Prágai Magyar Hirlap, 1925. december (4. évfolyam, 272-295 / 1015-1038. szám)

1925-12-25 / 292. (1035.) szám

Péntek, december 25.

&

Karácsonyi riport Komáromból

A röpcédulázó kereskedők — A közönség nem vásárol, mert: nincs pénz — Magyarok vásárolnak — Vigasztalásul a bldforgalmat megjavítják

Komárom, december 23.

Ez a valamikor pezsgő életű város ma álmos és nincsen bemre ólet, mióta a jobbfolét le amputálták. Látszat szerint ez nincs Így: hiszen a csődök és. kényszeregyezségek korszakán átláiboi- tamk, sőt uj bobok nyíltak. De hát a régiek is aHg-alig éldegélnek, mim erre mondják, csak „csikorognak" Az „aranyvasárnap" is elmúlt karácsony előtt, de a karácsonyi vásárt elmosta az eső és egy bankon vágtak eret Ügyes betörökA háború alatt., tiz esztendővel ezelőtt, hullámzott az élet ebben a városban. A lőszergyárban 5000 munkás dolgozott. A kültelken minden szombaton két vagon palackkor fogyott el. A kereskedések tömve vásárlókkal így karácsony előtt, a drogériák, patikák nem győzték az illatszereket hozatni ... És ma? A nagy üzletek plakátokon hirdetik magukat és röpcédulákat szórnak a közönség soraiba- A vidék sem igen vásárok Három túl a dunai magyar község: Szőny, Ács, Mocs-a, többet fogyasztott, mint a Csallóköznek 30 községe.

Az Üzletek forgalmának és az iparnak egy része ma is csak a magyar vevőkből él. akik ide átjönnek és cipővel, ruhaneművel, fehérneművel ellátják magukat. Ki vásároljon itt? A katonaság még a bakancsszögci is Prágából hozatja, az itt nem fogyasztó- Az iparos csak leng-leng- A munkás nean keres. Komárom tele van nyugdíjassal, egész kis Grác lesz belőle, ezek pedig ugyancsak örülnek, ha a mindennapi kenyérre telik.

így bizony a komáromi Jézuska szegényes ajándékokkal köszöni be a családokhoz. Az idei kris'zkindli sovány lesz mindenütt. Panasz és panasz hallatszik mindenfelé. Az adójára keres ma az iparos- és kereskedőosztáiy.

Hogy ezeknek egy kissé jobb kedvet csináljanak, a pozsonyi kereskedelmi és iparkamara véleményezte a város kétségbeejtő gazdasági helyzetére való tekintettel azt, hogy a dunai határforgalom ideje raeghosszábbittassék. Eddig reggel 7 órától este fél 7 óráig tartott ez, most meghosszabbítják este II óráig Lehet közlekedni tehát iparosnak, kereskedőnek és a két testvér- város valamivel közelebb j-urt egymáshoz.

Ez lesz a komáromiak kriszkmdliíe, amire már régen várnak. Már csak a magyar pénzügyminisztérium pénzügyi főosztályának a beleegyezése szükséges hozzá. Karácsonyra ez is mégérkezik és ujévtői kedve nem kell senkinek se futnia a hidra, hogy le ne késsen Csehszlovákiából és ezért a rendorbiró elé kerüljön.

Komáromnak ilyen piitói örömöket hoz a karácsony. - 1

Meglesz 3 leDruári leszerelési Konferencia

Amerika megnevezte delegáltjait — Moszkva hajlékony álláspontja

Moszkva, december 23. Az orosz sajtó gén sokat foglalkozik azzal a meghívással, amelyet Szovjetorószország a népszövetségi tanácstól kapott a leszerelési konferenciára. Kiemeli, hogy ez az első eset, hogy Moszkva közös európai cselekedetben egyenrangú télként vesz részt, sőt amely alkalommal a nyugati hatalmak is kénytelenek elismerni, hogy minden csak Moszkvától függ. Tévedés azonban a leszerelési kérdést egybekötni a népszövetségbe való belépéssel, mert ilyen körülmények között Oroszország sohasem vesz részt a konferencián. A lapok különben utalnak Amerikára, amely a legjobban propagálja a leszerelést, de amely a lehető legellentétesebb álláspontot tanúsítja a népszövetséggel szemben. Moszkva is szívesebben látná, ha a konferenciát nem (jeniben, hanem Washingtonban tartanák meg.

Paris, december 23. A Newyork Héráid washingtoni értesülése szerint CooWdge elnök House ezredes indítványára és Gibsounak., az Egyesült Államok berni követének, kérdésére ^határozla, hogy delegáltakat küld a Géniben februárban megtartandó leszerelési clö- toszitökonfcrenciára. House ezredesen és Ti hson követen kívül Miroii Herrick és ’ioughston is részt vesznek ezen a konferen Tán. A delegáltakon kívül nagyon sok katonai szakértő utazik még üenfbc.

