Prágai Magyar Hirlap, 1924. június (3. évfolyam, 123-145 / 571-593. szám)

1924-06-27 / 143. (591.) szám

Péntek, jjunius 27.

a repedéseiket betöltse, az érdességeket le- simitsa. Sajnos, az a végső simítás, amint a következmények mutatják, csak szobafestés volt, tetszetős külsőség, amelynek ki-, vagy beható ereje nincs. A kis szárazon maradt poloska el van födve vele, de szívós a természete, ha vérhez jut, újra éled. És vérhez jutott! A háziúr ki akarja szekiroznd a neki kellemetlen lakót, fölhizlalta eleven vérrel a kellemetlen férget. És még a lakó vérével táplálta. A közigazgatási bíróság sok-sok ezer de jure állampolgár illetőségének tekerte ki a nyakát s a hontalanná nyomorított apák véres verejtékével táplálta életre most a régi. beszáradt rendeletpoloskát az ártatlan gyermekei ellen, hogy ne legyen azoknak sem nyugodt az álmuk!

Törvénytelen a rendelet, de lehetetlen önmagában is, mert ellentmondásban van egy másik törvénnyel, amely a tankötelezettségről szól. A szülő köteles beíratni gyermekét •egy bizonyos koriig az iskolába, ebbe a tanköteles korba beleesnek a középiskola alsó évfolyamai is s nem lehet beíratnia, mert az állampolgársága bizonytalan. Egy muszáj és egy lehetetlen! — Mit tegyen a szegény, agyonkonszolidált lakos iÉran dilemmában?

Fkstromról gondoskodnak a rendelet ki- tenyésztői, de ez nem vigasztalás. A teljhatalmú minisztérium a dolog leg.méltányosabb kezelését Ígéri. Mi már ismerjük ezt a méltányosságot! Nagy ára van annak! Még nem tudjuk praxisból, hogy mi, de valószínűen a legmesszebbmenő lojalitás, értsd: az „unbe- dingte Unterwerfung“. — Egy — magát demokratikusnak hirdető — respublikának arc- piritó szégyenköve, hogy a lakosai, akik tulajdonképpen állampolgárok is, egyenként kénytelenek a legfelsőbb államhatalom elé járulni, engedné meg kegyesen, hogy gyermeke tanulhasson.

Néha, úgy szélcsönd ben, ha összehasonlítjuk a mát a prevrat napjaival, hajlandók vagyunk arra az optimista föltevésre, hogy enyhül az életünk. Nem tépik le a cégtábláinkat, nem kísérnek vasbaverve az utcáikon, élünk csöndesen, ha nem is gond nélkül, legalább nyugodtan, vagy talán csak elíásul- tan?,.. Arról azonban gondoskodik a hatalom, hogy ne bízzuk el nagyon magunkat. Minden hónapban megmutogatja az erejét a nagy mii. Akkor a szerteszabadult erők kitörtek, legföljebb a fejed törték be, ma megvan szervezve minden erő, mint egy pontosan, 'kiszámítva járó gépezet. Minden törvény, minden rendelet egy-egy fogaskerék, amely a másikba kapcsolódik. Nem akarják megadni az iskolákat, amelyek a saját alkotta törvények szerint kijárnának nekünk. Bele a gépbe! — Először leszerelte a gép az Iskolákat. A meghagyotta'k működtek tovább. Akkor beépítették a géprendszerbe az állampolgárság kerekét, ez összemorzsolta a tanerőket, hogy ne legyen, a k i tanítson s a tanitóhiány miatt ne lehessen az iskolát föntartaná. A meg- maradottak vállalták az elüzöttek helyett a többletmunkát. Most bekapja a pokoli szerkezet a gyermekeket is, hogy ne legyen kit oktatni s akkor jöhet a jogcím: 'tanulóhiány

Berlin, június 26.

A német kormány ma döntő jelentőségű ülést tart, amennyiben már tegnap is tárgyalta a minisztertanács Macdonald és Herriot jegyzékét. A német kormány válasza holnap vagy hoínapLondon, junius 26.

