Prágai Magyar Hirlap, 1925. július (4. évfolyam, 145-170 / 888-913. szám)
1925-07-15 / 156. (899.) szám
vt Szerda, julius 15. Az utolsó reiuidium Irta: Péter Mihály II. Ismeretes a szlovák egyházmegye kérdése. Ez sem szolgálna más célt, mint a ref. egyház híveinek elnemzetlenitését. E hívek az eddigi keretek között is megőrizték nyelvüket, nem volna tehát ok a felállítására. Azonban a kormány görcsösen ragaszkodik hozzá, mert létesítésével messzemenő reményeket melenget a keble alatt: az egyházmegyének a határait kévésévé! mind mesz- szebb terjeszteni s mind több és több magyar egyházat vonni bele. Amikor a szlovák egyházmegyével kapcsolatban azt mondta valaki a miniszternek: „de hiszen, kérem, a nép már döntött, ő maga se kívánja ezt és demokratikus fölfogás szerint ez előtt a döntés előtt meg kell hajolni", a miniszter, a szociáldemokrata miniszter legyintett a kezével: „mit, demokrácia". Az elnemzetlenitést szolgálja az iskolák autonómiájának tejes letörése. Ma már azt lehet mondani, a ref. egyháznak, ennek az eddig speciálisan híres autonómiával bíró egyháznak semmi beleszólása az iskolaügyekbe. Tanterv, tanórarend, könyvek alkalmazását a kormány vindikálja magának. Hogy ezek a könyvek milyen alacsony színvonalúak és hogy a magyarság önérzetét több ponton mennyire sértők, azt mindenki tudja, aki ezzel a dologgal valaha foglalkozott. Hát van-e nagyobb botrány, mint mikor a ref. egyház által fen tartott iskolákban az egyház oly tankönyveket kénytelen tanítani, amelyek az egyház híveinek faji öntudatát kisebbítik? Próbáljon aztán lelkész, tanító védelmi álláspontra helyezkedni az egyház szabadságát támadó eme lépésekkel szemben: jön az ütőkártya, az államsegély elvonása. Általában a kormány az államsegély kérdésével kapcsolatban olyan eljárást követ, mintha azt az ő saját maga által összeadott kasszából fedezné, mintha az nem az állampolgárok adójának az eredménye s törvényhozásilag megszavazott, törvénnyel biztosított járuléka volna a lelkészeknek és tanítóknak. így tett a kormány speciálisan a ref. lelkészek 1919—20. évi államsegélyével is. Minden törvényes ok nélkül visszatartott és máig sem fizetett ki több millióra menő ösz- síegeket, jóllehet a kiutalásuk törvényes alappal bír és költségvetéssel biztosíttatott így vagyunk az egyházi törvények megerő- sitésének halogatásával. Előbb minden módon sürgették a beterjesztését. Ma már két éve, hogy a megerősítése késik. A késés oka nem kisebb, mint a ref. egyház számára régi alapjaiból kiforgatott törvénykönyvet adni. Ilyennek az összeállítására pedig időre van szükség. Ilyen sérelmet ezerszámra lehetne fölsorolni, de mégis mindezekre csak nemrég tette föl a kormány a koronát, amidőn már odáig ment, hogy beleavatkozott a hivő legbensőbb jogába, az istentisztelet rendjébe. A ref. egyház ugyanis — kevésszámú szlovák híveit is figyelembe véve — csak nemrég adott ki számukra egy szlovák Énekes könyvet. S a kormány azzal az indokolással, mert a könyv magyar ortográfiája miatt a Magyarországgal való érzelmi kapcsolat jeleit mutatja, holott ideiglenesen és csak a felnőttekre való tekintetből, akik 90% -bán nem ismerik a csehszlovák ortográfiát, nyomatott ez ortográfiával, e könyvet már előbb az iskolából tiltotta ki, most pedig a templomból. Nemcsak, hanem összeszedését rendelte el, bizonyára máglyán való megégetés szempontjából. . Bár a sok összehalmozódott sérelem minden ref. emberben megérlelte azt a gon-1 dolatO't, hogy valóban a régi Básta-, Belgio- josó-féle idők következtek be, de azért a ref. egyház soha egy percre se siklott le a törvényesség útjáról. Számanélküli petíciót, memorandumot küldött az egyes minisztériu- - triókba, de azokra vagy nincs felelet, vagy semmitmondó a felelet. Sőt megtörtént, hogy 12 rendbeli, hatalmasan megirt s Prágába felküldött