Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)
1925-11-13 / 257. (1000.) szám
Péntek, november 13. képzőművészeti társulatra a magyar kormány. Áll ez különösen a „Manes“-re. Bizonyos, hogy ezen említett egyesületben rengeteg érdemes művész van, de hát aki nem tagja a „Manes“-nek, mert nem lehet, az megszorul idehaza. Ez a szlovenszkói művészek esete. A csehszlovák színek alá gyűjtött, nemzetközi tárlatokra induló művészek közé nem invitálták még meg sohasem a szlovenszkói művészeket. Rendben volna az ügy, ha a tárgyilagos zsűrizésen kiestek volna festőink, —• de nem volt még alkalmuk odáig sem eljutni! A válasz az, hogy nem a kormány, de az autonóm rendelkezésű „Manes“ akciójáról van szó! Ez igy nem igen van rendben; Szlovenszkó művészeit is szóhoz kell juttatni a nemzetközi reprezentálásoknál, annál is inkább, mert itteni súlyosabb művészeink évek óta tagjai a prágai képzőművészeti szindikátusnak is. Nem hinném, hogy magának tulajdonítaná a vétket a prágai kultuszminisztérium, ha a sok mellőzést megunva, Szlovenszkó művészei a létért való küzdelemben önállóan jutnának ki külföldre. A feltörő értékeket nem lehet sokáig véka alá rejteni. A magukrahagyott szlovenszkói művészek lassan, de föltartóztathatla- mil szövik-bogozzák összeköttetéseiket s ha — miként bizton remélem — a szlovenszkói iskolaügyi referálás közbe veti magát érdekükben, nagy suFyal fognak latba esni a republlka egységes külföldi megnyilatkozásainál a jövőben. A prágai nagy bemutatkozás alkalmával meggyőződtek az illetékes körök arról, hogy latba eső értékek is vannak a szlovenszkói képzőművészek,között. Az iskolaügyi minisztérium elismerése jeléül öt művésztől vásárolt is, — a következte léseket azonban nem volt alkalmunk javunkra fordítani. Merem hinni, hogy Szlovenszkó érdemes művészeinek december havi pozsony' bemutatkozása nem marad a kívánt eredmény nélkül és az ismételt bizonyítás súlya alatt megnyílnak a zárt utak. Ebben az esetben rohamos léptekkel ha- ’adhaína képzőművészetünk a teljes konszolidáció felé. Fíache Gyula. rőrd mié jefssdíiíiinft. tkoétI Vadászievelek Irta: Orosz Sándor. Méltóságod azon parancsának, hogy minden eseményről beszámoljak most is eleget teszek és a következőket jelenteni* Mihály előtt pár nappal kocs:zörgésre dugom ki odúmból a fejemet, mivelhogy a Marosokon kívül a mi erdeinkbe ritkán vetődik el valaki. A rugós bricska megáll az erdészlak előtt és a városi dohánygyár igazgatója, meg egy idegen ur száll ki belőle* A direktort jsmerem, jó vadászcimbora szereti a jó bort és a tréfát, örömemben magamhoz öleltem, miként az vérbeli zöldkabá- ■osokhoz illik. És ekkor bemutatja a kecskeszakállas, vékouydongáju vendéget: R:ever mérnököt Párisból, aki a gyárban személyesen ellenőrzi a legújabb csoda egy cigarettatölíögép szerelését. Van már ott többféle szerzet, egy orosz masina naponta 150 ezer. egy német 180 ezer cigarettát köp ki magából, de ez a legmabb egynegyed milliót! Megszorítottam a kezét, az orrtöve erre a homloka közepé'g futott, egyik lábát a levegőben lóbálta és úgy szívta a mi jó levegőnket. A szobában, egy-egy kupica fenyőpálinka mellett, meséli a direktor, hogy a közeledő névnapjára, valamint ama körülményre való tekintettel, hogy a párisi ur élő vadat még nem látott, rövid délutáni nyulászatra kirándultak. Rendben van. Befogattam a vasdereseket, mivelhogy a fiákeros gebéi kidültek, a görbelábuakat elöfüíyöltem és nehogy a kocsin szokásukhoz híven összemarakodjanak, Vitézt á francia, Vadászt a direktor és Vezért a magam ölébe raktam. A csézán majd megszakadtam a nevetéstől. a. b:tang Vitéz folyton a francia kecs- keszakálla felé kapkodott, valami csodabogárnak nézte nem hagyott neki békét* Hiába . btrtotta, cirógatta, a zsivány minden áron meg akarta, öt csókolni. Jó órai dii’öngélés után a falu tirbér erdeinek alján, a borókás part tövében, leszálltunk* .. ... ________ Po zsony polgármesterei a város pénzügyi, gazdasági, szociális és kulturális • •• 99% 9 99\ jovojerol A pozsonyi