Prágai Magyar Hirlap, 1925. augusztus (4. évfolyam, 171-195 / 914-938. szám)

1925-08-12 / 180. (923.) szám

Szerda, augusztus 12. Öt üstökös jön októberben A csillagos ég augusztustól novemberig — A svábhegyi csillagvizsgáló igazgatójának nyilatkozata Budapest, augusztus 11. (Saját tudósitónktól.) Augusztustól no­vember végéig terjed az az időszak, amikor legtöbbet gyönyörködhetünk a csillaghullás­ban. A csillaghullás egyike azon jelenségek­nek, amely az egyszerű népet és a tudósokat egyaránt érdekli. A nép figyelemmel szokta kisérni ezt a szemet szórakoztató és egy se­reg babonával magyarázott — szerinte — rejtelmes égi tüneményt, a- tudósoknak pedig természetszerű az érdeklődésük naprendsze­rünk e.me érdekes jelensége iránt. Az idén szokatlanul érdekes lesz a csil- lagszezon. Hogy az augusztus 10-ével kez­dődő csillaghuLlási időszakról tudnivalókat adhassunk olvasóinknak, fölkerestük a sváb­hegyi csillagvizsgáló tudós igazgatóját, Tass Antal dr.-t, aki a következőkben vázolta a bekövetkező csillagászati eseményeket: — Egy-egy csiliaghullási időszak akkor következik be, ha Földünk meteorrajjal ta­lálkozik. Ezek a meteorrajok gyürüformában veszik körül a Napot s amikor Földünk ke­resztülhalad egy ilyan rajon, ott, ahol a Föld pályája metszi ennek a rajnak a pályáját, ak­kor több napon át csillaghullást látunk. A leg­több ilyen rajjal Földünk az augusztustól ok­tóberig terjedő ' időközben találkozik; igy a Perseidák és az Aquaridák már találkoztak Földünkkel és körülbelül augusztus 15-ig tart az az idő, amig Földünk el nem hagyja e két raj pályáját. Az igy lehulló meteorok 100—130 kilométernyi magasságban válnak láthatóvá számunkra és csak akkor surlódnak a leve­gőben semmivé, amikor már vagy 60—70 kilométernyi magasságban vannak a fejünk fölött. Nagyon nagynak kell lennie annak a meteornak, amely nem ég el a levegőben és maradványa még a Földre is eljut. A legközelebbi tömeges csillaghullásokat szeptemberben a (Béta) Piscidák, októberben az Arietidák, novemberben pedig a Tauridák és a Leonidák raja fogja okozni. Novemberben van tehát a legtöbb csil­laghullás és a decemberi Geminidák hullása után több, mint félévig a meteor megint ritka jelenség. A csillagászokat két olyan legújabb ese­mény foglalkoztatja, amely a közönséget is érdekli. Arról van szó, hogy két régebben fölfedezett, de azóta el­tűnt üstököst ismét fölfedeztek. Az egyik a periódusos Temple-féle II. üstökös, amelyet 1873-ban fedezett föl Temp- le és azóta ötször visszatért ugyan, de több alkalommal és igy legutóbbi esedékességé­nek idején is, kimaradt. Most-Stobbe hamburgi csillagász junius 11-én ismét fölfedezte és a legközelebbi szá­mítások fogják megmondani, hogy mi tartotta vissza pályáján. Az ezidei október egyébként gazdag lesz üstökösökben, mert három más üstökös is ekkor fog napközeibe jutni: a március 23-án fölfedezett Schain- és az áp­rilis 4-én fölfedezett Orakisz-féle, valamint az 1884 óta keringő Wolff-üstökös is az idén fog jelentkezni. Egy uj csillag is föltűnt az égboltozaton: a Nova Pictoris, amelynek viselkedése a többi u] csillagok életjelenségeivel szemben egészen eltérő fejlődést és rendszertelen fá­zisváltásokat mutat. Míg ugyanis más csil­lagok fényességnövekedése robbanásszerűen történik, addig a Nova Pictoris fénye lassú és fokozatos fejlődést mutat. Hogy mi ennek az oka, arról csak később kaphatunk fölvilá- gositást. Ezeket mondotta a tudós tanár a csilla­gok idei életéről, tessék róla a most bekövet­kező szép nyári, romantikus éjszakákon min­denkinek meggyőződni. — (Zászlószentelés az érsekujvári plé­bániatemplomban.) Tudósitónk jelenti: A sasvári bucsusok által vett két vezérzászló- nak a felszentelése augusztus 