Prágai Magyar Hirlap, 1924. július (3. évfolyam, 146-172 / 594-620. szám)

1924-07-19 / 162. (610.) szám

Szombat, lulius 19. kodással letarolt hegyek közé, hogy bele­kezdjen a tél beálltával egy rettenetes, rneg- gátolhatatlan, ravaszul kiszámított — hal­doklásba ... Hogyan született meg l csehszlovák köztársaság? Prága, julius 18. Néhány n'ap előtt hosszabb cikkben is­mertette a légionárius Nár. Osvobozeni az 1918. évi október 28-iiki prágai eseményeket. A lap szerint az akkori nemzeti tanácsnak igen csekély érdeme van a köztársaság lét­rehozásánál, mivel Kramár dr. még október 26-án, tehát két nappal a jelentős dátum elütt úgy nyilatkozott, hogy monarchlsta el­veit nem adja fel s az emlékezetes napon is a nemzeti tanács tagjai békésen tárgyaltak az osztrák kormány prágai helytartójával arról, hogy a hatalmat nekik átadja, ami meg is történt a bécsi kormány beleegyezésével. A légionáriusok eme beállítása nyilván arra irányul, hogy a köztársaság létrehozá­sának dicsőségét egyedül és kizárólag a sa­ját, külföldi működésűk számlája javára Ír­ják. A helyzet ilyen kiszinezése méregbe hozta a volt nemzeti tanács tagjait, akiktől a légionáriusok a honalapitás dicsőségét el akarják ragadni s ennek következtében Stribrny vasutügyi miniszter a Ceské Slo- vóban hatalmas cikkel támadja a légionáriu­sokat s ismerteti az október huszonnyolca- diki eseményeket. A miniszter ur azonban jobban ért a futballozáshoz, mint a történe- lemiráshoz, mivel hosszú fejtegetésével nem képes meggyőz­ni az olvasót a Národni Osvobozeni által közölt adatok helytelenségéről, mert éppen a legérzékenyebb pontoknál csu­pán tagadásba veszi a légionáriusok állítá­sait s nem mondja meg, hogy mi a valóság. Hogy kinek köszönhető a köztársaság létrehozása, ez a kérdés a legújabban meg­indult vita következtében sokkal homályo­sabb, mint amilyennek eddig láttuk s a való igazságot a jövő kor történésze fogja csak megállapítani. Vonatkisiklás nyolc halottal Berlin, julius 19. Milánóból jelentik: A novara-milánói expresszvonat kisiklott. Ed­dig nyolc halottat és hatvan súlyosan sebe­sültet húztak ki a romok alól. A halottak szá­ma valószinüleg még emelkedni fog. A játékos asszony — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Péterfy Tamás. I. —- De édes, aranyos, drága mind'ensé- gem! . . . Lidikén!?! . . . A törvényszéki jegyző még a lábával is toppantott egyet. Neki feszitette lábizmait. Keresztbe fonta a karjait. És összeszoritotta az ajkait, nehogy káromkodni bírjon . . . És az asszony? Olyan, mint a játékos boltban, nagy dobozokban tartani szokott drága, francia babák. Tágra nyílnak ábrándos szemei. Ró­zsaszín pongyolájában csupa üdeség az alakja, bájos formai szépség egész valója. Mintha elömlene rajta az ifjú, édes, ártatlan butaság . . . Éppen olyan gyönyörű, mint a iáték'babája, amellyel játszik . . . Betakarja finom selyem paplankával. Altathatja ringó- dallamu, szép bölcsődallal játékbabáját. A baba, a babát ... És mintfha haragudna a játékos asszony, hogy szendergő kicsikéjét zavarják . . . Még fölébred és nem birja el­altatni? . . . — Tente baba. tente! . . . Aranyos ke­mence! . . . Puha kalács benne! . . . Harag­szik az Endre bácsi . . . Lefekteti s a gyönyörű, merev babának pompásan lecsukódnak a szemei. Az édeske elaludoít. Csitt! . . . Föl ne ébredjen . . . Szépeket álmodjon! . . . És a szépséges szép asszony lábujhe- gyen jön ki a hálószobából. Az ajtót csende­sen becsukja és suttogva beszél: — ... Már alszik ... Föl ne ébresz- sze . . . Szépeket álmodjon . . . Forray Endre, a fiatal férj tótágast állott. Bámult a levegőbe ... A semmibe . . . De összeszoritotta ajkait, hogy szólni sem birt. Mérges volt. És ezt a haragos embert a csodaszép asszony átkarolta s elvonta az itó elől. Nehogy