Prágai Magyar Hirlap, 1925. november (4. évfolyam, 247-271 / 990-1014. szám)
1925-11-13 / 257. (1000.) szám
Iliül enni Irta: Péchync Bartóky $5ária Ez a — címül írott — szó rendszerint csodálatos és eléggé ■ ellentétes érzéseket vált ki a leik ékből. Jubilál valaki, rneri inár 25 év óta egy tisztséget visel, vagy hogy már annyi idő óta viseli ily inén rozs-alán eait (természetesen a tövisekkel együtt). Ünnep lesz ebből a napból, boldog és dicsőséges évforduló. A jó embereink elmondanak minden szépet és jót az ünncpeítről, akár úgy volt, akár nem s az ünnepelt teljesen beleéli magát a hangulatadta szépségekbe, vígan lubickol az ünnepelt été $ kedves .hullámain, de. ime, egyszerre egy érzés nyila! át a lelkén, megérzi, mennyire eltávolodott — az ifjúságától. Látja, hogy ez a negyedszázad volt az igazi élet! A szép. a ragyogó. a reményekkel színezett, gondtalan, gyönyörű élet. Kérdés villan a 1 élekbe: vájjon lesz-e még örömünk, remélhetünk-e még valamit. vagy ime. most egy bökretás pálcával bekopogtatunk az öregség ajtaján s bizony, fői is tárul előttünk ez az ajtó s nekünk be kell lépni. A köszöntők után felhörpintett pohár borban valami keserűséget érzünk, nem a bor zamatét s az aranyszin csillogása immár eljegyzett az öregséggel. Az 50 éves jubileum csendesebb hullámokat ver a lélekben. A fátyolos tekintet már nem kutatja a múlt képeit, a szív tüze már az évek hamujával van behintve, csak itt-ott csillan eio a zsarátnok, — lángja már nincs, a lélek húrjain sem a rmíli, sem a jövő zenéje nem rezeiül s az ünnepelt lassan szűrésűivé- élvezi a jeleni — égy korty jó bort. Csak nagyon kivételes az ifjúságtól ragyogó, kacajtól zengő jubileum, amilyet most mi ünnepiünk ... Tekintetünknek nem kell a távolban kutatni. hogy mikor volt a magvetés, oly hirtelen nőtt sudár fává, a Prágai Magyar Hírlap s hozta, egyre hozta üde hajtásait, leveleit. Íme, itt az ezredik! Sok-sok ezer testvérével hullott felénk. Mindig jött, ha örömet hozott, jött felénk szelíden, ha vigasztalni kellett a szivünket. Kétségbeesés idején bátorított, megmutatta, hogy kell vésszel-viharral szembeszállni — az igazságu n k ért. Gyorsan nőtt szép, terebélyes fává; erős dereka, lomb-koronája mintha a mesék világából emelkedett volna ki, pedig nem, hanem azért, mert mindig tántorithatatlanul teljesítette rendeltetését. A most már hatalmas fa támaszt nyújt erős. viliaredzett derekával, védelmet ad lombkoronájáva! s a „Nagyasszony", a magyar asszonyok és lányok lapja, örömmel fogadja a fölajánlott uj otthont s szívesen simul folyondárként az erős törzshöz, hogy ezután onnan induljon útnak régi híveihez, ifjú barátnőihez s a gyermekszoba drága, kis lakóit onnan viszi a jó kis pajtásokhoz. Azért derült, vidám ez a jubileum, mert nem vissza kell nézni, hanem előre, ahonnan fényesen ragyog a reménység sugara s nem lehulló levelek szomorúsága árad felénk hanem uj rügyek és ifjú hajtások zsend ülése. Kérjük barátainkat és olvasóinkat, ! hogy minden kávéházban és étteremben erélyesen követeljék lapunkat, a Prágai Magyar Hírlapot, j __________ _________ Ka ssa uj főpásztoránál, a rozsnyói püspöki székházban Csárszky Józsei dr. püspök, a kassai egyházmegye apostoli adminisztrátorának nyilatkozata a P. M. H. szamára Rozsnyó, november 10. Valahányszor ódon püspöki székházunk előcsarnokába lépek és a nehéz kapu dong ve becsapódik mögöttem, az az érzésem, hogy hirtelen a múltba zuhantam A