Prágai Magyar Hirlap, 1924. október (3. évfolyam, 223-248 / 671-696. szám)
1924-10-26 / 245. (693.) szám
$%$&(/Jfyfr&tÉTfoiPep személyem-e az oka annak, hogy a kassai társadalom progresszív csoportja nem csatlakozik a Társaság munkájához. Kijelentettem, hogy szívesen félreállok, ha az én világnézeti álláspontom — ami utóvégre éppenugy kizárólagosan az én legbensőbb privát ügyem, mint a másé másnak — akadálya a „megértésnek, felvilágosodásnak és haladásnak". Legföljebo az a különo* :g köztem és mások között, hogy én annak a legbensőbb privátügyemnek a fogafehérjét soha agresszíve ki nem mutattam, sőt éppen minden erő és minden kultnrérték összefogása céljából talán még a szükségesnél is jobban véka alá rejtettem. Mert én egy kizárólag Irodalmi, tudományos és művészeti egyesületben az összes világ- szemléletek közös óéira dolgozását meg tudom érteni, el tudom képzelni, mások, úgy látszik, nem s a megértést úgy képzelik, hogy „veteres migrate coloni", a Társaság régi, alapitása óta tevékeny tagjai, akik mind a nemes hagyományok alapján való haladás hivei, akik a haladás mai exponenseinek közvetlen elődeivel teljes összhangban tudtak dolgozni, álljanak teljesen félre a forradalmi, tehát nem pozitív alapon álló, mindenáron és kritika nélkül újítást hangoztató progresszív szellem elől. Akkor megnyugtató kijelentést kaptam, hogy az említett társadalmi csoport újra részt fog venni a Társaság munkájában, vártuk az ezirányu tagajánlásokat. vártuk a közeledést, azonban ez nem történt meg. Itt sem mi vagyunk tehát a szelekció okai! Ami a cikknek azt a részét illeti, mely az országos irodalmi szervezkedésnek — szerinte — elhibázott lépését hangoztatja, a homályos sorokba — a cikk egyébb kijelentéseinek figyelembevételével — azt kell beleértenem, hogy a Társaság nem járt el radikálisan s nem foglalt állást az irodalom mai fejlődésének legcsucsán. Ha igy van — s másképpen a sorokat felfogni nem tudom —, úgy a cikkiró, nem ismervén a szlovenszkói irodalmi helyzetet, nem értette meg, vagy nem akarta megérteni a vezetőség intencióját. Mert mi történt? Kerestünk egy oly modus vivendit, mely lehetővé teszi az Összes erők összefogását az irodalmi élet két összetevőjének, a termelőknek és fogyasztóknak, a produktív irodalmi munkásoknak és a közönségnek, — a nagyközönségnek egységbe terelését. Hogy a keresett alap helyes-e, nem-e, azt raa megmondani nem lehet. Kijelentettük, hogy végleges megoldásnak nem tekintjük, de a mai helyzetben egyedül megvalósíthatónak látjuk, ha jobb eshetőség nyílik, mást próbálunk stb. stb. Egyáltalában senki nem vindikálta magának a kérdésben a csal- hatatlanságot. De hogy az eddig is elszalasztott időt ne toldjuk meg még további tétlenséggel, meg akarjuk ragadni az egyetlen kínálkozó lehetőséget. Ezt a kísérletet, mint végleg elhibázott ballépést lekriti- zálni, ahelyett, hogy ha rossznak ígérkezett, helyébe az előkészítések során valami jobbat ajánljon a kritizáló, legalább is — nagyképűség. ElslmnH a maguar KorotónuválsAig Bethlen és Nagyatádi megegyeztek — Hogy folyt le az egységes párt sorsdöntő értekezlete? Budapest, október 25. (Budapesti szerkesztőségünk teleíon- jeíentése.) Tegnap este nagy napja volt a magyar politikának, amelynek egén hetek óta sötét viharfelhők tornyosultak. Már-már úgy látszott, hogy negyedfélesztendős kor- mányelnökség után Bethlen István gróf otthagyja a kormányosi emelvényt és átengedi a helyét másnak. Tegnap este kiderült, hogy Bethlen győzött, a megbontott egységet újra helyreállította és most már nem lesznek akadályok, amelyek elétornyősulnak a konszolidáció teljes megteremtése felé vezető utón. Az események alakulásáról a következőkben számolunk be: Mit követeltek a kisgazdák? Tegnap este tartotta az egységespárt értekezletét, amelyen a hetek óta akut kormányválság és pártválság teljesen elsimult. Az értekezletet megelőzően egész délután tanácskozások folytak a miniszterelnök és a