Prágai Magyar Hirlap, 1924. augusztus (3. évfolyam, 173-197 / 621-645. szám)
1924-08-19 / 187. (635.) szám
Kedd, augusztus ff. 35 A londoni konferencia és a cseh-szlovák ipar Mit Írnak a cseh lapok a konferenciáról Prága, augusztus 18. A londoni konferencia egész tartania alatt a cseh sajtó részletesen foglalkozott a siker vagy sikertelenség lehetőségeivel és következményeivel. Ámbár a kisantantot nem hivták meg a konferenciára s mint emlékezetes, Jugoszlávia sértődötten tiltakozott is e „bánásmód14 ellen, azonban az egyetemes európai jelentőségű kérdéseken kivűl Csehszlovákiát a német-francia megegyezés külön is igen közelről érinti. A Tribuna két cikkben is foglalkozik a konferenciával. Az egyik a világgazdaság konszolidásáról szól, a másik pedig azt hangoztatja, hogy a németeknek nem szabad továbbra is vonakodni a londoni egyezmény aláírásával, mivel minden elmulasztott nap éppen a németeknek okoz roppant károkat. A lap véleménye szerint most, amikor az egyes országok gazdasági viszonyai többé kevésbbé azonos nívón állanak, a cseh-szlovák ipar igen nagy feladatok előtt áll, mert minőség és árak tekintetében egyformán versenyképesnek kell lennie. Meg kelt változnia Cseh-Sz!ovákia kereskedelmi politikájának és egyben szakítani kell a helytelennek bizonyult, sok tekintetben pazarló pénzügyi politikával. A Lidové Noviny a következőket írja: A nagyantantnak és a konferencia vezető egyéniségeinek köszönet jár a konferencia békeszerető szelleméért. A félhivatalos Ceskoslovenská Republika elismeri ugyan, hogy a londoni konferencia sikere a zöldasztalnál folytatott tárgyalások eredményének tekinthető, azonban utal arra, hogy a Ruhrvidék katonai megszállása nélkül a német kérdést sohasem lehetett volna rendezni. A Ceské Slovo megállapítja, hogy Anglia, Franciaország és Belgium már most keresik és meg is fogják találni azokat az eszközöket, amelyekkel a német ipari versenyt ellensúlyozhassák, azonban Cseh-Szlovákiát veszélyezteti az újra éledő német konkurencia. Cseh-Szlovákia kereskedelmi és gazdasági politikáját uj és egészségesebb alapokra kell fektetni. A Venkov szerint a konferencia az angolok sikere, azonban a hazájába visszatérő Herriotnak a francia kamarában és szenátusban nehéz dolga lesz. A Národni Politika szerint a londoni konferencia sikerét csak a jövő fogja megmutatni. A németek bizonyosan megkapják a kölcsönt, az azonban kérdéses, hogy a két évi moratórium után fognak-e fizetni. Orvosi vándorgyűlés Ungváron Ungvár, augusztus 18. (Ruszinszkói szerkesztőségünktől.) Ru- szinszkó közegészségügyére jótékonyan ható orvosgyülés volt Ungváron augusztus 16— 17-én, melyen nemcsak a ruszinszkói és szlovenszkói orvosok jelentek meg, de a magyarországi orvosok is képviseltették magukat. A vándorgyűlés az ungvári kaszinó nagytermében délelőtt 10 órai kezdettel, tudományos előadások keretében folyt le. A gyűlésen megjelent Kovács József budapesti orvosprofesszor, egyetemi magántanár és Liebermann Tódor dr. egyetemi magántanár. Kassáról Patzer Sándor dr., Szarvassy László dr. és Lóránd Sándor dr. orvosok, illetve specialisták jelentek meg. Munkácsról Műszer Lajos dr. főorvos, Fenyves Albert dr. Péter Zoltán dr. és Halmos Dezső dr. jöttek el a gyűlésre, de szép számmal voltak Beregszászról és a többi városokból is. A gyűlést Kerekes István dr., a podkar- patskarusi orvosszövetség elnöke nyitotta meg. Megnyitójában melegen üdvözölte a budapesti vendegeket, valamint a messze vidékről jött kartársakat. Az üdvözlőbeszéd után elsőnek Iiackel Sándor dr- tartott tudományos előadást. Utána Kovács József egyetemi professzor lépett az előadói asztalhoz és megköszönve a szives fogadtatást, a szív megbetegedéseiről, valamint a tüdőtuberkulózis gyógyításáról