szabadkikötő biztosítja Pozsony jövfí’őt — Kilencvemnillló adóssága van a városnak Mellőzik a helyi vállalkozókat, Idegenből hozatnak munkásokat — Szegényházat építenek — Cseh beismerés a kisebbségi iskolák hiányáról Pozsony, november 1?. A Prágai Magyar Hírlap jubileumi számában megszólaltatjuk Pozsony városának legfőbb vezetőit, hogy nyilatkozzanak Szlovenszkó fővárosának fejlődési kilátásairól, a város legközelebbi terveiről, nyilatkozzanak a város jövőjéről. Okánlk Lajos dr. polgármester a város távolabbi jövőjéről mondott érdekes és szép perspektívát mutató jóslator. — Pozsony jövőjét a Duna világosan jelöli meg s fejlődése teljesen erre van bazirozva. A pozsonyi kikötő megvalósítása az alap, amely a város fejlődését irányítja. A szabad kikötő eszméjéről nem szabad lemondanunk s én valóban csodálkozom, hogy a kormány ezt az eszmét máig sem realizálta. A szabad kikötő és a szabad árutranzitó-for- galom sokkal nagyobb jelentőséggel bír a városra, mint az árumlntavásárok, amelyek ma már tisztán kiállítássá zsugorodtak össze s kereskedelmi jelentőségük nincs. — Pozsony lakossága eziránt az eszme iránt határozott érzékkel bír, mert hiszen a város már eddig is jelét adta bizonyos fokig való nemzetköziségének. Az Itteni lakosság nemzetiségi kivétel nélkül távol áll a sovinizmustól s mindenkor kész a város komoly érdekedért való szoros együttműködésre. Molecz Dani. a város első helyettespolgármestere a város gazdasági ügyeit vezeti. Nyilatkozata éppen nem fest valami rózsás gazdasági kilátásokat, de határozott igazságokat tartalmaz. — A város anyagi helyzete nagyon komoly. A háború utáni városi rezsim hatvanmillió korona adósságot csinált s noha fizettünk már a súlyos terhekre, de most újabb adósságokat vettünk magunkra. A prágai városi takarékpénztárnak újabb tizenkét, a nyugdíjbiztosítónak pedig nyolcmillióval tartozunk. — A városi építkezés, az ingyen adott telkek szintén sok megterhelést okoznak. Azonban minél többet építtetünk, annál nagyobb a lakásinségesek száma. — A város gazdasági helyzetén egyedül egy. harmincéves amortizációs kölcsönnel lehetne segíteni. A város ipara tönkremegy, mert a fejlettebb cseh ipar teljesen elnyomja s az itteni építkezésekhez csupa idegen munkásokat hoznak. — Az állami építkezésekből pedig a helyi vállalkozókat egyenesen ’ ubják-- Maga a város jelenleg nagyobb gazdasági tervekkel nem foglaikozbatik, mert a város jövedelmeit beszüntették s csak újabb teih.‘ket róttak rá. így például állandóan zaklatják a katonai lakások építése miatt, noha vannak olyan kaszárnyák, amelyekben lennének megfelelő lakások, de ezeket magánvállalatoknak adták bérbe. — Az utakkal is sok baj van. mert mikor a város megszűnt törvényhatósági város lenni, a hat törvényhatósági ut 1923 január elsejével elvileg a megye kezelésébe ment át. Tényleg azonban a megye nem vette át a mai napig sem s igy az utak fentartásáró! a városnak kell gondoskodnia. A város követelte a megyétől a kétévi költségek megtérítését, de a megye hallani sem akar róla s az ügy most a felsőbb hatóság előtt van. Ez a követelés annál is jogosabb, mivel a megye a városi lakosság terhére Is kivetette az 56 százalékos útadót, ami ezeknek az utaknak a fentartására szolgál. Emellett 1923-tól megvonták a várostól az állami adókból való részesedést IsMolecz alpolgármester nyilatkozata azt bizonyítja. hogy a kormány és a megye még a kivételes helyzetű és fontosságú Pozsonyi is mostohán kezeli és nem adja meg neki az anyagi konszolidálás és a gazdasági fejlődés szükséges lehetőségeit. Kraus Ferenc dr. csehszlovák szociáldemokrata, második alpolgármester a szociális és kulturális ügyek vezetője a város szociális terveiről a következőket mondotta: — A város szociális programjában első helyen van a szegényház felépítése, amely évek óta égető szükségletté vált. A ma! Lazaretben mindössze negyvenkét ember számára van hely s már újabb negyven van előjegyzésben, amellett, hogy sokat el kellett utasítanunk. Az uj Lazaretet négyszáz ember