Prágai Magyar Hirlap, 1925. május (4. évfolyam, 98-122 / 841-865. szám)
1925-05-31 / 122. (865.) szám
Vasárnap, május 31« 5 A P. M. H. VASÁRNAPI ROVATA írja: Schöpffin Aladár HMYAB ÉLEI Budapest, májas 30. Ülök a teli vendéglőben egyedül és hallgatom, miiről beszélgetnek az emberek — csupa ismeretlenek — az asztalnál. Tailán igy megtudhatom, miféle emberek, hogyan élnek, mi a gondolkodásuk. Érdekes ez, apró kis rések -nyílnak elöütem, amelyeken bepillanthatok idegen életekbe és mint egy tükörszilánkban, megláthatok egy-egy elvillanó vonást a mai világból. Mellettem, öten egy asztalnál, csupa férfiak, politizálnak. A városi választásról vitatkoznak, bár láthatóan egy pártba tartoznak s a vitájuk barátságos hangú. Nem kell azt hinni, hogy valami általános szem- pontből tárgyalják a kérdést. Mindegyik a maga kerületében megválasztott képviselőkről beszél s mindegyik abból a szempontból, hogy miit várhat ő tőlük a maga kicsiny üzletére, egyéb érdekeire vonatkozóan. Megtudom, hogy az egyiknek valami szerelő- vállalata van, nem kapott meg valami városi munkát, ezért haragszik a régi rezsim embereire s most azon elmélkedik, hogy mikép nyerhetné meg az uj embereket a maga kis ügyének. A másiknak van egy tanítónő húga, aki állást akar a városnál, a régi rezsim emberei közül többen már Ígéretet is tettek neki. Most baj van, ezek az Ígéretek értéküket vesztették, az uj emberektől ni ígéreteket kell szerezni, vagyis újra kezdeni egy hosszú, keserves akciót. A többi háromról is hasonló dolog derül-ki, — valameny- nyien a maguk kis kuckójából nézik a világ dolgait. A másik asztalnál arról van szó, hogy olcsó most a spárga, de drágább lett a hús. Megegyeznek abban, hogy bár inkább fordítva volna. A harmadik asztalnál a nyaralásról van szó. Balatoni helyek nevei röpködnek, penzióárak, Tirolt, Stiriát emlegetik, hogy ott milyen olcsó minden, egy kis szlovenszkói hely nevét hallom, ahol valamikor két-három nagyon szép hetet töltöttem. Azt, aki a legbővebb információkat tudja és a legtöbb helynevet sorolja föl, megkérdi a barátja: — Na és hová mentek a nyáron? — Sehova, — mondja az illető. —' Nincs nekem pénzem nyaralásra. Buda a legszebb és legkényelmesebb nyaralóhely. Csöndes kis mosoly fut végig a társaságon. Mind olyan emberek, akik nem mennek nyaralni. Színészek egy asztalnál, három fiú és egy lány. Nem olyan jófcedvüek és hangosak, mint máskor. Halikan, leplezett idegességgel beszélnek a szerződésekről, amelyek megkötése most van folyamatban. Az Unió-színházak válsága — ezt megállapítják — sokat rontott az összes színészek helyzetén, lerontotta a színészek értékét. Sok színész marad szerződés nélkül. Sorra elsorolják, ki hány szerepet játszott ebben a szezonban, be .akarják bizonyítani a többieknek, önmaguknak, hogy milyen hasznos tagjai a színháznak. Valamennyin ott a gond: hátha én sem kapok szerződést? A színésznő, csinos fiatal lány, a kalapján is látszik, hogy még tisztességes, bizakodva mondja: — A főrendező a múltkor is megdicsért. Azt mondta, intelligens vagyok. Ránézek, kicsit elszomorodva. Egy órával ezelőtt beszéltem a direktorával. Megmondta, hogy nem fogja szerződtetni. •A vendéglős körüljár az asztaloknál, minden vendégnek külön köszön. Az egyik söröző fölnéz rá és felkiált: — Te vagy .az, Laci, csakugyan? — Szervusz! — kiált örvendezve a vendéglős. Már ott is ül a magános vendég asztalánál, örülnek egymásnak, régi jó ismerősök. Élénken, sokat beszélnek. Megtudom, .amit különben is tudtam, hogy a vendéglős középiskolai tanár volt valamelyik szloven- szkói városban, aztán elmenekült, idehaza nem akarta vállalni a nagy szegénységet, volt valami pénze, megnyitotta ezt a vendéglőt. Most jól megy a dolga. A magányos vendég vele együtt tanított, most valami alföldi gimnáziumban szolgál, szeretne Pestre kerülni, ezért jött most fel, kilincselni a minisztériumban. Jóízűen beszélgetnek, két jó pajtás az egyetem padjai óta, — nagyon