Prágai Magyar Hirlap, 1924. január (3. évfolyam, 1-26 / 449-474. szám)
1924-01-11 / 9. (457.) szám
Péntek, Január 11. = Beszüntették a romániai íeheráru- iorgalmaí. Kolozsvárról jelentik: A CFR bukaresti vezérigazgatósága rendeletére az egész országban b zonytálán ideig beszüntették a teheráruforgahnat. A vezérigazgatóságnak a kolozsvári üzletvézetőségthez érkezett távirati rendelkezése szerint csak a romlandó és élőáru szállítható a CFR vonalain, ez :s csak azokon a korlátokon belül, amennyire a városok ellátásánál szükség van. A gyorsáruforgalom a. forgalomba hozott egy személy s experrssyonatpárnál továbbra is minden korlátozás nélkül megmaradt. A teher áruforgalom beszüntetését előreláthatóan a vasútvonalakon lerakodott hótömegek eltakarítása irtán hatályon kívül helyezik. = A jugoszláviai cukortermelés nem fedi a belföldi szükségletet. Belgrádiból jelentik: Az ország cukorrépa termelése az idén elérte a három millió métermázsát. Mivel száz kilogram nyers cukorrépából mintegy 12 kilogram cukor állítható elő, az dei évi cukortermelés 2500—3000 vagon finomított cukor volt. Az ország lakosságának évi szükséglete mintegy 6—7000 vagon. = Egy ináramarosi bank fizetésképtelensége. A Máramarosi Takarékpénztár r.-t. a csődönki- viili kényszeregyezség elrendelése iránt kérvényt nyújtott be a törvényszékhez azzal, hogy négymillió lei aktívával szemben passzívái nyolcmillió leire rúgnak. Kényszeregyezség esetén hitelezőinek harminc százalékot ajánl, de a kis betéteseknek (1000 leiig) a teljes követelésük visszafizetését ígéri. A bank nagy veszteségei onnan származnak, hogy a háború alatt erején felül vásárolt hadikölcsönkötvényeket és pénztárjegyeket, valamint hogy ily értékpapírokra jelentős ösz- szegekben lombard-kölcsönöket. De jelentékeny veszteségei vannak a banknak budapesti pénzintézeteknél elhelyezett betétei folytán is. = Zágrábi bankok fúziója. Zágrábból jelentik: Három itteni bank: a Centralna i Mjenjacna Banka, a Banka za Trgovinu Obrtu i Industriu és a Centralna Banka tudvalévőén elhatározták, hogy egyesülni fognak.. Az uj intézet neve Centralna Banka za Trgovinu, Obrt i Industriu (Központi kereskedelmi, gyáripari és ipari bank). Alaptőkéje S0 millió dinár lesz, amelyet legközelebb 110, illetve 125 millióra fognak fölemelni. Ebben a bankfúzióban a zágrábi bankokon kivül bécsi és budapesti pénzcsoportok, valamint kisebb tételekkel eseh-szlovák intézetek is érdekelve vannak. = Vagyonadó Lengyelországban. Varsói jelentések szerint a lengyel kormány vagyonadótörvényt hirdetett ki, amelynek alapján olyan jogi személyek, amelyeknek székhelyük a lengyel belföldön van, egész vagyonuk után, továbbá kül- fö'di jogi személyek azután a vagyon után, amely a lengyel határokon belül van, vagyonadót kötelesek fizetni. Az adókötelezettség kezdő napja 1923 július 1. A vagyontárgyak e napon megállapított átlagos üzemértéke, az e napon fennálló adósságok és terhek levonásával adja a vagyonadóalapot. Az ily módon lengyel márkában kiszámított összeg 1 arany frank egyenlő 20 lengyel márka alapon számítódik át. A vagyonadót 6 félévi részletben kell befizetni, amelyeknek első részlete 1924 április 15 és május 15-ike között esedékes. Az adóvallomásokat január 31-én kell