Prágai Magyar Hirlap, 1926. január (5. évfolyam, 1-25 / 1039-1063. szám)
1926-01-06 / 4. (1042.) szám
Cldfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké ; külföldre: évente 450, félévre 225, negyedévre 115, havonta 30 Ke. Egyes szám ára 1*20 Ke Független politikai napilap Felelős főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Dzurányi László Gál István Szerkesztőség: Prága ü., Panská ulice 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadó- hivatal: Prága II., Panská ul 12/III. —Telefon: 30311.— Sürgönyeim: Hirlap, Praha Bethlen leszámol a te lanO® roll hal és megmenti Magyarország becsületét Mindenkit a bíróság kezére juttat, akinek a frankhamisításban része volt — Franciaország is tisztán ítéli meg a helyzetet A priusz Irta: Flachbarth Ernő dr. Prága, január 5. Molnár Béla dr. volt országgyűlési képviselő egyik legutóbbi cikkében válaszolt „A megegyezés utja“ címmel e helyen megjelent cikkemre és ugyancsak két pártunk együttműködése mellett foglal állást, amidőn sok erőt, kitartást és türelmet kíván újévi ajándékul azoknak, akik a megegyezés útját egyengetik. Ez a cikk is azt mutatja, hogy a közvélemény egyre fokozódó erővel követeli a békét és meg vagyok győződve róla, hogy a közvéleménynek ezt az óhajtását teljesíteni fogják azok a tényezők is, akiknek kezében fekszik a helyzet kulcsa. A kereszténygzocialistapárti publicista lojálisán elismeri, hogy Szent-Ivány Józsefnek, a magyar nemzeti párt vezérének a magyar-német klub alakuló ülésén mondott beszéde korrekt ellenzéki beszéd volt és ezzel véget vetett azoknak a minden alapot nélkülöző, rosszhiszemű mendemondáknak, amelyek arról regéltek, hogy Szení-Ivány és pártja eddigi éles ellenzéki magatartását mérsékelni, illetőleg enyhíteni készül. Szent- Ivány József egyéniségét és működését a magyar közönség sokkal jobban ismeri, semhogy őt ilyen alaptalan vádakkal szemben védelmezni kellene és ezért csak arra hívom föl az olvasó szives figyelmét, hogy az adott politikai konstelláció mellett, amikor a cseh nemzeti koalíció a régi módszer szerint a nemzeti állam fantomját akarja megvalósítani és ennek érdekében a legkíméletlenebb harcot folytatja a magyarság ellen, minden magyar politikus számára csak egyetlenegy ut képzelhető és ez a kíméletlenséget kíméletlenséggel viszonzó önvédelmi harc. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy a mai rendszertől semmit sem várhatunk; mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a mai kormányzat megbuktatása előtt a magyarság szomorú sorsának legcsekélyebb enyhülését sem remélhetjük; mindnyájan arra törekszünk, hogy a forradalmi nemzetgyűlés által ránk erőszakolt alkotmányt a területi és nemzeti autonómiák uj rendszerével váltsák föl; végül mindannyian egyetértünk abban is, hogy a magyarság az önrendelkezési jog wilsoni elvének durva megsértésével került ebbe az államba. Ilyen körülmények között szinte fölöslegesnek látszik kiemelni, hogy Szent-Ivány és pártja korrekt ellenzéki magatartást kivan követni, mert ez az adott viszonyok között magától értetődő dolog. Ha Molnár Eéla mégis ebből indul ki, úgy ezzel bizonyosan csak azt akarja nyomatékosan kifejezésre juttatni, hogy a közös cél tekintetében a két párt között különbség nincsen. Molnár Béla fölfogása szerint ellenben helytelen az a fölfogás, amely szerint a gazdasági priuszt fölébe kell helyezni a kulturális érdekeknek, a nemzeti érzelmeknek