Prágai Magyar Hirlap, 1925. május (4. évfolyam, 98-122 / 841-865. szám)
1925-05-13 / 107. (850.) szám
3 Szerda, május 13. Ismét kísértenek Kassán az agent provokátorok Kassa, május 12. A kassai hatóságok — úgy látszik — nem tudnak belenyugodni abba, hogy a keresz- tényszocialisták ellen megindított hajszájuk kudarccal végződött. Miután a vezéreket nem sikerült belekeverni a pásztori eveiből kifolyólag támasztott kémkedés és hazaárulás i perekbe, most egyszerű polgáremberek ellen vetik ki az agent provokátorok a hálójukat. A következő eset fényes tamujele annak, hogy miként működik egy ilyen megfizetett, magát magyarnak nevező egyén. Gaál János, kassai lakosnál május 6-án a déli órákban megjelent egy Nádasd (vagy Nádasdy) Árpád nevű egyén, akit Gaál János már régi idők óta ismer. Beszélgetés közben felszólította Gaált, hogy Jrjon alá egy kötelezvényt, mely szerint a volt magyar katonai éveit fenntartani akarja és ezért kötelezi magát, hogy bármikor be fog vonulni a magyar hadsereg kötelékébe. Megígérte Nádasd, hogy pénzt fog hozni a magyar hatóságoktól, melyek hajlandók 2000—3000 koronát fizetni mindenkinek, aki aláírja a kötelezvényt. A jóhiszemű Gaál, aki megbízott régi ismerősében, gyanútlanul aláirt egy Írott és egy Írógépeit kötelezvényt. Nagy volt a meglepetése másnap, midőn detektívek jöttek érié és bekísérték a rendőrségre. Itt szembesítették Nádasdyval és délután házkutatást tartottak a lakásán. A házkutatás alkalmával elkobozták Gaálék útleveleit, elvitték Gaál katonakönyvét és a párttagsági igazolványt. Gaált kihallgatása után este elbocSájtották, másnap azonban újra letartóztatták, Gaál felesége erre felkereste a keresztény szocialista párt irodáját, ahol az esetet jegyzőkönyvbe mondotta. Kassán most élénk érdeklődéssel várják az ügy fejleményeit, mert nem lehettetlen, hogy az újabb agent- provokatőrösködésnek más áldozatai is lesznek. A cseh néppárt a választási törvény módosításáért Jelentettük, hogy a választási törvény módosításáról különböző hírek keringenek politikai körökben. A Napravo leleplezte a koalíciós klikk tervezetét s rámutatott arra, hogy a koalíció a kisebb pártok rovására fogja a választási törvényt módosítaná. Prásek lapjának hírét most megerősíti a néppárti Lidové Listy, amely a törvény módosítását szükségesnek tartja, mert a köztársaságban működő ötven politikai párt a parlamenti munkát lehetetlenné teszi s képtelenség ebből az ötven pártból egy állandó parlamenti többséget alakítani. Ezért szükségesnek tartja a módosítást olyképpen, hogy egy pártnak legkevesebb 100 ezer szavazatot kell kapnia, hogy egy mandátumhoz juthasson. A szétszórt szavazatokat csatolnák a nagy pártok szavazataihoz, hogy proporcionálisán megközelítsék a többség rendszerét. A Lidové Listy leplezetlenül bevallja, hegy az államalkotó pártoknak nemcsak a közvélemény Ítélete szerint szabad igazodBukarest, május 12. Aki diplomáciai érdeklődés nélkül szemléli a kisantant konferencia jegyében élő Bukarestet, az vajmi keveset vesz észre. Bukarest sok százezer embere közül alig néhány törődik ázzál, hogy a kisantant itt tartja konferenciáját, az utca csak olyan hemzsegő, csak olyan ragyogó és csak olyan piszkos, mint máskor. Ez a konferencia sokkal szürkébb és demokratikusabb, mint a két év előtt Szinajában megtartott konferencia, amely elegáns tanácskozás volt s amelyre rányomta képét a gyönyörű fürdőhelynek exkluzív előkelősége. A bukaresti konferencia külső jelei nem látszanak meg a városon, legfeljebb a szállodák haljában tapasztalja az ember, hogy nehezebben jut szobához s hogy gondosan megvizsgálják szállodai és rendőrségi emberek az útlevelét. Külföldi ujságiró kevés érkezett a konferenciához s akik itt vannak, azok legnagyobbrészt a külügyminiszterek szintjéhez tartoznak, éppen olyan leltári tárgyak a konferencia berendezésében, mint a