Prágai Magyar Hirlap, 1925. február (4. évfolyam, 26-48 / 769-791. szám)

1925-02-07 / 30. (773.) szám

$

Szombat, február 7.

A prágai Mées-llix est

Csodálatos volt. Sohasem hittük volna ml, öreg prágaiak, hogy valamikor is egy tiszta szlovenszkói magyar estén ennyi ember jön össze. A Német Ház nagyterme, régi germán kultúra régi szép csarnoka, csaknem megtelt magyarokkal, magyarokkal, akik letörtek az otthoni testről és eddig mindig fájdalmasan éltek idegen műélvezetek portáján. Most az egyszer otthont kaptak ... és megjelent a pódiumon Mécs László, akinek szájáról végre meghallottuk azokat a verseket eredeti ritumusukban zengeni, melyeket eddig csak a könyv lényegitett át belénk.

Szinte furcsa volt mennyi ember jött. Ismerőseim fejcsóválva szólották: hát ennyi magyar van Prágában? Negyed kilenckor, mikor Flachbarth Ernő dr., az estély főrendezője megjelent, hogy elmondja üdvözlő beszédét, megelégedéssel láthatta a telt széksoro kát. A német nyelvű bevezető után Kálix Jenő, a Prágában élő szlovenszkói magyar zongoraművész ült a zongorához és eljátszotta Liszt, Bartók, Fiuké egy-egy darabját. Kálix Jenőt a prágai közönség jól ismeri már, elfogadott név az itteni zenevilágban és a magyar est fényét és súlyát csak emelte, hogy tökéletes játékával ő is hozzájárult a műsorhoz. A közönség német része előtt ő képviselte az ismert nevet s aki az estélyre eljött, tudta, hogy Kálixtól kész művészetet kap. A szlovenszkói magyarság önállóságának értéke és büszkesége Kálix Jenő.

Utána jött Mécs László. A szlovenszkói közönség előtt már ismeretes férfias alakja, melynek a fehér reverenda bizonyos lágyságot és emelkedettséget ad. Szűnni nem akaró taps fogadta. Mécs Lászlóval együtt Hölzlin, a német szinház művésze is a pódiumra lépett, mert a rendezőség úgy oldotta meg ügyesen a szavalás kérdését, hogy a magyar szöveg után Hölzlin azonnal elrecitálta a német szöveget is. A német fordításokat Neubauer Pál, lapunk belső munkatársa, a híres Ady fordító s ismert nevű német költő készítette s valóban a leggazdagabb modern német költői nyelv bámulatos tökéletességgel simult Mécs gondolataihoz. A modern német lírán cizellált és épített sorok úgy hatottak, mintha eredeti költemények lettek volna.

És jöttek, Először a Hajnali Harangszó. Hosszú hitvallás, program és lelkesítés. Mécs jól szaval, (kicsit siet talán) s pompás liturgiái gesztusai, melyek emlékeztetnek a prédikáló katolikus papra, nagyszerűen festik alá a lelekesltő, meggyőzni akaró, vallási-tűzre formált mondanivalót. — Hölzlin a kész és tanult művész könnyedségével szavalta el a nagy verset németül és a vissza-vasszi térő

kutyaszemeivel néha oly barátságosan nézett rám. S gyöngéden megsimogatta a fejemet. No, de hát mit udvaroltam volna neki, amikor kutyába se vette a háznál a kutya se?

V.

Egyszer aztán megint nagy esemény történt nálunk. Nevezetes, nagy esemény. Marcona emberek jöttek, akik fekete posztóval vonták be a szobák falait. Hatalmas viaszgyertyákat gyújtottak egy hosszú, fekete, ezüsttel kivert deszkaláda körül.

Az igénytelen, szürke emberke feküdt a koporsóban, aki oly hirtelen, feltűnés nélkül halt meg, amint az illik is ilyen jelentéktelen alakhoz, akit életében is, éppen hogy megtűrtek, — hát halálával sem szabad nagy alkalmatlanságot szereznie . . .

A szürke emberkét elvitték. S utána nemsokára sok mindent elvittek a kényelmes, fényes lakásból.

A pompás festményeket, a drága bútorokat. Először mind becsöpögtették csúnya spa- nyolviaszkkal. Azután kegyetlenül elhurcoltak mindent. A szakácsnő is ott hagyta a régi fészket. De bizony még a nevelő ur is . . . Utoljára a nagyságos asszony is elköltözött a pusztává vált falak közül egy külvárosi, alacsony, udvari odúba . . . Oda engem se vitt magával. Ezt böksen tette, mert hiszen ott úgyis csupa nélkii’özés lett volna a sorsom. Eladott egy vén kisasszonynak, akinél ugyan nem valami mulatságos az életem, de a kisasszony egyedíi’ van s nekem legalább nem kell a fejemet törnöm a néhéz problémán: ki az ur a háznál?