Az optimizmusnak lebiggadása, amely tegnap Parisban jelentkezett, ma Londonban ■is érezhető. Angol politikai körökben a checquersi konferencia által jelentett helyzetet rendkívül tartózkodóan ítélik meg s azokat a brüsszeli híreket, amelyek szerint Macdonald és Herriot között katonai szövetség- szerű összeköttetésiről vodt szó, teljesen alaptalanoknak minősítik. Londoni politikád körökben a julius 16-iki konferencia részleteire nézve úgy tudják, hogy a valóságban két konferencia lesz és pedig az első tanácskozás, amelyen csak az anA londoni Financial Times a magyar kölcsönről. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A londoni Financial Times vezércikkben foglalkozik a,magyar kölcsön jelentőségével. Elismeréssel emlékszik meg a kölcsön megjelenését kísérő kedvező körülményekről, amelyek bizonyítják, hogy Magyarország szilárd elhatározással lát hozzá a gazdasági talpraálláshoz. A Nemzeti Bank devizaforgalmát akként szabályozta, hogy lehetővé teszi a külföldi tőkének Magyarországban való befektetését. A kölcsön jegyzésének eredménye kedvezőbb, mint Ausztriában volt. Az aratás jó kilátásai igazolják a bizalmat A Times szerint most már biztos, hogy a jövő hét elején fogják a kontinensen és Londonban a magyar kölcsönt jegyzés alá bocsátani. Az. Egyesült-Államok több vezető bankháza elhatározta, hogy a kölcsön egy részét az amerikai piacon jegyzésre bocsátja. A Frankfurter Zeitung úgy értesül Ney Yorkból, hogy az amerikai bankárok

miatt ezt, vagy azt az iskolát nem érdemes fonta r tani.

És az a legszömyübb, hogy a gépbe mi vagyunk befogva, mi tapossuk a szárazmalmot — adót izzadva. Mert azt a rendeletét ugyan sohasem fogják kiadni, hogy „külföldi állampolgárok adóját csak miniszteri engedély alapján lehet elfogadni!...“

után elkészül. — A német szociáldemokrata párt elnöksége felhívást adott k*, amelyben népszavazást követel az esetben, ha a birodalmi gyűlés elutasítaná a szakértői javaslatokat

tant tagjai vesznek részt és amely igyekezni fog az antantáüáspontot megteremteni és egy második, amelyen Németország is részt vesz és amelyen az antantáMás- pont és a német álláspont összeegyeztetéséről lesz szó.

Az angol politikai életre mindenesetre nagy hatással van az a körülmény is, hogy Amerika netm mutat semmi hajlandóságot arra, hogy hivatalosan részt vegyen a konferencián. A washingtoni lapok jelentése szerint Amerikát nem hivatalosan Kellop amerikai köved és Logan ezredes fogiák képviselni.

junius eleji elutasító álláspontja engedett merev magatartásából az amerikai pénzügyi helyzet könnyebbülése és az európai politikai helyzet javulása folytán. A magyar kölcsön iránt ismét nagyobb érdeklődést tanúsítanak.

A cseh agrárok demagógiája. A gabona- vámok kérdése nehéz napokat okozott a koalíciónak. Majdnem felrobbantotta az állam eme sziiklasziilárd taipkövét Előidézte a választások veszedelmét s voltak napok, amidőn a szociáldemokraták megkönyebbült lélekkel sóhajtottak fel, hogy sem vízözön, sem égi- háboru nem jött — hála Istennek. Az agráriusok nem akartak egy jottát sem engedni követelésükből s demagóg módon Ígérték, hogy az agrárvámok kérdésének rendezése előtt nem oszlik fel a ház. — És mégis feloszlik, szabadságra megy. Tehát az agráriusok csak demagógiát űztek. A vámpetka állítólag tovább is fog tárgyaim, nagy kérdés azonban, hogy tényleg végez-e valamit.