memorandumunk egyszerűen nem található sehol sem. Ily körülmények közt — amikor a jóakarat legkisebb jele sem mutatkozik, amikor a törvényes orvoslás lehetősége egészen kimerült —, nincs más mód, mint sérelmeink egész sorozatát a „népszövetség előtt tárni fel; ahogy cselekedte a Romániába bekebelezett magyarság és ref. egyház, amely lépésének a sikerei máris mutatkoznak. A ref. egyház nem tehet róla, ha ehhez az utolsó I remidiumhoz kénytelen folyamodni. DnnaszerűaüeiQ az m üereszfésipiaciailsfa wczeflisct mellen Elítélik a párkánynánai pártbontók munkáját — Böhm Rudolf beszéde az őslakók közös választási frontjáról Dunasz^dahely, julius 14. Vasárnap délután az országos kér. szoc. párt Dunaszerdahely községi és körzeti választmánya, a környékbeli községek kiküldötteinek részvételével választmányi gyűlést tartott. A gyűlést Uhrovioh Vendel dr. ügyvéd, járási elnök nyitotta meg, Az első előadó Böhm Rudolf központi fő* titkár volt, aki elsősorban a mostani pártválsággal foglalkozott behatóan, rávilágított a párkánynánai konventikulum titkos /rugóira, az egyes rosszhiszemű, konok akarnokok destruáló munkájára, amelyekkel szemben sok jóhiszemű párt'hivü'k még mindig nincsen kellően fölvértezve. Rámutatott a párkánynánai határozatok tarthatatlanságára Megmagyarázta, hogy a kongresszusnak Kassá /aló megtartása jogos, mert egyrészt az 1923. évi kongresszuson kimondták, hogy a legköze* lebbi kongresszus Kassán lesz, másrészt, mert országos pártvezetőség mint arra egyedül illetékes alkotmányos fórum is igy döntött. Ami pedig a párnak keleti és nyugati megosztását illeti, ez a gondolat a párt végleges felbomlásának csiráját hordja magában. Egyes hatalmaskodó vezetőknek nyújtana nagy és tágas teret különböző — esetleg a párt többségének és intencióinak meg nem felelő — ténykedéseire. Miután az 1923. évi kongresszuson megválasztott pártvezetőség, vagyis a nép által megválasztott szerv kimondotta és határozatba foglalta, hogy egy uj ötös bi* zottságra ruházza át a párt vezetését, ezt a határozatot a párthüség alapján respek- táln kell. A kisebbségiben maradiaknak, ha tényleg a kér. szoc. eszme és a pártegység emberei lennének, kötelességük lett volna, hogy a határozatokba benyugodjanak, ügy látjuk azonban, hogy a háttérből egy láthatatlan kéz mozgatja és irányítja a pártváíságoí, hogy az nyugvópontra ne juthasson. Lc0íontosabb munkaprogramunk a pár'* élet belső kiépítése, a gazdasági szervek egységesitése, mert csakis szervezetséggel lehet a gazdasági érdekeket megvédeni és előbbre vinni. Bővebben folaíkozott az adórendzerrel, mely tervszerűen lesorvasztja Szlovenszkó összes társdalmi osztályait. A kormányrendszer ezen elnyomó politikájára most adhatjuk meg a méltó választ Le fogunk számolni azzal sok igazságtalansággal, amit ellenünk elkövettek. Fel kell készülnünk a választásokra, ősz- sze kel fognunk az egy célért való harcban mert csk igy alkothatunk erős falankszot jogfosztóinkkal szemben. Éppen azért örömmel fogadbaIjzk az ősia* kók egységesítéséi célzó gondolatot — a pártok megmaradásának biztosításával — és a közeljövő mutatja majd meg, hogy Mlinka ezt komolyan akarja-e. Azok pedig, akik az uj választási novellatervezet benyújtása után is elzárják röud-i látásukkal a közeledés lehetőségének utjáe vétenek fajuk, hitük és az egész őslakosság ellen és önkéntelenül is az a gondolat vetőd* hetik fel, hogy nem szolgálnak-e csak önös érdek etVándorok5*3) Megyünk a pusztán: vásári lármát, városi zsivajt kivetkőztünk fülünkből az utón. Megyünk. Fehér az ut, fehér a hó: dalolni egyet volna jó. Szemünk előtt templomtorony, megyünk előre éjféli utón. Hallgatunk. A szájunk kívánja a szót, de fáradtak vagyunk s hallgatunk sötéten. Megyünk: száz vándorok száz külön utón, térdig lejárjuk zsibbadt lábaink és ócska vágyainkat elszórjuk a