Prágai Magyar Hirlap, 1924. március (3. évfolyam, 51-73 / 499-521. szám)

1924-03-19 / 64. (512.) szám

Főszerkesztő: PETROGALLI OSZKÁR dr. A Szlovenszkéi és Ruszinszkoi Szövetkezett Ellenzéki Pártok politikai napilapja Felelős szerkesztő: FLACHBARTH ERNŐ dr. Helyes úton járnak (ip.) Prága, imárcius 18. Aüákbr hossza habozás utáni a konmáuy végre még és elrendelte Ruszin s^kóbain a nemzetgyűlési választásokat, uigy gondolko­dott, «z egyszer jól megfom'boltiwiöc nradiemt, mtaxten eshetőséget számiba vettünk s ön- álrrilitáis nélkül megái 1 api thatjuk, liogy most biztos a győzelmünk. A győzelmet be is ha­rangozták. Benestnek a külföld részére ké­szült lapjai fölényes önérzettel hirdették, hegy a csehek nevelő kuilturmicnkála meg­hozta a maga gyümölcseit, a magyarok által elnyomott ruszin népet felemelik a demokra­tikus kultúra szín vonalár a, képessé tette arra, hogy józanul, higgadtan döntsön saját sorsa felett. A nemzetgyűlési válsztésok eredmé­nye fogja ezt bebizonyítani s ezt az első Té­pést csakhamar követni fogja .a többi, meg­alakul a szojm s végrehajtják a St.-Germam- ben vállalt kötelezettségeket, megvalósítják Ruszlnszkó autonómiáját. A kormány számítása és bizakodása nem volt minden alap nélküli Rendszerüknek ve­szedelmét egyrészt a ruszinoknak a prágai oeutralzmussai szembehelyezkedő törekvé­seiben, másrészt a mi pártjaink erőteljes el­lenzék:'. állásfoglalásában látták. A komum- nterrast.' azt hiszem, lebecsülték, egyrészt saját pártjarlík a demagógia eszközeinek fel- használásában tolíiciitálták a kmmmmfstikat, másrészi a szeptemberi község] választtecta^ a kormrnurdsák csak igen szerény erediményé- keí ériek el, egyszóval nem számítottak égy boísevojki előretöréssel , A ruszin eltenállás letöréséire a kormány erkölcseivel összhangban igen hatásosnak Játszó eszközökéit lalkaknaztak. A ruszin ellen­állás vezetőiét, a ruszin nép vezérét, akinek a nép előtt nagy volt a népszerűsége, akiiben a nép megbízott, egyszerűen „teszerződtet- íék“, amint egy színészt szokás le szerződtet­ni. Életfogytig járó havi 4000 korona fizetés­sel. A leszerződött vezér mellét verdesve ál­lította, hogy vele megy a pártja s az ö pártja az egész ruszin nép. A szeptemberi községi választások eredményei tényleg azt mutatták’ hogy a vezérnek igaza vatx A szegény nép még ment a vezér neve után, még nem tudta, hogy mi történt, nem tudta, hogy a vezér egyszerűen üzletet kötött az ö bőrére. A magyarságot pedig egyszerűen felda­rabolják s Így feldarabolva szavazatai el­enyésznek, mandátumot nem kap. Hodzsa mi­niszter urnák hozzá hasonló apródjai átköl­töztek Ruszíntszkóba s ott öntötték szét a Mqakának piszkát, sarát. Hirdették: mi oszt­juk a főidet sósak az kap földet, akj közénk áll. Hirdették, mi vagyunk Hodzsa emberei, a mi pártunk Hodzsa pártja, nekünk van pénzünk és pénzünk el nem fogy. A városi magyarság erejének megtörésére a polgári párt vállalkozott. Prágából jöttek a sürgö­nyök s a sürgönyök szép kormunyigére teket tartalmaztak, a jelöltek és szónokok pediiig elmondották, hogy csak ők tudják k ikoldulni a kormánynál a polgárság jogainak érvénye­sítését és rágalmaztak minket, pártjaink ve­zető ember eít. Ezek kiegészítéseként kimerítették a de­mokratikus meggyőződésnek fegyvereit az­zal, hogy kiadták az utasításokat a hatóságiak­nak s áz utasítások pontos végrehajtásaként guruit a pénz, folyt a pálinka s működött a hatósági csavar. Ezt nem mi találtuk ki, így irta meg a cseh nemzeti demokrata pártinak „Rove“ című lapja. És mégis, a kormány megbukott! Meg­bukott úgy, hogy alig találunk rá példát. 