fölzavarja a játékbabáját álmából . . . — Édesem! Maga az előbb mondott va­lamit?! ... — beszél a játékos asszony, mintha fölébredt volna. Ciliiéit és jégeső pusztította el Tárcái községei Huszonhat milfiárd korona a kár Budapest, julius 18. (Budapesti szerkesztőségünk telefonje­lentése.) A tokaji hegylánc mellett fekvő és boráról világhírű Tárcái községen óriási vi­har vonult végig, amely a községet teljesen elpusztította. A borzalmas vihar délben kez­dődött és mindössze tiz percig tartott, de ez a tiz perc elegendő volt arra. hogy tiz év munkáját romba döntse. Délben egyszerre elsötétült az ég és a következő pillanatban süvíteni kezdett a szél. Egy perc múlva hatalmas fák kitépetten he­vertek a földön és a 'háztetők javarésze is a földön hevert. A ciklon semmit sem kiméit. Ház>ak dőltek össze és a templomtorony is romokban hevert. Ugyanekkor jégeső kez­dett esni, ökölnagyságu jégdarabok zuhantak alá az égből és percek alatt arasznyi magas­ságban hevertek a jégdarabok a földön. A legborzalmasabb pusztítást a földeken és a szőlőkön végezte a vihar. A már beta­karított és keresztekbe rakott termést szét­szórta, a szőlőtőkéket kitépdelte és az egész évi termést tönkretette. A mezőn hatvannyolc gyerek gyomlálással foglalatoskodott, ezeket a lezuhanó jégdarabok többé-kevésbé súlyo­san megsebesítették. Szerencsére haláleset nem történt. A községnek összesen. 997 hold szőlője van, ennek felét 100 százalékban, másik felét pedig 40—80 százalékban tette tönkre a vihar. A kár hozzávetőleges megállapitás sze­rint huszonhat milliárd koronára rúg, amely­ből tizenegy milliárd korona kárt maguk a szőlőtulajdonosok szenvedtek. A legtöbb kárt a Csobay Gyula és Andrássy János féle ura­dalmak szenvedték. A vihar történelmi mű­emlékeket sem kiméit. Azt a történelmi ne­vezetességű házat, amelyben annak idején Rákóczi Ferenc lakott s amely most az And- rássy-uradalom tulajdona, szintén ledöntötte a vihar. Ahol még nincs vége a háborúnak Tüntető sztrájk és mozi — Magyarok a fronton VIII. — Talán mondottam ... de nem fi­gyelt rám ... a játék . . . — Olyan édes volt ma a kis baba! — csacsog a szép asszony. — Soká mulattam vele. EJ sem akart aludni ... De végre el- szenderült . . . Mit akart mondani édesem?... — Semmit! . . . Éppen semmit! . . . — Maga haragszik . . . miért harag­szik? —■ beszél lágyan a szép, játékos asszony. Forray Endre hirtelen előveszi az órá­ját. Nézi és közben idegesen, reszketve be­szél. Úgy ömlenek a szavak ajkairól, amint a beszélőgép kopott lemezéről szokott- recseg­ni a színész hangja. Nem kiabál. Inkább ma­gyaráz. — Délután öt óra . . . Látogatóba jön­nek ma a közjegyzőék . . . Bizonyosan el­jönnek Márky törvényszéki biró, meg a fe­lesége is . . . Talán Józsiék is átnéznek . . . Egy szóval — vendégeket várunk . . . Min­den percben itt lehetnek és maga édesem?... Babával játszik . . . Játékbabával ... A gyermekkori babával . . . Mintha asszony se volna? . . . Mintha Gyepespusztán a tanyai gyermekek között élne? — Egy úri nő . . . A törvényszéki jegyző felesége a főváros­ban? . . . Csengettek. Vendégek érkeztek. Forraynak ajkára dermedt a szó. Pedig el akarta még mondani, hogy no most mi lesz? . . . Itt- vannak a vendégek s a játékos asszonyt készületlenül találják! . . . Úgy lesz itt is, mint a törvényszéki biróéknál ... A vendégek fülehaHatára parancsolgatják a cselédnek, hogy hozz teát! hozz rumot! hozz cukrot! . . . hozz mindent! . . . Lidiké ártatlan, édes mosollyal tekintett a haragos, ideges férjére és halkan beszélt: — F.ndrém. édesem! . . . Ha szeret!? Hát ne féljen! Nem vagyok én pesti dáma... Bizza csak rám ... a Lidikéjére . . . Kü­lönb leszek én valamennyinél . . . A cseléd már nyitja az előszoba ajtaját. Behallatszo't a beszéd. — Csókolom kezeit