réten mint gyermekek az eltépett papirt. Ha ketten-hárroan egy keresztuton találkozunk: csak mélyebb lesz a csend, a szó csak annak jó, kinek üres a lelke, Beszélő ember — mind pihent: ml sok-szavuak beletörtünk a hallgatásba és hiába vergődik kalitkázott szavunk — mi beszédesek csak hallgatunk, köszöntjiik egymást szótlan és megyünk tovább. Jarnó József. * Szerző sajtó alatt levő uj verseskötetéből. Az niolsá felvonás Irta: Erdődy Mihály. I. Kovácsué mégegyszer a tükörbe nézett és úgy találta, hogy meg se látszik rajta az a harmincnyolc év, ami elmúlt fölötte. A fűző egészen üdévé rajzolta azokat a vonalakat, amelyek a férfiszemmek olyan kívánatosak és az arcot is felfrissítette a púder- Bokáig érő szoknyája kissé zavarba hozta, sokáig habozott, ainig a szekrényből előkereste- Ez a szoknya Lilié, a lányáé volt, gondolta, felveszi erre az egy délutánra. — Lili úgyis csak este jön haza . . . Fejére húzta a kalapját, kezébe vette a napernyőjét és úgy surrant ki a házból, mint a tolvaj. — Ma utoljára . . . igen ... Ez lesz a búcsú ... az utolsó istenhozzád . . . aztán jöjjön, aminek jönnie kell . • . gördüljön le a függöny . . . Felsóhajtott: — Ifjúság . . . temetlek. II. A szigeti fákat még perzselte a nap, az ég még a nyarat hazudta, de lent a kavicsos utón már teregette avarszőnyegét az ősz- A hulló levelek lassan, keringve szálltak le a földre, mint rozsdaszinü lepkék. Kovácsáé szeme megakadt rajtuk: — Szegények . . . Úgy érezte, mintha ezek a levelek a szi* véről hulltak volna le. Valahol zene szólt, nagyon halkan, nagyon messziről, a ritmus átlüktetett a lombokon és ez olyan volt, mint az elmúlás lehellete, mint egy fáradt, haldokló üzenet. . Kovácsné letilt egy padra. — Az utolsó díszlet . . . Arca pirosra gyűlt: — És most kezdődjék a felvonás. III, Errefelé kevesen jártak. Ha a kavics zör* gött, szinte ijedten kapta fel a fejét. Valakit várt. Maga se tudta kit. Valakit, akivel a sor- samég egyszer, utoljára megajándékozza, valakit, akivel a fukar nyár még adósa neki. Elhatározta, hogy az első férfit, akit a véletlen erre hoz, magához szédíti és amit lánykorá* bán a szülők szigorúsága elvett tőle, egy ártatlan flörtöt, egy futó kalandot, azt most visszaszerzl. — Hadd legyen egy titkom . . . egy utolsó . . • Hirtelen Lilire gondolt, a bakfis lányára, akit most éppen olyan szigorú pórázon tart. mint ahogyan őt tartották régen és ez arcába kergette a vért. — Ha Lili most erre találna jönni . . . Fölemelkedett. — Nem. Ez a játék méltatlan hozzám... De aztán mégis csak visszaült— Hogyan is jöhetne Lili a szigetre? Le is ütném a derekát. Igaz, említette, hogy valami fiúval még a télen, a jégpályán mégis* merkedett ... de én megtiltottam, hogy találkozzék vele • . . Kezdett megnyugodni: Lili zongoraórán van. Eszébe sincs az a fiú Éppen olyan szamár, amilyen én voltam . . • És egyszer majd neki is' lesz egy ilyen déŰ- utána ... egyszer majd . . • amikor késő lesz • . . IV. A kavics zör gött. Kovácsné szive a torkában vert. Egy férfi haladt el mellette. Rá* emelte a tekintetét. A szemével szinte rátapadt. Ezt a pillantást bakfiskorában soha se merte volna megkockáztatni... De asszonykoráiban se. Két évi özvegysége alatt eszébe se jutott törődni a férfiakkal. Mi ütött most belé? — Nem. Hagyjuk ... Eiröstcllte magát. — Ostobaság. De a férfi perzselő szeme felégette benne a józanságot. Ajkát mosolyra húzta és napernyőjét idegesen forgatta ujjai között- Lesütötte a szemét. Édes szédülés rohanta meg. — Határozottan csinos fiú . . . De nem mert feltekinteni. A férfi megállt. Bizonyára egy biztató pillantást várt. Kovácsné elfordította a fejét. Hideg közönyt parancsolt magára. Akkor a férfi letilt, szembe vele egy padra és onnan nézte. —Tetszem neki — ujjongott Kovácsné és valami végtelen boldogságot érzett- Lopva Böhm beszédének