■ 11 ——■I.MHIWI—imMM

Az elnemzeUenités munkája

Érsekújvár, junius 26.

(Saját tudósítónktól.) Érsekújvár utcáin csaknem minden házon, száz és száz példányban kétnyelvű felhívás jelent meg. A felhívás, melyet a cseh-szlovák közmivelődési egyesület irt alá, a szlovákokhoz szól, de magyar nyelven is olvasható és nem a durva támadás lep meg benne annyira bennünket, mint a tendencia, amely a magyarokat, a magyar gyermekek szülőit akarja bekeríteni hálójába szirénhangjával.

A felhívás szerint rég elmúltak már azok az idők, mikor a szlováknak a magyar iskola adott módot érvényesülésre a magyar államban, igaz, hogy legfeljebb szolgai állásra, mert igazi és hü Szlovákból (igy!) ur abban a időben nem lehetett Szlovemszkón. Most már — mondja a felhívás — ti vagytok urai Szlovenszkónaik s míg gyermekeitek felnőnek, a világ már úgy fog nézni azokra a szlovákokra, akik a magyar iskolákba jártak, mint akik eladták nemzetüket s lemondtak minden jogukról, amelyet részükre biztosított az édes anyai nyelv tudása, a szép szlovák nyelv.

Nemzetének árulója az a szlovák szülő, aki gyermekét ma magyar iskolába adja!

Ha már hazudni kell, akkor azt kiadósán végzi el a Cseh-szlovák Közmivelődési Egyesület, mikor azt állítja, hogy Magyarországon, mert akikor még nem volt Szloven- szkó, szlovákból nem lehetett „ur“. A mostani hercegprímás elég nagy ur, főmagasságú és eminenciás ur, pedig szakolcai szlovák gyerek volt és ma is szlovák.

Hát azt nem tudjuk, hogy hogyan néznek azokra a szlovákokra, akik most maigyar iskolába járnak, mert jövendöléssel csak a Cseh-szlovák Közmivelődési Egyesület foglalkozik, de azt tudjuk, hogy a mai Szloven- szkó úgynevezett felszabadítói magyar iskolákban szerezték tudásukat és műveltségűket.

Nekünk semmi kifogásunk, ha a szlovák gyermekek szlovák iskolába járnak és anya- nyelvükön tanulnak. De fordítsuk meg a dolgot: a szlovák iskolákba kényszeritett magyar gyermekek ezrei és ezreiért ki a felelős? Nemzetének árulója-e az a magyar szülő, akit arra kényszerítenek, hogy gyermekét szlovák iskolába járassa, mert különben kenyerét veszik el?

Ez a közmiveiődés egyik fontos okmá- nya lesz annak, hogyan akarnak érdemeket szerezni a konjunktúra-szlovákok, akik régebben még a magyar közmivelödés bajnokai voltak.

tkSt vesmouraátf mi fkis&iá-nSi f

l német hermáig int <§§af u leszerelési hériésheii

— A P. M. H. berlini tudósítása —

Két konferencia les* _

Angliába® is csökkent az optimizmus — A nem hivatalos amerikai képviselet

— A P. M. H. londoni tudósítása —

T árcaro vatunk:

Szombat: WILLANT REZSŐ: Kuructréfa. Vasárnap: PÁL PÉTER: A Mese vár alatt

(Vers.) — NYÁRY ANDOR: A szfinx.

Sokszor ügy érzem

Sokszor úgy érzem mostanában,

Hogy bánatosan, végzetesen nagy Az én magamba roskadásom.

Sokszor úgy érzem, hogy nagyon fáj,

A sok-sok egyedüllét hozta És vadul elnyomott forró vágy.

Sokszor úgy érzem, bárcsak lenne, Kinek minden érzésem, kincsem,

Életem odaadni lehetne.

Ha lenne valaki melietíem,

Ki, ha bús vagyok, mögém lopózna És befogná lágyan könnyes két szemem.

Marék Antal.

Á titok

— A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — Irta: Baüa Irma.