külügyminiszterek feleségei. Az utóbbiakra feltétlen szükség volt, mert hiszen csak három diplomáciai tanácskozásról van szó, de háromnál jóval több ebédről, vacsoráról, teáról és hasonló ünnepségekről, úgy hogy a fehér asztalnál lefolyó események dominálnak a zöld asztal fölött. A konferenciáról nehéz politikai riportot írni. A tudósitó megkapja a hivatalos kommünikét és ehhez a legjobb esetben egy a sajtófogadáson elmondott magyarázatot, amely magyarázat azonban óvatosan vigyáz arra, hogy egy betűvel sem jelentsen többet, mint maga a kommüniké. Interjút legfeljebb Benessel lenne érdemes csinálni, ámde Be- nes az interjuvadász újságírók réme, mert szívesen paroláz mindegyikünkkel, kedves kollegámnak szólit bennünket, elbeszélget külpolitikai kérdésekről, de a beszélgetést sohasem hajlandó írásban aprobálni és ha aprobálás nélkül közzétételi a tudósitó, akkor másnap szétröpül a prágai külügyminisztériumból az erélyes cáfolat. A megcáfolt interjú az ujságiró számára a legnagyobb blamázs — igy tehát nem csináltam Benes-interjut. Hogy mégis adhassak valamit a kulisz- szák megetti eseményekből, elmondom azt, annit a vendéglők fehér asztalánál politikusok és a politikai újságírás internacionális rókái tudnak. Ezek arról beszélgetnek, hogy a tanácskozás elején rendkívül hosszas megbeszélés tárgyát képezte az a kérdés, vájjon ajánlatos-e a kisantantot kibővíteni. A kérdésre tagadó választ adtak a külniok, hanem aszerint is, hogy az államban a? államalkotó szervek legyenek és maradjanak többségben. Az az állam, amely szabad folyást engedne meg a politikai pártoknak minden szabályozás nélkül, az harakirit követ el önmagán. ügyminiszterek. Úgy találták, hogy a kisantant három állama között éppen elég nehéz feladat a harmóniát fenntartani s fölösleges lenne egy negyedik vagy ötödik kisantantos taggal újabb feszítő és bontó érdekeket belevonni a kisantantba. Ez volt különösen Benesnek az álláspontja, akinek sokkal jobban tetszik a% ha a kisantant egyes államai külön-külön magukhoz láncolnak más államokat és igy közvetve kiépítik a? kisantant érdekcsoportjának láncolatát, mint Nincsicsnek az a terve, hogy Görögországot vegyék be a konzernbe. Benes itt a balkáni szupremácia felíilkereke- désétől fél, amit talán tudott volna ellensúlyozni Lengyelországnak b:v násával, ámde Skrzinsky szerelme nem bizonyos és állandó .és ki tudja, hajlandó-e ez a politikai mennyasszony Benest az anyakönyvvezetöig. vagyis a kisantant belépési nyilatkozatáig elkisérni. Ami a nemzetközi helyzetet illeti, e tekintetben a három külügyminiszternek az az álláspontja, hogy a legjobb lesz „őrt állani“ és nem határozott szint vallani, mert hiszen a külpolitikai helyzet nincsen egészen tisztázva. Legbehatóbban tárgyalták az osztrák kérdést, amelyről az egyik német ujságiró azt az érdekes Intimitást tudta meg, hogy a kisantant akként képzeli a’ kérdés megoldását, hogy az improduktív osztrák iparnak egy részét áthelyeznék, vagy bekebeleznék az utódállamokba. Rendkívül hevesen fakadt ki Benes Ausztriának gazdasági panaszai ellen és állítólag „zsarolásnak11 minősítette Bécsnek azt a politikáját, amelygazdasági életképtelenséget hangoztatva követel a ma^ga számára segítséget. -Erős kifakadások hangzottak el Bécs ellen azért is, mert Bécs a nemzetközi kommunista propagandának főfészke és itt került a konferencia asztala elé az orosz kérdés, amelynél megtalálták a formulát ebben az elvben: a kisantant inkább az orosz ropaganda, mint az orosz politika ellen küzd. Bár nem látszik valószínűnek, mégis azt hangoztatják egyes újságírók, hogy Benes Hindenburg megválasztását opti- misztikusan fogta föl s kijelentette kollegái előtt, hogy ö, mint a népszövetségi tanácsnak tagja, kerülni akarja annak látszatát is, mintha ellene volna Németország népszövetségi fölvételének. Ebben a kérdésben úgy határoztad, hogy