végén összetartásra és kitartásra buzdította a megjelenteket. Schuster János központi helyettes főtitkár markáns, a sziveket lebilincselő beszédében a kormányzati rendszert ostorozta, mely az őslakosok gazdasági elszegényitése mel* lett az erkölcsi javakat sem kiméli. Poor Ferenc szenei körzeti titkár a választási törvény novellájával foglalkozott. Gálffy István foglalkozott a húsvéthétfői dunaszerdahelyi gyűlés botrányokozóival, a párt volt fizetett alkalmazottainak pártbontó munkájával, akik az említett gyűlésre bolsevistákat vonultattak föl. Végül Énekes László dunaszerdahelyi körzeti titkár beszélt. Ezután a választmányi gyűlés egyhangúan a következő határozatokat hozta: Dunaszerdahely és körzetének választmá* nya teljes bizalmáról biztosítja a Kér Szoc. Párt uj vezetőségét, a párkánynánai párt- bontók munkáját elitéli és a gazdasági szervek központosítását kívánja. Uhrovits Vendel dr. zárószavai után az egybegyűltek a legle'kesebb hangulatban oszlottak széjjel. Pahtumoí ajánlanak az erűéiül magyarságnak a községi választásokra Kolozsvár, julius 14. Az erdélyi magyar lapok igen sokat foglalkoznak mostanában a küszöbön álló romániai községi választásokkal, melyek a magyar pártnak jóformán első aktív politikai szereplését fogják jelenteni. A választásokat előkészítő agitáció már sokhelyütt megindult s Ugrón István hazatérése óta lázas munka folyik a kolozsvári Magyar Párt központi intézőbizottságában arra vonatkozóan, hogy permanens bizottságokat alakítsanak a választások vezetésére. Érdekes és jelentőségteljes tünete az erdélyi községi választások előcsatározásainak, hogy néhol máris kezdeményező lépések történnek abban az irányban, hogy a Magyar Párt helyi tagozataival paktumokat kössenek az illető város nemzetiségi elosztó- dásának megfelelő számú mandátumot biztosítva a magyarságnak. Ezek a paktumajánlatok azonban sehol sem konkretizálódhattak, mert a helyi szervezetek a központ irányítása nélkül speciális megegyezéseket nem voltak hajlandók kötni. Elismerik azonban, hogy igen nagy erő rejik ezekben az esetleges paktumokban és éppen ezért a Magyar Párt mindent megtesz, hogy a központi bizottság révén megrendezze a vidéki formálódások elhelyezkedését. Az erdélyi magyarság igen nagy eredményeket vár ezektől a paktumoktól. egy pillantást küldött a férfi felé. Tekintetük összeért . . . A szemeknek ez a találkozása Kovács* nét egyszerre felbátorította. Azzal a sajátos női ösztönnel, amely fréfidolgokban mindig tisztán lát, megérezte, hogy itt nincs szükség semmi védekezésre. Ez a férfi nem tartozik a tolakodók közé. Nagyon is szolid. — Az első férfi, aki tetszik nekem... Álmodozva hunyta le a szemét: — És az utolsó • . . V. Talán tíz perc volt az egész. De ez a tiz perc Kovácsnénak visszahozta kiégett ifjúsága minden álmát, miden tavaszát. Ez a tíz perc! Olyan diadalmas boldogsággal töltötte el, hogy szeretett volna felujjomgam: — Tetszem! Szép vagyok! És rámosolygott a férfira. De ez a mo* soly már több volt, mint biztatás. Ez már egy szerelmes asszony forró Ígérete volt. A férfi megemelte a kalapját. Kovácsné elpirult. Akkor a férfi felugrott. Merész elhatározással, gyorsan közeledett Kovácsné felé. — Pardon — mondta a fréfi — nem Kovács Pálné ^nagyságáihoz van szerencsém? Az asszony torkában megakadt a szó: ( —■ Hát . • . ismer? A férfi udvariasan meghajolt: —- Tímár Elemér vagyok . . . Liliké bizonyára már tett említést rólam ... A jég* pályáról ismerem . . . Egyszer láttam a nagyságos asszonyt . • . De . . . hogy megfiatalodott . . . milyen ragyogó színben van... Kovácsné elsápadt. Égető szégyenkezést érzett. Hiszen ez a férfi nem is a nőt látja benne, hanem csak az imádottja mamáját, akit most bizonyára meg akar nyerni az ügyének. Keserűen mondta: — Pedig lássa. • . csak most öregedtem meg igazain .