Meghalt a kastély úrnője. A karcsú jegenyék, a szomorú jávorfák, amelyek ott virrasztó ttu-k a kastély körül és a tűzpiros virágú bokrok megreszkettek a nyáreleji fényben. Szépség, melynek már nincsen mondanivalója. Bent, a nagy szalonban állt a ravatal. A falak fekete posztóját, a gyászbavont csillárokat végesvégig, csaknem föl a menyeze- tig elborította a sok 'ónig, Csupa, csupa fehér virág, rózsa, orgona: a halott kedvenc virágai. És a halott asszony hófehér ruhában feküdt a virágos ravatalon A fekete feszületre fonódó fehér keze olyan volt, mint egy elefántcsonthó] kifaragott virág, "'zó bor szép arcán, összeszoritoti finom ajka körül kifürkészhetetlen, szí goru nyugalom Csak a mély gödörbe hureolkodott ho.v zupillája szeme beszélt a szenvedésről, amely a halált megelőzte.

Oldalt, az ablakon át két kiváncsi rózsa nézett be a szobába. És az egyiknek arcán végigpergett egy ragyogó könnycsepp. Egy

fiatal, f eh éri ők ötös apáca térdeit az imazsámolyon. Lehajtott fejjel, egyhangúan mor- mete a halottak imádságát.

Kint, a kastély előtt fehéren fénylett a nagy tisztás és a vidáman kanyarodó utak. Jobbról, egy kis emelkedésen piros csíkos ernyő feszült egy heverő fölött, boldog nyárra várón. A rácsos kapu kifényesített rézlevélszekrényén táncolt a fény. A távolban rezgőnyárf-a rajzolódott a kékbe. Úgy rémlett, mintha kék szalagok röpködnének egy má- jusfa körül. És boldog nyári sóhajok utaztak a virágágyak fölött a nagy terrasz felé.

György, a halott egyetlen fia, ott botorkált a fényben. Fekete gyászruhája, halálosan sápadt fiatal arca élesen elütött a ragyogó nyári pompától. Nagy, sötét szemében kétségbeesett fájdalom tükröződött. Szédülő fejjel, céltalanul ő döngölt a kastély körül, mígnem újra meg újra visszahúzta a sajgó kin be a házba a halotthoz, aki mindennél drágább volt neki a világon és akinek ő volt mindene. Az ő édesanyja, aki csak ő reá pazarolta minden gyöngédségét, aki csak érette élt. De nemcsak az anyját, a legjobb barátját is elvesztette benne. Hol van a világon még egy nő, akivel érzésben és gondolkozásban úgy összecsendül majd a lelke, mint a halottéval. Az apjára alig emlékezett már. Szinte gyermekiéije! ment hozzá az édesanyja, akit fiatalon hagyott özvegységben. És amikor ő már felnőtt fiú volt, akárhányszor testvéreknek nézték őket az emberek. És most hirtelen, váratlanul elment az ő gyönyörű, bálványozott édesanyja és el sötétedett körülötte az élet.

—- Anya ... anya ... — tördelte s mintha velczukogott volna az egész mindenség. Úgy érezte magát, mint gyermekkorában, amikor magára hagyták. Tudta, hogy sóira, senkisem fogja üt úgy szeretni többé. Bement a rava- talos szoba melletti benyílóba, hogy a pam- | lagra hajtsa egy kicsit a sok virrasztástól szédülő fejét, Majd újra fölriadt. A szekrényhez lépett és előszedte az édesanyja utolsó arcképeit. Milyen csodálatosan, tündöklőén szép volt. Fejedelmi nyakán hogy fényiéit a drágagyöngy, hogy simult a prém hason tiithatlan vállalna, milyen bűbájos volt a mosolya. És .most ott bent, milyen márványhideg az arca. összefolyt előtte minden és megint előfogta a csukló, rettenetes zokogás. Újra kimenekült egy kicsit a szabadba, hogy meg ne fulladjon. De odakint még rettenetesebb volt minden. Oh, miire való a sok fény, mire valók a nyár virágai!