15-én, Nagy- boldogasszony . napján lesz az érsekujvári plébániatemplomban. A zászlóanyák Haulik Béláné és idősb Mészáros Eerencné lesznek, Jíe E^árd miá fefsxéítíMnft, fi&úv A beiiigérendsser szentesítése „A fölöítes hatóságok nem vizsgálják azt, hogy a rendőrség hogyan szerzi információit" Prága, augusztus 11. A kommunista képviselők klubja egy parlamenti interpelláció kapcsán szóvá tette a rendőrhatóságoknak az ellenzéki politikai pártokkal szemben elkövetett túlkapásait. Az interpeilálóknak ugyanis tudomására jutott, hogy az egyes rendőrigazgatóságok húszezer koronáig terjedő összegeket fizettek ki oly magánosoknak, akik a kommunista párt tevé­kenységéről „megbízható" jelentéseket adtak. Malypetr belügyminiszter erre az inter­pellációra szenzációs választ adott, amely a következőképpen hangzik: „A rendőri hivatalok, mint közbiztonsági hatóság, a törvény értelmében kötelesek ele­jét venni a közrendet, békét s a lakosság üd­vét fenyegető veszélyeknek. Ebből az okból ismerniük kell a lakosság érzületét, hangula­tát is és erről jelentéseket kell tenniök. Hogy a hatóságok milyen módon szer­zik meg ezeket az információkat, azt a fö- löttes hatóságok nem kutatják. A rendőrhatóságok természetesen nem utasítják el, de nem is utasíthatják vissza azo­kat az értesítéseket, amelyeket az államhoz hü polgárok önként adnak, főleg, ha oly moz­galomról van szó, amely az alkotmányos egység, vagy a demokratikus köztársasági forma ellen irányul. Hogy az ilyen információkért állandó fi­zetést, vagy huszezerkoronás dijakat utalna ki a rendőrség, ez már azért is ki van zárva, mert a belügyminisztérium költségvetésében nincsen egyetlen tétel sem, amely nem volna elszámolható s jogcím nélküli kiadások nem eszközölhetők. Minden információt természetesen ala­pos megvizsgálás tárgyává tesz a hatóság s csak abban az esetben tesz további intézke­déseket, ha a jelentés adatai kétségen kívül valóknak bizonyulnak." Szép kilátások az ellenzéki pártokhoz tartozó állampolgár-ók számára. Az „irreden­tát" a rendőrség kinzókamarába dughatja, spanyol keztyüvel, tűz- és vizpróbával olyan vallomást csikarhat ki, amilyet akar, mert a „fölöttes hatóságok nem kutatják, hogy a rendőrhatóságok milyen módon szerzik meg az információikat". Aki azonban jó fiú akar lenni, az a haragos szomszédjára följelentést tesz, hogy ez a köztársaságot szétrobbantani akarja s ekkor még jutalomra is van kilátása. A felsőbb hatóságok semmit sem kutatnak. A csendőrőrmester és a rendőrbiztos a telj­hatalommal fölruházott mindenhatók itten. Ezt a rendszert szentesíti Malypetr belügy­miniszter ur válasza. Bemeiké Ödön sis1f©s büféi Döntés előtt a szabadíábrahelyezési kérelem — A Prágai Magyar Hirlap és a Beniczky­affér Budapest, augusztus 11. Beniczky Ödön bünpörében most érke­zett el a döntés ideje, hogy szabadlábra ke­rül-e a volt belügyminiszter, vagy mint vizs­gálati fogoly áll az itélőbiróság elé. A sza- badlábrahelyezési kérelem pénteken délelőtt már ,a büntetőtörvényszéknél volt s szomba­ton dönthettek volna az ügyben. Előbb azon­ban a vádhatóság indítványát és véleményét kérték ki s vasárnapig úgy volt, hogy Be­niczky Ödön sza b a dl á b r ahe ly ez é sé t semmi­féle összegű óvadék mellett sem vélemé­nyezik. Vajda Ödön dr., Beniczky védője azon­ban most újabb érvekkel támasztotta alá a szabadlábrahelyezési kérelmet. Ezek között a legfontosabb az a beje­lentés, hogy Beniczky hosszú fogsága alatt súlyosan megbetegedett s egészségi állapota annyira leromlott, hogy már ez okból is indokolt a sürgős szabad- láJbrahelyezés. Hír szerint a törvényszék vád- tanácsa, amelynek Zboray Miklós dr, és Vajda Ödön dr. védők 100 millió korona óva­dékot ajánlottak föl, szerdán fog dönteni Beniczky