széles lépcsőfokon halkra tompul a lépés, hogy annál jobban kongjon a kőkockás, végeláthatlan emeleti folyosókon. Ez a hirtelen zaj mintha merő szemrehányás volna, százados múltak megzavart szellemeinek szemrehányása. Az emlékezés a múltba visz. Emlékezem egy jóságos hangra, két csodálatos szemre. Emlékezem tömjén és viaszgyertyák fojtó, nehéz illatára, halálos virágpompára, hideg kriptaüregre, mely magába fogadta az örökre lezárult szelíd szempárt és egyszerű kőlapra vésve viseli Sip-eki Ba-lás Lajos nevét. Emlékezem biborszin őszirózsák tengerére, harsanó éljenzésre. Szálas, sudár főpapok, katonatisztek között törékeny, finom és mégis mindeneken uralkodó főpásztori alak. És csak pár hónap előtt volt. hogy a kassai dómban megiUetődött tekintettel révedtem a mázsás kőlapra, mely a Eischer-Colbrie Ágost teteméhez vezető kripta lépcsőit fedi. íme, a múlt a jelenbe kapcsolódik. Fi- sclier-Colbrie Ágost elárvult föpasztori széke nem árva többé. Utóda, valaha kedvelt tanítványa lép örökébe, a mi püspökünk, aki még a rozsnyói székház lakója. Az előszoba üvegajtaján át dolgozóasz- taia mellett pillantom meg a püspököt. Alakjához s'tiiszerü hátterei ad az egész falat elborító ódon könyvtárszekrény. Fiatalos, de mégás nyugodt, komoly akaraterő, a mély emberszeretetben gyökerező szelídséggel párosulva, jellemzi első megszólalásától kezdve minden mozdulatában, tagleitésében s mondanivalóiban. Legelőbb a hosszas árvaságban hagyott rozsnyói egyházmegye átvételénél nyert benyomásairól érdeklődöm. — Az átvételnél talált helyzetről a legnagyobb elismerés hangján kell nyilatkoznom, Az egész papság lelkes munkát végzett- ehhez hozzájárult az aula tökéletes ügykezelése. Bensőséges, buzgó és eredményes hitéletet találtam és a legnagyobb örömmel vettem át az egyházmegye vezetését. Egy az. amiben hiányt éreztem: javadalmazásomnak szűkössége nem engedte rneg, hogy nagyobb összegeket áldozhassak jótékony célokra. Ez az anyagi kötöttség sok szép tervem keresztülvitelében akadályozott. — Milyen a rozsnyói papnevelő intézet jelenlegi működése? — Lassanként visszanyeri az egyházmegye igényeinek megfelelő intenzitását. Kilenc növendékünk van, ez a szám az egyházmegyéhez tartozó mintegy 80 plébánia szükséges utánpótlásához alig elegendő. További gyarapodásunk valószínű, de ha 15—16 növendékig jutunk, úgy ez már a szükséges maximum lesz. — Milyen érzésekkel indul a tanítvány szeretett Mestere örökét átvenni? — Bizony, megvallom, súlyos felelősség, nagy feladatok előtt állás érzésével. Legbuzgóbb törekvésem lesz, % hogy hozzá mindenméltóságot, a száműzött vármegye históriai fikcióját, gondozta őket, ur volt köztük, még mindig érezte maga körül a vármegye atmoszféráját. De a mernek ültek elszórodtak a csonka országban, ki hol elhelyezést talált, az alispán egyszerre csak hatáskör nélkül maradt, nyugdíjba került. Járt erre, járt arra, de hamar észrevette, hogy minden egyes alkalommal egy fokkal hűvösebben fogadják, a miniszteri segéd titkárok is kezden ek mái némi fölénnyel beszélni vele. Megsértődött, elkedvetlenedett, visszavonult. Most látta csak, milyen kevés összeköttetése van Budapesten. Az ő talpazata a vármegye volt. amint ez kicsúszott alóla, kicsi lett. elvesztette a biztonságot, nem tudott az uj helyzet uj emberei közt tájékozódni. Még egy kísérletet tett a politikával, a választásokkor, de Erdélyen kiviil nem ismerték sehol és nem ’kadt számára kerület. Nem