Prágai Magyar Hirlap, 1925. április (4. évfolyam, 74-97 / 817-840. szám)
1925-04-19 / 88. (831.) szám
" Vasárnap, április 19. Itatja a Slaviát, amely mélyen formáján aluli tékával nem érdemelte meg ezt a győzelmet. A Jzönség rendkívüli szimpátiával fogadta a Va- os-csapat stílusos, szép játékát. A mérkőzésről ízletesen keddi számunkban számolunk be. Budapesten I. osztályai bajnoki szünnap van ; a csapatok nagyrésze külföldön vendégszere- íl. Az MTK és FTC viszont Bécs két legerősebb íyüttesét látja vendégül: az Amateurt, illetőleg "i Hakoaht. Az MLSz akciója a kiadatási eljárás könnyi- sóre. Biklapesti szerkesztőségünk jelenti telefo- >n: A Magyar Labdarugó Szövetség tegnapi elnökségi ülésén elhatározta, hogy a eseti-magyar tballkarteü ügyében uáaíbb tárgyalások lefolyta- ?sa céljából Prágába küldi Fischer Mórt, az i.LSz nemzetközi bizottságának elnökét. A nemzett egyezmény ugyanis némely szempontból ányos és lényeges pótlásokra szorul. A kartell ai szövegezésében az egyesületekre van bízva játékosok kiadásának joga, ami azután sok Isszaél-ésre adhat alkalmat, amint azt legutóbb a i'kolsburger-eset is mutatta. Fischer Mór azt igja proponálni, hogy a kiadatási eljárás az át- ;azolás mintájára rendeztessé.'k. Az egyesületnek legyen ugyan módjukban, hogy a kiada- íst megtagadják, de ez hat hónapon túl ne ter- .•dhessen, vagyis egy félév elteltével a játékos utomatice átigazolódik az anyaországához. A s.AF valószínűleg elfogadja ezt az ajánlatot. Az angol liKabajnokság keddi fordulóján a /est Ham United meglepetésszerűen 6:2 (3:0) lányiban legyőzte a kupagyőztes Shefiield Uni- :det. Egyéb eredmények: Arsenal—Albion 2:0, (udderstfíeld Town—Bury 2:0, Leeds United— bolton Wanderers 2:1. Az osztrák csapat legyőzte a Corlnthiánokat. 'énteken délután 15.000 néző előtt mutatkozott e a legrégibb angol amatőrcsapat Béesben és ál- alános csalódást keltett A közepes kontinentális lasszist képviselő együttes egy percig sem volt eszélyes ellenfele az osztrák teamnek, mely lasler és Sooks góljaival 2:0 (2:0) arányban győ- ött. Az osztrákoknál kivált Nemes, mig a vendé- :cknél a bal hátvéd és Baker kapus. Bíró: Snap- ter (holland) gyenge volt. — A nagy mérkőzés lőtt a budapesti BEAC a Cricketereket ésszerű :s szép játékban 3:2 (1:1) arányban legyőzte. A prágai hockeycsapat győzelme Zürichben. ( Prága—Zürich városközi hockeymérkőzés a jrágai együttes 6:3 (2:1) arányú győzelmével /égződött. A Slavia Temesváron. A temesvári Kinizsi 3E-neik sikerült megállapodást létesíteni a prágai Líviával két, még e tavaszon lejátszandó meccsre vonatkozóan. A mérkőzések végleges időpontját a legközelebb állapítják meg. Ausztria—Franciaország nemzetközi mérkő- tés vasárnap dől el Parisban. Az osztrák csapat a következő összeállításban szerepel: Aigner — Rainer, Blum — Kurz, Resch, Nitsch — Cutti, Gschwcidl, Schwatosch, (Horvátli), Wieser, Fischer. Nowáh ü. Prága EL, PaSace szálloda. Felvesz a legkullánsabb feltételek mellett fogadásokat a bel és a kül- ^.