13 mandátum közül mindössze kettőt kapott, ezt is csak a második szkrittirínniban. A man­dátumok általános többségét a kommunisták vitték efl, a többit mi és a ruszin ellenzék kapta. Ennek a választási eredménynek so­kat mondó tanúságai vaunak. Foglalkozzunk ma röviden önmagunkkal. A mszinszkói nemzetgyűlési választások új­ból bebizonyitotték, hogy igazunk van, ami­kor azt álltjuk, a mi .pártiatok képviselők a köztársaság magyar népét. A kormánynak minden kétségbeesett erőlködése, hogy ezt a tényt frvetgd öntse, kudarcot vallott. Idegemből importáltak s kitartottak ügynökök dt, akiiének itt nincs állampolgárságuk s igy a törvények szertot niiuoseuek politikai jogaik. S ezek az üigynökök szabadion garázdálkodnak, Ikíhasz- nállják a demagógia minden aljasságát. A ko-r- ntámy pénzén s a kormány egyik •tagjának, Hodzsa földmlveJésüigyl miniszter • bele­egyezésiével, támogatásával hivalkodva olyan izgatást, uszfítást végeznek, amelyre a leg­vadabb forradalmiak sem mu talmik példát mélytől minden jó érzésű ember visszabor­zad. S az eredmény? Népünknek dicsősége, hogy az ígéretek és fenyegetések nem tán­Az ungvári kerületi választási bizottság Palma járási főnök elnöklésével tartandó holnapi ülésén fogja hivatalosan elosztani a mandátumokat. Az elosztásra nézve ellenté­tes hírek terjeditek el és a képviselőház folyo­sóján is különböző vélemények hangzottal-: e! arra nézve, vájjon a kommunistákat öt és az őslakosság pártját egy, vagy pedig a kom­munistákat négy, az őslakosság autonóm pártját pedig két képviselői mandátum illeti-e meg. Az érvényben lévő törvények és ren­deletek szerint nem lelhet vitás, hogy az ős­lakosság autonóm pártját két képviselői man­dátum illeti meg. A nagy pártok ugyanis a következő szavazatszámokat érték el: kommunisták .... 100.109 őslakosság pártja . . . 28-098 ruszin ellenzék .... 21.248 cseh szociáldemokraták 20.699 trudova partija , . . 20.098 A többi párt nem kerül szóba, mivel nem érte el sem a választási számot. (254.406 [le­adott szavazat]: 9 [mandátumok száma] + 1, = 25.440), sem pedig a 20-000 szavazatot Mivel a választási szám 25.440, az első szkru- tiniumban kapnak a kommunisták 3 mandá­tumot az őslakosság autonóm pártja pedig 1 mandátumot. A második szkrutiniuinban csupán a fönt megjelölt pártok jönnek tekin­tetbe niaradékszavazataikfcaJ. A kommunis­ták 23.780 maradékszavazatukkal megkapják az ötödik mandátumot, a hatodik a ruszin el­lenzék 21.248, a hetedik a cseh szociáldie- mokraták 20.699, a nyolcadik a trudova-párt 20.098 szavazatának jut mig a kilencedik az őslakosság autonóm pártját illeti meg 1738 maradékszavazatával- így tehát a kommunis­ták 4, az őslakosság autonóm pártja 2, Kur- tyákék, a szociáldemokraták és Gagatkóék 1—1 mandátumot kapnak. A kommunisták részéről Satfrankó Emá- nuei ungvári malom-munkás, Gáti József dr. ungvári ügyvéd, Sedorják M'Kklós nagybocs­-toritot-ták meg, becsületét