beterjeszteni. A befizetés lengyel márkában történik, a pénzügyminisztérium által megállapított aranyfrankhoz viszonyított árfolyam alapján, esetleg idegen valutában, amelyeknek árfolyamát szintén hivatalosan meg fogják állapítani. = Megengedték a romániai juhbör kivitelét. Bukaresti közlés szerint Constantinescu Tancred ipar- és kereskedelemügyi miniszter hozzájárult a berbécs és báránybőrök kivitelének engedélyezéséhez. Feltételül csak azt kötötte ki, hogy a bőrökön levő gyapjú 3 centiméternél hosszabb nem lehet. Jugoszlávia határzónáiban nem szabad gyárat alapítani Nagybecskerekrő! jelentik: A bánáti kereskedelemügyi kamara a napokban elhatározta, hogy a kormánytól követeli annak a törvénynek a megváltoztatását, amely szerint a határtól számított 50 kilométeres zónában nem szabad uj gyárakat alapítani. Ezt a követelést külön küldöttség terjeszti elő a kormánynál. = A hadikárok fizetése Romániában. Bukarestből jelentik: A pénzügyminisztérium megküldte a vidéki pénzügy igazgatóságoknak a hadikárok összegéről szóló kimutatást, azzal a meghagyással, hogy most már ezen az alapon kezdjék meg az igényjogosultak kártalanítását. Január 1-én kezdték meg a hadikárok összegének folyósítását, még pedig mindenekelőtt Vlasca, Putna, Constau- ca és Bacan megyékben. Január folyamán fokozatosan az összes pénzügyigazgatóságok meg fogják kapni a kártalanítási kimutatásokat. — Felbomlott a romániai szeszszindikátus? Aradról jelentik: A romániai szcszindikátus két tagja a szindikátusi szerződést felmondotta, mert több szindikátusi tag a szerződést nem respektálta. A szindikátus által megállapított mennyiségnél nagyobb kvantumot termeltek és hoztak forgalomba és ezzel a szerződést súlyosan megsértették. A felmondó két tag a szerződésben biztosított joga alapján bejelentette kilépését, amely az egész szeszszindikátus felbomlását vonta maga után. A Román Szeszértékesltő Részvénytársaság, amely nem mindenben azonos a romániai szeszszindikátussal, továbbra is fennáll és a január 15-én 'Aurádon tartandó közgyűlésén olyan döntést fog provokálni, hogy a felmondásokat visszavonják. B D e wl z rá r S ®1 n ta n» o ifi Devizák PRÁGA I BUDAPEST | BÉCS | BERLIN ZÜRICH Január j.0 Január 9 I 1U I/S 1/9 Wü 1/9 I' l'J t • Prága. csehszlovák korona . . ____ ____798— 670.— 2071.— 2067.— 125685 125685 16.7375 1 >70 Am sterdam, hollandi íorint. . 1301*50 131Ó-50 1307 50 1309.50 10330.— 8670.— 26800.— 26850.— 1625925 1625925 216.87 -16.75 Berlin, német márka.............. 0.0079 0.0081 0 0 076 0.0078 —14.90 14.90 — — —— .Bu enos Aires oeso..................... 1097-50 110250 109750 110U50 ——.— ——. —1381538 1381538 — Br üssel. belga frank. >49.25 15075 146 75 <48.25 1190.— 1000.— 3039.— 3054.— 185533 187032 24975 24.90 He lsingfors, finn márka. • . . P4.50 85.— 34 50 85.— ——•— —•— —.— 105735 105735 —.— —,— Zürich, sváiei frank ...... 600.75 603.75 601— 6Ö4.— 4760.— 4000.— 12335.— 12335 — 750LO 755607 —— .— Christiania. norvég korona. . 496.50 499.50 496 50 499.50 3950.— 3320.— 10080.— 10080.— 620445 620445 33--- 82 55 Kopenhága, dán koroöa . . . 604.50 607.50 604 59 607.50 48IO.— '*040.— 12480.— 12580.- 756105 756105 101 -— 101.75 London. 1 font sterling .... 148.175 I49.S7.', 148 175 149.575 í j7700.