tartott kiváló szakelőadást. Előadásának befejezése után meleg ünneplésben részesítették a vendéget. A többi előadók: Mandcl dr. és Halmos dr. szintén szakelőadásokat tartottak. Az előadók mindegyikének tárgyához számos szakszerű hozzászólás hangzott el. Ezzel a délelőtti gyűlés be is fejeződött. A délutáni gyűlés, melyen népszerű előadások voltak, négy órakor kezdődött, melynek előadói Novák Endre dr. , orvosprofesszor, Nagy Kálmán dr. (Nagyszőllős), Mandel dr. orvosok voltak. A gyűlést augusztus 17-én, vasárnap délelőtt 10 órakor folytatták, melyen ismét Kovács József dr. orvostanár tartott népszerű előadást. Előadók voltak még Liebermann Tódor dr. orvosprofesszor és Oester- reioher dr. Érdekes Újítása volt a gyűlésnek, hogy az előadott tárgyból a hallgatóközönségből Losonc, augusztus 18. j (ESŐ.) Amint már közöltük, a szlovén-1 szkói és ruszinszkói szövetkezeit ellenzéki pártok Intéző Bizottságának megalakítása ügyében a Közös Bizottság elnöksége szavazásra hívta föl a Közös Bizottság tagjait. A Közös Bizottság 97 rendes tagja közül a mai napig 51 tag szavazata futott be a Központi Irodához. Mind az ötvenegy szavazó az Intéző Bizottság mellett „igen“‘-ne! szavazott. Az eddigi eredményből tehát joggal következtethetünk arra, hogy a Közös Bizottság tagjainak túlnyomó nagy többsége hozzájárul a szövetkezett pártok egységes frontját biztositó mozgalomhoz. Az eddig beérkezett szavazatok beküldői névszerint a következők: Körmendy-Ékes Lajos dr., Jabkméczky János dr., Flcisdimann Gyula dr., Dob- ránszky János, Grosstíhmied Géza dr., Idrá- nyi Barna, Kreibich Károly, Péter Mihály, Pozsony, augusztus 18. Pozsonyban futótűzként terjedt el tegnap reggel az a hír, hogy a rendőrség hamis fontok miatt több le tartóz tatást eszközölt. Növelte az izgalmát, hogy a rendőrség vasárnap délutánig semmiféle hivatalos jelentést nem adott ki. A rendőrség nagy titkolódzása dacára tudósítónknak a következő részleteket sikerült megtudnia a pozsonyi letartóztatásokról: Szombaton délután 5 órakor a Pozsonyi Leszámítoló és Közgazdasági Bank feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen, akik augusztus 5-én Frisch Sándor ügynök révén 600 darab ötfontos bankjegyet helyeztek el a bankban. A bank adott a 150.000 koronát érő bankjegyekre 90.000 korona előleget. A bankjegyeket azonban óvatosságból elküldték Londonba, ahonnan szombaton délután 5 órakor futott be a távirati értesítés, hogy a font •— hamis. A rendőrség rögtön előállította Frisch Sándor ügynököt, aki azt a vallomást tette, hogy a bankjegyeket Goldstein Frigyes pozsonyi tekintélyes ékszerésztől kapta. Erre Goldsteint fölszólították, hogy igazolja a pénz eredetét. Cioldsteinnél házkutatást tartottak, és még 211 darab hamis ötfontost találtak nála. Erre azt vallotta, hogy a pénzt Sohenk Rezső pozsonyi exportőrtől kapta. bárki kérdést intézhetett az előadó orvosokhoz, illetve tanárokhoz. A vendégek az előadások után megtekintették a városi közkó/házat, valamint eszmecserét folytattak az ungvári savanyu- vizi gyógyforrásról. Augusztus 17-én a gyűlésen résztvevő orvosok Szobráncftirdöre rándultak ki, ahol balneológiái előadást tartottak Szobránc- győgyfürdő valódi gyógyértékéről. E tárgynak előadója Russay Gábor dr. volt. Petrasek Ágoston, Polák Gyula dr., Szilágyi Gyula, Teschlér Antal dr., Tost Barna, Tvrdy Jenő dr., Böhm Rudolf, W'irtih Gyula (keresztényszoci-alista pártiak), Szi- lassy Béla dr., Ficza József, Füssy Kálmán, Szent-Ivány József, Fodor Jenő, Hevessy László, ifj. Hiavitcska János, Jaross Andor, Kelemen Ferenc, ifj. Koczor Gyula, Luko- vich Ferenc, Nagy Sándor, Öllös Zsigmond. Telek A. Sándor, Törköly József dr., Tor- naljay Zoltán, Vörös Ede (magyar kisgazda-, föMmiives- és kisiparos