szét- vetette őket a sors. Két jóbarát, fiatalabb forma emberek, nagyon bizalmasok, félhangon beszélnek, de olyan közel vannak hozzám, hogy hallom őket. Az egyikről kiderül, hogy valami viszálykodása van a feleségével, most panaszkodik rá a barátjának. Szidja az asszonyt, nagyon dühös rá, mérges, goromba szavakat használ. Látni rajta, hogy fiatal házas, nagyon szerelmes, innen hazamegy és megbékíti az asszonyt. A barátja legény ember, y^/úffAiJíktffAjFJFmTAP részvéttel hallgatja, nem ért az efféle dolgokhoz. Bólogat és egy erős kifakadásra ezt mondja: — Deliát mért nem válsz el tőle? A fiatal férj erre niegütődve néz rá, aztán haragra gyűl: — Szamár vagy, nem értesz te ehhez! Egészen meg van ijedve. Már fizet is és megy, csaknem szaladva. Az asszonykát kibékíteni. Egy rokkant katona jár körül, képes- levelezőlapokat mutogat, piszkosak már a fogdosástól, csak ürügyei a kéregetésnek. Ki vesz tőle, ki nem. A rokkant aztán leül a söntésben és iszik egy korsó sört. A rikPáris, május 30. Ha valaha beszélgetett az ember franciával Marokkóról, önkénytelenül megérezte a gloire szárnyának csapkodását. Marokkó a franciák egyik dicsősége. Lehet, hogy az angolok is értenek valamit a kolonizáláshoz, de annak mesterei a franciák. A példa reá: Marokkó. Ki merné állítani, hogy a franciák nem értenek az organizációhoz? Ott van Marokkó. Afrika északi partjai a történelem legrégibb kora óta csábítja a Földközi tenger hatalmait. De — mondják a franciák — ak: Észa'kafrikába akar harapni, annak ugyancsak kemény foga legyen. A régi Rómától eltekintve, csak egyetlen nemzet tudta igazán megvetni a lábát az Alias lejtőin: a francia. A ’spanyolokat a franciák eddig lekicsinyelték: az nem kolonizáló nép. Az olaszok tripoliszi hódításában nem bíznak. S vájjon az angolok meg tudtak-e annak idején Algériával birkózni? Végül is X. Károly francia csapatainak kellett elfoglalni. Nincs egy évszázada annak s ma Algéria a legvirágzóbb francia gyarmat/ amely voltaképpen már el is vesztette gyarmati jellegét, any- nyira összeforrott az anyaországgal. Tunisz francia protektorátus, amely se politikailag, se közgazdaságilag nem olvadt annyira egybe a metropolissal, mint Algéria, sőt az u. n, „destur“ mozgalomban egy veszedelmessé válható nacionalista akció jelentkezik, amelyet a kommunista agitáció használ ki saját céljaira. Végül még lazáib kapcsok fűzik a harmadik protektorátust, Marokkót az anyaországhoz. De ez az utóbbi egymagában akkora, mint egész Franciaország. A három tartomány pedig együttvéve, amit az arabok Dzsezirat el Maghreb-nek (Napnyugat szigetének) neveznek, az anyaországnak közgazdaságilag és talán még inkább a katonai biztonság szempontjából megmérhetetlen értékű támasza. Nem szabad, hogy a franciák napja leáldozzon Nyugat szigetén, mert akkor vége Franciaország világpolitikai jelentőségének mindörökre. A franciák szerencséjére Marokkót egy katonai zseni, a régi római proconsu- lok egyik késői utódja szervezte meg és tartja kezében: Lyautey marsall. Marokkó pacifikálása és végleges megszerzése az ő nevéhez fűződik. A marsallnak azonban van egy nagy vétke a mai francia parlamenti többség előtt, az, hogy nem eléggé republikánus érzésű. A radikálisok féltékenyek rá, a szocialisták bizalmatlanok, a kommunisták gyűlölik. Állítólag a royalistákkal rokonszenvezik, sőt ő lenne a feje annak a katonai körnek, amely a békeszerződések legnagyobb tévedésének az osztrák- magyar monarchia feldarabolását tartja s amely egy monarchikus restaurációt a Duna medencéjében nemcsak nem akadályozna meg, hanem francia szempontból egyenesen kívánatosnak tartaná. Lyautey marsall sikerei előtt azonban még politikai ellenfelei is kénytelenek lefegyverezni. Az ö sikerének a titka egyszerűen az, hogy Marokkót nem meghóditota, hanem pacifi'kálta a francia befolyás, a gazdasági behatolás és a francia civilizáció számára. Kolonizálni sokféleképpen, lehet: arannyal, vagy puska