volt kedve már a kaszinóba se járni, a kormánypáti klubba, a parlamenti folyosóra sem,' mindenütt a fölöslegesség ideges ’rzése meredt elé. Egy csendes kávéház Kellemes sarokasztalánál ütötte fel a tanyáját Üt tölti délutánjait. Lassanként köréje gyülekeztek heten-nyolcaii, szomorú vidéki magyarok, akik sehogy sem tudnak gyökeret verni n nagyvárosban. Mind olyanok, akik látták odahaza, dicsőségben, most is megtartották, legalább szemben vele a tiszteletteljes tónust. Van köztük bíró, mérnök, ti.sz.tviben méltó legyek. Bár kissé nehéz lesz a helyzetem ott, ahol kevéssel előbb szerény pozíciót töltöttem be, de erősen bízom benne, hogy mindenen át íog segíteni a szeretet, a leghatalmasabb fegyver. Már kassai szemináriumi tanár koromban szeretettel érintkeztem ottani híveimmel és ezeknek a régi kopcsolatokn-ak kiépítése, hiszem, sikeres lesz. Anyagilag, sajnos, ott i,s nehéz a helyzet. A kassai egyházmegye birtokainak nagy része Magyarországon van és ezek további sorsáról eddigeié magamnak sincs tudomásom. — Hogyan és mikor fog történni az átvétel? — A rozsnyói egyházmegye átadása minden nagyobb nehézség nélkül megy majd végbe, mert a birtokokat tulajdonképpen nem is vettem át, azokat a Centrálná Správa kezeli és mindössze az adminisztráció fedezésére és saját ellátásomra szükséges összegeket utalja ki. A kinevezési okmány nem érkezett meg, csak a nunciatura híradása. Az okmány leérkeztéig mintegy két hét telhetik még el. Azt majd bemutatom a kassai káptalannak és ezzel átveszem az ottani egyházmegye kormányzását. Ezzel egyndöben veszi át utódom az én elhagyott helyemet. — Szabad egyet-mást tudnunk az utód személyéről? — Bubnics Mihály, pápai kamarás, niagy- tapo-lcsányi plébános, régi kedves ismerősöm. Csendes, munkaszeretö ember, a legbuzgóbb papok egyike. A bensőséges hitélet kiépítése, különböző missziók létesítése körül nagy érdemei vannak. Megszervezte a földmives ifjúságot, nagy gondot fordított búcsúk szervezésére. Polititaki mozgalmakban egyáltalán nem vett részt, teljes leikével papi feladatainak él. Jó kezekben hagyom itt egyházmegyémet. . .... Míg jegyeztem, a püspök ur olykor el- révedve simogat végig a nehéz aranyláncon függő zöld zománcos püspöki kereszten. Mutató ujján megvillan a smaragdos pásztor- gyűrű. Befejezőbe egy megható epizódot mond el abból az időből, amikor Eischer- Colbrie Ágostnak megköszönte, hogy atyai jóindulatával püspökké kinevezésének útját egyengette. Megjegyezte eközben, hogy any- nyi jótétemények között ez az egy talán, amely súlyosan nehezedik a megajándékozott tanítvány vállára. Erre a megjegyzésre Fi- scher-Colbnie szelíden ujjaiba emelte a püspöki keresztet és azt tanítványa felé fordítva, ez emlékezetes szavakat mondotta: — Bizony, édes fiam, valamennyi kereszt között, melyeket az ember a .földön viselhet, ez a legnehezebbek egyike. És ez Csárszky József püspök egyetlen programja. Mély vallásos buzgalmától, krisztusi szeretettel telt szivétől, gazdag tudásától és fiatal munkabírásától telhetőén méltónak lenni ehhez a kereszthez. Tichy Kálmán. selő, kiizködö szegény emberek,, akik mind úgy néznek vele együtt kelet felé a Királyhágón túlra, mint az Ígéret földjére. Ha oda egyszer még vissza lehetne menni. Elégedetlenek a pesti dolgokkal, mindegyiknek vannak hivatali sérelmei, keserűen beszélnek róluk, maguk se tudják, hogy az a bajuk, hogy idegenek a nagy városban, nem tudják magúkat beleélni. A