^<32 földi versenyekre. i ^Jw^íZMíG A hadikölcsönkötvények becserélése kártalanítási adókötvényekre Prága, április 18. Mint ismeretes, ama vagyondézsmára Kötelezett személyeik, akiknek összes vagyonuk 1919 március elsejével a .25 ezer koronát nem haladta meg. (a hadikölcsönt névértékének 30 százalékával számítva be), továbbá' ama személyek, akik vagyondézsmá- ra egyáltalában nem kötelezettek s vagyonuk a hadikölcsön leadásának idején ugyancsak nem haladta meg a 25 ezer koronát, feltéve, hogy mind a két esetben hadikölcsöneik össznévértéke legfeljebb 125 ezer koronát tett ki, jogosultak hadikötvényeiket bizonyos elö- íeltéte'ek mellett névértékűk 75 százalékáig 1924 iulius elsejétől 3 százalékkal kamatozó 'kártalanítási adóköívénv.e díjtalanul becserélni. A brünni TagesboL: értesülése szerint, a Banlkhivatal brünni fiókja, módot fog nyújtani azoknak a személyeknek Is, akik 125 ezer koronánál .nagyobb névértékű hadikölcsömiei rendelkeznek, vagy akiknek vagyonuk a jelzett határidőben a 25 ezer koronát meghaladta (30 százalékkal számitva be a hadikölcsönt). hogy hadikölcsöne'ket ráfizetés nőikül ugyancsak becserélhessék kártalamtási- adókötvényekre. A Bankhivatal azt ajánlja ezeknek a személyeknek, hogy hadikölcsön-vagyoniíkat a kötvények egy részének valamiféle átruházással annyira csökkentsék, hogy vagyonuk igy a megmaradt kötvények 30 százalékos beszámítási összegének kevesbedéséVel annyira fogyjon, hogy a jelzett időpontban kevesebbet mutasson, mint 25 ezer korona s a hadikölcsönkötvények névértéke is leszálljon a kívánt 125 ezer koronára. A fenti eljárási mód természetesen csak keveseknek fog módot nyújtani 125 ezer koronánál többet kitevő hadikölcsönük egy részének értékesítésére, mindazonáltal lesznek, akiknek sikerülni fog ezen az utón megmenteni hadkölcsöneik egy hányadált. Izgalom Angliában az aranyparitás helyreállitásamiatt Egyes pénzügyi körök a Iont árfolyamának gyors emelése ellen vannak — A nu0yar valutareform is elhúzódik. Budapest, április 18. Megírtuk, hogy í?z angol kormány és különösen Montagu Norman, az Angol-Bank kormányzója, júniusban már helyre akarja állítani az angol font aranyparitását. A magyar pénzügyi viszonyokra igen nagyjelentőségű ez az angol terv, mert ettől függ — a magyar koronának az angol fonthoz való kapcsolata következtében — az is, hogy mikor stabilizálódik véglegesen a magyar valuta. Éppen ezért igen élénk érdeklődést, sőt feltűnést vált ki vezető magyar pénzügyi körökben az a hir, hogy az angol bankárok és pénzügyi szakférfiak egy része legutóbb levelet intézett Chur- chilíhez és ebben azt ajánlja, hogy az arany ki- és beviteléről szóló törvényt csak december elsején helyezze hatályon kívül. Ezt a javaslatukat azzal indokolják, hogy véleményük szerint a font és a dollár paritásának helyreállítása a Churchill és Norman által tervezett rövid idő alatt 'igen gyors lenne és az angol gazdasági életre kedvezőtlen következményekkel járhat. Londonban ugyanis attól tartanak, hogy amint a disz- paritás a dollár és a font között megszűnik, az amerikai tőkék nagy tömegben áramla- nának vissza Amerikába, ami Londonban igen feszültté tehetné a pénzpiacot. Magyar- ország szempontjából ez az akció azzal a következménnyel járhat, hogy a korona végleges stabilizálódása halasztást szenved és ennek következtében a valutareform