és a szabadságjogokért való küzdelemnek. Meg vagyok győződve róla, hogy senki közülünk nem fogja kétségbevonni azt, hogy a mai vi- szonyok között, amikor a magyar társadalom napról-napra szegényebbé válik, amikor lábaink alól kicsúszik a talaj, a gyáros nem bírja a cseh nagyipar verseuyét, amikor a kereskedői és iparost halálosan fojtogatja az adóprés, amikor a munkások ezrei vesztették el a kenyerüket, amikor középosztályunk kolduskenyéren tengődik, a magyar társadalom gazdasági talpraállitása elsőrendű nemzeti érdek. De éppen olyan fontos a magyar kultúra ápolása, iskoláink megveaeime- zése és iskolaügyünk fejlesztésej a magyar színészet támogatása, az irodalom fellendítése, művészetünk megsegítése és a nemzeti öntudat ébrentartása. Ki hinné azonban, hogy erre képesek volnánk mindaddig, amig a jogtalanság jelenlegi állapotában sínylődünk, amig a hatalom azért teszi tönkre köz- gazdasági életünket és kultúránkat, hogy politikai erőnket elsorvassza? Ki hinné, hogy a ma uralkodó rendszertől gazdasági bajaink gyógyítására és kultúránk fejlesztésére megfelelő lehetőségeket tudjunk magunknak kieszközölni? A politika — sajnos — a legszorosabb összefüggésben áll ezekkel a nagy problémákkal és állandó hatást gyakorol alakulásukra. Mentői nagyobb a politikai erőnk és befolyásunk, annál nagyobb mértékben védekezhetünk gazdasági és kulturális téren. De mivel a mai kormányzattól az eddiginél nagyobb parlamenti képviselet esetén sem várhatunk semmit, kulturális és gazdasági érdekeink hathatós megvédelme- zését csakis a jelenlegi rendszer bukásától remélhetjük. Ez az a sarkpont, amely körül nemzeti politikánknak a közel jövőben forognia kell, ez az a cél, amelynek elérésére erőinket egyesítenünk kell, ez az a szempont, amelyből minden politikai történést szemlélnünk kell. Csak a mai rendszer bukásától várhatjuk politikai érvényesülésünket, kulturális és gazdasági helyzetünk javulását. Erre a pontra koncentráljuk tehát minden erőnket. Hogy mi jön a mai rendszer bukása után, milyen álláspontot fogunk elfoglalni egy azután kialakuló uj kormánnyal szemben, milyen követeléseket fogunk annak irányában támasztani, igénytelen nézetem szerint ebben a pillanatban alárendelt jelentőségű kérdés. Ez természetesen nem jelenti azt, mintha ölhetett kézzel kellene néznünk az eseményeket. Kulturális, társadalmi és gazdasági szervezeteinket addig is fejlesztenünk kell, illetőleg azokon a területeken, ahol ilyenekkel nem rendelkezünk, uj szervezeteket kell létesítenünk. Igen nagy tévedés volna azt hinni, hogy a két pártnak egymást keresztező, sőt gyakran egymással ellentétes munkája utján megfelelő eredményt tudunk elérni, mert azt csali az egész magyar társadalom vállvetett munkája hozhatja meg. Ennek a munkának a pártok fölött álló, de a pártok támogatását élvező szervezetek által való megszervezése mindnyájunknak elsőrendű feladata kell hogy legyen, ha a nemzet reneszánszát el akarjuk érni. Emlékezzünk Széchenyire, aki fölébresztette a szunnyadó magyar társadalmat, aki annak minden sejtjében megindította a vér friss keringését, aki az egész magyarságot serkentette munkára és aki annyira nem volt pártember, hogy kereken visszautasította barátainak ama fölszólitását, hogy politikai pártot alakítson. És mégis ki vonhatná kétségbe, hogy egyike volt a legnagyobb politikusoknak, akiket a magyar géniusz valaha is kitermelt. Céljaink és feladataink — úgy