Prágai Magyar Hirlap, 1924. szeptember (3. évfolyam, 199-222 / 647-670. szám)
1924-09-07 / 204. (652.) szám
Vasárnap, szeptember 7. & A magyar kisgazdapárt a komáromi földmivesiskcla magyar osztályának kibővítéséért Prága, szeptember 6. Minthogy a komáromi állami földmives- iskola magyar osztályán csupán huszonhét növendék számára van hely, ami egyáltalán nincsen arányban a jelentkezők számával, a magyar kisgazdapárt mozgalmat indított a magyar osztály kibővítése érdekében. Füssy Kálmán képviselő — aki a parlamenti kampány megkezdésekor Prágába utazott — Hodza miniszternek átadta a pártnak a magyar osztályok kibővítésére vonatkozó kérvényét. A földimivelésügyi miniszter elvben nem zárkózott el a kérelem teljesítése elől, azonban kijelentette, hogy a kibővítés a folyó évben már alig lesz megvalósítható, mert a kérvény már elkésve érkezett. Ellenben a jövő iskolai évben semmi akadálya sem lesz a kérelem 'teljesítésének. Hol is hagytuk abba-? Prága, szeptember 6. De Valóra, kiszabadult a börtönből. Két' évig nem volt ember, nem volt „zoon polüti- kon“, társadalmi állat, mint Aristoteles mondta, megtörték, megkinozták szellemét, két évig ült egyedül és gondoskodott, két évig volt távol a megszokottól, két évig változások, módosítások, törések és fakadások futottak le Klió orsóján — és amikor a vezér mindezek után ismét ott állt a szószéken, pontosan ugyanott, ahonnét két év előtt csendőrök hurcolták el, okosan s beláthatatlan mély energiával szikárságában igy kezdte beszédét: „Hol is hagytuk abba, fiaim?“ Szikár alakja maga volt a bús azértis. Aki ennyire belátja önmaga fontosságát, mint De Valéra tette, az őrült, beképzelt vagy a másik véglet: hős lehet. És De Valéra hős, mert másokért dolgozott és tetteinek sikere volt, mert jelentett valamit, mert hosszú fekete vonal a történelem morzesza- lagján. Mersz kell ahhoz, hogy mindennek dacára összefüggést keressünk az életben. Bátor ember, aki fonalat talál a végtelen véletlenek láncolataiban. Ebben a ,.hol is. hagytuk abba“-ban valamiképpen benne rejlik annak tudata, hogy a világ értelmetlenség, melynek az ember ad értelmet egyutcáju tetteinek és világnézetének mértékével. Látjuk benne Worringer igazságait: az ember csak úgy tud élni, ha a környező értelmetlenségekből kiemeli a megfelelőt, összefüggéseket tervez a káoszban, magyarázatokat keres, hogy megnyugodhasson, absztrahál, hogy harmóniát teremtsen. Ez a „Hol is hagytuk abba“-szerü összefüggéskeresés két módon képzelhető el. Vagy úgy, hogy az ember önmaga teremt összefüggéseket, ez a tett embereinek, igy De Va- lérának esete, vagy pedig úgy, hogy nem teremtünk, de látunk összefüggéseket. Ate- remtők a történelem hullámdombjai: Napóleon, amint végigsurolt Európán, Princip, amint golyója talált, a látók, a gondolkodó emberek, a regisztrálók és a figyelmeztetők. A teremtők tudatlanul ionnak vagy bogoznak, örök szimbólumuk Alexander gordiusi csomója, vagy Columbus fölállított tojása, a látók passzív filozófiai fellegvárakból magyarázzák a megtörténteket. A teremtök cselekszenek, a látók igyekeznek megfejteni a miérteket, melyek a cselekvés okait kutatón tétettek föl. Mindkét összefüggésmód szükséges: a teremtő nagy célja jegyében egyformán cselekszik, a látó magyaráz s ez fontos, mert a megmagyarázhatlan cselekvés értéktelen, csak az okadatolás szentesitAz újságíró naponta száz mellérendelt cselekvést