kisgazdavezér között, amelyen minden pontra vonatkozóan teljes megegyezés jött létre. Az esti értekezletnek az volt a szerepe, hogy ezt a megegyezést perfektuálja. Napirend előtt nagyatádi Szabó István volt földművelésügyi miniszter szólalt föl és kifejtette lemondásának okait. Bejelentette, hogy a miniszterelnökkel tárgyalásokat folytatott a kisgazdák követeléseiről, amelyeket tizenhat pontba foglaltak össze. Ezek közül a 'fontosabbak: * a népies kormányzati irány kifejezésre juttatása és biztosítása a párt eredeti programjának megfelelően, a kormány és a kormányzat elveinek megfelelő kormányzatnak a kormánypárttal való összhangba hozása, a földbirtokreform sürgős és eredményes végrehajtása, a vagyonváltság földek megfelelő módon való elintézése, az állami és törvényhatósági közigazgatás egyszerűsítése, a gyülekezési jognak a békés állampolgárokkal szemben való biztosítása és a zaklatásoktól való mentesítése, a földmivesek kulturális és gazdasági szervezkedésének elősegítése és a választójognak törvény által való szabályozása. Bethlen a megegyezésről Utána Bethlen István gróf miniszterelnök szólalt föl. Kifejtette, hogy a Nagyatádi Szabó által fölsorolt pontokat megvitatták, az azokban foglalt kívánságok tekintetében megegyeztek és megállapították, hogy ezek a kívánságok olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek tekintetében közte és a kisgazdák között semmiféle nézeteltérés nincsen. Ezeket a kérdéseket három csoportba lehet osztani: pénzügyi, általános kormányzati és a földreformmal összefüggő csoportba. Vannak a kisgazdák követelései között olyanok, amelyek egyszerűen rendeleti utón elintézhctők, a többiek azonban csakis hosszas előkészítő munka és ellenőrzés utá n hajthatók végre. Bizonyos, hogy sok olyan jogos panaszuk vau a közigazgatás tekintetében, amelynek orvoslása szükséges. Ö mindent elkövetett a múltban és el fog követni mindent a jövőben is, hogy a panaszokat kiküszöbölje és csak azt kéri, hogy intézkedéseit minden oldalról megértéssel kísérjék. A földmives lakosság megszervezésénél arra hívja föl a figyelmet, hogy ne csináljanak osztálypártot, mert az egységes párt nemcsak egy osztály, hanem az egész lakosság egyetemes érdekeit képviseli. A kormány álláspontja a földreform kérdésében nem változott: mindig azon volt, hogy annak gyors keresztülvitelét biztosítsa. Végül megállapította a miniszterelnök, hogy a felmerült kívánságok között egyetlen sem volt személyi vonatkozású, amihez nem is járult volna hozzá. Újból fölhívja a pártot, hogy a jövőben is minden panasszal forduljanak bizalommal hozzá és ne vigyék a panaszokat a nyilvánosság elé, mert ezzel csak a p*rí ellenségeinek tesznek a szolgálatot és a kormány munkáját megnehezítik. Óva intett mindenkit a párt egységének megbontásától és újból leszögezte azt az álláspontját, hogy abban a pillanatban otthagyja helyéc, amint a párt egysége megbomlik, mert sem koalíciós alapon, sem pártbiokkal nem hajlandó a kormányzásért a felelősséget vállalni. Az értekezletet pártvacsora követte, amely a leglelkesebb hangulatban folyt le. A miniszterelnököt és Nagyatádi Szabót a párt tagjai a legmelegebben ünnepelték. Elhiheti nekem a Kassai Napló, hogy a legnagyobb élvezet lenne nekem, mint Írónak termelni, írni, úgy, ahogy a lelkem diktálja. Semmi mást nem tenni, mint kiélni magamból azt, amit az élet, a modern élei a telkembe zsúfolt. Elhiheti, hogy nagy ön- megtagadás, eszméim és vágyaim lefoko zása, egyenes vétek önmagam és az érvényesülésem, fejlődésem ellen itt maradni, mint az a pompéji-i őrszem, a passzióval űzhető munka helyett napszámosmunkát végezni s azzal törődni, hogy a most felnövő irodalmi nemzedék ne legyen közönség hijján ü,yan álda.lan helyzetben, mint mi, idősebb írók ma vagyunk! Mert ma nincs közönség! És a két irodalmi komponens, az írók és közönség egy rezullánsba való hozása, na öntudatosan akarjuk ezt, egyelőre kompromisszum nélkül nem megy. Semmiféle magas nívójú irodalomnak, progresszív szellemű munkálkodásnak nincsen talaja, amíg a közönséget nem is irodaimmal, de egyeneKödd: URR IDA: A mi anyánk. (Vers.) — ILLÉS ENDRE: A két forrás. Csütörtök: MARÉK ANTAL: A „tanár ur“. Péntek: SZIKLAY FERENC ér.: A magyar képzőművészek tárlata. Szombat: TAMÁS LAJOS: A ragály elten. (Vers.) — MAJERSZKY ISTVÁN: A'om. — LAJOS KÁROLY: A posztonA rokoni szeretet hintáján Megcsinálták tündér-módon, titkos kézzé!, míves ésszel és elindult arany dróton mint bölcsönyi édes ékszer: csókon csüngő csoda-hinta . . . Két ember közt járt először: jött apától, ment mamáig, aztán nőtt a repülő kör: ment mamától nagymamáig csókon csüngő csoda-hinta. Nagymamától tovalengett nénikókhez, bácsikákhoz, szomszédok felé kerengett mint ki szép vásáriját hoz: csókon csüngő csoda-hinta. Benne ültem- Angyal-minta, mosoly-hintö Gyermek vo’tam, csókon csüngő cSoda-hírta ringott, rengett elbátelían s minden szivek fslkacagtak . . . Felkacagtak, csókot adtak: én a csókkal tovalengteni, tovább adtam . . . így szaladtak éjek, nappalok felettem s égig nőit a csoda-hinta . . . Sorsom lett a hii?ta-cleí! Bár van úgy, hogy csontig vernek bánat, kétség, kínos éjek: mosolyog az örök Gyermek életemnek mélyes mélyén . • . Égig érő csoda-hintán átkozóJó zord eretnek nem lehetek: csalafintán lelkem mélyén megerednek ős, éleíes kacagások. Mint mosolygó színes Ppkck: rózsafáktól ciprusiakhoz ringok titkos üzenetként, hajnaloktól éjszakákhoz, bölcsöktől a koporsókhoz . . . Nagy lett mán a rokonságom: északsarkfól délisaritjg réng a hintám a világon mocsaraktól gyémánt-partig, gyűlölettől gyöngyös parkig . . . Azt szeretném: föld' iáktól égi fákhoz föliebe'iii, hajtást lopni égi fákról, angyalokra ránevetni, angyaloktól csókot lopn*. Vicszarimwj? föld? fákba érr? oltóiratn?. íitebb áfmu barázdákba anoyaJcsókot szórogatű s csókon esti""rö csőd'’-hintán csodát várni csalafintán . . • Mécs László. Az éjféli szem — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Gregorián. Müüiürisz dr. várószobájában mar csak két páciens lapozgatta elfáradt idegességgel a két éves illusztrált német folyóiratokat. A divatos idegorvos kiüzente a szobalánnyal, hogy — legnagyobb sajnálatára — kénytelen a rendelést holnapra halasztani: az orvos- kongresszusra kell mennie, konzíliuma van — és igy tovább. A két páciens közül az egyik, egy állandóan reszkető fejű, öreg ur kicsoszogott a szobából. A másik — harmincéves fiatalember tehetett, szokatlanul sápadt, majdnem zöldesbehajló arcszinnel — rekedt hangon szólt a szobalánynak: — Mondja meg a doktor urnák, hogy feltétlenül beszélnem kell vele! Érti — feltétlenül!! -- Szinte fenyegetően nyújtotta ki kezét a lány felé. aki ijedten hátrált vissza az orvos szobájába. A rendelő ajtaja, egyszerre felnyílt s az orvos a biztonság fölényével szólt ki: — Kérem, tessék. A fiatalember egy pillanatra megingott, mintha az éther, jód és formaiin fanyar illata megszéditette volna — de már benn tilt a tompafényü rendelőben, vele szemben az orvos, aki a türelmetlenség legcsekélyebb jele nélkül szegezte rá szemét. — Doktor ur, nem tudom hogy is kezdjem. Valami egészen szokatlanról tesz szó... Két hete hordom magamban, hordom magammal — de most már nem bírom tovább. Meg kell hallgatnia és segítenie kell — még azon a módon is segíteni, ahogyan én gondolom s ami — ha meghallja — talán retíe- ' Hetesnek fog látszani ön előtt ... De nem Vasárnap, október 25. sen irodalompedagógiával föl nem emeltük arra a szintre, ahol a modern irodalom szintjével egy vonalba jut A cikk Írója nézi a helyzetet a nagy világi gócpontok, Páris, Bécs, vagy legalább is Budapest irodalmi szemszögéből. Én, amikor az előterjesztésemet megtettem, néztem a szlovenszkói kisváros, vagy falu szempontjából. A Kazinczy Társaságnak ma nem lehet kizárólagos célja Ínyencségeket fötáialni a kiváltságos, kiművelt telkeknek — ha tenne milliós alaptőkéje, ezt