Prágai Magyar Hirlap, 1925. szeptember (4. évfolyam, 196-220 / 939-963. szám)

1925-09-11 / 205. (948.) szám

Jifxíovensx^éi és íRusxinszföéi'fziiw&t&exfctt fffen Gártofc p napilapja / JScSwmir&ás&t&ativ) fösxévfiesztö: j035l5F€Bl22jfÉ &sÚSZÍÓ • CfeteléBs szexfz&ssííö.- f$€M$ JístVükül A nagy egység felé (fi.) Prága, szeptember 10. Szent-Ivány József akciója, amelynek végcélja valamennyi ellenzéki pártnak, vagy legalább is valamennyi nemzeti kisebbségnek egyesülése a cseh nemzeti koalíció megbuk­tatására, az 1920. évi alkotmány megváltoz­tatására és egy föderativ-autonómista rend­szer kiépítésére, mind szélesebb és szélesebb hullámokat ver a csehszlovák belpolitikának már-már elposványosodott vizein. A magyar politikus kétségtelen érdeme, hogy ezt a gon­dolatot, amely mint vágy már esztendőik óta benne él a mai kormányzattal elégedetlen la­kosság lelkében, politikai megformulázásban a közvélemény elé vitte, annak megvalósu­lása érdekében uj csapást vágott az ellenté­tes érdekek össze-visszakuszált bozótjában és világosan megmutatta a célt, amely felé haladnunk kell. Mi magyarok már esztendők óta, szinte a csehszlovák köztársaság meg­születésének pillanatától kezdve érezzük és tudjuk, hogy saját magunk és valamennyi nem cseh nemzet érdeke megköveteli, hogy hagyjunk föl a splendid is óla tion kényelmes, de már eleve sikertelenségre kárhoztatott politikájával és egyesült erővel döntsük meg a cseh nemzeti koalíció erős, de nem beve­hetetlen fellegvárát. Matematikai igazság, hogy mi többen vagyunk ebben az államban, mint a csehek és ezért meg van a lehetősé­günk, hogy abban az esetben, ha szorosan összefogunk, többségre jussunk a parlament­ben. Egyesülnünk, szövetkeznünk kell tehát, tömöriteníink a rendelkezésünkre álló erő­ket, először annak a politikai csoportnak, an­nak a nemzetnek kebelén belül, amelyhez tartozunk, és ennek megtörténte után még szélesebb alapon: az egész ellenzék, vala­mennyi nem cseh nemzetiség szövetkezése által- Ezt mi kezdettől fogva tisztán látjuk, ízért küzdöttünk mindig a kicsinyes pártér­dekek, a pártszuverénitás elvének képviselői ellen. Szent-Ivány cikksorozatának első nagy- jelentőségű következménye az lett, hogy a német agráriusok pártja, amely ma a legerő­sebb német polgári frakció, fölhívta a többi német pártokat az egyesülésre, hogy ennek megtörténte után létrejöhessen a nem cseh nemzetiségek egységes frontja is. Valameny- nyi német polgári párt az egység mellett nyi­latkozott meg. A német keresztényszocialis­ták részéről L e de b u r-Wi eh e In szená­tor, e pártnak egyik legkiválóbb koponyája fejtette ki az egység szükségességét és mára Ismeretessé vált a párt hivatalos határozata, amely ily értelemben foglalt állást. A nem­zeti szocialisták nevében K n i r s c h képvise­lő csatlakozott a fölvetett eszméhez. A de­mokrata párt azzal fejezte ki rőkonszenvét, hogy szócsövét, a Bohemiát az akció kor­látlan rendelkezésére bocsátotta. Legutóbb pedig L o d g m a n képviselő, a szélsőjobb német nacionalista párt vezére jelentette be, nogy az akció számíthat az ő támogatásukra is és ezzel elesett az az aggodalom, hogy a aémet nemzeti párt távol fogja magát tartani 5 mozgalomtól- A német szociáldemokraták szideig hallgatnak, de mivel eddig nem mon­dottak nemet és