— 98800.— 304700.— 305000.— 13254250 13254250 24-72 24-7 Madrid spanyol peseta .... 439.50 442.50 440Í50 443.50 —.— —8930.— 9130.— 543618 543638 73-50 73.50 Milano, olasz líra..................... 149.125 15C.625 149 — <50.50 1185.— 995.— 3054.— 3074.— 186533 186533 ”4.875 24.8.) New York dollár tkábel) . . . 3450.— 3480.— 3450.— 3480.— 27400.— 23000.— 70935.— 70935.— 418^500 4189500 375-25 575.-Páris. francia frank.................. 170.— 171.50 *169.50 1 71.— l3-i5.— 1130.— 3452.— 3472.— 211470 209*75 28 25 28.25 St ockholm, svéd korona. . . . g09.— 913.— aiQ.— 914.— 7220.— 6060.— 18470.— 18470.— 1136153 1137150 151-50 151 75 Belgrád. iugoszláv dinár . . . 38.45 38.95 38.425 38.92 2 306 — 257.— 795-— 79 b— 47880 47880 6*26 6.425 Budapest, magyar borona . . 0.12 0.125 0.1726 0.1275 —2.43 2.43 1 49 1 5 4 0-021 0.027 Bukarest, román lei....................... 17.16 17.96 17.20 18 — 142.— 120.— 355.— 354.— 21691 21691 2 925 2925 Ko nstantinápoly, török font . 17 10 17.90 17.10 17.90 —.— —.— —.— —.— — — —.— — Riga lett lat ............................ 683.30 686.50 683.50 686.50 ——.— —.— —— 16475 —— .— So fla bolgár leva........................... 24.90 25.30 24.90 25.3C 194.— 164.— 509-— 506.— 30673 30673 4.075 4.125 Varsó, lengyel márka.............. 0.0003 0.00)3 0.0003 0.0004 —0.002 —-— —.— — — ——.— Bé cs, osztrák korona .............. 0.C475 0.0495 0.0475 0.0495 0.385 0.322 — -— —60 60 0.00809 0.008! I Ri o de Janeiro, Brazil, millreis 327.— 329.— 327.— 329.— —.— ——•— —.— 458850 458850 —.— —. — Prága és Zürich 100-as, Budapest, Bécs és Berlin pedig 1-es alapon jegyeznek. A márkát mindenütt milliárdos alapon jegyzik A berlini jegyzés számai milliókban értendők. = Nagyváradon több bankcégnek megtiltották a devizaközvetitést. Nagyváradról jelentik: Ciutu István, a Banca Nationala nagyváradi fiókjának igazgatója a devizaellenőrző hivatal megbízása folytán rendeletet adott ki, mely szerint a Gazdasági Bank és Pénzváltó Rt., a Bihari Bank és Kereskedelmi Rt., a Banca Dacia, Schillinger és Illés, továbbá a Schillinger és Klein nagyváradi bankcégeknek a devizaközvetitést eti’tja és ezenkívül utasítja a pénzintézeteket arra is, hogy ef- íektív valuta- és aranypénzvásárlásaikat is függesszék fel, mert a jövőben ezeket az üzletágakat nem folytathatják. A rendelet az érdekeltek körében nagy konsternációt keltett és a jogalappal nem bíró intézkedést meg fogják felebbezni. — Pétervárott törölték a svájci frank jegyzését. Moszkvai távirat jelenti: A péter- vári tőzsde devizaosztálya a svájci bojkott miatt beszüntette a svájci frank tőzsdei jegyzését. Tőzsde es árupiac: — Javuló irányzat a prágai értéktőzsdén. Az utóbbi napok ellanyhulása után ma megszilárdult a tőzsde, ami különösen ,a kórtermin heti fedezéseivel függ össze. A javulás elsősorban az arbitrázsértékekben mutatkozott. Jelentékeny emelkedést értek el a tejtermelő vállalatok részvényei (plusz 30). Az Alpine átmenetszerüem 10 ponttal emelkedett. A CTK. hangsúlyozza* hogy nagy kereslet volt cseh-szlovák Vöröskereszt-sorsjegyekben, amelyeket 38-as árfolyamon hiába kerestek. (Eddig soha föl sem említették ezt a papirt!) Záróirányzat: szilárd. — A devizapiac helyzete változatlan, bár az irányzat inkább szilárduló. Gyöngébb volt: Zürich, Stockholm, Varsó és Budapest. Előfordult kötések: 1/10 1/9. 