a kisantant Franciaország álláspontja szerint fog igazodni s ezért kerül minden iniciativát. Ugyanígy gondolkodik a kisantant a biztonsági paktum kérdésében is, mert e tekintetben a francia álláspont mérvadó számára. A legföltünöbb volt a Magyarországgal szemben elfoglalt álláspont, aminek magyarázatát még az antant köréből származó újságírók sem tudták megadni s aminek titkos rugóit lázasan keresték az újságírók, eddig azonban minden eredmény nélkül. A P. M. H. SZERDAI ROVATA Írja: g!in. Mmm a Divat — A múlt héten nem találkozhattam magával s ezért bocsásson meg. Tudom, hogy szemrehányó leveleket kapott, de hiszen hozott az én fecsegésem helyett elég divatpletykát a hét folyamán. Sok mindent megírtak a párisi és budapesti kolleganői, de én azért találok még egyet-más't, amit kifelejtettek vagy nem vettek észre. — Gyújtson hát rá a cigarettájára és kezdjük az intervjut, komolyan, stilulosan, úgy mintha eg.y államférfi előtt ülne s mintha legalább is a dunai konföderációról lenne szó. Az én témám van olyan komoly, mint a politikusoké. — Láthatja Prágában is, de Parisban is megfigyelhetné, ha nem ülne örökké az Íróasztala mellett, hogy a nők ma a legrosszabb esetben is térdig érő szoknyát hordanak. És ezt korkülönbség nélkül hordják. És ez sok korkülönbséget tüntet el s főleg Parisban úgy kezd festeni a helyzet, hogy a nőnek nincs kora s nem egyszer az „öreg“ asszonynak van a legnagyobb sikere. Az ,,öre,g“-ség irta kezd divatos lenni, mert Parisban divat lett az ősz haj s a legtöbb fodrászteremben ma nem olló csattog és nembubifrizura késziii, de a fekete loknikra rálehelnek valami halk szürkeséget, a szőke fürtökre tompa ezüstfényt. Megőszülnek egy óráról a másikra az asszonyok. Higyje el, ebben sok imponáló esztétika van. Ez nemcsak az érdekesség hajszolása, a fiatal arcnak elkontrasztirozása, ez merész és bátor dac, diadal az élet felett, tüntetése annak, hogy a ma asszonya nem fél az öregség árnyékától, nem ijed meg a maga előrevetített árnyékától . . . — Vannak, akilk azt mondják, hogy ez patologikus tünet, hogy ez az ideges „előreélés“ betegsége egy asszonynak, aki fél a megőszüléstől és a félelmét vakmerőséggel győzi le. Nem igaz. Ez az asszonyiság hódítási érzésbiztonságának pozitívuma, bátorság a jövővel szemben és bátorság annak bevallásában, hogy múlt áll a háta mögött. Múlt, amit sok asszonv szeretne letagadni. amit azelőtt elkendőztek és elpepecseltek s ami ma kezd érdem, dicsőség és szépségplusz lenni. Pedig nem ma mondta Wilde, hogy: szeretem az asszonyokat, akiknek múltjuk van . . . Ma az asszonyok kezdik szeretni a múltjukat s a múlt szerelme vagy a szerelem múltja mesésen érvényesíti önmagát a ídhérkés fejen. — Maga talán poézist keres ebben a jelenségben, én az asszonyöntudat realitását látom benne. Az asszony igyekszik az öltözködésben is realizálódni s közeledik a legreálisabb valamihez: a férfihez, akinek reális kötelességei vannak, de aki e kötelességek teljesítése közben annyira elveszítette önállóságát, ízlésbeli önmagát, hogy úgy táncol, ahogy én diktálom a tempót s átformálja az ízlését az öregség szimbólumának lelkesüléséhez. — Ne tiltakozzék! Csak egy kis türelem és maga is hódolója lesz egy huszesztendős ,,öreg“ asszonynak ... Mert a divat járványos betegség, amiből az asszonyok kigyógyulnak, de mely' 1 nek a férfiak örök áldozatai maradnak. Riport arról, il! Miseit a RisesíasMerencia intimitásairól Kissé megborzadtam. Nem a rendetlen szoba miatt, hanem meglepett a hasonlat . . Mindent úgy láttam, mintha otthon volnék az én boldog családi otthonomban. Nem is válaszoltam erre, hogy látom-e?! Dehogy kellett ezt látnom', hiszen 18 év óta minden nap átélem ... Be is tanultam, úgy, hogy könyv nélkül felmondanám a leckét Balázs előtt . . . — ... Ilyenkor éppen ebédidő van . . . A feleségem önagysága a’ szomszédba ment