Balogh Elemér püspök

a református lelkészözvegyekről és a református egyház egyetemességre való törekvéseiről

Mennyi állami támogatást kapott a csehszlovák egyház? A kálvinista Bethlen támogatta

a csehek szabadságmozgalmát

— Saját tudósítón,ól —

Pozsony, december 23.

Balogh Elemér, a szlovenszkói Dunán- inneni református egyház nagytu.dásu, népszerű püspöke távol a közszereplés zajától, egyedül hivatásának s tudományos könyveinek él a pozsonyi parókián- Ez a visszavonul tság nem jelenti azt, hogy a püspök ur elzárkózik a világtól; ellenkezőleg: a főpaphoz méltó békás élei lehetővé teszi számára, hogy a világ minden megmozdulását. a tudomány és irodalom minden eseményét figyelemmel kísérhesse. Minden szava, derűs kedélye az önmagával és környezetével zavartalan harmóniában éiö embert igazol la.

A P. M. H. karácsonyi száma részére kértünk interjút Balogh püspök.ők.aki nyilatkozatát a szeretet ünnepéhez illő aktuális témával kezdte:

— Hajdan szokásban volt, hogy önkény- uralkodók, karácsonyra kegyelmet szoktak gyakorolni a nagy bűnösökkel szemben.

A csehsz’ovák állam alkotmánya nem inaugurá! magának önkényuralmat, a református egyház ped'g nem gonosztevő, remélhető tehát, hogy az állam végre elérkezettnek látja az időt arra, hogy a református egyház nehéz helyzetén köiinyiíseii.

— Ugyan kinek is vétettek volna a szegény lelkészözvegyek s mégis a nehéz idők áldozataivá lettek. Az állam a tegnapról mára keletkezett csehszlovák egyház zavarán enyhíteni akarván, nyolcmilliót adoti temp- ’omépi.ésre, nem cselekedne tehát önmaga ellen azzal sem, ha a szegény református lelkészözvegyeknek karácsonyi ajándékul kiutalná a tiyugdijjárulékot.

— A református egyház méltányosabb e’bánásra érdemes, hiszen tudtommal Prágában az egyik teret még ma is Bethien- térnek hívják a fehérhegyi ütközet emlékére. Nem a kálvinista Bethlen fejedelem segítségén múlott,, hogy a fehérít egy i csata a cse- liekre ka;asztrófálisan végződött, hanem Anhalti Frigyesen, a csehek pünkösdi királyát!. aki távol volt a harctértől s a Ma-bs- burg-Önkény letörése helyett hiú mulatozásA Bandlka se lát]a.,,

Irta: Farkas István

KíspáJ lmré a piacon állt és nézegette a fenyőfákat, amint egymás mellé kényszeri- tett sorokban várták a tehetősebb vevőket. Néha kívánatosán siklott végig egy-egy fiatalabb ágon. szerette volna a kezébe kapni és magasra meglóbálni a feje fölött. Vagy hazavinni a kicsi faluba, ahol nehéz a fenyőághoz jutni, mert ilyenkor éber szemekkel figyelnek fej az erdőkerülők és sokkoronás büntetés jár a „lopásért*1.

Hideg volt. Az öregek sem emlékeztek vissza ilyen decemberre s ahogy az uj naptár is mutatta, nem igen várhatták májusnál elébb a tavaszt.

— Maga mire vár itt? — szólította meg a karácsonyfák árusítója, egy öregedő ember.

— Csak úgy álldogálok — vonta nreg a vállát Imre, tnajd mosolyogva tette hozzá: — Pakszióbuh

— Nézze csak, itt van egy nagy fa. Ki is van fizetve az ára. Azt hazavih-etné. jó helyre kerül, kinézne egy-két korona borravaló.

Imre elresíelkedctt. Világéletében jobb munkákat végzett, éppen hogy csak a nagy hideg miatt maradi ki mindenféle munkából. De hirtelen meggondolta a dolgot és minden alku, minden hiábavaló szó nélkül kérdezte meg:

— Melyik a1, no? Elv illetem az időiül.

Az öreg ember rámutatott a legszebb iá- i &Ta. Lehetett négy méter magas. Fiatal, sudár fa. Jó áron kelhetett el.

— Az itt ni. A Vasúti-utcába vigye a Krón féle házba. Azok vették meg.

— Ühüm. — bólintgatott, megértőkig Imre— Hát azok meg is vehették, elég gazdag emberek.

És nagy lendülettel vállára kapta a fát. A frissen zöld ágak vállaira terültek, mint valami széles köpeny ...