lát maga előtt. Keresztül-kasul iramló események játszanak vele s cinikussá válik, ha nem keresi az elegendő okba horgonyzott magyarázatot. Mindennap kell valamit találnia, ami a tegnapi eredmény folytatása. Nem teremthet, de láthat s igy megnyugtathat, szentesíthet. Ha tegnap óta száz gyilkosság, konferencia, összeütközés, elhajlás és legázolás történt is, látnia kell mégis az egység vonalát, az irányitó fényt, tudnia kell, hol is hagyta abba. Akármeddig rabolták cl lélegzetét szétágafó események, amint egy pillanatra magához tért, már látnia kell az utolsó pontot, ahol ember volt az embertelenségben, ahol emberi dokumentumok maradtak el s ahová a szép emberség nevében hozzá kell fűznie az uj láncszemet. Tegnapelőtt egy politikus tiszta akaraterejében látta meg az emberhez méltó összefüggés fokát, tegnap egy könyv melege hozott számára értelmet az értelmetlenségben, ma egy be- végzett nagy emberélet absztrahál lényegül, holnap egy technikai csoda csuszik ki a vé- letlenségböl — és igy tovább. Néha-néha én is szeretnék összefüggést látni. Szeretném tudni, hol is hagytam abba. Ma például De Valéránál eszméltem föl, lehet, hogy legközelebb Francis Jarnmes, a költő szép emberiségének állomásán állok meg. Kupa. ti. 1 KoRtoiifHodó diplomaták konferenciája A P. M. H. eredeti riportja a genfi népszövetségi ülésről Géni, szeptember 6. Ha az ember az ujságiró páholyból nézi a genfi konferenciát s azokat az államférfiakat, akik a politikai mérkőzés során az európai politikának legnevezetesebb fórumára lépnek, ha hosszú beszédek közben az iront hegyezgetve a konferencia impresz- szióit raktározza el, akkor megállapíthatja, hogy az európai diplomáciának vezető egyéniségei páratlan rendet és fegyelmet tudnak tartani egymás között. Most is, amikor vége az egyik beszédnek és nyüzsög a konferencia, jobbra-balra beszélgetések folynak, alkalmam, volt ezt a fegyelmet megfigyelni. Látom, amint Benes a fekete pápaszemes Bourgeois francia szenátorral beszélget s megcsendül az elnöki csengő, amely hírül adja, hogy ujabb beszéd következik, s Benes félbeszakítja a megkezdett mondatot és siet .vissza helyére. Briand leteszi kedvenc lapját a Le Tempset és megrázza szürke sörényét, jelezve azt, hogy kezdődhet az uj atrakció, ő feszült figyelemmé] várja. A széiesvállu Braniting energikusan püdöriut egyet vadult bajuszán és két kezét a füléhez teszi. A fegyelem mellett föltűnik a diplomáciai komolykodás. Mindenki halálosan komoly igyekszik lenni és mindenki úgy hallgatja a beszédeket, mint a templomi prédikációi. Csak a beszéd végén zug fel taps, amely azonban rendszerint klakkszerü megnyilatkozás. A legerősebben dolgozik a kisantant vezetése alatt álló és a francia primadonna felé irányuló klakk. Pedig mindaz ami a konferencián történik, csak egy tarka függöny leeresztése a tulajdonképpeni kulisszák elé. A valóságos tárgyalások nem a konferencián, de a szállodákban folynak. A szállodai tárgyalás az uj európai politikának bevett módszerre lett. London-, bán csak három szállodában tárgyaltak, itt: tiz hotel pazarul berendezett lakoszályaibart: folyik a politikai harc. Mégis vannak a hallgatók között, akik) szent áhítattal figyelik a konferenciát. A; legálűtatosabb hallgatók közé tartozik a; lausannei leány.panzionácus húsz növendékei akik a második erkélyen helyezkedtek élj vonatozott irkákba írnak jegyzeteket ésf akiket