Mert, úgy látszik, ezt a kérdést az első gazdáméknál nem helyesen fejtettem meg.

Rossz nyomon jártam. Az az igénytelen szürke emberke, — az voltaképpen a. legnagyobb ur!

Ezt most már világosan látom. Csak az nem fér ma sem a fejembe, hogyha ő volt az ur, ha ő volt minden jólét és gazdaság forrása: miért nem törődött vek a kutya se? Ezt az én közönséges kutyaeszemmel nem bíróin megérteni. Ehhez nem varvok. elég müveit. Hiába jártam ki a kutya-iskolát ...

tiszta refrén „Rote Glocke láss ich drönen, meines jungen Herzens Glocke“ a német közönségbe is belevitte a tiszta szívnek azt a szikrázását, mely ezt a verset megteremtette. Majd jött a Rabszolgák Énekelnek, ez az aszkéta vers, mellyel Mécs László talán még nagyobb sikert ért el. De szelid és papi lényének még szavalás dolgában is legjobban megfelelt a csendes tíizü „Vadócba rózsát oj- tok“ költemény, melynek bájos hivő és naiv előadási módja tényleg tökéletes volt. Mint vers a negyedik, a „Megláttam a férfit1* egyike Mécs legszebbjeinek, legerőteljesebbjeinek. A költő Adysan homlokára fésült hajával, szép arcával és alakjával, mélyen csengő tiszta hangjával egymásután húzta elő a leikéből a sorokat s a közönség extázisa a tetőpontra hágott, mikor .a csodálatos versszakhoz ért: Szivébe nyúlt s a vért, a vért nagy lendülettel szórta az égig. Ebben a versszakban a legnagyobb Mécs László.

Szűnni nem akaró taps közben vonult le a pódiumról Mécs és Hölzlin. E falak még soha nem hallottak talán ennyi nekik ideg lelkesedést, ennyi éljent, ennyi magyar mámort, mely a messzeszakadtak ajkáról felhangzott. Mécs földiéi, a hátul álló kis egyetemi hallgatók, valóságos tapspergőtüzet zúdítottak költőjük felé, aki még két verset szavalt el ráadásul. Majd Ismét Kálix Jenő ült a zongorához s jól megválasztott darabjaival, mely

a költő ritmusait nagyszerű harmóniába ringatta az úgyis, patetikussá emelt lelkekben, továbbra is megtartotta a közönség örömét és varázsát. Kálixnak is forró sikere volt s különösen a hozzáértők, meg a német közönség ünnepelték soká a mestert.

Az est végeztével huszperces taps arra kényszeritette a bálványozott Mécs Lászlót, hogy mégegyszer előlépjen és mégegyszer szavaljon a lelkes fiatalságnak. A költő elégedetten mehet haza s mondhatja hogy Prágában, messze idegenben elszakadtan az otthontól, a kis magyar kolónia megadta neki azt, ami a szlovenszkói magyar kultúra egyik élharcosának jár.

Megállapítható: az est várakozáson felül jól sikerült s hirdette a magyarság erejét, szívósságát, a magyar kultúra bűvkörét, mely magába vonja a magyarul beszélő, érző és gondolkodó embereket, bárki legyen is az és bárhol legyen is az. Az estének társadalmi sikere is volt: számos előkelő nevet és személyiséget láttunk a megjelentek között Itt volt Szent-Ivány József országgyűlési képviselő, Villám Frigyes báró magyar követ, Matuska Péter dr. követségi tanácsos és neje, Forgách Antal gr., Zuleger és Spiess német szenátorok, Kaiser és Kaffka képviselők, az osztrák és a német követség számos tag- ía, Epstein Leó dr., a német népszövetségi liga titkára és számos más előkelőség.

Egész Szlovenszkó és Ruszinszké magyarsága gyászolja

Pfitrncrjalli iákért

Besztercebánya, február 6.

(Saját tudósítónk telefonjelentése.) Szlo- venszlkó és Ruszinszkó magyar lakossága még mindig nem tudott feleszmélni abból a döbbenetes elnémulásból, amely akkor markolta meg szivét, amikor Petrogalli Oszkár halálhírét meghallotta. Nagy és pótolhatatlan ür maradt hátra azok szivében, akik vele együttdolgoztak és akik megismerték nagy tudását, meleg emberi tulajdonságait és azt a fanatikus szeretetet, amellyel sokat szenvedett nemzete sorsa iránt viseltetett. Teste elmúlhatott, de neve örökké fog élni minden ember ajkán ez országban^ sőt a határokon is tuil, aki magyarul beszél és magyar szív dobog mellében.

