire eddig nem is ! figyelt, hogy az állomás körül ritkás csoportok­Mi lesz, ha a grófné meglátja a kalapot? j ^an idegen katonák álldogálnak­Iván kedélyeskedve fedte meg. j — ügy látszik — folytatta —, hogy az őrség ~~ Ejnye húgom, hát nem gondolja, hogy két- j aludt, amikor átjöttek Patakról- De most ion a tőnk közül ki fog majd szégyenkezni? Neki volt-e \ nehezebbje, a vonatba már nem olyan könnyű több joga a kofferjébe tenni, vagy nékem onnét j bejutni anélkül. kivenni? j A két ember arca nagyon fakóra válhatott, Ebéd után az állomásra mentek, hogy a vo- mert a hordár atyáskodó jósággal súgta Iván nat indulása után érdeklődjenek. A váróterem aj- ! fülébe: tájánál cseh katona állt őrt és amikor otthonos j — De azért csak jöjjenek el estére, a vonat nyugalommal akartak belépni, útjukat állta. j hétiharminc tájban indul, majd csak csinálunk va­— Nem lehet! í la mit . . . Ide jöjjenek, várni fogom magukat. Ez volt az első pillanata életüknek, amikor a nagy háború és a világpolitika irtózatos konzek­venciája az 5 szűkös kis polgári mindennapjukba betolakodott. Iván szemét ködös fájdalom lepte el, szólni akart valamit, nagyon gorombát, ök’é- vel az arcába szeretett volna sújtani a Fekete Erdő tájáról magyar rónára vetődött cseh fiúnak, de fáiyo’os szeme a katona csillogó bajanettjén akadt meg, az emberi jogok legörökebb forrásán. Csendesen, szótlanul mentek odébb, egy régi fajta hordárt láttak meg. azzal álltak szóba, akitől Alászoígája. Visszamentek a szállodába Klán nem akart belépni a szobába, már előre félt attól a jelenet­től, amikor a grófné majd meglátja Iván fején a kalapot. Ivánnak erőszakkal kellett az ajtóhoz vonni. A báró egyedül volt, az ablaknál állott, ne­heztelő szemrehányással fogadta őket Hol jártak? Már mindenfelé kerestem ma­gukat . . . Iván elmondta, hogy az állomáson jártak pn­A „HaIslc” a legjobb és a legfrissebb magyar képes színház! és művészeti ketirevü. Minden héten a budapesti színházak 1 műsordarabjának teljes szövegét hozza a .na minden egyes száma eieven riportázs, a ooranás no­vellák egész serege, aktuális színházi és művészet, problémák stb., megvitató cikkek hosszú sorozatai többszáz rajz és illusztráció disziii. A<1 Wf.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents