Prágai Magyar Hirlap, 1924. július (3. évfolyam, 146-172 / 594-620. szám)
1924-07-12 / 156. (604.) szám
Szombat, julius 12. *___________________________________________________ S%k^J(4(?y;ix7/fciZ'tp ségébe is és a lap «mai számában szemelvényeket közöl a könyvnek Magyarországra és Csetk-Szlovákiára vonatkozó részéből. A lap kommentárt is fűz az idézethez és ebben megdöbbenésének ad kifejezést efölött, hogy a tudós szerző sokkal rokonszenvesebb hangon ír Magyarországról, mint Csehszlovákiáról. A Néródul List'ynek úgy látszik nagyon fáj az igazság, mert különösen azt kifogásolja, hogy a könyv a mostani Magyarországot teljesen egynyelvű és egyfaju néppel lakott állaimnak mutatja ■ be, míg Cseh-Szlovákiá- ról azt mondja, hogy itt csupán a lakosság többsége szláv. Azt sem tudja megérteni a Národni Listy, hogy a tudós szerző egy szóval sem említi meg az ezer esztendős magyar „elnyomást" és arról sem ir, hogy a békeszerződéseik úgy állapították meg az országhatárokat, hogy a nyelvhatárok egybe estek az államok határaival. Az meg éppen sehogy sem tetszik a Národni Listynek, hogy az angol tudós szerint a cseh-szlováfc állam kiterjeszkedése stratégiai szempontpontból tarthatatlan és hogy Magyarország természetes határait szintén megbolygatták a békeszerződésekkel. Elhisszük a Národni Listynek, amely a maga túlzott sovinizmusában a köztársaság területén csak cseheket szeretne látni, fáj az igazság megállapítása és főleg az a tudat fáj neki, hogy má,r a külföld is látja, hogy a „fölszaibüdítőét“ cseh-szlovák nemzet még ■azokat a jogokat sem adja meg ^elnyomóinak1, amelyeket azoktól a háború előtt zavartalanul élvezhetett. Micsies is Daca Prágában — A P. M. H. munkatársának riportja a két külügyminiszter megérkezéséről — tették Herriot intézkedését amennyiben Düsszeldorfban hétszáz, Wiesbadenban négyszáz uj lakást rekviráltak le, úgy, hogy a kiutasítottak visszatérhetnek, de nem találják meg otthonukat. Herriot eddig a szavak politikáját, az elvek hangoztatását követte, Poincaré a szépenhangzó szónoklatok hátterében cselekedett. De látja azt is Poincaré, hogy az a politika, amit’Macdonald ma folytat, merev ellentétben áll az angol munkáspártnak választási programjával, látja azt, hogy Macdonald iránt a saját pártjában bizonyos hűvösség ébredt, hogy az angol munkáspártnak kiváló vezetői s igy a többek között Morei állandóan hangoztatják ma is azokat a pacifista elveket, amelyekkel szemben Macdonald a kormányzás érdekében megalkudott és érzi azt, hogy a liberálisok és konzervatívak kíméletes eljárása éppen annak következménye, hogy Macdonald az angol munkáspártban kezdi elveszíteni talaját. Poincaré tehát a politika őrlőmalmára bizza az eseményeket. Látja, hogy ez a malom megőrli lassan a május 11.-i francia politikai eredményt éppen úgy, mint Macdo- naldnak belpolitikai pozícióját. Tudja azt, hogy a természetes politikai folyamatok ellen, oktalanság küzdeni, és bízik abban, hogy a természetes politikai folyamatok bekövetkezte után ismét feltűnik az ő csillaga. Jöhet-e immkáskormány? Prága, juldus 11. Kreibich kommunista képviselő hosszabb cikkben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy lehetséges volna-e a cseh-szlovák köztár- ságban munkáskormány, amelyben természetesen a kommunista