mivel úgy vagyunk érde­mivé, hogy a pártnak néhány vezeíőegyéni- lége nem zárkózik el mereven a fölvetett jondolat megvalósításától, nem tartjuk való­színűtlennek, hogy ez a párt is az akcióhoz Csatlakozik. Talán hozzá fog járulni ehhez a teletszlovenszkói magyar szociáldemokra- lálknak az a határozata is, hogy ők is szíve­sen látnák az egységes ellenzéki front kiala­kulását. Büszkeséggel tölt eí bennünket az a tu­dat, hogy egy magyar képviselőnek kezde­ményezésére megindult az erők tömörülésé­nek folyamata. A német pártok egyesülése jelentené az első lépést, amqjyet azután ha­marosan nyomon köpetne a többi nemzeti fisebbség csatlakozása. Nem kételkedünk benne, hogy az ellenzéki pártokban elhelyez­ted# választópolgárok túlnyomó többsége Kihajózták a spanyol csapatokat az aihucemasi öbölben A spanyolok Tefuáanál kritikus helyzetben vannak — Abd el Krím áttörte a spanyol vonalat Fez, szeptember 10. A francia és spanyol csapatoknak Alhucemasnál legutóbb elért eredményei igen mély hatással voltak a benszülött törzsekre, amelyek közül többen megadták magúikat. Abd el Krim röpiratokat terjeszt csapatai között, amelyekben azt hir­deti, hogy az ellenségnek sohasem fog sikerülni a partvidék megszállása. Madridból érkező jelentések beszámol­nak az aihucemasi öbölben való kiszállásról. 112 francia és spanyol hadihajó 50 repülőgép­pel együtt fedezte bombázásával a kiszállást. Paris, szeptember 10 (Havas.) Herriot a lyoni vezértanács ülésén nagy beszédet mondott, amelyben helyeselte a korrpány marokkói politikáját. A vezértanács határo­zatot fogadott el, amelyben kéri a kormányt, hogy minél gyorsabban fejezze be a marokkói katonai akciókat. London, szeptember 10. A Daily News jelentése szerint az aihucemasi öbölben ki­hajózott spanyol csapatok taktikai jelentősé­gét nem szabad túlbecsülni, mert a spanyolok igen kétségbeejtő helyzet­ben vannak Tetuán körül, ahol a riffek minden oldalon erősen támad­nak. Larache közelében a spanyol vonalat áttörték. Apponyi a kisebbségek Jogaiért beszédet mond! Genfben A népszövetség1 döntése csalódást keltett az erdélyi telepesek között — A demokrata blokk a nemzetgyűlés összehívásáért Genf, szeptember 10. Tegnap jelentettük a Genfben időző magyar delegáltaknak a népszövetségi bizottságokban való elhelyez­kedését. E főbizottságok közül a legnagyobb jelentősége van Magyarország szempontjá­ból a hatodik főbizottságnak, amely általános politikai kérdésekkel foglálkozik s egyik fő- feladata a nemzeti kisebbségek védelmére szolgáló eljárás megállapítása. Ennek a bi­zottságnak lesz a hivatása olyan eljárást találni, amelynek alapján a nemzeti kisebb­ségek panaszaikat mindenkor eljuttathassák az illetékes helyre. Magyarországot ebben a bizottságban tegnapi jelentésünk szerint Apponyi Albert gróf képviseli, aki — a tárgyalásokról érkező hírek szerint — hosszabb beszédre készül a nemzeti ki­sebbségek panaszaival kapcsolatban. Genf, szeptember 10. A Journal de Gé­névé hosszabb cikkben foglalkozik a nép- szövetségnek az erdélyi és bánáti telepesek ügyében hozott sérelmes Ítéletével s többek között a következőket Írja: A népszövetség döntése a legnehezebb helyzetbe juttatta a telepeseket, akiknek törvényileg meghagyott földjeik elégtelenek még a létminimumra is. Sokan ezért