p:ncér is úgy szolgálja ki őket, mint akármelyik más vendéget, kurtái!, közömbösen, csak éppen, hogy mondja: Guszti, fizetni, alispáni asztal. Az ‘alispán már kezdi kis urnák érezni magát. Jár a kávéházba egynéhány generális, kegyelmes urak, jár volt államtitkár is. Istenem. Itt Budapesten annyi kegyelmes és méltóságos ur szaladgál és mind csak egyszerű kávéházi vendég. Néha Iiirt kap, valamelyik onnan, hantiról. — A Muki cigány is meghalt, — mondja a bíró. — Isten nyugosztalja. Sok szép es’ét szerzett nekünk —- Így pareutálják szotno- ' uan. — Úgy van jól, — mondja az alispán. Minek az oláhnak cigány ___ — Nagy szelek jöhetnek most a Hargita felöl, ~~ mondja a másik és olyan mozdula- 'ot tesz, mintha behúzná a nyakán a bundát. — Jó ilyenkor egy pohár forralt bor a Sasban, — mondja rá a mérnök. /étitek, november 13. Csodavárás Hét esztendőt morzsoltunk immár le az nj történelmi fejezetből. Mi tagadás — sok Virág nem nyílt számunkra; sok reménységünk, kívánságunk, jogos követeléseink, nyelvünk, hitünk és^ kultúránk fejlődésének ezer sírkereszttel jelölt temetője volt. ez a hét esztendő. * A néphit szerint hétévenként változik az emberi természet. Talán merész, talán oktondl és nevetséges azt hinni, hogy ez nem csupán az, ember életére vonatkozik; de hisz a Szentirás is megemlékezik a hét sovány és a hét kövér esztendőről; a természetnek is vannak törvényei s ezek erősebbek az emberieknél. A gyógyíthatatlan, súlyos beteg útja a professzorok rendelőjén keresztül a javasasszonyok konyhájába vezet, a vizbefuló is görcsösen kapaszkodik a gyenge szalmaszálba, eszelős, fanatikus hittel, bízó akarással, azért, mert élni! élni! élni akar mindenáron és várja, hogy csodát tegyen az Isten. Mi is élni! élni akarunk. Miért" ne hihetnénk hát mi is a vizbefulladók reménységével a hétesztendős forduló megbékélése, jobb. derűsebb, boldogabb napokat hozó csodájában? Az erős hit és erős akarás már nem egyszer meghozta a maga csodás gyümölcsét, rajtunk áll, hogy szilárd, tántoríthatatlan hitünk, erős egyöntetű akarásunk éltető friss forrást fakasszon a rosszindulat és gyűlölet kősziklájából — rajtunk áll, hogy egyenes, büszke gerinccel lépkedjünk át a körülöttünk elnyeléssel fenyegető Vöröstenger ádáz. szennyes hullámözönén. amely vesztünket okozhatja, ha nem él bennünk is fennen, ragyogóan a Mózes hite, Istenben való bizodalma és izzó fajszeretete. * Ezeket a reflexiókat a küszöbön ievő választások zúgva viharzó előszele váltotta ki belőlem. Fájón olvasok egy-egy ismerős, jó magyar hangzású nevet, amely vörös szégyenfoltként tüzel felém egyes listákról. És ezek a listák nem viselik se a 4, se a 27-es számot. Szeretnék odamenni mindegyikhez, aki elté- velyedett, legyen bár hitehagyott vagy konjunktúralovag, — ha tétova határozatlanság áldozata, ha veszéllyel, erőszakkal dacolni nem tudó gyönge báb — szeretnék mindegyiknek mélyen a Szemébe nézni, megfogni a kezét, jó erős szorítással és szlovák földön nevelkedett, a Fátra ölén szlovák példán fanatikussá edzett szivem minden lelkes hitével igy szólni hozzá: Testvér, ha magyar vagy. segíts megostromolni az eget. segítsd hozzá nemzetedet a hétesztendős forduló csodájához; testvér, ha magyarul imádkoztál kisgyerek korodban, állj meg büszkén az elárvultak, elnyomottak dacos, önérzetes szikláján, hunyd be a szemed, ba a sátán tündér! reménységek vízióját vetíti feléd és szorítsd ökölbe a markodat ha csillogó