párt is részt venne. A mai koalíciós rendszer bomlásban van s a szocialista pártok igen élénken foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a kommunistákat kellene megnyerni a kormány számára, mivel ha nem munkáskormány venné át a hatalmat, úgy Kramár fasoistái kerekednének felül. Benes és Masaryk, noha kimondott szocialisták, szintén megbékülnének a fasciz- mussal. Kreibich azzal végzi fejtegetését, hogy miként másutt, igy itt is felállítható volna a munkáskormány, amelynek azonban csak egy rövid epizódnak szabad lennie. Ugyanis minden munkáskormány — Kreibich nézete szerint — két lehetőség előtt áll: vagy rövidesen felváltja azt a proletárdiktatúra, vagy megsemmisíti a polgári elem. £s ha a munkáskormány forradalmi jellegét a munkásság nem értené meg, úgy megérti azt a polgárság, amely aszerint fog viselkedni is. A Národuy Listynek fáj az igazság Prága, július 11. Nemrégiben hagyta el a sajtót T. S. Mu- irnak, az edinburgi királyi főiskola tudós földrajztanárának Európa című könyve, amely tudományos szempontból teljes tárgyilagossággal tárja az olvasó elé az összeomlás után keletkezett földrajzi helyzetet. A könyv elkerült a Národni Listy szerkeszt'őPrága, julius 11. Felvirradí a nagy nap, amelyen azonban maga a nap megmagyarázhatatlan hidegséggel nem jelent meg s jobbnak látta, hogy a reménytelenül szürke esőfelhők mögé vonuljon vissza. A Wilson-pályaudvar környéke egyáltalában nem ieketéllett a várakozók tömegétől, csupán künn a pályaudvaron álldogált néhány cutway-ba és cilinderbe öltözött ur. Kilenc óra tájban megélénkült a per- ron forgalma. Megjelenik az elnök képviseletében Samal kancellár, Baxa dr., Prága város polgármestere, Dvoracek, meghatalmazott kereskedelmi miniszter, Girsa külügyi államtitkár, valamint Veverka dr. Csehszlovákia bukaresti és Seba, a köztársaság belgrádi meghatalmazott minisztere. A cilinderek fekete egyhangúságát csak hellyel- közzel szakítja meg a katonai attasék disz- egyenruhája. Kilenc óra után érkezik meg Nesic jugoszláv és Hiott román követ. Közvetlenül utánuk néhány pillanattal megjelenik Benes külügyminiszter feleségével. Kissé elnyűtt zsakettjén a becsületrend szalagja, fején a demokráciát szimbolizáló puha szürke kalap, amelyről néhány jókedvű diplomata megjegyezte, hogy ugylátszik, a Napóleon hires kalapjának dicsőségére vágyik. A külügyminiszter ruházatát kiegészítette még az elegáncia fogalmát nem egészen fedő dupla gallér és sárga keztyü. Fáradhatatlan fürgeséggel és élénk mimikával tárgyal a kisantant megteremtője és vezére a megjelent notabilitásokkal. Mozdulataiban van valami túlzottan meggyőzni akarás s ahogyan magasraemelt karokkal hangosan mondja a jugoszláv követnek: Mais vous savez, Monsieur... az ember azt hinné, hogy uj, nagyszabású szövetségi szerződések kidolgozásáról van szó, holott talán csak egy, a külügyminisztériumban felejtett esernyőre emlékeztette a délszláv diplomatát. Kilenc óra harminc perc. A vasárnapi ruhájukba öltözött vasutasok kihozzák az obiigát piros szőnyegeket és leteregetik őket a peronra. Két nagy rózsacsokrot helyeznek készenlétbe a jugoszláv és román külügyminiszterek feleségei számára. Kinyitják a hajdani udvari várótermet. A várakozó urak elhelyezkednek. Egyik sarokban a katonatisztek és