hiszem — azonosak. Nagyszabású politikai vezetés nélkül nincs kulturális és gazdasági fejlődés. Viszont gazdasági és kulturális pozíciónk elvesztése szükségképpen maga után vonja politikai erőkifejtéseink ellanyhulását. A nemzeti életnek ezek a megnyilvánulásai oly szoros és állandó összefüggésben vannak egymással, hogy teljesen lehetetlen megállapítani, melyiküket tekintsük fontosabbnak, melyiket tekintsük a priusznak. Annyi azonban bizonyos, hogy politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági téren csak veszíthetünk, ha célszerű munkamegosztás helyett elaprózzuk az erőnket Budapest, január 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Bethlen István gróf miniszterelnök vezetésével tegnap pártközi konferencia volt, amelyen a miniszterelnök kijelentette, hogy mindenkit a bíróság kezére juttat, akinek a frankhamisításban része volt, mert az ország becsületének megmentéséről van szó. Az értekezletről a pártvezérek azzal a meggyőződéssel távoztak, hogy Bethlen ura a helyzetnek s lesz ereje súlyos feladatát végrehajtani. A pártvezetők különbség nélkül bíznak benne, hogy Bethlen a frankhamisítás minden bűnrészesére a legerélyesebb szigorral lesújt s a leglelkiismertesehjjan vezetteti le a nyomozást, személyekre váio tekintet nélkül. Magyarország az ügyből tisztán fog kikerülni. Ennek a felfogásnak ad kifejezést a mai budapesti napi sajtó is kivétel nélkül. A Pesti Hirlap kiemeli, hogy a pénzhamisítást sohasem lehet hazafias takaróval befödni. Egyenesen hazaárulás az irrendentiz- mussal, amelynek Magyarországon komoly propagandája egyáltalában nincsen, összekeverni idegen állam valutájának meghamisítását A Budapesti Hirlap „Könyörtelen szigort követelünk'* című cikkében azt írja, hogy az igazi bűntény ott kezdődik a nemzet ellen, ha valamit eltussolni akarnánk. A Nemzeti Újság „Nincs kegyelem** címen ir a hamisításról s azt közönséges bűnténynek bélyegzi, amelyet semmiféle jogcímen sem lehet menteni. A legerélyesebben tiltakozik minden olyan beállítás ellen, hogy a bűntett elkövetői valami hazafias, vagy annak vélt címen vetemedtek a hamisításra. Hazafias célt csak tisztességes eszközökkel lehet elérni, becsületes eszméért csak méltó módon megválasztott lovagias eszközökkel lehet harcolni. Az Újság kiemeli, hogy sem Bethlen, sem senki más nem teszi kockára néhány kalandor bűntettéért Magyarország becsületét, a reorganizáció egész müvét, azt a nagy munkát, amelyet két év alatt sikerült végezni s amely végre is eredménnyel kecsegtet. Bethlen teljesen ura a helyzetnek. Friss levegőnek kell jönnie s ezzel Bethlen erős keze fogja megajándékozni a nemzetet. A Népszava szerint mindenkinek, legelső- sorban a fórumon levőknek kötelessége követelni a legtisztább igazságot. A bécsi sajtó közül a Neue Freie Presse igy ir: Szerencsét kell kívánni Bethlennek ahhoz az elhatározásához, hogy kíméletlen takarítást rendez. A Reichspost: A magyar hatóságok tartózkodása — bármennyit jajveszé- keljen is a botránysajtó — teljesen jogosult volt. Mert, ha bármilyen konkrét hirt ad a vizsgálat állásáról, ezzel veszélyezteti magát a vizsgálatot és figyelmezteti a bűntársakat. A főbünösnek letartóztatásával ezek az okok most elestek. Az igazságnak kíméletlen feltárása hozzájárult ahhoz, hogy egy kis csoportnak bűntényéből nem származott súlyos sorscsapás az egész nemzetre. Korányi Frigyes báró, párisi magyar követ a Budapesti Hírlapban