nagyságos asz- szony! . . . Csókolom kezeiket . > , Itthoni — Ma? Ma bolgár bandák nyugtalanít­ják a vidéket, fel akarják szabadítani az itt lakó testvéreiket, akik nincsenek, de ez jó ürügy a rablásra. Csakhogy a mi vitézeink véres fejjel verik vissza őket Halkan teszi hozzá: — Magyarok. Hát igen, magyarok. Pirottól, Caribród- tól lefelé Gjeogjeliáig és azontúl fel Ohridig, Mitrovicáig, Bitobjáig magyar fiuk őrzik a határt és a városo­kat, falvakat, hidakat, alaguíakat. Magyar fiuk verekedtek májusban azzal a bpjgár bandával, amely váratlanul elfog­lalta Stip város egyik szélét és elsáncolta magát az egyik házban és magyar fiuk pör­költék ki őket onnan véres áldozatok árán. Magyar fiuk laknak a határszéli kis blokhá­vannak! . . . Nagyon várták! . . . Alig várhatták . . . Forrayék az érkező vendégek elé siet­nek. Fodaják Bevezetik. Leültetik. Az asz- szonyok csevegnek, beszélnek egyszerre né­gyen, még akkor is, ha hárman vannak . . . Dicsérik egymás ruháit . . . szépségét . . . üdeségét . . . (No, a jóságról sohasem esik szó az asszonyok között, mert az nem divat) Lidiké nem mélyed bele a beszédbe, ha­nem egy-kettőre ellátja vendégeit uzsonná­val. A terített asztal mellett kedvesebb a be­széd. A csokoládé édes zamatja, az illatos tea szürcsölgetése, a pompás házi sütemé­nyek ropogtatása közben jól megértik egy­mást. A városi úrnők könnyen összebarát­koznak a pusztai tiszfartó leányával . . . III. — Mama! . . . édes mama! . . . — Mi baj van drága vejem uram? . . . — Futni fogok az utcán! . . . Érzem, hogy megörülök! . . . — És miért édes vejem uram? Ha segít­hetek, segitek , . . — Lidiké . . . csak Lidiké! . . . — Mit tett az én egyetlen gyerme­kem?! . . . Forray föl és le sétál. Nem birja egy helyen állva elmondani. — Játszik . . . Játszik . . . Játszik . . . Babával játszik este . . . Babával játszik reggel . . . Babával játszik délután! . . . Még akkor is, amikor vendégeink vannak... Az asztaltól kiszökik pár percre a játékba­bájához játszani ... A, vendégek meglát­ták . . . nevették . . . Őrületbe visz a já­tékával! . . . —• Lidikém . . „ — Igen Lidiké . . . Neki az operában a balerina nem szép, mert hosszúkás az arca és nem gömbölyű, mint az ő babájának! A közjegyzőnek nem szép a felesége, mert barna és nem szőke, mint az ö játékbabája!... Az egész világ, az egész élet neki csak já­ték . Bábáját ék! . . . — Milyen boldog, aki még tud játszani!... — sóhajt a gyepespusztai tisztartóné csen­desen. És Forray Endre rábámul az anyó­sára í , » . "'~~ zakban a magyar fiuk azok, akiket egy­két csomag cigarettapapirosért napi járó­földre küld be a podporucsnik ur (alhadnagy) hármasával, mert hárman talán mégis meg­védik magukat a huszával-negyvenével tá­madó bolgár komité ellen. Nis a hadszíntér eleje, Kumanovó és közvetlen környéke már úgyszólván a front. Itt és innen délfelé már, illetve még állandó a harc. Harc folyik itt, nem a bolgárok ellen, hiszen velük a neuilly-i szerződés szerint bé­kében élünk, hanem a szivszélhüdés ellen, ami erre ragályos betegség. Majd minden­nap kap valamelyik bácskai vagy bánsági magyar, német anya üzenetet, hogy a fia szivszélhüdés következtében meghalt. A betegség latin neve: Mauser. Kumanovó már tipikus török—szerb vá­ros. A kacskaringós utcákon apró boltok, amelyek ma zárva vannak, mert az ország kereskedői négyórás tüntető sztrájkot ren­deztek az uj adójavaslatok ellen, de a kis Musztafa nem tart velük, hanem nyolcéves gyermekségének bájos energiájával fog meg, hogy tisztittassam vele meg a cipőimet és engedjem meg, hogy kalauzoljon a városban. A cipőm odanyujtom, ám kalauzra nincs szükség, annyira tenyérnyi a városka és annyira áttekinthető a düledező turbános sí­rokkal ékes török temetőtől a túlsó végéig. A nagy mecset minaretjén