s a rántás a konyhában a tűzhelyen összeégett ... de már nem forró ... a tűz régen kialudt . . . kihűlt a tűzhely . . . Balázs megfogta a karjaimat. Csontos kezével szorított. Szemeit rámmeresztette, erélyesen kérdezett: Honnan tudod?! — Testvér, ez közös sors! — mondám lemondólag. Balázs a konyhába vezetett. Hire-helye se volt ott asszonynak. A tűzhely hideg. A lapján összekozmásodott ételfélék, kihűlve mind . . . — Látod? — kérdezte Balázs keserűen. Nem láttáim. Nem néztem. Csak meséltem tovább, mintha otthon volnék, nálunk: — A szoba kiseperve ... A szemét a lapáton, de föltéve, nagy vigyázattal a székre, vagy a díványra, nehogy durva lábak szétrugják róla a szemetet ... Az ágy félig megvetve, de a takaró az asszony karján eltávozott hazuról, mert rettenetesen sietve átment csak egy percre — már három órája — megmondani, hogy valahogy el ne felejtse azt, ami eszébe jutott éppen az ágy- teritő feltétele előtti pillanatban . . . Sietett. Félt, hogy elfelejti . . . Igen fontos valami volt . . . Balázsnak ott, a hideg konyhában kéjes gyönyörűségtől reszkettek az ajkai. Bevezetett a szobáiba ... Az ágy félig vetve . . . A szemétlapát az asztalon . . . (No, onnan lábbal nehezen rúgja le Balázs . . .) És az ágytakaró csakugyan hiányzott . . . — Te már jártál nálam!? — szólt rám keményen a magában beszélő ember. — Soha! soha ... Én csupán a saját páromról beszélek. De nem is lenne illendő egy előttem teljesen ismeretlen nőről véleményt, megjegyzést tenni! Én férfi vagyok! — és csendesen tettem utána: — de a feleségem három éve nem főzött almás levest, orjával, tárkonyosán, mert én ezt nagyon szeretem és azt ő is tudja . . . — Három éve könyörgöm egy kis tárkonyos, bárányfejes levesért ... — nyögte Balázs sóhajtva, mint a bűnöző a régi bűneit és nagyot nyelt a szenvedő ember. — 18 év alatt — folytatóm előadásomat otthonomból — nem bírtam megérttetni vele, hogy van a világon gombvarró-cérna is . . . Ha vettem és haza vittem — eldobta. Csupa figyelemből hajszálvékony gépcérnával varrta fel a gombjaimat állandóan . . . Nézd! — és megmutattam kabátom lelógó, szakadozó gombjait ... Balázsnak két gombbal több vala a hiány a kabátján. Megölelt. — Szenvedő testvér! Közös sors! Sohasem találkoztunk és te megértesz engem!? Érzed azt. amit én szenvedek! . . . ó, Végzet! ... Ki vagy te, sorsom embere?! . . . — Minden virág elszáradott a gondozása alatt! ... — nyögtem panaszosan, de a neveket nem mondottam meg . . — Jaj . . . Balázs elszédült. Szemei rémesen felfordultak. Ez1 vala, úgy látszott a legérzékenyebb fájdalmas érintésem a szenvedései közül. Vizet vittem a konyháról neki. Elszédült a magában beszélő ember. Én a szédülés perceit felhasználtám és távozóm. Az előszobában egész sor üres virágcserepet láttam. Volt benne virág, de már halott, sárga, ijesztő . . . Szegény, ártatlan virágok!? . . . Mire Balázs föleszmélt én a kapun kivül jártam megszöktem a magában beszélő embertől, aki ugyanabban az élethajóban küzdött, mint én, aki rájött végre arra, hogy az Isten . az ember teremtését miért nem kezdette Évával. * Másnap fekete zászlót lengetett a tavaszi szél a kultuszminisztérium palotáján. Éppen ott találkoztam Köpeczy Gyenge Jóskával, a tanácsos úrral. Kérdem: — Nálatok ki hótt meg, hé? — Balázs, az a magában beszélő ember . . . Nem szóltam semmit, csak elgondolkoztam: Tehát csak arra várt, addig élt ez az öreg szenvedő, amíg akadt egy ember, aki az ő szenvedését, baját megértse, akinek ^panaszolhatta, mert sorsa közös vala az övével. — aztán meghalt. Ő nem birta tovább. Én még birom . . . Vulkán ""“M és •aisacnmü&iáíriiiaSacőaas,, E*ég»B««w<íeiÉ«2Eés és «b ££«9<xaa*noH9« &é&vis elete és föíesaíznísM e^ész és *3 sa ar g» <;» Ehs tan Muss ffl’é*2Eéar«i EN GROS 'Br«eEjfe® 8t&áBwéf&<SBKi és éatM«es*B?ra§ 1SÉM H>SVSL&.9IL F&-«*ic«a 50 == == 1F€»-*aéc«ii 50 |