a katonai attasék, a másikban a követségek, a harmadikban a külügyminiszté- riumi urak, — Benes megáll a terem közepén. Kutatva néz körül, egyszerre megpillantja Báder lengyel chargé d‘affaires-t, odasiet hozzá és sugárzó arccal egyszerre mindkét kezét nyújtja feléje. A diplomaták jelentősen összemosolyognak ... Diszkrét csengetés. Mindenki kisiet a peronra s már be is futott a gyorsvonat, amelyből fürgén száll ki elsőnek Dúca román külügyminiszter, aki udvariasan iesegiti Nin- csics feleségét. A külpolitikai egyensúly elve azonnal érvényesül: Nincsics jugoszláv külügyminiszter hasonló udvariassággal áll Dúca feleségének szolgálatára. Utánuk jönnek Cermák, a* delegáció jugoszláv titkára, Rasic és Vukovic, majd Constantinescu és Berkovits román sajtófőnök. A hölgyek ősz- szeölelkeznek, Benes átnyújtja a rózsacsokrot. Szónoklat, ünnepélyes üdvözlés nincs. A kölcsönös és hosszadalmas formaságok után az urak autóba szállnak s mennek fel a Hradzsinba. Benes, Nincsics és Dúca az előttünk robogó autóban ülnek. A jugoszláv külügyminiszter fáradtnak látszik; Dúca korrekt angol eleganciával öltözködő, magas alakja gesztikulálva fordul Benes felé. A pályaudvar előtt vagy kétszáz kiváncsi prágai lakos; a középületeken néhány lobogó, — éljenzés és „Nazdar!11 sehonnan sem hallatszik; ; a fogadtatás a város lak ossága részéröl langyos, majdnem közönyös. Fenn a Hradzsinban nagy sürgés-forgás, A vendégeket, akik itt fenn laknak, lakosztályaikba vezetik. Néhány eltévedt és kétségbeesett újságíró bolyong reményt- vesztve a hivatalok tömkelegében. A sajtó- osztályon, amely ma kezdte meg működését, egyelőre semmit sem tudnak. „Holnap talán, vagy holnapután11 — mondja az udvarias sajtófőnök. A demokratikus benzinnel hajtott demokratikus autók üresen állnak a külügyminisztérium előtt... g—n. Tárcarovatunk: .Vasárnap: MIKLÓS JENŐ: Dúdoló (vers). — SCHÖPFLIN ALADÁR: Vigyázz, ha jön a vonat! Szerelem — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Szegedi István. Úgy léptek egyszerre, egy ütemre: két test, egy lélek. Egyszerre vettek lélegzetet s tán szivük is együtt dobbant. Tízéves házasok voltak. Vasárnap, ebéd után, ahogy kiragyogott a tavaszi verőfény, anélkül, hogy erről szó esett volna, felkészültek a tavaszi sétára. Mégis, egyszínű ruhái öltöttek, egyforma cipőt s egyazon anyagból való nyakkendőt kötöttek könnyed csokorba. Inkább testvéreknek látszottak, mintsem házasfeleknek. Valamit ők is sejtettek ebből, mennyei szelídség öntötte e! arcukat. Messzire mögöttük, az ezüstlő vizen, gőzös tülkölt hosszú vonítással,. amit a völgyek sokszorozó visszhangja nyújtott a végtelenbe. Csak afmd mélyebb lett a csend azután. Az a sajátságos erdei csend, mely voltaképp ezernyi apró lármából tevődik össze- Megvan abban a bogarak zirrenése, a darazsak duruzsolása. Az a végtelen kevés zaj, amikor a fűszálakat összedörzsöli a tavaszi fuvalom, amikor a Icpkeszárnyak röptében összeérnek. Amikor magas fa tetejéről leszáradt galyacska hull alá s útjában minden ághoz hozzáütödik — bucsulátogatást tesz az élőknél, diszkréten kopogtat s máris alátü- nik, — mig végre elér a hó elől kibújt s még nedves avarba s a fáradt vándort felveszi az anyaföld. Ez a sok-sok lárma mind benne van tavasszal az erdei csendben, de a város