Nagy és hihetetlen a veszteség. És a szlovenszkói és ruszinszkói magyarságnak csak egy Lehet a kötelessége, hogy a nyitott sir szájánál fogadalmat tegyen arra, hogy a nagy halott tanításait fogja követni és nem fog soha eltérni attól az úttól, amelyet Pet- rogalli Oszkár jelölt ki számára.

A tragédia február 4-én pont déli egy órakor következett be. A kérlelhetetlen halál saját otthonában érte utói nagy halottunkat. Délelőtt zavartalanul végezte ügyvédi teendőit. A városban több hivatalban eljárt, bement a postahivatalba is és ott maga föladta legutolsó két politikai természetű levelét, amelyeket Szüllő Gézához és a Prágai Magyar Hírlap szerkesztőségéhez előző nap este irt. Az utcán ismerőseivel barátságo-san elbeszélgetett. Semmi különösebb rosszukét jelei nem voltak észrevehetők rajta. Előző este ugyan panaszkodott .a szivére, azonban szerdán egész délelőtt kifogástalan jó hangulatban végezte teendőit. Félegy órákor a város főterén két barátjával sétált. Félegy után fölment a dolgozószobájába, ahol háromnegyed- egyig egyik ügyfelével tárgyalt. Háromne- gyedegykor átment az ebédlőbe és rosszul- létről panaszkodván, lefeküdt a díványra. Édesanyja a levest mérte ki az asztalnál és háttal volt fia felé. Egyszerre csak hörgést hall, riadtan hátrafordul és fiát habzó szájjal, mozdulatlanul látta feküdni. Megrémültén kérte, hogy törülje meg a száját és jöjjön ebédelni. Leirhatatlan kétségbeesésére, a Legjobb fiú már élettelen volt. Oly hirtelen érte a sz'ivszélhüdés, hogy egy jajszó sem hagyta el ajkait.

Néhány percen belül mellette voltak Kos- tielik Ferenc dr. és Kollár Kamii dr. orvosok, majd ügyvédtársa és szivéhez nőtt leghűségesebb barátja, Bothár Sándor dr. Petrogalli Oszkárnak még meleg volt a teste, de az orvosi tudomány már csak a bekövetkezett halált konstatálhatta. A Kofein-injekció már nem segített.

Halála előtt másfélórával beszélt a megboldogulttal Flache Gyula festőművész, aki beleegyezését kérte ahhoz, hogy néhány nap múlva hozzákezdhessen arcképének megfestéséhez. Portréfestés helyett Flache Gyula és Horn Károly Petrogalli Oszkár halotti maszkját készítették el ugyanazon nap este.

Petrogalli Oszkár élete

Nagy halottunk életrajzi adatait röviden a következőkben adjuk: 1874 október 4-én Aradon született. Atyja Petrogalli Artúr főgimnáziumi tanár volt. Nagyatyja Petrogalli József kincstári bánya- tanácsos volt és élete végéig Besztercebányán lakott. Atyja Trencsénben halt meg, ahonnan tetemeit utólag a múlt év végén Besztercebányára szakították s a családi sikertben helyezték el.

Halottunk elemi iskoláit Aradon, a gimnáziumot Trencsénben végezte (ahcvá atyját függetlenségi párti magatartása miatt helyezték át). Mindig tiszta jeles tanuló volt, jelesen érettségizett. 1895-ben oe- irafckozott a budapesti jogi fakultásra, ahol legtöbb vizsgáját kitüntetéssel tette le. 1897—98-ban üizér- ö-nkéntes volt Pozsonyban és Kassán. A jogi abszolválás után féléven belül megszerezte a doktorátust. 1902-ben Budapesten letette az ügyvédi vizsgát. Mint ügyvédjelölt előbb Besztercebányán, majd Po- lónyi Gézánál Budapesten működött. 1902-ben megnyitotta ügyvédi irodáját Besztercebányán.

Már mint jogász résztvett a politikai mozgalmakban, mint a függetlenségi és negyvennyolcas pártnak lelkes híve. A magyar függetlenségi eszmék ránti lelkesedését édesatyjától örökölte, aki állami ■tisztviselő létére állandóan a függetlenségi párt érdekében dolgozott és agitált. A Fejérváry-darabont- kormány bukása után 1906-ban Petrogalli Oszkár alapította meg Besztercebányán a függetlenségi és 48-as pártot. Ugyanezen évben egyhangúlag, ellenjelölt nélkül, nagy lelkesedéssel választották meg Besztercebánya képviselőjének.