tussal, éhínséggel, vagy alkoholkaucs, akitől az újságot vettem, meg a felesége beszélgetnek vele nyugodtan, tárgyilagosan, üzletről. Most veszem észre, a sarokban ült egy fiatal pár. Most távoznak, a vendéglő előtt autótaxiba ülnek és elrobognak. Ezeknek ma jó estéjük van, látom a kis nő arcáról, meg abból, ahogy az automobilon odanyomja a vállát a fiúéhoz. Már fizetnék, menni készülök. Meglátok az egyik asztalnál egy két férfiből és egy nőből álló társaságot. Ceruzával a kezükben, elmerülve néznek, mindegyik egy-egy újságból kivágott papírlapra, néha imák valamit. Ezek keresztszórejtvényeket fejtenek. lal; esetleg: bibliával. Lyautey módszere alkalmazkodott az arab-kabilok életfelfogásához és civilizációjához- Mindkettőt a legnagyobb tiszteletben tartotta- Nemcsak hogy nem akarta a marokkóiakat írancizálni, hanem — azt lehet mondani — ekiikezőieg, valósággal arabizálta a megszálló francia hadsereget. Különösen szigorúan előirta az arabok vallási érzékenységének legmesszebb menő kímélését, a szultán és a kalifa elvének és tekintélyének tiszteletben tartását, a iöldviszc- nyok és a mohamedán társadalmi rendszer megőrzését. Mindebben, mint a marokkói szultán nagy barátja, maga járt elől jó példával. P. gróf, aki Lyautey marsallnak 7 éven keresztül volt állandó munkatársa, sok érdé- kés dolgot mondott el nekünk erről az arabfrancia világról. A megszállók készséggel veszik át az arab civilizáció sok minden vonását egészen addig az uj katonai nyelvig, amely Marokkóban most van kialakulóban s amely a francia nyelv szókincsébe temérdek arab gyökeret fűz. Hogy maga a marsall is mennyire tiszteletben tartja az arab tradíciókat — meséli P. gróf — arra igen sok esetet tudnék idézni. Egy nap például megálltunk egy gyönyörű ornamentikája mecset előtt, amelyet a marsall, aki az arab művészetnek egyébként oly nagy csodálója, hogy a marokkói állami épületeket is mind ebben a stílusban építteti, nagy gyönyörködéssel szemlélt- A mecsetben az arab papnövendékek végezték szemináriumi lelki gyakorlataikat Mekka felé fordult arccal. Mikor a vezető papjuk a kitárt ajtó előtt megláta a magas vendéget, eléje ment megkérdezvén, hogy megengedi-e, hogy imájukban Allah védelmét kérjék reá s egyúttal beinvitálta a mecsetbe- A marsall megköszönte a barátságos szavakat és megígérte, hogy ö is imájába fogja foglalni a marokkói szultán hü fiainak sorsát, de a mecset küszöbét nem lépi át, mert tudja, hogy ezzel Allahnak nem tetsző dolgot cselekednék. A szultán és a vallási tekintély kérdése ugyanis nagy szerepet játszik a mostani harcokban és a franciák nem ok nélkül igyekeznek a hozzájuk hü marokkói szultán tekintélyét emelni. Abd el Krím állítólag már is kiadta fővárosa, Azsdir egyik Iegíanultabb arabjának azt a parancsot, hogy pontos genealógiát dolgozzon ki számára, amely bizonyítani fogja, hogy a rifS-kabiíok főnöke, az egy. kori arab kaid fia — Mohamed egyenes leszármazottja. Ez a genealógiai tábla is egyik harci eszköze annak a kíméletlen háborúnak, amit Abd el Krím a franciák ellen indított. Hogyan lehetséges az, hogy Abd el Krimnek sikerült a marsall figyelmét kijátszani és váratlanul megrohanni s visszavonulásra kényszeríteni a franciákat? — kérdeztük P- gróftól. Ennek az az oka, hogy a franciák kénytelenek voltak tiszteletben tartani a teoretikus spanyol határt, amely mögött a kabiíok nyugodtan szervezkedhettek. A valóságban a helyzet a következő: Az ott lakó arab törzsek, akiknek primitív társadalmi berendezkedését hét évszázad nem tudta megváltoztatni, ma is állattenyésztéssel foglalkoznak és nomád életet élnek. Nyáron visszavonulnak a határ mögötti hegyek közé, télen leszállnak a határon inneni síkságra. így a teoretikus határ mindkét oldalán valóságos „no man‘s land", senki földje keletkezett, amelyet se a spanyolok, se a franciák nem ismertek s nem erősítettek meg eléggé. Emlékszem egyébként, hogy mikor a két állam megbízottjai tárgyalták ezt-a