két idős tanitónö lát el instrukciók-' kai. Ugylátszik a lausannei Ieánypenzioná- tusban a népszövetség külön tantárgyként’ szerepel. A diplomaták közül a legkomolyabbak a japánok, akik egy egész hadsereget küldtek a genfi konferenciára, csupa fiatal titkárt, akiknek ugylátszik a genfi tanácskozás a diplomáciai iskolát jelenti. Amig a konferencián ily komolyan megy a dolog, addig a bizottsági ülésekben már kissé fesztelenebb a hangulat. Ott már szivar van a szájakban és ásványvíz az asztalokon. A diplomatáktól három lépésre ülnek az újságírók. Ám itt sem folynak tulajdonképpeni politikai harcok, mert ;ja bizottsági ülések is előre elkészített program szerint folynak le. Sokszor elhangzik egy-egy tiltakozás, az ujságiró hegyes füllel és hatalmas szenzációkat sejtve jegyez, a diplomaták csodálkozva hallgatják a tiltakozó szavakat s csak később jönn rá a naiv ujságiró, hogy az egész tiltakozás előre megrendelt, meg- szcenirozott jelenet. Ez már igy van, mert hiszen a titkos diplomácia rejtelmes és sejtelmes valami, kövérre hizlalt kacsák röpködnek a genfi tó fölött, amelyeket sokszor maguk a diplomaták eresztenek szárnyra és nem egyszer megtörténik, hogy az a diplomata lövi le a kacsát, aki útnak eresztette azt. Ezzel különösen a franciák szórakoznak. Talán a legkevésbbé komolyhelye a konferenciának a folyósó. Itt találkoznak és beszélgetnek a delegátusok és az újságírók. A beszélgetés komolyan folyik, a diplomaták szívesen válaszolnak minden kérdésre és az újságírók semmit sem tudnak meg. . Három angol és két amerikai lap kiválasz- j tottan szép és elragadó leányt küldött a . konferenciára tudósítóként. Bizonyára azért, 1 hogy ezek a titkos diplomáciát is meghódít-1 sák. Nos, hódításokról lehet szó, mert ezek ’ azok a kollegák, akik eljutnak a diplomaták j szállodáiba is az öt órai teákhoz, vacsora.' utáni shimmyrandevura, de hódításaiknak ^ eredménye eddig nem látható. Megállapítható, hogy minél kisebb egy.! állam, annál elegánsabb a diplomatája. A’ nagy Franciaországnak Briandja a leg-ko-; pottabb és legelhanyagoltabb. Bourgéóísj állandóan zöld kabátban és vasaintlan szűr-) ke nadrágban jelenik meg. A delegációk" kuriózuma India delegátusa egy barna": maharadzsa, aki tizenhat szolgájával jelent meg s aki a Victoraa-szállóban lakik. Úgy,, fest, mintha a Baiadér operettből elevenedett volna bele a geníLkonferenciába. A'.női kollegák feltűnően veszik körül i és mindje re gyík in tervjut akar vele csinálni. Tegnap ,azt Írtam, hogy Macdonaid a konferencia 'legszebb embere,vnaCnagyou kikaptam ezortl »a megállapításomért a genfi asszonyoktól^ ^mert ma a maharadzsa í* a’i kedvenc. Tiz hónapra ítélték jPédor Vilmost, a nyitrai hostte^ szekszisáfe-p&r főhősét v'' —.'ArP.^M^H.tcr-.edeli-t'udósrtúsa — '?* NyJtra, szeptemberc6/> Fodor Vilmos nyitrai bútorkereskedő lio-j •moszekszuális iizelniekbül eredő biinpürét • tárgyalta szeptember 5-én a nyitrai törvény-’, szék. Az esettel foglalkozott már lapunk s je- ’ lentettünk, hogy Fodor bűnössége, Hajdúk ‘ Alajos továbbszolgáló altiszt öngyilkossága-' nyomán került napvilágra. Nem Hajdúk volt az egyedüli, akit Fodor Vilmos tönkretett, sok fiatal katonának, szerelőnek, pincérnek keserítette el az életét s nem egy ember betege-? det meg súlyosan iizelmei következtében. A bútorkereskedő őrültséget szimulált a vizsgálati fogságban, de mivel nem ez volt az első