pártiak), Nitsch Andor, Bugstíh Sándor, Galgon-Jasdikie Mihály, Irányi Ferenc, Kálíix Lajos, Móhr Gyula, Stróbl János, Varga Imre, Wieisz Béla dr., Zuber Oszkár (szepesi német pártiak), Novák Béla, Sichert Károly, Szepesi Miksa dr., Tarján Ödön (magyar jogpártiak), Korlá h Endre dr., Árky Ákos. Egry Ferenc (rttsrinszkóiak) és Petrogaíli Oszkár dr. Még szombaton éjjel előállították Schenk Rezsőt, aki azt vallotta, hogy a fontokat Becsben kapta, anélkül, hogy tudott volna azok hamis voltáról. A detektívek vasárnap délután Schenkkel autón Bécsbe utaztak, hogy a hamis fontok forgalombahozóját ott lefogják. Ma délben a rendőrség is hivatalos jelentést adott ki az ügyről, amely nagyjából megegyezik a fenti információkkal. Mindössze annyi újság van benne, hogy a bank a nála letétbe helyezett 890 font sterlinget, amely ötfontos bankjegyekben volt, mind beküldte az Angol Banknak, am*ely megállapította róluk, hogy hamisak. Frisch szombaton délben újból megjelent a bankban és 2200 font sterlinget akart beváltani. Ezt azonban nem fizették ki neki azzal, hogy a fontok kifizetése előtt bevárják az Angol Bank véleményét. Frisch elmondotta, hogy Goldsteintől kapta a fontokat, aki pedig Schenktől. vette át azokat. Goldstein átadott Schenknek egy 130.000 koronás váltót, hogy azt értékesítse, mire Schenk az angol fontokat adta fedezetül. Schenk a fontokat Becsben kapta, az illetőnek a nevét azonban a nyomozás érdekében titokban tartják. Frlsdit szabadlábra helyezték, Goldstein őrizet alatt van szállodai lakásán, mig Schenk a rendőrség fogságában van. A pesti bajorok nem az Erzberger-gyilkosok Budapest, augusztus 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Az Erzberger-ügyben letartóztatott Eörster Henrik bajor állampolgárt az ügyészség fogházából visszakisérték a főkapitányságra. Megállapították, hogy Försternek az ügyészséghez való kisérése korai lépés volt, mivel egyelőre ellene csak közigazgatási utón lehet eljárni. A lapok jelentése szerint Németországból újabb detektívek érkeztek a fővárosba, akik résztvesznek a legnagyobb eréfy- lye! megindult nyomozásban. A nyomozás azonban eddig csupán azt állapította meg, hogy Förster liasoníit ahhoz a Tílessenhez, aki az Erzberger-gyiíkosságot elkövette és megszökött Németországból. Bizonyítékot azonban eddig nem sikerült ellene szerezni. A főkapitányság politikai osztályának vezetője a leghatározottabban megcáfolta a. lapoknak azt a jelentését, hogy német detektívek érkeztek volna Budapestre az Erzber- ger-gyilkosok kézrekeritésére. A három bajor résztvett a Kapp-puccsban és mint politikai menekültek tartózkodnak Magyarországon, tehát kiadatásukról szó sem lehet. Kétségtelenül megállapították, hogy Förster Henrik nem azonos Tilessennel és még a mai nap folyamán szabadlábra fogják helyezni. Magyarország lett a cserkész- olimpiád X helyezettje A magyar cserkészek csak négy ponttal maradtak el Anglia mögött Kopenfiága, augusztus 18. A cserkészek nagy világversenyét, amelyen harmincnyolc állam cserkészei vettek részt, tegnap befejezték. Ámbár erősen esett, a hivatalos bíráló bizottság még a délelőtt folyamán megtekintette a cserkészek táborát. A díszszemlén a királyi pár, a diplomáciai kar tagjai, Molike gróf külügyminiszter és még számos előkelőség vett részt A világ összes cserkészeinek főnöke, Sir Róbert Baden-Powell délután osztotta ki a tiszteletdijakat, amelyekért a derék cserkészek a több napos versenyben, amelynek folyamán a rádió gyakran zavarta fel őket éjszaka is alaposan megszolgáltak. Első helyen áll Amerika 181 ponttal, utána következik Anglia 170 ponttal s a cserkészoümpiász harmadik győztese Magyarország lett 166 ponttal. Norvégia cserkészei 158, Lengyelország 142, Svájc 139, Franciaország 