ormótlan zajába belesiketült emberi fül nem hallja azt s úgy véli, csönd van. S ez az élet s mégsem élet csodálatos nyugalommal tölti el a lelket s ez a mégsem élet s mégis élet hallatlan izgalommal rázza meg az emberi szivet. Ők, egy ütemre, jártak a szelíd domb oldalán, mely alázattal hajtja hátát a tavaszi vándorok léptei alá. Vitte őket a domb, készséggel gördült alájuk s igy mind magasabbra kerültek. Akkor ütötte szivén őket a csend. Megálltak ott a karjaik ernyedten hulltak alá s lelkűket elöntötte a nyugalom. Megálltak ott s várta őket a tavasz oly erővel, karjaik összefonódtak, kezük összekapcsolódott, ujjaik görcsösen kulcsolták egymást s oly szilajon, hogy később ámulva nézték a piros foltokat a az ujjuk tövén, de nem tudták, hogyan és mikor támadtak azok. Úgy álltak ott s kettőn egyek valának. - Úgy álltak ott s ők ketten az erdő, a föld, az ég, a mindenség mind-mind egyek valának, szerves, elemezhetetlen egység. IJgy álltak ott, mint két kőszikla s lábuk földbegyökerezett a csendben. Aztán, valahol, elhasadt a csend. Elővigyázatlan rigó rikkant a magasban. Mókus szaladt a fán, kis körmei kaparták a kérget. Szorgalmatos kopácsolást kezdett a harkály. Féltékeny igyekezettel jelezte a kakuk, hogy ő is a világon van. Egy koraérett fülemüle torkaszakadtából panaszolta a szerelem fájdalmas voltát. Fenn, magasan a fák fölött elkésett gólyák vándorcsapata szállt távoli nádasok felé, bölcs szárnysuhogással. Megmozdult az erdő. Ők is megmozdultak akkor. Talpuk lassan elvált a földtől, a varázslatból ébredők mély kábulatában. Hirtelen tisztás szakadt fel előttük. Szemük felszabadultan szaladt meg a téren s szinte belekoppant a túloldali fák zöldjébe. Itt a füvek és virágok birodalmába értek, melyek hízelgőn s alázatosan hajlongtak az érkezők előtt. A férfi elmosolyodott, ledobta hátizsákját s gondosan elkészített harapniva- lót vett elő. ^ Könnyedén hevertek el a füveken s vidám közömbösségben harapdálták az egyszerű eledelt. Meghitten kotyogott a kis kulacs, ők ittak cs szájoncsókolták egymást. Az asszony készült el előbb. Felhőző szemekkel borult a férfiú vállára. A verőfényben felragyogott a férfiarc ,s a szemek csillogóbban, mint bármikor, örök üdvöt sugároztak. Kísérteni visszajárt az ifjúság, a nászút emlékei keringtek a tavaszi légben s mint akkor, a velencei megfeledkezésben, felrengett az asszony halk hangja az erdő közepén. — Szeretsz? Talán nem is hallja meg a férfi még e „Elvi* okok egy magyar város magyar polgári iskolája ellesi Losoncon csak szlovák polgárit hajlandók fölállítani. — A P. M. H. eredeti tudósítása. — Losonc, julius 11. Hónapokkal ezelőtt történt, hogy a pozsonyi iskolaügyi referátus Losonc városától ingyen telket kért egy rövidesen fölépítendő állami polgári fiúiskola céljára. A város képviselőtestülete a kérés teljesítéséhez készségesen hozzájárult, sőt még az uj állami iskola föntartásához a város részéről jelentős anyagi hozzájárulást is fölajánlott és a városi polgári leányiskola államosítására vonatkozó javaslatot is elfogadta; azonban mindezzel szemben azon kikötéssel élt, hogy az állam az uj állami polgári fiúiskolában magyar párhuzamos osztályokat is állítson föl. A város ezen kívánsága föltétlenül jogos volt; hisz Losoncon a hivatalos népszámlálás