kérdést, végül is elővettek egy sárga ceruzát s azon a különben is teoretikus térképen egy teoretikus egyenes vonalat húzták, ez volt a határ. Van-e kilátás Malvy volt francia belügyminiszter spanyolországi tárgyalásainak következményeként egy francia-spanyol együttműködésre? P, gróf elővett egy levelet, amit a marsall irt neki s aki szóról-szóra a fentieket kérdezte tőle. Arról — mondotta P. gi ’í — hogy a két hadsereg közös ha. ci tevékenységet fejtsen ki, nem is volt soha szó. Mindössze arról tárgyak Malvy Madridban, hogy a spanyol határt és zónát, amely a valóságban úgy se létezik, tiszteletben tartsák. Az erre vonatkozó tárgyalások teljes eredmény- nye] ve érződtékSőt az is lehetséges, hogy a francia hadsereg a no man‘s landon kívül más spanyol területet is felhasznál hadműveleti színhelyül, ami bekerítő mozdulatok végzését fogja elősegíteni. A probléma nem az: megverni Abd el Krim-et, hanem az, hogy hasonló meglepetéseknek és veszélyeknek egyszer s mindenkorra elejét vegyük. Szívós, vakmerő, kitünően védekező ellenségről van szó, de minél tovább fog tartani a háború, annál inkább előtérbe fog nyomulni a fenti követelés. Se a francia közvélemény, se a parlament nem akar hódítani — de Abd el Krim-nck el kell vennie méltó büntetését. A ruszinok elnémult szabadságharang j a Por lepte be és moha borítja a Középeurópai Elnyomott Nemzetek Ligájának ajándékát — A ruszin szabadság és önkormányzat leg- szomorubb őre Ungvár, május 30. (A P. M. H. eredeti riportja.) 1918-ban liga alakult a középeurópai „elnyomott4' nemzetek részvéteiével, amelybe az amerikai ruszinok is beléptek Zsatkovics Gergely volt ruszin kormányzó vezetésével. A békeszerződés aláírása után az „Elnyomott Nemzetek Ligája" egy harangot ajándékozott Zsatkovicsnak, amelyet annakidején Ungvárra szállítottak s a szabadság harangjának neveztek el. Nagy ünnepségek közepette állították föl ideiglenesen Zsatkovics kormányzó palotájának (a régi vármegyeháza) udvarán, amíg a végleges, legmegfelelőbb, díszes és történelmi nevezetességű helyen elhelyezhetik. Zsatkovics kormányzósága idején az „államszervezés" munkája háttérbe szorította a harangkérdésit, később pedig már nem akadt vállalkozó község, vagy egyesület, amely megtiszteltetésnek vette volna a harang fölállítását. Ott áll ma Beszkid kormányzó udvarán, a por és moha lassan belepi, magas dudva borítja a ruszinok szomorú szabadságszimbólumát. Fölszabadított ruszinok, akiknek hébe-hóba dolguk akad a kormányzói palotában, szomorúan olvassák a még látható felírást: PROKLAIM LIBERTY Throughout All The World Unto AU The inhabitants Thereoí Ockt. 26. 1918. A harang körül egész legendáik szövődtek. A ruszinok mint egy rossz álom visszajáró kísérteiét látják benne s várják a pillanatot, amikor átadhatják hivatásának. A csehek ugyancsak érzik, hogy valahogy nincs minden rendben a haranggal, nem tudnak vele mit csinálni. Legszívesebben vennék, ha nem lenne, ha el lehetne tüntetni s az egészet meg nem történtté tenni. Mert amíg ott, az udvar sarában vészes me- mentőként, némán beszélve, hallgat, minden arramenőnek a szivében valami sejtelmes melódia kel szárnyra, amely a ruszin szabadság valósága iránti epekedés hurjait pengeti. Ott áll s eszünkbe juttatja Wilson 14 pontját, az 1919-iki nemzeti felbuzdulást, a ruszin szoimot, az önrendelkezési jogot, az önkormányzatot, szóval mindent, amit azokban a szép napokban — megígértek. P-d-I. AAAAAAtAUáiUAAUUAAAAAAtAAAiAAAAAAAAAAAAAAAAAAAitAAAááAAáAAAAAfe J \ Menyasszonyi kelengyék áruháza £ ^ \ Saját készítményé finom férfi \ 3\ és női fehérnemű, asztal- £ J \ térítők és mindennemű lenáru £ 5 \ — ► 3 Árusítás nagyban és kicsinyben % ^mTTTftTTTffmrnmfftTTnmmnmTvmTTTTmmTmmTJj Lvantey marsall: a régi pconsoiok méltó oíódía Franciaország aírikai gyarmatosítása — Napnyugat Szigete — A marsall egy barátjának nyilatkozata az afrikai arab-francia kultúráról — A P. M- H. párisi munkatársától —