vándorbotot vesznek kezükbe és uj hazába mennek szerencsét próbálni. A telepesek körében az Ítélet nagy kiábrándu­lást okozott. Budapest, szeptember 10- (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az erdé­lyi és bánáti telepesek ügyében hozott nép- szövetségi ítélettel kapcsolatban a magyarországi demokrata ellenzéki biok azzal a tervvel foglalkozik, hogy összehivatja a nemzetgyűlést, mert sze­rintük a sérelmes ítélet nagyrészt Ma­gyarország ügye is, mert a határozat ellenkezik a kisebbségek védelmére hozott népszövetségi szakasszal. A biok a nemzetgyűlésből akarja fölhivni a népszövetséget, hogy ha a legyőzött álla­moknak okvetlen be kell tartaniok a béke- szerződés egyes rendelkezéseit, úgy szerez­zen érvényt a kisebbségek védelméről szóló szakasznak a győztes államokkal szemben is. A fOvű leien összeül i parlament Az ötösbizoííság megegyezett a minimális programban? — A választási novellának csak a harmadik skrutiniumra vonatkozó részét változtatják meg — A cseh néppárt el- lenzékieskedík Bombera nyugdíjaztatása miatt Prága, szeptember 10. Sok eredménytelen szó-csata után végre eljutott odáig a koalíciós p-etka, hogy ma már a képviselőház összehívásáról tárgyal­hasson. A koalíció öt diktátora nagyn-dhézen mégis csak meg tudott egyezni valamilyen minimális programban. Hogy miben, azt leg­feljebb a parlament összehívásakor lehet megtudni, mert a koalíciós nagyvezérek be­csületszavukkal kötelezték magukat egymás­nak arra, hogy a tárgyalás menetéről senki­nek semmit el nem árulnak. Az agrárpárt kis szócsöve, a Vecer azt írja, hogy a politikai petka mai ülésén köl­csönösen jelentést tettek arról, hogy milyen álláspontot foglalnak el az egyes pártok az­a legnagyobb örömmel fogja üdvözölni az akció sikerét és habozás nélkül fog beállani abba a hatalmas táborba, amelynek föladata az, hogy politikailag egyesítse mindazokat az elemeket, amelyek a legteljesebb mérték­ben elégedetlenek a cseh nemzeti koalíció uralmával és a cseh nemzeti gondolat he­lyébe a kisebbségek politikai egyenjogusá­zal a minimális, illetve maximális munka- programmal szemben, amelyet a miniszter- elnök előterjesztett. A parlamentet a jövő héten egybehívják. A Prazsky Vecemik szerint a parlament nagy munkát ugyan nem fog tudni végezni. A koalícióban — írja a néppárti lap — újból a régi módszer szerint egyezked­nek a pártok és p^dig junktlm alapján. A félhivatalos Prager Presse, amely „jól informált'1 helyről a múlt héten még azt az értesülést kapta, ho-gy az egész választási novellát átszövegezik, most azt írja, hogy a törvényjavaslatnak csak a harmadik skrutíninnira vonatkozó szakaszait fog­ják leegyszerűsíteni, a többi szakasz vál­gának eszméjét tegye az állam kormányzá­sának vezető gondolatává. Lesznek elemek, nem kételkedünk benne, akik kicsinyes sze­mélyi érdekekből szembe fognak helyezkedni ezzel a nagy koncepcióval, de ezek fölött minden bizonnyal pálcát fog törni a válasz­tási urnák elé lépő nép és majdan az igaz­ságot osztó történelem. tozatlanul megmarad az eredeti szöve­gezésben. A cseh néppárti sajtó a legutóbbi időben ismét erősen ellenzéki hangon ír, ami azzal magyarázható, hogy Bombera tábori püspök nyugdíjaztatása nagyon elkeserítette a nép­párti vezéreket. A párt végrehajtóbizottsága követeli a