Ödön sorsa fölött. Jogi körökben osztatlanul az a véle­mény nyilvánul meg, hogy a vádtanács nem fog akadályokat gördíteni Beniczky sza- badíábrahelyezése elé, annál kevésbé, mert büntetése a legrosszabb esetben sem lehet olyan nagy, hogy tartani kelljen Beniczky szökésétől. * Itt említjük meg, hogy a budapesti kir. ügyészség sok külföldi sajtóorgánum között a Prágai Magyar Hírlapnak azt a számát, amely junius 3-án *a Beniczky-esetről beszá­mol s vázlatosan- a nevezetes vallomás tar­talmát is közli, szintén elkoboztatta s a lap ellen úgynevezett objektív eljárást indított, mert az Az Újság cikkét annakidején átvette. Meg kell jegyeznünk, hogy mi a dologgal, mint eseménnyel a lehető legobjektivebben foglalkoztunk s a vallomást csak harminc sorban vázoltuk, amennyire a magyar ügyekben tájékozatlan szlovenszkói közön­ségnek szüksége volt az ügy megértéséhez. Állást akkor nem foglaltunk, csak három nap­pal később, amikor vezető helyen „A gyülö- letpolitika szolidaritása" cimen foglalkoztunk a Beniczky-afférral. Frohreich mint roncs fekszik cellájában Az egyedi gyilkost állandóan gyötrik az epilepsziás rohamok. — Egyelőre a soproni fog­házban marad. Sopron, augusztus 10. (A P. M. H. tudósítójától.) Emlékezetes még, hogy Frohreioh Ernőn, amikor a soproni törvényszéken gyiíkossági pőre folyt, mind­untalan rohamok törtek ki s hátracsukló fejjel, habzó szájjal, vonagló tagokkal ros- kadt össze. Megesett az is, hogy epilepsziás rohamában nemcsak önmagára, de őreire is veszélyessé vált s ilyenkor csak úgy tudták a kártevésben megakadályozni, hogy hatan-nyolcan lefogták, vállára, mellére álltak, amit védőügyvédje kifogásolt is. Mindezek alapján már a törvényszéki tárgyaláson megállapították, hogy Frohreich élete, ha azonnal szabályszerű ápolás alá nem helyezik, közvetlen veszélyben forog. A törvényszéki orvosszakértők ugyanis kétségtelenül konstatálták, hogy az epilepszia a fogházban fejlődött ki s ezt a fogházi élet­mód, a megfelelő ápolás hiánya és a nagy izgalmak váltották ki. így maguk az orvos-, szakértők is szükségesnek tartották, hogy Frohreichot szakszerű ápolás céljából vala­melyik zárt állami intézetbe szállítsák. Erre a célra a orvosok a kőhidai fegy­intézet szanatóriumszerüen berendezett kór­házát is alkalmasnak találták s az ügyészség is akként döntött, hogy Frohreichnek a kő­hidai fegyintézetbe való átutalását fogja javaslatba hozni az igazságügymiiiiszternél. A tárgyalás óta hónapok teltek el és Frohreich még mindig annak a fogházi cel­lának a lakója, amelybe a gyilkosság után szállították. Amint most értesülünk, ennek oka az, hogy a kőhidai kórház még sem bizonyult alkalmas helynek, mert itt Frohreich-chel szemben a szigorúbb fegyházi rendet kellett volna alkalmazni, ami állapotára hátránnyal járt volna. Ezért határoztak később úgy,, hogy Frohreich egyelőre a soproni ügyészség fogházában marad s amennyiben állapota megengedi, itt várja be a Tábla és Kúria döntését. Ha azonban baja ^rosszabbodna, vala­melyik budapesti állami intézetben való el­helyezését. fogják indítványozni. Frohreich állapota egyébként az utóbbi időben sem javult semmit. Testben-!élekben összetörve, mint roncs fekszik a cellájában, táplálékot alig vesz magához s rohamai állandóan gyötrik. Érdeklődését a külső ese­mények iránt teljesen elvesztette, elméje szinte teljes apátiába merült, őszre aligha lesz abban az állapotban, hogy pőrének táblai tárgyalásán Győrben megjelenhessen. Pola Negri „ékszercsempészése44 57.000 dollárra büntették a nagy íilmdivát New-'York, augusztus eleje. (A P. M. H. tudósítójától.) Pola Negri, a Carmemzsánerü népszerű filmstar is áldoza­tul esett annak a kisértésnek, aminek ki van téve minden amerikai lakos, aki Európában