1923. évi le hl est Ari utalvány — ' 1924. évi kincstári utalvány 98.25 98.25 Nvereraénykölcsön .............. 90.50 90.50 6%-os beruházási kölcsön • 92.~ 91.95 6°/íi-os lisztkölcsön.............. 85 20 5 % Államkölcsön.............. £4.65 §4.50 Mo rva orsz.-köles. 1911 4*/s % Morva orsz.-kö’cs 1917 5 % • 34.50 ^4-?5 Prága város 1913 köles. 5 °/0 §Z Prácra város 1919 köles. 4 % §7 Brünn város 1921 köles 6 % _ -Jt* Po zsony város. 1910kölcs. 4% 52',n Prága városi takrpt. 4 °!r - " "Őri! Osl. vörös kereszt sorsiegy _ _ Ma gyar bfrtos vörös kereszt _* _• Ma gyar jelzálog sorsjegy • __* _‘ Bu dapesti Bazilika sorsjegy ■ ,nVn , Aprárbank.................. ^ Bo hemia................................ Cseh Union Bank ..... 4f.Leszámítoló................ 461Cseh ínarbank......... 487. 479.-0 Prágai Hitelbank. 805-50 8R ^ Sz lovák Bank..................... Zi vnostenska.......... 4b3.^ 462. An gol-Cslov. Bank. .... 1j?tfi Osztrák hitel.......... 1°®-53 j5*-50 Bé csi Unionbank.................. Wi ener Bankv..................... Ju goslovenska-bank .... Nordbahn................................ 9450.Os éh Cukor............................ t357.s0 1355. Ho rvát cukor. ...................... I i sr. Ko pni műtrágya................. óinKo lini kávé ........ 7rVsn Kalini petróleum............... 44x50 457.50 Kolini szesz......................... 1on7— 1p?o_ Te jipar rt................. /mao‘— u?s'El sö nilseni sörgyár .... 4089- 41/j. Breitfeld-Danők.................. La urin és Klement .... Ringhoffer............................. 851.-- 847.5_0 Cs eh északi szén.................. 2o/x • Cs eh nyugati szón............... tll'tn Alpine................................... , í > 0 365.50 Po ídi...................................... 462.— 460.— Pr ágai vasipar .............................. 1145.— ak oda................................ * • _ 642.50 Po zsonyi kábel ....... • — Inwald ................. 491.50 485. Pr ágai papír......................... —•— —• — búza kenyérliszt 200—205, rozs kivonatliszt nullás 1-es 240—245 (235—240), rozs egyenliszt 225—230 (220—225), Viktória borsó 325—375, sárgaborsó 240—250 (225—275), lencse 575—700, nyári bükköny 130—140 (125—140), téli bükköny 400—430, jugoszláv tengeri 150—153 (135—138), La Plata 160—165, román tengeri 135—145 (125—128), rozskorpa 80—85 (75—80), buzakorpa 80—85 (75 —80), préseletlen szalma 40—45 (45—50), préselt szalma 45—55 (50—60), rozsszalma 35—38, takarmányszalma 25—30, alomszalma 22—26, malátacsira 95—100. vörös lóhere 750—1050, fehér lóhere 900—2200, svéd lóhere 550—750, inkamát 250—300, lucerna 1000—1100, mák 525—550, kendermag 400—450, lenmag 250—300, belföldi kömény 800—900, repce 280—300 (260—280), árpa- és rozskávé 260—270, Belföldi sertészsír 1375. — Igen szilárd a brünni terménytőzsde. (Január 9-én elkésve érkezett.) A gabonában való csekély kínálat miatt igen szilárd irányzat fejlődött a tegnapi tőzsdén. Különösen zab iránt érdeklődtek. A látogatottság élénk volt. A következő árakat jegyezték: morva búza 168—173 (január 2-án 162—167). rozs 132—138 (130—132). válogatott árpa 150—158 (140—142), merkantil árpa' 145—150 (130—135), zab 108—112 (98—100), Viktória borsó 320—380 (280—325), mák 52(0—550, morva széna préseletlen 65—70 (61—66), szloven- szkói széna 65—70 (61—66), buzakorpa 75—80 (70 —75), amerikai zsir 1380—1390 (1400—1410). — Bécs szilárd. (Pragoradio.) A bécsi tőzsdén úgy a kulissz,, mint a korlát piacain végig szilárd volt a hangulat és különösen a magyar értékeknek volt nagy keletje. Az olcsó uapipénz (egynegyed százalék) csak élénkitően hatott a forgalomra, mely végül ugyan elcsendesedett kissé, de de a szilárdság nem lanyhult. A beruházási prac tartott volt. Előfordult kötések: 1/10. T/9. Magy. koronajárad.............. — 7800 Ha gy. aranyjáradék .... 42000 40000 Anglobank................... 379500 379000 Ba nkverein Wr. ...... 227000 227000 Bodenkredit........................ 447000 — Kredit.anstalt. ....... 330000 328100 Ung. Kredit,................... . 1240000 1195000 Lá nderbank ........ 367000 369000 Lombard.............................. 54900 54400 Merkúr ...................... — 202000 Os ttr.-Magyar Bank .... — — Union Bank Wr ...... 335000 338000 Cseh Union....................... • 972000 972000 Zi vnostenská Banka.... 944500 941000 Dunagfízhajózás ...... 2380000 2375000 Kassa-Oderbergi ............ 595000 563000 FerdinandsNordb. ..... 19750000 19200000 Staatsbahn ......... 838100 820000 Südbahn .......... 202100 205(00 Südbahn prioritát ..... 559000 559000 Alpine ........... 778900 766000 Krupp .................................. 496000 495000 Poldfl ..................................... - 95ÖUG0 Prager Eisen ........ 2417000 2365000 Bima ............ 274000 271000 Coburg ........... 104600 109300 Salgó ..................................... 1310000 1252000 Urikány .......... 1710000 1660000 Skoda ...••••••••• — 1349000 Ringhoffer ......... 1790000 — Magyar cukor ....... 6420000 6280000 Inwald ........... — 1000000 Hirctetsuiny.-f- Kielégítő kínálat a budapesti terménytőzsdén. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: Kielégítő kínálat mellett ma a következő árakat jegyezték ezer koronában: budapesti búza 115, takarmányárpa 80—83, sörárpa 87—89, tengeri 79—80, budapesti zab 100—101, budapesti prompt korpa 57—57.500, májusi korpa 66—67 ezer korona métermázsánként. — Élénk forgalom cs szilárd irányzat a P*I seni terménytőzsdén. (Elkésve érkezett.) Élénk látogatottság mellett a búza kivételével szilárd forgalom fejlődött. A következő árakat jegyezték: búza 170-174 (január 2-án 168—172), rozs 135 139 (128-132), árpa 162—166 (145 150), zab 110 115 (98 ..100), B. buzagriz 310 -320, búza sütőlis zt nullás QG 290 295, búza íőzőliszt 255 -260, Szilárd a budapesti magánforgalom. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai bankközi forgalmat szilárd irányzat mellett kevés áru jellemezte. A kosztpénz háromnegyed százalék. ~f- Szilárd a budapesti terménytőzsde. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai terménytőzsdén szilárd irányzat mellett a következő árakat jegyezték ezer koronákban: budapesti búza 122—123, tiszavidéki 118—119, budapesti rozs 87, takarmányárpa 85, sörárpa 88—90, budapesti zab 103, tengeri 85 ezer magyar korona métermázsánként. = Berlin is barátságosabb. (Pragoradio.) A tőzsdén kivül álló körök eladásai alábbhagytak, úgy hogy az értékpapírpiac barátságosabb hangulatba .csapott át. De az árfolyamváltozások kis keretekben mozogtak (1—2 billió százaléknál ali többet tettek ki) és kisterjedelmű volt a forgalom is A devizapiac általában nem változott, csupán Newyork devizakiutalását kellett, a szokatlan nagy igénylés miatt korlátozni. PR Á G AI MAGYAR HÍRLAP-V.lovenszkói szerkesztő: Ruszinszkói szerkesztő: TELLÉRY GYULA, RÁCZ P^L, IGLÓ. UNGVÁR. Kiadja: I'Iachbartli Ernődr. — Nyomatott a Deutsche Zeltungs-Aktien-Gesellsehaft nyomdájában, Prágában. — A nyomásért felelős: O. Hollk. A RiiimiaiS'zcimibaiti Törvényszék közhírré teszi, hoigy a „Rimaszombati Takarékbank'4' riinnaiszonnibati bejegyzett cég kéneimére a cso- dönikivüli kéiniyszerogyezségi eljárást a mai mappa! kezdődő joghatállyal megírná;toria. Vagyonfelügyelőül dr. Wiiitt Sándor ügyvéd, rimaszombattá lakost, aiz ismeretlen és az ismieneitllen helyen lakó hitelezők ügygondnokául pedig dr. Pömstetn Armold ügyvéd, rimaszombati lakost rétidé'.te ki. A hi'teílezőfcet felhívja, hogy követeié- .serkeit bezárólag 1924. évi április hó 22-ig a 4070—1915. M. E. számú mimsztadumi rendelőt 28-ik szakaszában meghatározott módon (írásban a követelés összegének és jogcímé- meík metgjeföiésével, esetleges váltóTedezet, zálogjog vagy egyéb biztosíték fel em hitesé- | véli) és a 43. szakaszban megbatározott jogkövetkezményeik (szavazati j og elvesz réseinek) terhe mellett jelenítsék be és a tárgyaláshoz váltóikat vagy köve töltéseikről szóló egyéb eredeti okmányaikat hozzák magukkal. Az egyezségi tárgyalás határidejéül az 1924. évi április hó 30. napjának déled öt ti 9 óráját Kovách Géza törvényszéki báró hivatalos helyiségébe (törvényszéki épület 1. eni. ló. ajtó) tűzte ki. A törvényszék székhelyén lakó hitelezők fgiyelimeztetniek, hogy a tárgyaláson az adós cég ajánlata melletti vagy az elleni szavazataikat csakis személyesen, a törvényszék székhelyén kívül lakóik, külföldiek, ismeretien , vagy ismeretlen helyen lakó hitelezők pedig ezen jogaikat személyesem vagy a kirendelt ügygondnoknak avagy más meghatad- mazotitnadí adandó előirt alakiságokkal eldá- a szokatlan | tott mégha tahira./.ó inat adása által gyakorolhatják. Amely hitelező követelését a törvényszéknél a tárgyalási határnapig be néni je- eiiti írásban, azt szavazati jog meg nem Illeti. Sedda v Ránavskei Sobota, 1924 ián. 2. Kovách v. r. sodr. vSiutea . Za hoáiL vyd o — ---------------------------------------------------------------------------------------------Cifc Coiiíincnldl! Prága. I, 876 Grabest ti f Telefon 51 és3379a + b S | \ | Az előkelő magyar társaság találkozóhelye ; ■ [ Reggeli kává zsemlével 1.80 K£. 3 ' “ ! míií*l#lieH|€<iíjwr, i l vésnOki uitlintézel. pecsét- 8 I Délpest címke (vignetta) § és flemlísríSílíitjosKtía. g ^ Mflvésíies ki- zománc- és ^ 1 vitelben a vés- réztáblák, X nöki szakma JjM arany és ezüst O . . . .íiíéö—liSBfa. vésését, vala- X minden ápaba mint számozó- § i rágó munkán gépet és an- O [ úgy acél, mint 11 I.HERZ06 }< nak javítását ! rézbélyegzőt, s legrövidebb Q [ pecsétnyomót, idő alatt 3 ? elkészíti 6 | atRldl I. mUfé«H0k | j Uralta I., EüBRa Hilce ii b. 8 3 Egyedüli magyar vésnök Prágában! L Ke. 4610—1923.