nem. bocsátotta áruba. Szégyene marad a kormánynak, amely lemoshat] an bélyegként ott lesz homlokán, a miig csak élni fog ennek a rendszernek emlé­ke, bogi’’ ilyen izgatást eltűrt, hogy azt kez­deményezte, irányította és pénzelte. A Választások eredménye megerösit ab­ban a meggyőződésünkben, hogy helyes uta­kon járunk, amikor minden erőnk megteszi- lésével harcé tank azért, hogy ez a rendszer magtajkjók s diadalra vigyük úgy Szloven- szkóban, mftrst Rusztnszkóban az autonómiát, s vele nemzeti jogaitok teljességét Londonból Jelenítik: MacdonaM miaitisz­tenetaök egy hozzámtézett kérdésre kijelen­tette, 'hogy eddig semmiféle intézkedés nem történt arra nézve, hogy a budapesti követi állást mással töltsék be. kői gyári munkás és Mondok Iván ungvári szerkesztő kerülnek be a képviselőháziba. A ruszin ellenzék részéről Kártyák elbocsátott tanító kap képviselői mandátumot. A cseh szociáldemokraták uj képviselője Necas Moj- mar, a köztársasági elnök irodájának ruszin*- szkói referense less, miig a trudovo-pártja Gagatkó ukrán ügyvédjelöltet küld! be a kép- viséíőházba. A mi képviselőinket nem kelj külön be- mutaitnurik a magyar közönségnek, Koríáth Endre dr.-t és Árky Ákost mindenütt isme­rik, mindenütt tisztelik és mindenütt kedvelik e köztársaság magyar lakosai. Koríáth Edre dr. Ungvár válrosának tanácsosa volt a for- j radalfcmiig, a nagy sorsfardulat után pedig léiére állt a ruszrnsíkói magyarság politikái | szervezkedésének és vezetője lett nehéz küz- j deimefberL A magyar jogpártot 5 alapította j meg és önzetlen szereplésével mindenütt tisz­teletet szerzett máig átrak. Áirky Ákos nyu­galmazott honvéd aíezeredes típusa a minden cselekvésében korrekt, régi magyar katona­tisztnek. Az őslakosság autonóm pártját ő alapította meg és hogy e pártalapi tás milyen helyes volt, azt fényesen bizonyítják a vasár­nap lefolyt választások. A szenátusi mandátumok elosztása nem vitás. Három mandátum jut a kommunisták­nak, egy pedig az őslakosság autonóm párt­jának. A kommuniisták részéröl Bodnár Iván körtvélyesi, Cseg.il András beregszászi é<s Ruscsuk Cirll kőrösmezői földműveseik ke­rülnek be a szenátusba. Az őslakosság auto­nóm parijának jutó szenátusi mandátum bir­tokosa Egry Ferenc, a magyar gazda típusá­nak tiszteletreméltó megtestesítője, aki ott nőtt föl a nép gyermekei között és szorgalmá­val, kéíkeze becsületes munkájával szerzett magának méltó helyet a közéletben és a tár­sadalomban. Arról értesülünk egyébként, hogy Besz- kid kormányzót táviratilag Prágába rendel­ték, hogy. beszámoljon a választásokról Ludendorff csak ideális részt* vevője volt a piacosnak München, március 18. A mai tárgyalás elején Ludendorfi Faul- haber bibornok nyilatkozatával foglalkozott és kijelentette, hogy első beszédének oélja az volt, hogy megállapítsa, hogy az ultramontán politika egyidejűén működik Németországban és Amerikában. Ezután az elnök kijelentett^ hogy a bíróságra nézve fontos annak a tény­nek tisztázása, vájjon Ludendorff tudotfe-e a Hitlerék államcsíny]'érői, amikor rendelke­zésre bocsátotta magái és hogy a Ludendorff által propagált „patent4* megoldás azonos-e a HMer-puccsal A fölvetett kérdésre adandó feleletnél Ludendorff egyenesen szenzációs magatartást tanúsítót’, amikor kijelentette, hogy nem gondolt november 8-án este arra, hogy Berlin ellen vonuljon s hogy nem tudott arról, hogy a birodalmi kormányt leteszik és hogy Hitler szavait nem értelmezte ilyenképpen, A BürgerbröukeHerben abban a meggyőződésben volt, hogy csak politi­kai nyomásról van szó. Erre a vallomásra az elnök megjegyezte, hogy Ludendorff ellentétbe jut előbbi vallo­másaivá!