a luk- szust is megtehetné —, de mikor arra sincsen pénze, hogy egy teljesen populár irodalmi néplapot megindítson, mikor nem jelenhetik meg könyv, mert nincsen az egész országban olyan állandó olvasótábor, mely egy könyvnek csak a megjelenését biztosítani tudná, nem is beszélve arról, hogy az írói mesterség csak a legszerényebb megélhetést is biztosíthassa, — akkor az országos irodalmi szervezkedésnek legelsösorban az a feladata, hogy tömeget neveljen az irodalomnak. Ezt elkezdeni, véghezvinni nehéz és önfeláldozó feladat, megütni azt a hangot, mely a telkek nagy átlagában rezonanciát kelt és fokozatosan nemesíteni, csiszolni a hangot, amig utolérjük a mai fejlődési fokot az összhangban. Ezt a szerepet szántam magamnak és a Kazinczy Társaságnak, mint irodalmi egyesületnek. Természetes, hogy ez nem zárja ki azt, hogy az egyének, az irodalom csúcsán járó költők és irók érvényesülését ne igyekezzünk előmozdítani. Sőt! Ezzel az irodalompedagógiai munkával akarjuk elérni, hogy öt-tiz év múlva a kisváros és a falu szellemi nívójának ne a — „Katóka Ör- mesterné“ tegyen a hőmérője. De fejbevágni a falut és kisvárost ma Nietzschével, Shaw- val, Baualairevel, vagy akár Ady Endrével, egyértelmű tenne a játék visszavonhatatlan elvesztésével! A helyzet nem ismerése s az előterjesztések intenciójának meg nem értése diktálhatta csak a Kassai Napló támadó cikkét. A Kazinczy Társaság a legtávolabb áfll minden szelekciótól. Soha nem állott útjába semmi tehetségnek és értéknek. A progresszivek képviselői körülbelül ötven százalékig benne vannak a Társaság választmányában, mint az egyesület végrehajtó szervében. Hogy nern vették ki részüket eddig sem a munkában, arról mi nem tehetünk. Mi tiszteljük mindenkinek a felfogását, nálunk mindenki megtalálhatja az érvényesülésének az útját, mert tudjuk, hogy túlságosan szegények vagyunk s nem engedhetjük meg magunknak azt a lukszust, hogy a Társaság működését egy irányban lekössük s bárkit is elriogassunk tőlünk vagy egymástól. De éppen ezért ennek ellenében meg kell követelnünk a tiszteletet a mi világnézletünk iránt is, annál inkább, mert az soha senkit nem bánt, senkinek útjában nem áll s nélküle nem lehet megtalálni az utat a közönség legnagyobb tömegéhez. A teret kizáróan a progressziónak átengednünk nem szabad, mert ezzel kétessé tesszük a kitűzött célt, a nagy közönség fölnevelését az irodalom mai szintjére. bírom tovább! — Sok mindent kéne elmondanom, de megpróbálom rövidre fogni. Éjjelélő ember vagyok, egy mulatóhely titkára voltam, négy esztendőn keresztül és ez már a mesterséggel jár . . . hiszen ön ért engem. Aztán . . . so-k kellemetlenségem volt, — nó*k és kártya — az állásomat elvesztettem. — Ennek ma két esztendeje. Sokat próbáltam ez idő alatt; voltam krupié egy már nem is kétes hirü bankban, főpincérhelyettes néhány éjszakai kávéházban, ahol még fénykoromból jól ismertek, garniszállókban mait- re d‘hotel, egyszer néhány hónapig éjjeli őr és végül is nern jó hirü bárban zongoráztam... Elismerem, hogy karriérnek ezt bizony nem tehet mondani, hogy a polgári társadalom föltétlenül bukott embernek tart, ha ugyan törődik velem, amit nagyon kétlek. Mindez nem érdekel; én dolgoztam a magam módián s a kártyán szerzett keserves kis pénzt roppant idegrnunkával keltett megszereznem. ön orvos és nem erkölcsbiró — különben sem azért mondom el mindezt, hogy esetleg ezzel a megfordított herorzmussal szerezzek szimpátiákat magamnak az ön szemében. Szüksége van erre, ha esetemet meg akarja érteni. — Egyszóval, hosszú éveken át nem .láttam a napot s hogy őszinte tegyek, nem is voltam kiváncsi rá. Nyáron majdnem az esti órákban keltem s az alkonyat erős színei elől, amelyek nagyon zavartak, sietve menekültem valamelyik kedves helyemre, ahol már égett a villany. Sokat dolgoztam s mindig lelkiismeretesen; merem állítani, hogy nincs az a miniszteri tisztviselő, aki nálam komolyabban vette volna a mesterséo»