— Az Isten áldja. Aztán ki van fizetve, ugye?

— Ki, ki,

— No jó. Hát. -. köszönöm a szívességit. Legalább egy pakli dohányra valót megkerc- resek vele.

... A Vasúti utcán szép, nagy házban laktak Krónék. Az öreg gabonával kereskedett, de öreg napjaira felhagyott az üzlettel, villaszerű, szép házat építtetett s ott éldegélt a fiával, akinek az utcai fronton szép kétszobás igyvédi irodát rendeztek be.

A kapu be volt zárva. Imre letette a fát, .így-két járókelő lekáromkodía érte, amint belebotlott — és becsöngetett.

Jött a szobalány. Kitekintett a rácsok közül, maid nagy lelkendezéssel sarokra tárta a kaput.

— Né csak! Milyen szép egy fa!

— Jónapot, — mondotta csendesen Imre. — ... Hát szép egy fa, elmondhatja, itthon van az ur?

— Aha... A piacról hozza?

— Onnan. Hová vigyem?

Akkor tért csak észre a szobalány.

— Várjon csak, majd megkérdezem. — És szaladt be a konyhára nagy suhogva.

Imre türelmesen várt a hátán a fával. Kis idő múlva kitotyogott Krónné — minden fontosabb dolgot maga szeretett elintézni — is óvatosan intett kövérkés ujjaival Imrének.

— Vigyázzon jóember. A Bandikának nem szabad meglátnia.

És maga ment előtte, óvatos, lassú lépőkkel, hogy megmutassa a fáskamrát.

— Szép egy fa, meg kell adni, — jegyezte meg alázatosan Imre, amint letette a fáskamrába. — Ha még egy ilyen akad a piacon tinó legyek.

— Nono, — mosolygott elégedetten az öreg Króuné, — megjárja, megjárja.

És pillanatnyi eíérzékenyülésben öt koronát nyomott Imre markába.

— Köszönöm alásan, kedves naccsága, — hálálkodott Imre és levette kopott báránybör- sapkáját. úgy köszönt nagy illedelmesen:

— Jó egésséget kívánok.

... A kapu bedördült mögötte. Kinn volt íz utcán.

A karácsonyi napok lármája rúgott a todpárás levegőben. Apró boltok ajtajai sűrű egymásutánban megnvikordultak, ontották ki- és befelé az embereket. Szánkók csilingeltek végig a hóborifotta, simára koptatott kövezeten és a különböző szinii prémek szivár- ványos sziliekkel vibráltak az utcában.

— No Isten! öt korona a vagyon ... — állapította meg félig szomorúan, félig vidáman Imre — majd hirtelen fordulattal félig utána mondta:

— ... A Bandikának nem szabad megállná ... Milyen jó a gazdag ember gyerekeinek. Milyen jó!

De nem harapódzott el benne a lázongás, egyszerű paraszti eszével jóváhagyta a sors mostohaságát; csak alig észrevehetőkig csi- kordult meg benne az állat-apai fájdalom: öl gyerek otthon, Jézuska nélkül.

— Mit vegyek nekik, mit vegyek? — tanakodott magában s ahogy a piacra ért visz- sza, odament a mézeskalácsoshoz.

A széles asztalon halomban állott az olcsó mézeskalács. A legszegényebb emberek apasztották a halmot. Imre is vett belőlük. Tiz darabot két koronáért. Kettőt számított egy-egy gyerekre.

Aztán visszament a karácsonyfás emberhez.

— Itt vagyok —- jelentette magát mosolyogva.

— Volt-e borravaló? rontott neki a kér- léssel az ember.

— Volt. Öt korona.

— Az szép. A fáért is csak húszat adtak.

Egy darabig ott álldogált. Vizsgálgatta

vi apróbb fácskákat. Egy egész kicsi két-há- roni gallyas fácskáu megakadt a szeme. Csontos, nagy ujjaival feléje bökött, úgy kérdezte:

— Aztán ezt mennyiért adná?

A karácsonyfás ember ránézett. Arat akart mondani, de, ahogy Imre beesett megsápadt arcát látta, erőltetett mosollyal, szinte magára-ijedten mondta:

— Sehogy. Ingyér elviheti. Amér segített.

Imrének széles, édeskésen is keserű mosoly rángott végig az arcán.

— Köszönöm, — motyogta, — igen szépen megköszönöm.

Hona -alá kapta a fácskát s anélkül, hogy Miköszön-t volna, nekiindult hazafelé.

A város végén alig hogy ki tudott térni >gy autónak, amelyik nagy tülköléssel vágtatott befelé.

— No nézd! — mondta utána fordulva, — még meg se látják az embert.

Aztán •hirtelen a homlokára vágott az öklével.

sál töltötte az időt s népét, amely trónra emelte és benne bízott, végromlásba vitte.