szerint is a lakosság nagyobb fele magyar. A város részéről ezen ügyben Belánsky Károly városbiróval élén egy bizottság is tárgyalt Pozsonyban az iskolaügyi referátus- sal, ahol az illetékesek a leghatározottabban kijelentették, hogy a magyar párhuzamos osztályok meglesznek. Megnyugvással vette a város képviselőtestülete tudomásul a kedvező választ. Annál nagyobb volt a megdöbbenés és a fölháborodás néhány hét előtt, amikor a referátus döntése írásban érkezett le. A referátus ebben mitsem említve a szóbeli megegyezésről, röviden közölte, hogy a magyar párhuzamos osztályok fölállításához „elvi okokból" nem járu’hat hozzá és hogy a város által fölajánlott anyagi hozzájárulást költségvetési okokból nem fogadhatja el. És most jön-csak az igazi komédia! A referátus ezen döntés közösével egyidőben. megkereste a várost aziránt, hogy a tiszta szlovák polgári iskola részére adományozzon ingyen telket. Tehát egy kimondottan magyar városban a kormánynak csakis a magyar tannyelvű iskola ellen vannak „elvi és költségvetési" kifogásai; azonban amikor szlovák iskoláról van szó, az elvi és pénzügyi kifogások már nem léteznek, sőt ahhoz a város anyagi hozzájárulására sincs már szükség. Nyílt elárulása ez annak, hogy a kormány tanügyi politikájának magyar vidékeken legfőbb célja a magyar gyermekek elcsehszlovákositása! Losonc város képviselőtestülete megbotránkozással és tiltakozásának kifejezésével utasította vissza a referátus kívánságát és túlnyomó szótöbbséggel kimondotta, hogy a csak szlovák tannyelvű polgári fiúiskolának még vételár fejében sem enged át városi telket és hogy egyúttal visszavonja a polgári leányiskola államosítására vonatkozó javaslatát is. A város képviselőtestületének nagy többségét alkotó ellenzéki polgári és munkás-pártok hangulatából Ítélve a város részéről a végsőkig kitartó elszánt küzdelem várható a megígért és a várost jogosan megillető magyar polgári iskola elsikkasztása miatt. nincsközelebb közelből sem, oly halk volt ez az asszonykérdés. Ám az erdő visszhangoz- va vefle fel az ajkak sóhajos mozdulatát. — Szeretsz? — kérdezte a darazsak zirrenése. — Szeretsz? — kérdezte az összesurlódó fűszál. — Szeretsz? — kérdezték a lepkeszárnyak s a kérdés súlya alatt himporuk lehullt. — Szeretsz? — kérdezte az elhulló galyacska s útjában, ahogy az eleven ágakhoz koppant, szaporázta a szót: — Szeretsz? Szeretsz? Szeretsz? Aggódva figyelt fel a férfi. Oly különös volt a kérdés, olyan messziről jött, idegen. Tízéves házas volt, oly egynek érezte önmagával ezt az asszonyt. Úgy hatott rá, mintha pápaszemes tudós lépett volna elő a fák közül és megkérdi tőle: — Mondja kérem, szereti ön a lélegzet- vételét? Úgy feküdt ott, hanyatt a fiivön s az erdő szaporázta az asszcyiyi sóhajtást. Mint apró tüszurások hatoltak testébe a sürgető hangok: — Szeretsz? Szeretsz? Lenyűgözött Gulliver, cgyideig tűrte a liliputi nyilacskák özönét. Végül is nem birta már s kicsit lusta, kicsit üres, kicsit ostoba tekintetét fölvetve, mélyről, nagyon mélyről válaszolt: i — Nem tudom. S az asszony is elégülten vetette fel szemét az égre. Á férfi bágyadtan szundikálni kezdett. Már nem tudták, hogy szeretik egymást. Már boldogok voltak. A közeli fa tetején a szerencsétlen fülemüle csapott nagy szerelmi csetepatét