számára tervezzük s ideális helyen, a Rössler-telken fogjuk felépíteni. Erre a célra nyolcmilliót áldoz a város. A régi Lázárét telkét kedvező áron megveszi az országos munkásbiztositó pénztár a központi palota számára s ezenkívül ötmillió koroKübóí, az erdőlegényünket, a kutyákkal eligazítottam, a direktori a lejtő keresztutcán állítottam fel, mivel a hoss2ufülesek erre felé szeretnek talpalni, a franciát pedig magammal vittem a száraz árokhoz, ailioíl a megszoruló róka koma kisiklik a hajtásbólMéltóságod bizonyára csodálkozik azon hogyan és miként beszélhettem a párisival mikor nem tudok franciául? Hát úgy történt, hogy magyar beszédemet kézmozdulatokkal fűszereztem, erre a kecskeszakállas franciául felelt vissza és a kezeivel hadonászott, ezt mindketten megértettük és jóízűen nevettünk. Egyszerre csak Vezér ur megszólal! Nagyot nyiffant, a másik kettő vesd el magad utána, csaholva, danolva a kiugrasztott hosszuíüles után mennek. Párszor elveszítik, majd újból megtalálják a nyomát, a lej.őt hol jobbra, hol meg balra keresztezik most az utón a partnak fordulnak és az ut- keresztezésnél már is durran a direktor puskája, a névnapi nyúl ott szökött a csövébe. A hajtás elnémult. Mutatom a franciának, hogy az igazgató puffantott és hogy a hosszuíüles örök álmát alussza, mire ö azt mondja: — Vui, vui! Majd megmondja a direktor, hogy e szó mit jelent, sokszor hallottam ma, hát elsőnek megtanultam. A part oldalában, ahol a borókák legsűrűbbet) összeborulnak, most uegszóub Vitéz éles csaholása. A pajtások is csatlakoztak a görbelábuak muzsikaszóval fölfelé jöttek Vörhegyes árny suhant át a borókák között* Meglököm a franc’át. A koma a másik pillanatban már a száraz árokban jött szembe, vigyorgó pofájáról leritt az a temérdek sunyiság, amely egyedül őt, az erdő fiskálisát, jellemzi. A francia mellettem egyszerre üvölteni kezd: — Renár! * . . renár! ... \ róka nyJgyorsan fordult, puskám még gyorsabban archoz repült és már is dördült a lövésem* Éreztem, hogy megkéstem vele. láttam, hogy a serét csak a véknyát csípte el. A francia ekkor már nem volt mellettem, a róka után rohant, én meg szidtam a nyavalyás áldóiát. akit ilyen pillanatban nem tud megcirógatni a lapos gutaniénkü. A tacskók a száraz árokban feljöttek s a véres csapán a lejtőn rémséges csaholással lebamodtak. Sebzett vad nyomát ilyen zenebonával követik, bizonyos voltam, hogy az urfit valahol lefülelik. A hegyoldal alján elnémult a habás. Hallgatózom, halk hördfiiések jelzik, hogy a görbelábuak most szabják ki a koma bundáját. Egyszerre rémes kiáltás hasit a levegőbe, a francia a lejtő tövében ord'tozott. Már nem emlegette a „renárt“, a hangjából burkolt félelem csendült, ott alighanem valami baj lehet. A borókák között a hegyoldalon lebandukol tani* Az alján soha nem látott kép akasztja meg menetelemet: két tacskó a róka íarkát- nyakát fogja és a komát elörecibálja, a francia a róka farkát markolja, hátrafelé húzza és segítségért ordít, a harmadik görbelábu csaholva vékony lábszárainak támad, hol az egyiket fogja hol a más'kar marja és a párisi bokázik. táncol, rúg, kapál, Kubó a közelében áll, a hasát fogja és röhög, a direktor pedig a fenyőcske mögül a kodakot csattogtatja. Kubót. a mlha'Sznát. úgy képen törültem hogy a borókák közé gurult, a haramia Vitézt lefüleltem és a hátizsákba dugtam, a franc'ának pedig jelekkel magyaráztam, hogy nem baj az, ha a tacskók a rókát jól megcibálják. Hanem az istenadta jó! festett! Az arca csupa verejték, halántékain az erei ujjnyira kidagadtak, a nadrágja cafatokban fityegett, alsó nadrágfán átütödött a marások szivárgó vére, a betyár Vitéz alaposan helybenhagyta. Mivelhogy kötőszert műidig hordok magamnál, megfogtam az atyafit, a gyepre íek- ‘eEem. sebeit tiszta szesszel kimostam és bekötöttem* Közbe csitítottám és ezt megértette, mert csak a fogát szíttá. nás kölcsönt is ad a városnak harmincéves amortizációra. Emellett a szociális íöfeladat mellett egy csomó kisebb, de szintén fontos célunk is