oly értelemben nyiltakozik, hogy nem akad komoly francia, ki hitelt adna bizonyos jól ismert oldalról megkísérelt azon beállításnak, amely a hamisítás ügyének olyan politikai színezetet Igyekszik adni, amely a franciák jogos érzékenységét sérthetné. Parisban a frankhamisítást közönséges bűnténynek tekintik s az egész francia sajtó igy kommentálja az ügyet. Csak két szélsőséges irányú lap kísérelte meg az ügyet Magyarország terhére írni. Forrásuk tendenciáját azonban Parisban mindenki felismerte. Wmdíschgratz herceg a fogházban (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A irankhamisitásban való bünreszesség gyanúja miatt letartóztatott Windischgratz herceg az első napot fogházi cellájában nagyon nyugtalanul töltötte. Letartóztatásakor elvették néhány millió koronát tartalmazó pénztárcáját, zsebkését és körcm- fényesitőjét. A herceg eleinte ellenkezett, de amikor megmagyarázták előtte a fogházi rendszabályokat, nyugodtan adta át az apró holmikat. Majd fölvezették cellájába, ahol a székre rogyott s úgy maradt ott, mereven maga elé bámulva, földig érő bőrbundában, kezében kis vadászsapkájával, két hosszú órán át, amikor az őr behozta neki a palotájából küldött ennivalót Windischgratz erre föleszmélt. Az ételből keveset evett. Amikor letette a kanalat, fölugrott székéről s föl-alájárt cellájában. Nagy nyugtalanságában észre sem vette, hogy az őr ismét kivitte az edényeket. Csak járt-járt a szűk falak között Este ismét az őr figyelmeztette a lefekvésre. Kilenc órakor lefeküdt, de már a kora hajnali órákban ismét talpon volt. A foglyok reggeli sétáján is részt vett. A rapporton kijelentette, hogy egyéb kivánsága nincsen, csak az, hogy hazulról élelmezzék. Windischgratz herceg most 43 éves. Az utóbbi időben rendkívül el volt adósodva: 18 Dúln'órdra rúgtak adósságai. Nemrégiben Bécsben és Budapesten igyekezett ejabb kölcsönöket szerezni és sikerült is nagyobb összeghez jutnia, amiből kifizette adósságainak jegjr részét A herceg anyagi romlását a kártya okozta. Szenvedélyesen játszott a Nemzeti Kaszinóban és a bécsi Jockey-klubban s nem egyszer egy ültében 6—700 millió koronát veszített. A herceg nagyatyja, Alfréd osztrák tábornok, a 48-as időkben, nagy szerepet játszott, iuint a Magyarország ellen küldött osztrák sereg hadvezére. A hercegnek különben nagy birtokai vannak Sárospatak környékén, ahol kastélya is van: régi, híres Rákóczi-kastély, rengeteg értékű műkinccsel. Az elfogott Windischgratz Lajos herceg politikai pályafutása is érdekes. Mint a főrendiház tagja, lemondott jogáról és képviselővé választatta magát és teljesen a politikában merült el. A háború alatt tűnt föl először a parlament egyik zárt ülésén, amikor a tescheni főhadiszállásról közölt szenzációs leleplezéseket. Később Károly királynak legbizalmasabb embere volt. A Wekerle-kormány- ban a közélelmezési minisztériumot vezette s közvetlen a forradalom előtt a bécsi külügyminisztériumban Andrássy Gyula gróf mellett osztályfőnök volt. A forradalom alatt Svájcba menekült. Ekkor derült ki az ismeretes burgonyapanamn, amiért a forradalmi kormány letartóztatását ren delto el s ezóta maradt rajta a „burgonyaherceg** elnevezés. A kommunizmus után ismét Magyarországra tért s az első nemzetgyűlés tagja lett. A második nemzetgyűlésbe már nem választották meg. Felesége Széchenyi Mária grófnő, Széchenyi Aladár jp:óf leánya. JA tudósítás folytatása a 3. oldalon.)