136, Hollandia 135, Olaszország 111, Chilié 91 pontot nyertek. Kopenhága lakossága melegen ünnepelte a győztes cserkészeket, akik vidám dalokat énekelve vonultak végig a város főútvonalain. Újabb szerencsétlenség a Magas Tátrában Késmárk, augusztus 17. (Saját tudósítónktól.) Még csak néhány napja adtunk hirt arról, hogy a Tátra újabb emberáldozatot követelt. Breuer János, a Magas Tátra egyik legjobb turistavezetöje lezuhant s hosszas keresés után e hó 10-én találták meg a holttestét, amelyet 12-én helyeztek örök nyugalomra lakóhelyén, Alsó- erdőfalván. Temetésén óriási tömeg jelent meg a Tátrából és a tátraalji városokból. Az egyházi szertartást Faix esperes végezte. A sírnál Guhr Mihály dr. széplaki főorvos, továbbá Weisz dr. és Mrazek tábornok mondottak beszédet. A családja részére a tátrai fürdőkben tekintélyes összeget gyűjtöttek. Még alig kerültek haza a gyászoló vendégek Breuer temetéséről, máris egy újabb szerencsétlenségről értesültek. Ifj. Spitzkopí Pál aki az augusztus 8-iki mentésnél, amikor Breuer önfeláldozó munkája közben lezuhant, ugyancsak részt vett, e hó 15-én egy csáklyával a kútba esett. Vedret akart kihalászni, elvesztette egyensúlyát és a mély kútba belezuhant. A közelben nem volt sen- kisem s igy a szerencsétlen Spitzkopf beleiül t. A Tátra második vezetőjét ugyancsak óriási tömeg jelenlétében vasárnap temették Alsóerdőfalván. Ás utódállamok leszerelési konferenciája Bécs, augusztus 18. Hit szerint Becsben szeptember közepén az utódállamok gazdasági konferenciára ülnek össze, amelyen a. egyes alapítványok és alapok fölosztását beszélik meg. A Közös Bizottság tagjainak nagyobb fele leszavazott már az Intéző Bizottság mellett 97 szavazatból 51 már beérkezett A konferencia sikere megszüntette HPransSaorizág elszigeteltségét Herrioi Európa külső és belső békáiéért — A francia parlament ratifikálni fogja a londoni paktumot London, augusztus 18. A londoni konferencián a diplomáciai tárgyalásokat befejezték. A delegációk hazatérésével megkezdődik a londoni konferencia eredményeinek belpolitikai földolgozása. A francia kamara legközelebbi ülésére már eddig is nyolc interpellációt nyujíottak be, amelyek valamennyien a londoni konferenciával foglalkoznak. A szenátusban Poin- caré fogja bírálni a londoni egyezményt s szdára várják ííerriotnak a külügyi bizottság előtt megteendő jelentését A francia kamarában és szenátusban éles vitára számítanak, azonban bizonyosra veszik, hogy a parlament a londoni megegyezést ratifikálni fogja. Herriot elutazása előtt a sajtó képviselői számára nyilatkozatot adott, amelyben a többi között a következőket jelentette ki: A Dawes-tervezet újból visszaállítja Németország gazdasági egységét, szükség esetén azonban a szövetségeseknek jogukban áll szankciókat is igénybe venni. Londonban sikerült megteremteni a szövetségesek egységfrontját A birodalmi vasutakat egy részvénytársaság kezelésébe adják át amely a jóvátételek fejében 5 százalékos kötelezvények formájában 11 miíliárdot fog fizetni. A német ipar kötelezvényekben 5 milliárd arany márkát fizet. Franciaország biztonsága szempontjából igen nagy jelentőségű, hogy a Rajna balpartját megszállva tarthatják. Franciaország ünneplésen kijelentette, hogy a Rajna megszállása csupán a jóvátételek biztosítékát szolgálja s a kölni zónát csak akkor fogják kiüríteni, ha Németország 1925 kezdetére leszerelési kötelezettségeinek eleget tesz. flerriot azt reméli, hogy a szövetségközi adósságok kérdésében hasonlóképpen sikerülni fog teljes megegyezésre jutni. A londoni konferencia sikere Franciaország sorsában uj fejezetet és elszigeteltségének végét jelenti. Óriási fontcsalás Pozsonyban 150.000 korona értékű hamis font — A rendőrség nagy apparátussal nyomoz