megvalósításra vár. így az anya- és csecsemögondozónak több fiókját fogjuk felállítani, ehhez már hatvanezer koronát kaptunk az egészségügyi minisztériumtól A Vallon-utcában több helyiségből álló és műhelyekkel berendezett men- helyet adtunk a javulni akaró nők számára. A tüdőbeteggondozókat is átszervezik, koncentrálni fogják egy helyiségben egy állandó bizottság vezetése mellett. — A lakásínség leküzdésére a város fokozatosan kislakásokat épit az építési alapból s a jövő évre is nagyobb programja van. Annyit mondhatok. hogy Pozsony szociális szempontból sokat fejlődött, azonban az eddigi eredménnyel nem szabad beérnünk, hanem a rendelkezésünkre álló eszközökkel tovább kell fejlseztenünk. Tervbe v bük a munkaközvetítő átszervezését is. Megva’ósit- juk a munkaközvetítőn a tanácsosztályt is a pályaválasztásra vonatkozóan s ezt pszichotechnikai rendszerrel és szakemberekkel végeztetjük. — Kulturális szempontból először az Iskolákról kell szólnom. Be kell ismernünk, hogy Pozsonyban, főként a kisebbségek számára elegendő iskola nincs. — Elsőnek is ezeket a hibákat kell kiküszöbölnünk. A Téglamezőn a közeljövőben egy huszonnégy osztályos elemi- és vele kapcsolatban egy tanonciskolát létesítünk. — Fontos feladat a városi muzeum kibővítése is. A rendőrség elköltözése után a vi’ághirü pozsonyi levéltár is érvényesülésre fog jutni mert tiz-tizenöt helyiséggel többet juttatunk számára. A könyvtárak felállítása is most aktuális A külvárosokban is háromnyelvű fiókkönyvtáiakat rendezünk be. Jövőre már megnyílik a Zucker- mandlin és a Tégla mezőn levő fiókkönyvtár. — A színház tekintetében pedig a város prágai és brünni mintára nagyobb beiolyást akar magának biztosítani a repertoár, az igazgató és a személyzeti kérdésekben, mert a teljes egyenlőséget csak igy leírt ebbnl s a legigazságosabban megvédeni. A város a működő szociális és kulturegyesületek működését szubvencióval támogatja. — Hangsúlyoznom kell még. hogy a város célja ugv szociális, mint kulturszempontból, nemzeti különbség nélkül az összes magyar, német és csehszlovák intézményekkel szorosan együttműködni a közös cél: a város fejlődése érdekében. * I A kisfiú benyit a péküzletbe: — Édesanyám küldi ezt a nádrággomboí. A zsemlyében találta. — Tiszteltetem édesanyádat — mondja a pék — nézzen utána, mert egy inggombom is hiányzik. A direktor ez idő alatt a borókák között hasoníekiidt és úgy röhögött, hogy a I könyje k:csordult. A'kocsin, meg otthon, lassan kitudódott minden. A szegény francia soha hajtásban még nem vett részt, azt sem tudta, hogy az álláson mozdulatlanul és némán kell várni, senkitől nem hallotta még, hogy a sebzett vad lefülelése nem az ember, hanem a vadászeb feladata és végül nem seitetfe hogy az elfogott vadhoz idegennek nyúlni nem tanácsos, mivel másként a görbelábu dögök a lábikrám próbálják ki fogaik élességét. Ha a baleset már megtörtént, emlékül elkérte a róka irháiét, az irodáiéban fogia tartani és minden vendégének elmondja tanúságként a történetet* Egész délután lidércnyomásként ült mellemen a szorongó érzés, hogy az én vendégemet érte a sajnálatos baleset. Kimentem a kamrába ott függői két -élvégi szemüveges róka bundája, behoztam és a francia markába nyomtam: — Az ön rókáját most nyúzza le az erdői egén v. Ezt a két prémet pedig a kedves feleségének küldöm, csókolratom a kezét és csűiáltasson belőlük boát! A francia olvadozott az örömtől én is megkönnyebbülten ültem a fehér asztalhoz A töltőt* panHVóra ízlik az ital, a bor pedig n fevtóbb békebiró* Még az este megtanultam a francia köszöntést: — A ta szánté! A náris5 el'enlvm megtanulta a legszebb ■\s legbölesebb magvar nó'át: „Jó bor. ió egészség, Szép asszony feleség! Szép asszonynak, jónak. Jó járásn lónak: Kár megöregedni!“ Ez a névnapi nyúl és a rókabör szomorúan kezdődött, de vígan befejeződött története. Az „enyému és ,.tied“ fogalmakat valamint Riev mérnök ur szólótáncait megörökítő fölvételekből képeket csatolok és vagyok Méltóságod kész szolgája Kovács Dénes erdész.