Mint fiatal képviselő azonnal feltűnt politikai beszédeivel, úgy hogy rövidesen minden fontosabb parlamenti bizottságba bekerült. Egykettőre a legbefolyásosabb és legtekintélyesebb képviselők közé tartozott. Nagy befolyását azonban soha semmi néven nevezendő vagyoni vagy más természetű előny szerzésére nem használta föl. A választásaira

súlyosan ráfizetett és választópolgárainak valósággal ingyenes fiskálisa volt. Besztercebánya éraekeiben sokszor eljárt és mindent megtett a város érdekeinek előmozdítására. így természetes, hogy Besztercebányán a legnagyobb közszeretetnek és határtalan megbecsülésnek örvendett. Különösen az iparospolgárság rajongott és rajong most is érte. A vidék szlovák lakossága is megszerette őt. A szlovák nyelvet mindig bírta. A függetlenségi párt szakadásánál megmaradt Kossuth Ferenc csoportjánál és nem csatlakozott Justhékhoz. Sohasem volt bive a Justh-íéle túlzó irányzatnak. Általában a bölcs mérséklet és megfontoltság jellemezték politikai pályafutását.

1910-ben a Tisza-féle választásoknál a kormánypárt ellenjelöltként Serényi Béla grófíöid- mivelésügyi minisztert léptette fel. Serényi érdekében maga Tisza István jött le Besztercebányára, míg Petrogalli Oszkár érdekében Apponyi Albert gróf tartózkodott napokig Besztercebányán. A kormánypártnak csak hihetetlen erőfeszítésekkel sikerült néháiny szavazatkülönbséggel megbuktatni Pet- rogallit. Apponyi Albert — aki nagyon kedvelte és megbecsülte Petrogalli Oszkárt — a bukás után hozzáírod levelében a következőket mondta: „Azon veszteségek között, amelyek pártunkat a választásoknál érték, egyike a legfájdalmasabbaknak az, hogy Te kimaradtál.

A háború kitörésekor mint hadnagy nyomban bevonult Komáromba a lovas tüzérekhez. Bár az idősebb évfolyamokhoz tartozott, egyik tiszttársa helyett — akit családi gyász ért — önként kiment 1915-ben az orosz harctérre. Rövidesen főhadnagy lett és megkapta a Sigwum Laudist. Egy év múlva súlyos betegen került haza s súlyos bronchitisszel, tiidötágulással és kezdődő szívbajjal a balatonfüredi katonai szanatóriumba küldték. Innen Verőcére, majd Szegedre kommandirozták mint pótkeretparancsnokot. 1917-ben egészségi állapotára való tekintettel a katonai szolgálat alól felmentenék és újból átvette ügyvédi irodájának vezetését.

Ugyanezen évben, amikor Esterházy Móric gróffal a függetlenségi párt ismét kormáinj^ra került, fölajánlották neki Zólyommegye főispáni állását, amit ö nem fogadott el. Ugyancsak ekkor felajánlották neki az udvari tanácsosi címet, de azt sem fogadta el. A szó legnemesebb értelmében igazán demokrata volt, aki semmilyen címet vagy kitüntetést nem fogadott el. Mindig önzetlenül és mindig csak a közért dolgozott. 190ó-tól 1918-ig íöntartotta a besztercebányai Figyelő cimü politikai hetilapot. Ebben jelentek meg első politikai cikkei.

Amikor kitört a Károlyi-féle forradalom, a polgárság egyhangú kívánságára elvállalta a besztercebányai Nemzeti Tanács elnökségét. Az ő intézkedései alapján alakult meg a városban a polgárőrség és elsősorban az ő érdeme, hogy a városban rendzavarások és fosztogatások nem voltak. Az ő elnöklete alatt a nemzeti tanácsban résztvettek a szocialisták, sőt a szlovák vezetők közül is többen. Mikor közvetlen a megszállás előtt megalakult a Szlovák Nemzeti Vybor, ezzel is együtt tudott működni a rend föntartása érdekébein. Az utolsó pillanatig helyén volt s csak a megszállás órájában oszlatta föl a nemzeti tanácsot.

Ezután egyideig minden politikai tevékenységtől tartózkodott. 1920 elején azonban — amikor a választási mozgalmak megkezdődtek — a magyarság pártjai érdekében a leglelkesebb odaadással agitált. Résztvett abban a mozgalomban, amely az egységes magyar nemzeti párt megalakítására irányult. Miután ez nem sikerült, a keresztémy szocialista pártot és a magyar kisgazda-, földmives- és kisiparospártot támogatta. Községről községre én gyűlésről gyűlésre járt és mindenütt szónokolt.