parlament sürgős összehívá­sát, mert a politikai bizonytalanság csak art az államnak. Ha a parlament munkaképes lesz, akkor a párt segíteni fog a koalíciós programot megvalósítani, ellenkező esetben nem lehet a mai zilált helyzetet fentartani és ki kell írni a legrövidebb időn belül a választásokat. A cseh néppárt tehát nem áll elő különösebb kívánságokkal, hanem mind a két lehetőségre készen áll. A parlament munkaképességében ugyan nem igen bízik s azért a választási agitációt már teljes erővel megkezdte. Ujahb leszerelési fíosilereueia Washingtonban London, szeptember 10. Washingtoni jelentések szerint Coolidge újabb leszerelési konferenciát akar összehívni, mihelyt az időpont erre alkalmassá válik, de semmi­képpen sem akar a Népszövetség kezde­ményezésének elébe vágni. a görög exhir&g lonfionfean London, szeptember 10. A „Morning Post“ szerint tegnap Londonba érkezett György volt görög király, aki még most is azt hiszi, hogy rövidesen visszatérhet a görög trónra. A lap azonban semmi politikai jelentőséget nem tulajdonit a látogatásnak. Nossoitüi támogatta NéHseíorsiágof Páris, szeptember 10. A „Maiin" a Forno-i külügyminiszteri tanácskozással kapcsolatban Itália szerepét megint homá­lyosnak látja. Az Echo de Paris szerint Mus­solini csak mint megfigyelő vesz részt a tár­gyalásokon viszont olasz hírforrások azt állítják, hogy Mussolini támogatni fogja Né­metország kívánságait a leszerelés, a meg­szállott területek kiürítése és a német- lengyel határok revíziójának kérdésében. PdinScYé a francia pénzügy megszHárdatösArOi Mühlhausen, szeptember 10. (Havas.) Painlevé miniszterelnök a városházán rende­zett fogadtatáson kifejtette azokat a mód­szereket, melyeket a francia kormány a pénzügyi helyzet megszilárdítására, különö­sen az adósságkérdés rendezésére alkal­mazni fog. A kormány a belső kölcsöntől várja a pénzügyi helyzet stabilizálását. A szövetségközti adósságra vonatkozólag meg­jegyezte, hogy Franciaországnak csak abban a mértékben kell megfizetnie adósságait, amilyenben tudja, de azt senki sem várhatja el. hogy csodákat tegyen. 1 magyar korutámp a vizom- k&igszer snegszim’eléseérí Budapest, szeptember 10. A „N. W. Tagblatt" értesítése szerint a magyar kor­mány még idáig nem foglalt állást a ber­lini kormánynak a vízum megszüntetésére irányuló kérdésében s ennek a kérdésnek tanulmányozása tovább tart. Magyar rész­ről az a szándék, hogy ebben az ügyben újabb eszmét vetnek fel. Mivel ugyanis a vízumrendszernek csupán egyes államok közt való megszüntetése különböző zavaro­kat okozna, a magyar kormány azt a tervet veti fel, hogy a középeurópai államok együt­tesen és egy időben szüntessék meg a vizum- kényszert m m B Ji JÉLJ® W IV. ÍVf. 201. Í9W s?8ü! ® Pfinfclí ' 1925 SMlCIBto 11 W .....■ ------------------— — flö flxetési árak belföldön: évente 300, jqjgj/ jgx ______ iit félévre ISO, negyedévre 76, havonta ÉW JrM Jnm 26 Kő; külföldre: évente 450, félévre Mé‘f w $$ __ - _ _ dW ______ ____ _____ 225, negyedévre H5, havonta 39 Kő. / Í B/ti:iivt:ssyu' áha 1-20 m Jw Js m¥ fit ff Jɧf M lÉÍ Jffl Mlr Szerkesztőség: Prága, ll„ Stépánská 4. Jy W láLwaL m Jm JM jf M jm 0 J§F W- £§ ff ÉfL Jgy ulice 16/IIL Telefon: 30-3-49. Kiadó­^ ^p hivatal: Prága, L, Llliová ulice IS.

Next

/
Thumbnails
Contents