ajándékot akar beletenni: hiszen tudnod kellene, hogy quidquld id est, timeo Danaos. et dona ferentes. Félj tőlük akkor is testvér, ha dús. csengő Ígéretek csalfa képével hitegetnek, bizony, mondom néked — akkor félj legjobban... * Igen igy, ilyen fájó, kérő, árva magyar szívdobogástól lüktető szóval szólanék hozzájuk Talán volna hatása egynéhány tétova kéz mozdulatára, amelyik 15-én 29 lista útvesztő halmazából ingatag, tanácstalansággal válogatni próMlna... Egy a sorsunk, szenvedésünk, küzdelmünk, egy kell. hogy,legyen a célunk, reménységünk, közös az akarásunk!... És amint büszke örömmel tekintek a hétesztendős keserű múlt szörnvii elhagyatottságából erős magyar akarással életre hívott P. M. H. 1000-ik megjelenésének ünnepe elé. eszembe jutnak Schiller szavai, amit jelmondatnak írnék minden magyar testvér homlokára: „Az ember szerencséje Akarat!“ Rajtunk ál!, hogy hét év múltán csoda történjen. Akarjuk?? Pápaszem. Csak ott van a becsületes bor. Azóta sem ittam párját... A volt szolgabiró felhököl a bor nevére. — Van itt egy furmint, az elég ió, — mondja kívánkozva. — öt perc és már az asztalon egy üveg furmint. Kóstolgatják. Jó bor, de a Sas bora az mégis más. Az öreg Nerger, az értette az italt, ez a pesti kávés csak veszi a borkereskedőtől, azt se tudja, mit árul. Régi mulatságok jutnak -az eszükbe, koccintanak, kedves szomorúsággal, asztalközi hőstettek kerülnek szóba. — Hej, az a szép polgármesterné... Dalol-e még. táncol-e még? Akik ottmaradtak, tudnak-c még mulatni? Szivük van-e még hozzá? A második üveg furmint is az asztalra kerül. Megindul a kvaterka. Csöndes beszéd, koccintás, a kávéház közönsége odanéz: kik boroznak ott, este hét órakor a kávéházban? A szolgabiró megpendít egy öreg erdélyi nótát félhangosan inkább dúdolva, a többiek lekönyökölve, busán hallgatják. A második nótánál már vele dúdolnak szépen, szerényen, bús magyar kedvvel, már a Sasban* érzik magukat, az ablak előtt a Hargita szele fuj, a polgármesterné arca mosolyog rájuk, az alispán a vármegyéről jött Ide, ~ otthon vanrmak, a drága kis erdélyi városban. ■PMHiia i rr 'rBMim m ■nrarmrKamnNi.iione «C2izem*swtmmhbhmwrcm Kvaferka Irta: Schöpílin Aladár. Ha végig ment az utcán, minden fejről leröpültek a kalapok, még a nők is kihúzták kissé magukat és megkülönböztetett mosolynál viszonozták gavaliéros köszöntését. A Sas-szálló éttermében minden pincér ő körűié ugrándozott s maga a vendéglős is odasietett kódolására, ha ő megjelent a vármegyei urak asztalánál. A helybeli banknak ö volt az elnöke, a kaszinóban ő adta a hangot, egy vármegye népe reszketett az áhítattól az ő neve hallatára. Ö volt az alispán, a vármegye hatalmas ura, külörnb hatalom a főispánnál is, aki inkább csak a vadászattal törődött s a közdolgokat ö ráhagyta. Minden mozdulatából az alispán: méltóság sugárzott, daliás termetén mintha mindig díszmagyar feszült volna, megszokta azt az érzést, hogy nála nagyobb ur nínsc, irgalmas volt, jó volt az emberekhez, megelégedett ember, jókedvű mulatozásban az első. a Muki cigány páírónu-a, minden jó bornak legyezője. Ha ünnepi alkalomkor diszmagyarban megállt az emberek előtt, úgy érezte, magasabb mindenkinél és glóriát érzett maga körül: ő volt a magyar állam kiemelkedő bástyája, emberi szimbóluma a messze erdélyi végvidéken... Aztán jöttek a románok Az alispán egy szerre csak Budapesten találta magát, vármegye nélkül. Egyideig tartotta az alispáni