1920 április 1-én ügyvédi irodájába társként b#» lépett Bothár Sándor dr. volt kassai államügyész, majd besztercebányai törvényszéki bíró. Ugyanezen hónap 15-én úgy Petrogallit, mint Bothárt letartóztatták és íllavára szállították. Innen hét hét múlva Kassára a katonai fogházba vitték őket. 1920 szeptember 24-én a katonai ügyészség hathóMapos teljesen eredménytelen nyomozás után a kémkedés és felségsértés vádját elejtette ellenük s az ártatlanul szenvedő két jóbarátot szabadlábra helyezte. Még egy évig 'katonai felügyelet alatt állott PetrogaiH és nem hagyhatta el a város területét. így nem mehetett e! a szövetkezett ellenzéki pártok közös bizottságának ótátrafüredi alakuló gyűlésére. Távollétében más olvasta föl helyette terjedelmes memorandumát, amely első rendszeres feldolgozása a szio- venszlkói és ruszinszkói magyar kisebbség sérelmeinek.

1920 végén Szent-Ivány József — akivel előzőleg is közeli baráti viszonyban állt — íelszóliiásá- ra belépett a magyar kisgazda, földmives éskisipa- rospártba, amelyet 1922-ig, a Központi Iroda megalakulásáig a Vezérlő Bizottságban képviselt is.

1920 végén kezdte meg redszeres publicisztikai működését. Úgy a Pozsonyi Híradóban, mint a Kassai Naplóban, Kassai Újságban és az Esti Újságban egyaránt jelentek meg mindig eseményszámba menő politikai vezércikkei.

1922 februárban a közös bizottság egyhangú bizalmával meghívta a Losoncon létesített Központi Iroda vezetésére. Azóta a szövetkezett pártoknak összes egységes akcióit vezette, irányította és a legtöbbet ö maga kezdeményezte is.

A legutolsó három esztemdőben kifejtett működése annyira közismert és nagyfcerjedelmü volt, hogy azt itt részletesen ismertetni most egyrészt fölösleges is, de lehetetlenség is.

Igazi publicisztikai tevékenységét azonban a Prágai Magyar Hírlap hasábjain fejtette ki. 1922 október 1-ém vette át a Prágai Magyar Hírlap fő- szerkesztését és lapunk nagyarányú fejlődése és elterjedtsége is az ő nevével van összefüggésben. Minden fontosabb politikai kérdésben megszólaltatta szavát, amely messze elhangzott és felfigyeltek azok is rá, akiknek adresszálva volt. A Prágai Magyar Hírlap olvasóközönsége jól emlékszik a (p) jelzésű vezércikkekre, amelyekben PetrogaiH Oszkár éleslátással, nagy politikai tapasztalattal mutatott rá a közélet fájó sebeire és százszor-ezerszer odakiáltott a hatalmasoknak, hogy ne tovább, ne játszanak a tűzzel.

Esemény volt nemcsak a csehszlovákiai magyar nemzet, hanem a publicisztika terén is minden sor, amelyet Petrogalli Oszkár vetett papírra. A cenzúra is tudta, hogy Petrogalli Oszkár szava messze hangzik és ezért fokozott figyelemmel tekintett minden sorára. Az első vezércikke mindjárt szemet szúrt a cenzornak és első vezércikkéből csak a dm maradt meg.

*

A temetés részletei

Szombaton délután három órakor lesz a temetés. A szertartást Gürtler József nagyprépost fogja végezni fényes papi segédlettel. A nyitott sir szájánál Körmendy-Ékes Lajos dr. nemzetgyűlési képviselő, a Közös és Vezérlő Bizottságok politikai elnöke mond bucsuzót, majd a magyarság politikai pártjainak megbízottai beszélnek. Őket követik a besztercebányaiak szónokai. Végül a Központi Iroda nevében Flachbarth Ernő dr. helyettes igazgató, a Prágai Magyar Hírlap szerkesztősége és kiadóhivatala nevében pedig Gál István felelős szerkesztő búcsúztatják el a harcban vezérüket.

A részvét az ország minden részéből impozáns módon nyilvánul meg. A temetésen ott lesz politikai közéletünk minden számottevő tényezője. Koszorúk küldését eddig a következők jelentették be: Közös Bizottság és Központi Iroda, Szilassy Béla, Magyar Kisgazdapárt, Országos Keresztényszocia-