sok, nagyon sok villamoskörte fürtözik. Amig a cipőm tisztítja, addig azt is elmagyarázza a nyolc­éves kis muzliman, hogy a lámpák jeladásra valók, melyik színét kell olvasni a Koránból. A város holt, unalmas, minden sarkon igazolnom kell magamat, hogy nem vagyok bolgár kém, azután egy csebabcsirás vacsora után beülök a moziba vonatindulásig. Amerikai cowboy-darabot hirdet a mozi­tulajdonos vendéglős, persze az étteremben, terített asztalok mellett, vacsorázó, söröző vendégeknek, esti félkilencre. Háromnegyed- kilenckor 40—50 ember ül benn és a gyö­nyörűségtől előre reszketve hallgatja a mo­tor kezdődő bugását. Egyszerre felharsan egy reszelős hang, tulharsogva az orosz ze­nekart: — Megállj, Jóvó, ne kezd el, még nincs itt a feleségem! A polgármester ur rendelkezett. A ber­regés megszűnik, néhányan jönnek még, vá­rakozó, hangos, egyik asztaltól a másikhoz folyó beszélgetés, majd féltiz után újra meg­szólal a ,.gradonacselnik“: —Most már kezdheted! önagysága megérkezett, sorba üdvö­zölte az ismerősöket, megivott egy feketét: jöhet a praisie *9 M öcs* embert pusztított el Kínában a vihar Moszkva, julius 18. Kínában az állandóan tartó viharok és esőzések óriási károkat okoztak. Pekinget és Tlencsint árvíz fenyegeti. A katasztrófa eddig többezer áldozatot követelt. Kumanovó, julius 16. Két messze szomszédos hegyről hatal­mas fehérségek tiindöklenek a vonat elé: rengeteg kaszárnyaépületek, amelyek között ezernyi apró házikó, karcsú minaretek és hármaskereszttel is szerénykedő pravoszláv templom lapul, ez Kumanovó. A szélesen terpeszkedő völgy felett egy ezredes magyarázza a vonaton a híres ku- manovói csatát, amelyből a bukaresti béke Szerbiája és végső eredményben a mai SHS fakadt. — Itt álltak a törökök, erre vonultunk fel mi, onnan dirigált Putnik vajda, amott tört elő a tartalék — lelkesedik a javakor- beli katona­— És ina? — kérdi egy indiszkrét új­ságíró. IV. — Édes lányom! Drága gyermekem! Ne panaszkodj. Szokd meg. Ott az élet, :a kul­túra a nagyvárosban! Szinház. Zene. Fényes ünnepségek! Korzó! Mulatság jut minden szakára a napnak! . . . Itthon? . . . Tudod. Egytlen-egyszer voltál bálban s akkor is faggyugyertyát égettek, mert eltörött a peU roleumlámpa kör égő üvegje . . . Faggyú- gyertyát hoztak :az istállóból . . . Budapes­ten pompa vesz körül Lidikém . . . — Lemondjak a babázásról? . . . — kérdezi forró könnyeket törölgetve a szemé­ből a törvényszéki jegyzőné. — Le!! — Ha édesanyám kívánja, lemondok, szót fogadok . . . — A férjed igy akarja . . És a játékos asszony gyönyörű babája ott maradt Gyepespusztán. V. A családi életben ;a második esztendő a legboldogabb. Gőgicsélő gyermek picike aja- k.a egy szót próbálgat kimondani: mama!... Azután a papa következik . . . Van-e ennél gyönyörűbb zene a világon? . . . Beszél a parányi ajak. Megszólal a család édes min- densége . . . Forray Endre ismét ellátogatott Gye­pespusztára. Házasságának második éve vé­gén panaszkodott. Keserűen panaszkodott. — Lidiké költekezik . . . Havonta uj ru­ha ... Uj cipők . . . Kalapok . . . Divatos kalapok . . . Minden nap meglát valamit, ami szép és uj divat . . . Aztán csak neki áll jól ... A fizetésem tízszerese sem volna elég arra, hogy a Lidiké igényeit csak rész­ben kielégítsem . . . A tisztartőné hallgatja csendesen. Ezek a vidéki asszonyok nem cifrák, de nagyon ér­telmesek, Sokat tapasztaltak és az életet, úgy elölről, mint visszájáról ismerik. Nyugodtan felel a panaszra: — Maga is csak egy városi ember édes vejem uram ... A régi világban a városi kényes urak nem jöttek ki a falura, a pusz­tára, a trágyabüz közé. De változóit a világ s magukat is kihozta a gyomruk . . . Bi­zony kár volt az én angyalomnak, az én egyetlen Lidikénmek a játékát elrontani . . .

Next

/
Thumbnails
Contents