eset, hogy szimulálással akarta magáról elterelni a figyelmet, (Fodor büntetett elöéle-' tü) a trükk nem sikerült. A perbeszédek megtartása után a bíróság az esti órákban rendkívül hosszú tanácskozás után hozta meg. Ítéletét. Fodor Vilmost csalás és sikkasztás, továbbá rágalmazás és végül erőszakos fai-! talankodás büntette cimén 10 havi fogházra ítélték, melybe a vizsgálati fogságot beszámítják- Enyhítő körülménynek tudták be a részleges beismerést. Lángé dr. kérta az öt hónap óta’ vizsgálati fogságban levő vádlott ideilenes szabadonbocsátását, amit az ügyész sem ellenzett. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben, Fodor ellenben felebbezett. előtti kőrútjára indult, megvizsgálandó: hogy kellő hőfokra vannak e hevitve az elkárho- zottak katlanai? A pokolbeli titkos rendőrség egyik legügyesebb nyomozója pedig azonnal fölkerekedett, hegy a kitüntető megbízást teljesítse. Az első detektív jelentése. Képzelhetjük, mily türelmetlen izgatottsággal várták odalenn, a gyehenna fenekén, mi lesz ennek a kiküldetésnek az eredménye? Megbizhatják-e ehhez képest a pokolbeli szállító vállalatot, hogy küldje hamarosan egyik közegét a szépséges Lilláért? Nos. nem kellett sokáig várakozmok. A detektív csakhamar megérkezett, de sajnos, az első pillanatban leolvashatták a kormos pofájáról, hogy a jelentése — negatív . . . — Az volt a feladatom, mutatott rá gondosan elkészített írásbeli jelentésében: puhatoljam ki, hogy a szóbanforgó gyanúsított kisasszony szivében lakozik-e igazi jóság? Nem-c ö is csak azért sürgölődött az emberbaráti vásár cifra sátrai között, mert él-hal a nyomdafestékért? Ebben az irányban terjesztettem ki tehát vizsgálatomat. Az eredmény lesújtó volt. Lilla kisasszony határozottan, a legkomolyabban arra kérte a sajtónak a jótékony vásáron megjelent, általunk, ördögök által is igen tisztelt képviselőit, hogy a neVéí ki ne Írják az újságba. A hírlapírók ezt meg is ígérték, de azért mégis kiírták. (Az illető riportereket ezért a hazudságukért elő is jegyeztük a listánkba.) Sőt, Lilla kisasszony még mással is bizonyságát szolgáltatta annak a részünkre oly hátrányos előnyös tulajdonságának, hogy ő a jót valóban csak a jóért szereti és gyakorolja. Kilestem ugyanis, amint titokban a Síefánia-uti korzó helyett autóján a szegények városnegyedébe robogott, ott a gombostüpénzét szétosztotta, sőt egy beteg asszony ágya mellett órákat töltött és azt saját fehérkezüleg ápolta. Tökéletesen elkeseredve távoztam abból az ínséges pincelakásból; s elkeseredésem még nőtt, amikor Lilla a hátralékos házbért is kifizette, mert a szegény özvegyasszonyt a háziúr ki akarta tenni az utcára. (Nb. A háziurat szintén előjegyeztem.) A pokolbeli detektivosztály főnöke s azután az egész pokol sajnálattal vette tudomásul e jelentést; kiküldtek azonban egy másik nyomozót: hátha az több szerencsével fog járni? A második detektív jelentése a következőleg hangzott: — Megfigyelésemet arra a pontra irányítottam, ami tudvalevőleg a leggyöngébb az asszonyi lélekben. Meg akartam tudni, nem szereti-e Lilla kisasszony túlságosan a fényt és a pompát? Tudja-e derűs, vidám lélekkel gyakorolni a lemondás magasztos erényét? Ebben a tekintetben alapos munkát végeztem. Lilla kisasszony szülői igen kedvező vagyoni viszonyok között éltek. Birtokukat eladták s annak vételárát a tőzsdén kosztoltatták — ezt a gondolatot a családfőnek