- Az áüamügyész a Vökische Beob- achter november 8-iki vezércikkével igye­kezett bizonyítani, hogy a Hitler—Ludeu- dorff-diktaturát Ludendorff tudtával tervez­ték Ludendorff kijelentette, hogy ő egy tervhez sohasem járult hozzá és hogy a nem­zeti hadsereg fölötti diktatórikus hatalmút í* úgy fogta föl^taiint teljesen ideális hivatást. Ludendorff frontváltoztatása általános föltü- nést keltett és úgy látszik, követi ezt az irányt Hitler is, mert ő is úgy nyilatkozott, hogy Bérűn ellen csak ideális fölvonulási akartak rendezni. Az elnök ezután berékesztette a bizo­nyítási eljárást és a bíróság zárt ülésen hatá­rozott afölött, hogy a védő- és vádbeszéde­ket nyilvános tárgyaláson fogják-e dmon- dani. György görög király nem akar lemondani Páris, március 18. A Petit Párisién athéni je­lentése szerint György görög király nem ttajteJKty lemondani Lengyelország foimondja a kisebbségi szerződést Varsó, március 18. Szenátusi körökbe** arról beszéljek, hogy a lentgyeft nemz#tgytt* lés indítványt szándékozik elfogadni, mejy* ben a kormányt a nemzeti kisebbségekről szóló szerződés fe’íbonttásé.ra szólítják fel. A* indítványt azzal okolják meg, hogy az emlí­tett szerződést a Egyesült Államok nem rati­fikálták, azonkívül a lengyel alkotmány ele­gendően vódeJimezlj a ffiemzeitfi kisebbségei Jogát. India titokban bombát gyárt Kaíktrtta, március 18. A rendőrség egy titkos bomba gyárat fedezett fel és két bengállatt ét* tetten. Macdonald részt akar venni a népszövetség szeptemberi ülésein London, március 18. A Manchester Guardian arról értesül, hogy Macdonald azzal a tervvel fog­lalkozik, hogy a népszövetség szeptemberi ülés­szakán résztvegyen; »♦♦♦♦»»»»»»♦»»♦♦♦»♦♦**-»*»++*+* ****+** »4 100 cscn-szl. kftronitrt fizettek ma, március 18-án: Zürichben 16.725 svájci frankot Budapestem —.— magyar koronát Bécsfeetf 205100.— osztrák koronát Miien í22iÖ ÖÖÖÖ0ÖOÖO.—" német márkát Kósza hirsk a ruszlnszkó! wáiasitások massammlsitésóról Két képviselői mandátum illeti meg az őslakosság pártját, négy a kommunistákat, egy-cgy pedig Knrtyákékaf, Gagatkő- ékat és a szociáldemokratákat Prága, márcnis 18. A Ceské Slovo atal vezércikkében a tob j,; között azt követeli, hogy semmisitsék meg a ruszhisz&ói választásokat. A parlament folyosóin b élénken foglalkoztak ezzel a hírrel, de általában az a nézet üraíkodik, hogy erre^legesdő ok nem lr *og fönn. Kormánypárti körökben azonkívül hivatkoznak arra is, hogy a választások megsemmisítésének semmi­féle értelme nem volna, mivel a most megválasztott törvényhozók mandátuma 1926-ban, tehát két esztendő múlva amegy is lejár, Stribrny vasutügyi miniszter, mint lap záráskor értesülünk, a tegnapi miniszter taná­cson indítványozta a választások luegsemmis itését. A cseh szociáldemokraták állást fog­laltak a Javaslat ellen. A mandátumok elosztása (7ch&Áf*]l ¥ Mk I — «• <5”'

Next

/
Thumbnails
Contents