megvalósításának ideje is eltolódik. — Ratifikálják a cseh-Iengyel kereskedelmi szerződést. A minisztertanács legutóbbi ülésén foglalkozott a provizórikusán aláirt cseh-lengyel kereskedelmi szerződéssel és tisztázta a még függőben levő kérdéseket, amelyek főleg az agrár vámokat illették. A minisztertanács határozata alapján a ma Varsóba utazott Benes külügyminiszter megegyezést óhajt létesíteni a lengyelekkel az egyes pénzügyi kérdésekben, amelyeket a lengyel delegáció legutóbbi prágai tartózkodása alatt elintézni nem tudtak. Erre a célra Via sók dr. vezetése alatt egy pénzügyi delegáció követi a külügyminisztert Varsóba. — Jóváhagyták a biztosítási jog egységesítéséről szóló javaslatot. A minisztertanács utolsó ülésén megerősítette a biztosítási jög egységesítéséről szóló javaslatot, melyet e helyen már részletesen ismertettünk. Az uj törvény által megszűnik az eddig Sziovcnszkón és Ruszinszkón érvényben levő magyar biztosítási törvény és a köztársaság egész területén az uniíikált biztosítási jog lép életbe. — A tűzifa kiviteli tilalmának terve a szlovönszkói és ruszinszkói fakereskedők körében nem keltett kedvező benyomást. A tilalom ugyanis a ruszinszkói fakereskede- lemiben katasztrófát idézhet elő, amelyet a lakosság minden rétege károsan érezhet meg. Ruszimszikóban ugyanis ma mintegy -400.000 köbméter tűzifa van kivitelre felhalmozva. A kiviteli tilalom csak a történelmi országok kereskedelmét érinti jótékonyan, viszont a szlov diszkói és ruszinszkói fakexcskcdök a rendkívül drága fuvardíj miatt Kassán túl alig szállíthatják áruikat a belföldre és ezért rá vannak utalva a külföldi kivitelre. — Veszélyben a Koburg-milvek szanálása? Pozsonyból jelentik: A napokban hire terjedt, hogy a Mannesmann-csoport a Koburg-müvek szanálásától visszalépett, miirtán a cégváltozás tekintetében nehézségek merültek fel, mert a törvényszék a cég bevezetését a Koburg-miivekbe nem engedélyezte. Ennek az lenne a következménye, hogy a svájci cég is visszalépne a szanálástól. Mint értesülünk, a hirek koraiak, mert a törvényszék még egyáltalán nem foglalkozott a cégbejegyzéssel és igy a Mannesmann-csoport még nem foglalt végleges állást ebben a kérdésben. — A prágai őszi mintavásár eiőkészüle- tei. A XI. prágai őszi mintiavásárt ez év szeptemberének második hetében rendezik meg. E vásár előkészületei már kezdetűiket vették. A tetemes üzleti eredmény után, amely a minap lefolyt tavaszi vásárt követte, máris nagy elöérdeklödés mutatkozik az őszi vásár iránt. Az általános vásáron kívül a francia expozícióban valószínűen részt vesz a lyoni selyemgyár is, azonkívül ott lesznek az olasz, görög, jugoszláv és valószínűen a szovjet- oroszországi expozíciók is. Ezenfelül rádió-, bútor-, építőanyag-, erdészeti és nagy sportvásár is kiállításra kerül. A vásárra jelentkezéseket már elfogad a vásárvezetőség: Prága, I., Altstádter Rathaus. — A régi magyar koronatartozások kérdése Magyarország és Csehszlovákia között még mindig nem nyert elintézést. Most a szlovenszkói és ruszinszkói Pénzintézetek Szövetsége azt az ajánlatot tette, hogy a kérdés úgy rendeztessék, hogy a csöh-szlovák követeléseket egyes magyar bankok, a magyar követeléseket pedig csehszlovák pénzintézetek vegyék át. Ebben az irányban már folynak is a tárgyalások, melyek valószínűleg kedvező eredményre vezetnek. — A budapesti 16. nemzetközi árumintavásár megnyitása. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az előbbieket jóval meghaladó keretek között nyitották meg tegnap a budapesti 16. nemzetközi árumintavásárt Horthy kormányzó, József főherceg, Valkó miniszter és a külföldi diplomácia képviselőinek jelenlétében. A vásár az idén nem fért el az Iparcsarnokban és a mögötte lévő területen, hanem a rengeteg külfö.di kiállító miatt kénytelen volt a vásár vezetősége a ligeti Vajda- hunyad várában levő mezőgazdasági muzeum, továbbá a közlekedési muzeum és a millenniumi emlékműnél álló iparcsarnok helyiségeit is igénybe venni. BeUatini, a Kereskedelmi és Iparkamara elnökének üdvözlő s megnyitó beszéde után a kormányzó beszélt. Kiemelte, hogy az áruminta- vásár jelentősége először jelenik meg nemzetközi keretekben. Földrajzi helyzetünk — mondotta — kapocsnak szánt bennünket Kelet és Nyugat között, ezért a kiállító kereskedők nemcsak arra szám ihatnak, hogy áruikat itt értékesíthetik, hanem az itteni ismeretség által s ezek közvetítésével más országokban is piacra találnak.-- Magyar-osztrák kereskedelmi tárgyalások. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A csehszlovák-magyar kereskedelmi tárgyalásokban beállott nyugalmat a magyar tárgyaló delegátusok arra használják fel, hogy időköziién az osztrákokká! vegyék íe4 a tárgyalások fonalát. Az osztrák delegáció jövetelét eredetileg e hó 17-ére tervezték, de a húsvéti ünnepek miatt jövetelük kis halasztást szenvedett. Az osztrákok megérkezését e hó 23-ára várják Budapesten. , P íii m szappan i ULIU mosópor I jp«r a leaiohh mosószerek, -wj-------------JiggH'JWi — ii —------------= Dobánykjáüitás Esscubcn. Tegnap nyílt meg Esscnben a negyedik rajna-vesztíáiiai do- itátiykiálliíás. A kiállítók száma 200. A kiállítás a nehéz gazdasági krízis jeleit viseli magán, melyhez most az uj sulyos feltételű dohányadótörvény is járul. Vasárnap nagy tiltakozó népgyülést rendezitek a törvény életbeléptetése ellen.-mZztoéK,-r Kissé javult a prágai tőzsde. A hétvégi fedezeti vásárlások és egyes értékek szelvényeinek közeli esedékessége következtében a mai tőzsde kissé javult. Kulissz- ban némi javulást mutatott Dán ék, Fotói és Brünni Gép, korlátban Cseli-morva 30 koronával emelkedett. A többi értékek s különösen vegyi és építési értékűk árfolyamveszteséget szenvedtek. Bécsi értékek zárlatig kimondottam gyengén állottáik. Belföldi bankok változatlanok. A beruházási piacom köztekedésí-beruházási kölcsön jegyzés nélkül maradt. Záróirányzat gyönge. A devizapiacon nyugodt üzlet volt nem egységes irányzat mellett. Előfordult kötések: IV; 18 IV 17. 1923. évi kincstári ntalvány —.— —.— 1924. évi kincstári utalvány —.— —.— Nyereménykölcsön............... 88.50 83.'5 6°/ o-os beruházási kölcsön . —.— 79.50 6°/f-os lisztkölcsön............... 75.— 75.— 6%os Allamköcsön............... 70.30 78.50 Mo rva orsz. -köles. 1911. 47a 0 0 —.— —.— Morva orsz.-köles 1917. 5° n • 7?.— 72.— Prága város 1913. köles. 