vásárolt ékszerekkel tér vissza a tengeren­túlra és meg akarja takarítani a tetemes vá­mot, amelyet a new-yorki kikötőben fizetni kell. Akit az ékszer eltitkolásán fognak, azt kétszeres vámmal és tetemes pénzbírsággal büntetik, de az utasok gyakran bíznak ab3 bán, hogy túl járhatnak a finánc eszén és el­titkolhatják a magukkal hozott ékszert­így tett Pola Negri is, amikor még május elsején újonnan szerzett drágaságokkal meg­rakodva megérkezett a Berengarián. Két gyémántokkal és smaragdokkal kirakott kar­perecét, egy harminckarátos gyémántgyűrűt, egy kilencvenhat karátos foglalatlan smaragd dót, amely állítólag a porosz király tulajdo­na volt és egyéb ékszereket hozott magával európai zsákmány gyanánt, a vámdeklaráció­ba azonban csak kisebb értékű dolgokat irt bele és a vámtisztviselők határozott kérdé­sére is úgy felelt,..hogy egyéb megvámolni valója nincsen. A vámtisztviselők azonban pontos információkkal rendelkeztek minden egyes ékszerről, amit Pola Negri Európában vásárolt, meg is találták nála va3 lamennyit, lefoglalták a drágaságokat és most — minek utána azok értékét 47-000 dol- lára becsülték fel — kirótták ezt az összeget vám gyanánt és még külön 10.000 dollárra büntették meg Pola Negrit az eltitkolási kí­sérlet miatt. Pola Negri úgy .látszik egyáltalán nem volt tisztában azzal, hogy Uncle Sam már évekkel ezelőtt felkészült az ékszercsempé­szek elleni háborúra és a világ legtö'kélete3 sebb kémrendszerét szervezte be egész Eu­rópában. A gazdag amerikaiak minden lépé3 sét kérnek figyelik, kémek, akik nem állanak amerikai zsoldban, akiknek mégis fontos anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy bizalmas jelentéseket terjesszenek be a new-yorki vámhivatalba arról, hogy ki mennyi és mi3 lyen ékszert vásárol. A tapasztalatokról azonnal jelentés megy New-Yorkba és az ékszereltitkolásra készülő „society" hölgy még hajóra sem szállott, ami­kor a new-yorki vámhivatal már a legponto3 sabb információkkal rendelkezik arról, hogy ki mit hoz magával. Megtalálni az eldugott ékszereket aránylag gyerekjáték, mert sok­éves tapasztalat áll a vámtisztviselők rendel­kezésére és az, amit zseniális rejtekhelynek tart valaki, magától értetődő kutatási pont előttük. A prakszis le is egyszerűsítette a dol­got. A vámgyanus asszonyt, vagy férfit egy­szerűen megröntgenezik és agy-két pillanat­tal később már elő is kerül rejtekhelyéről az elgudoít drágaság. Pola Negri mindezzel nem volt tisztában. A tapasztalatért most nagyon keserves árat fizet, mert formálisan meg kell újra vásárolnia lefoglalt ékszereit és azt az értéket kell megfizetni értük a 10.000 dollár birságon kívül, amit az állam szakértői szab3 tak meg és ami a konkrét esetben 12-000 dol­lárral volt nagyobb, mint amire Pola Negri utólag fölbecsülte ékszereit. tétow&xx. úllj vtmeHléra&zf STásí&iss efo! | + sm«r mmm | Egyetlen biztos védelmet nyu}t a lágyék, w jg here, comb és köldöksérvnél a mi tokéiete- y sitett rugónélküli sérvkötönk, mely éjjel is $ 5 hordható. Mindenféle bandázs operáció § 6 után, lógó has, gyomor- és anyaméhsülye- & $ désnél. Szabadalmazott lúdtalpbetét. Fia- 5 § nell has-, hát- és mellmelegitó ö | Jygíea“köíszcrMz Braüshwa, Dima-o. 51. | g Rendelő orvos: Dr. Koch K. F. egy. m. tan. & £ Árjegyzék ingyen 0 A vidék] felek még aznap elintéztelek a 41 1 8C €1W rae®wybn j ft&wés 4dfl«2BBtraftft«&rui!il'»£i&&. 5Shséi»8hK3eK*<3e:Eí<se2Eé* éa « ff*«xlsto«a*li „Jínoll" ra<»irc«5!M«ÉM» f£«yj«íkflr*»®BE'a ftéi*uiscíetfe és fötevfsfitMta e^ész $xlovemsxtkó és H>«»<sllc€aa‘l»ai4slca Ruta résaEé^e EN CfrHNObS % T<eaff«t9 ötséiwél*<öiael és éíÍ!í«Kr«nmI S»<j3SBr«5®a«*<eazés«;l« CM DETAII Sj ===== — K£«r©s«ri == F&rtuufca Jj

Next

/
Thumbnails
Contents