— Boldog az a nép, amelynek önzetlen, önfeláldozó vezérei vannak. Az angol király például családjával együtt mindenütt jelen van, ahol népe boldogitását előmozdíthatja. Alexandra királyné szinte fillér nélkül halt meg, inén minden vagyonát, tiniden jövedelmét a szent közügyre áldozta fel. Romániában Kalafát nevű dunai kikötővárosban jártam, ahol a Dunapart emelkedett helyén egy ágyú és egy emlékoszlop hirdeti Károly román király emlékét és a román nép háláját. Az oszlopon fel van jegyezve: „Itt a puszta földön óhajtott pihenni királyunk, mikor hazánkat az ellenség ellen védelmezte." Am egy ágyúgolyó lepattan: s pihenését megzavarta.

— Igen érdekes lenne, ha minden egyes ország megjelölné azt a helyet, ahol ura'ko- dóinak, vezéreinek élete forgott kockán a haza érdekében.

A világkálvinizmus jelenlegi mozgaimára vonatkozóan a püspök ur a következőket mondotta:

— Az evangéliumi keresztény egyházak a cardifíi és stockholmi egyetemes gyűlések hatása alatt nagyobb katolicitásra, egyetemességre törekszenek, mint eddig. Az egyetemesség fő törekvése most, hogy a szenvedő tagokat az egészségesek gyógyítsák istápol- ják s megvalósítsák az írás szavait: „Eev másnak terhét hordozzátok!" Bár a világ politikai hatalmasságai is ugyanezt követnék s az anyagiakban gyenge államokat az ebben erősek támogatnák a kölcsöntörlesztések idó- e'őtti sürgetése helyett. Ebben az esetben a világ népeire az igaz, a valódi karácsony ünnepe virradna fel.

sasa sasa BBBBsaattasflasiiBC ásása sas

Mminemzetközi fflin'avásár

192® öpriSIS 31-2®.

rendezi a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

VánrasaMtör

| Szállítási, menetjegy és vizumkedvezmények. “ Központi iroda: Budapest V., Szemere u. 6.

Képvise etek: Párágában felvilágosítást ad a ® m. kir. követség. III. Serikova ui 1. - Pilzen: ® B. Pa yrek. Nagyszombat (Trnava) Richter g Leó bankigazgató. Érsekújvár (Nővé Zámky): | Freund Benő vaskereskedő. Karlsbad Ludwig % Kettner.

“Si

9gs*wm&a

—- Jaj, én marha, a gyertyát meg honnan veszem? Anélkül nem karácsonyfa a karácsonyfa. Úgy láttam azt gyertyákkal még cépen is, amikor oskolába jártam.

És sietős, nagy léptekkel ment vissza >gy kis boltba, hogy két-három gyertyát vegyen.

... A falu alig látszott ki a fehérségtől, nre büszkén, határozott léptekkel vágta fel t havat, amint a házikók között elhaladt. Eássa meg, aki akarja, hogy Kispál Imre nem •eledkezik meg az öt gyerekéről.

Az asszony az udvaron' tett-vett. Nagy akás rőzse feküdt az ajtó előtt, amit az ünnepre készített.

— Mit hoz kend? — tátotta el a száját, unitit az emberét meglátta.

—- Karácsonyfát, — vetette oda büszkén Imre, majd fölemelte a kezét és csendet in- tott az asszonynak.

— Ne zörögj hé! Meg ne lássák a gyerekek. Majd csak estére visszük be nekik.

— Hát ezt meg hol tanúta? — álniélko- íott csendesen az asszony.

— A Krón ügyvéd Bandikájok se látja meg, csak este. Hát...

— No de ilyet, de ilyet... sopánkodott száraz, idő előtt öregedett asszony. —

•. Hogy mi nem jutott az eszibe ... Osztán ’umka van-e?

— Nincs.

Az asszony nem mert szólni.

Egészen észrevétlen fölmelegedett a szive. Egyhangú gvereksége, lánykodása villant át gyorsan perdülő képekben az agyán ... Aztán az együtt átélt, áftengödött esztendők.

—- Mégis jó ember kend... — buggyant ki belőle melegen a hála és szemeivel köriil- simogatta becézve az emberét. — Ilyen szép fát... ilyet... —

— Édesapám — hallatszott ki a házból a csengő gyerekhang, — meggyött, édesapám?!

Imre megijedt, összerezzent, mint a tet- tenért bűnös és toppal, lábujhegyen osont be a kamrába. Hogy ne lássák a gyerekek .. A Krónék Bandikája se látja...

Az asszony egy véletlenül kibuggyant könnyet törült fel a kötényével és életében először lépett be megnyugodva, örömmel a házba ...