egy megrontásukra már korábban kiküldött ördög sugalta. — Nos, én magamra öltöttem az öreg ur tőzsdebizománsmsának alakját, kerestem vele a találkozást, azután egy nagyszerű tippet adtam neki, amellyel természetesen óriási veszteség érte. A pó- ruljárt spekuláns erre fölkereste üzletében a bizományosát és élénk szemrehányásokat tett neki: „ — De nagyságos uram, hüledezett a bizományos. Én adtam ezt a tippet? Ez valami pokoli félreértés! Hiszen én mostanában egyáltalán nem találkoztam nagyságoddal! S azután mondott neki egy másik tippet. — Amivel bizonyára visszanyerte az áldozat mindazt, amit veszített? — Szakította félbe a detektivosztály főnőkének felolvasását Belzebub őfelsége, aki kivételesen igen kegyes hangulatban volt. — Dehogy! Azzal is vesztett! válaszolt a felügyelő. Hiszen tudja fölséged, hogy elviheti az ördög az egész börzejátékot — ott manapság csak veszteni lehet . . . — Az igaz, — nevetett kárörömmel őfelsége, aki természetesen a legfőbb kontre- minőr volt az aranybornyu csarnokában. — Halljam a jelentést tovább. — Az öreget hamarosan kösz csináltuk: kénytelen volt mindenét eladni, fényes lakásából kiköltözni s meghúzódni egy külvárosi szoba-konyhában, amiért vagyona romjaiból fizette meg a lelépési dijat, mert a lakáshivataltól még egy zugocskát se tudott kapni. (Nb. Az egész lakáshivatalt előjegyeztük.) S mit csinált ilyen körülmények között Lilla? A korzó, a Ritz királynője? Minthogy cselédet nem tarthattak: vállára vette az egész háztartás terhét-gondját, beteg édesanyja helyett is dolgozott napestig; sőt nyelvtudását is értékesítette, francia, angol leckéket vállalt: mikor a főzést, elmosogatást elvégezte, szaladt Ujgazdagné kormányfőtanácsos- néhoz, tanítani ő méltóságát a Shakespeare nyelvére . . S mindezt elpusztíthatatlan dalos kedvvel, mintha abban nőtt volna fel — még ö vigasztalta szüleit is a nyomorúságukban. Vigasztalan a kép, amit róla festhetek, — ennél a lánynál bátran odaírhatjuk a birodalom kapujában díszelgő felirást: Lasci- áte ogni speranza! — De az ördögbe is! — kiáltott föl sód- . rából egészen kihozva a Gyehenna fejedelme. Nekünk nem hivatásunk, hogy a lemondás erényét gyakoroljuk! Küldjük föl a harmadik megbízottunkat is, hátha annak végre sikerül számunkra megkeriteni ezt a ritka, becses zsákmányt? j S úgy is történt. A harmadik megbízott visszaérkezésére sokáig kellett várni a lázas türelmetlenséggel égő pokolnak, amig végre'; megkapták a harmadik detektív jelentését, amire nem is vártak, mig Írásban beadja: kikérdezték eljárása eredményéről. — Várjatok csak, kezdte az ördög, hadd • fújjam ki magamat, hisz úgy siettem, hogy még a lélekzetem is elállóit. Tehát, mihelyt a földre érkeztem, mindenekelőtt előkészítettem a talajt, hogy kikeljen abból a pokol vetése. Első dolgom volt, hogy Lillából asz- szonyt csináljak. Á lányok erénye erősebb vár, mint az asszonyoké! ... — Helyes, helyes! — hangzott föl köröskörül. — Jól kezded. Látszik, hogy ügyes fickó vagy . . . — Hagyjátok csak . . . Várjátok be a végét. Lillácskát ismét a régi fény, pompa, gazdagság vette körül. Gondoskodtam róla. hogy megfelelően unja magát. Az unalom az asszonyok legjobb keritöje! —■ Úgy van, úgy van! — helyeselte ismét az egész pokol. — Aztán gondoskodtam arról, hogy legyen, aki az unalmát elűzze. Megjelentek a szalonjában a csinos, jól fésült gavallérok... — Nagyszerű, nagyszerű!