Kívülről élesen megszólalt a kapu csengője. György arra pillantott Szürke utíruhás fiatalember állt kiút a kapunál bőrönddel a kezében, mint aki éppen útról jön. György kinyitotta a kaput. Az újonnan étkezett belépett. Szép, magas, komoly fiatal férfi volt, fejjel magasabb Györgynél és jóval idősebb. György csak most ismerte föl a barátját. Az édesanyján kívül talán őt szerette a legjobban a világon.

— Endre! — és fájdalmasan megszorította a vendég kezét, ki csak most vette észre György földult vonásait és megdöbbenve állt meg egy percre.

— György, mi az?

— Anya tegnap éjjel hirtelen meghalt... — szólt minden szót külön tagolva, mint akinek nagy erőfeszítésébe kerül a beszéd.

Az újonnan érkezettnek kísértetiesen elváltozott az arca. Szinte durván ellökte Györgyöt magától és pár lépéssel a kastély folyosóján termett. György alig bírta követni.

— Hol? — szólt aztán hátra különös hangon. György a nagy szalon ajtajára mutatott.

A másik fölrántotta az ajtót és fölrohant a ravatal lépcsőin. Aztán, mint amikor fölszakad egy folyó elzárt zsilipje, valami hörgő, bugyborékoló hang tört föl a torkán:

— Erika, oh Erika!

És György rémülten láttái, hogy emeli föl magához szenvedélyesen a halott fejét és a halott arcán hogy enged föl. hogy enyhül meg a szigorú merevség, hogy valami fölszabaduló édes mosolynak adjon Helyeit.

— Erika, oh Erikám! így bucsutlanul...

Olyan volt a hang, mintha valami távoli

hívásnak, segély kiáltásnak lenne a visszhangja.

György tiltakozóan föl akarta emelni a karját, oda alkart rohanni, de a lába mintha gyökereit vert volna. Pedig úgy érezte, hogy oda kell futnia a halotthoz, hogy fölrázza, hogy magyarázatot kérjen tőle, de nem bírt elmozdulni az ajtótól.

— Erika! — És akkor egyszerre úgy látta György, hogy a szobában pirosán lángol föl valamennyi virág. Nagy kék és 'tűzpiros virágok bokrétái festenek. Bíbor és arany ömlik ei a halott ruháján és a ravatalon és ezerszinü, sziporkázó tűzijátékba reszket a ravatal gyertyáinak a fénye.

György úgy érezte, mintha egy végrendeletnek az itéletszavai süvöltenének feléje, ő, a főörökös kitagadva minden szeretetből és minden emlékből!... Valami, az eddigieknél gyötröbb, féltékeny kán markolt a szivébe. Az apáca egyhangúan mormolta tovább az imádságot. Györggyel körbenjárt a ravatalos terem. Széttárja a karját, hogy megfogódzzék valamiben, de csak a semmit markolja meg görcsösen és ájultan bukott arccal a szoba küszöbére.

Amikor a szemét újra kinyitotta, a barátja térdelt mellette.

— Erika a menyasszonyom volt. György. Szerettük és eljegyeztük egymást, de nem mertük neked még bevallani. Ne neheztelj, re ám, György ...

És amint György a barátja halálsápadt arcába nézett, mintha a saját fájdalmát látta volna tükröződni benne. És úgy érezte, hogy amit eddig hiába panaszolt el a fáknak, az égnek, az egész hallgatag, részvétlen tájnak, most fölvevő, megértő létekre talált. Vau osztályosa, megértő testvére a fájdalomban, akinek talán ugyanaz a vigasztalan kin marcangolja a szivét. A fájdalmának van már most hova menekülnie. És mintha egy kicsit fölengedne egy percre a szivét megmarkoló vasököl. A fájdalmának most már van hova menekülnie. Némán megszorítja a barátja kezét és zokogva odaborul a keblére:

— Oh, Endre, milyen szerencsétlenek vagyunk ...