5% 76.50 79.25 Prága város 1910. köles. 4°0 61.— 61.— Brünn város 1921. köles. fi°0 95.— 95.— Pozsony város 1910. köles. 4 0 o —.— —.— Prága városi takrpt. 4°. . 87.50 87.50 Csl. vörös kereszt sorsjegy . 66.— 96.— Magy. 5 frtos vörös kereszt. —.— —» Magy. jelzálog sorsjegy . . —.— —.— Budapesti Bazilika sorsjegy —.— — Agrárbank.............................. 388.— 398.— Cs eh Union Bank................... 389.50 339.50 Le számítoló.............................. 386.50 336.60 Cs eh Iparbank...................... 911.50 álö.50 Pr ágai Hitelbank................... 688.50 683.50 Sz lovák Bank.......................... 119.— 1Í9.— Zi vnostenska.......................... 397.— 399.— An gol.-Cslov. Bank............... 93.— 96.50 Os ztrák hltol.......................... 65.50 68.25 Bé csi Union Bank............... 53.— 88.— Wi ener Bankv.......................... 67.25 67.75 Ju goslovcnska-bank .... 52.25 62.62 Nordbahn..................................6210.— 6300.— Cseh cukor..............................1110.— 1 í20.— Ho rvát cukor........................... 362.50 35.2.50 Kolini műtrágya................... 535.— 532.50 Ko lini kávé.............................. 123.— 128.— Ko lini petróleum................... 225.— 225.— Ko lini szesz..................................1190.— 1135.— Te jipar r.-t................................. 715.— 768.— El ső pilseni sörgyár .... 2290.— 232-5.— Breitteld-Danék................... 522.50 519.50 La urin és Klement............... 323.— 328.— It inghoEfcr.............................. r.55.— 662.— •C seh északi szén................... 1600.— 1605.— Cs eh nyugati szén . . . 350.50 357.— Alpine......................................... 130,50 IS'-. 50 Po ldi............................................. 630.— **30.50 Prágai vasipar....................... 865.— 868.— Skoda......................................... 666.— 669.50 Po zsonyi kábel....................... —.— —.— luwald......................................... 30ó!— 303 —-f- Az olmützi termény tőzsde. A ma közzétett kedvező vetéskilátásoik a tőzsdére jó hatást gyakoroltak. A következő árakat jegyezték: Morva búza 237—240, morva rozs 221—228, morva árpa 225—235, morva zab 195—200, Viktória-borsó 325—375, lencse 400—600, bab 225—230, takarmány 33—34, OGG búzaliszt 388—390, 0—1 rozsliszt 338—- 340, amerikai disznózsír 15—15.20. + Üzletiden a bécsi tőzsde. A mai tőzsde barátságos hangulattal nyílt, de a piacom egész nap teljes üzlettelenség mutatkozott. Az árak a tegnapi nívón mozogtak. A beruházási piacom a járadék- és elsőbbségi kötvények gyengültek. + Gyenge a berlini tőzsde. Mint a hét végén általában, a mai tőzsde gy e n g e volt. A tegnap megindult javulást a spekuláció megakadályozta, miáltal az árak lemorzsolódtak. A bankok behatására veszteségüket zá rlatkor visszanyerték. Általában azonban a hangulat nyomott és kedvtelen voít. A pénzpiac változatlan. 1>1EMY11,T Y jm | j|g nn RICOW¥IR¥ | ifcvsejgL és <sm $«<gB«*ls3»*9i«li .JföreoIS“ £ «®ar««!Bi3l*íáH» g£oBi«aa‘K!»caBft f&tcvai&eata b l*'X»^Sc«ara>ntfs9«ca HK&ass M 'ff<eí!Sí«íSS éss- étfíersro? t»«ap«eira<sI«3B45s<el5'S ERS !BI!?.irj3VK3L == — M.€iss$» =====