Prágai Magyar Hirlap, 1923. december (2. évfolyam, 273-295 / 426-448. szám)
1923-12-11 / 280. (433.) szám
Az angol válság (fi.) Prága, december 10. Az angol választások eddig ismeretes eredménye (256 konzervatív, 184 munkáspárti, 152 liberális, 10 független, 1 nacionalista és 1 sinnfeinista, amikor még ismeretlen ez egyetemek, az Orkney- és Shetland-szi- getek, valamint West-Derby összesen tizenegy mandátumának sorsa) betetőzte a konzervatív párt vereségét és fényes győzelmet hozott a Lloyd George vezetése alatt álló liberálisoknak, de különösen a Ramsay Mac- donaldot követő labour partynak. Az 1922. évi választások alapján megalakult alsóház párteloszlásával szemben a helyzet tehát az, hogy a konzervativok kilencven mandátumot veszítettek, amelyeken a liberálisok és a munkások körülbelül egyenlő arányban osztozkodtak. A választásnak ilyen kimenetele után egyik pártnak sincs többsége és egymagában, egy másik párt támogatása nélkül képtelen kormányt alakítani. Anglia parlamentjében közel két évszázad óta a kétpárt rendszere volt a hagyományos politikai szisztéma. A háború alatt a nemzeti erők egyesítésének kedvéért Lloyd George először próbálkozott meg a koalíciós rendszerrel, de Angliában is, a kontinensen is úgy érezték, hogy a koalíció zavart okoz az angol parlamentarizmus természetes fejlődésében és azért mindenki a hagyománya:-: rendszer visszatérésének tekintette az 1922. évi választások eredményét, amelyek a konzervatívoknak abszolút többséget biztositot- tak és megerősítették Bonar Law helyzetét. A december 6-iki választások azonban egy esztendő múlva ismét fölborították ezt a rendszert és az elé a helyzet elé állítják a londoni politikai tényezőket, hogy koalíciós kormányt alakítsanak, vagy legalább is olyan kabinetet, amely már eleve is kénytelen lenne egy másik párt jóakaratára támaszkodni. Az angol politikát jellemző korrekt fölfogás mellett bizonyos, hogy Stanley Beld- win — talán már a legközelebbi órában — benyújtja lemondását. Angliában ugvan ismeretlen a plebiseiium és a referendum intézménye, de a miniszterelnök egv pillanatig sem habozott, hogy kikérje a választók véleményét, amikor úgy érezte hogy a kormány a védővámok szükségesnek tartott bevezetésére egy esztendővel ezelőtt nem kapott fölhatalmazást a néptől. És kötelességének fogja tekinteni, hogy most, amikor a nép ellene hozta meg Ítéletét, állását a korona rendelkezésére bo- j csássa. A politikai korrektségnek ez a föltét-1 len tiszteletbentartá-sa adja meg Argh'a belső . erejét, ez az, ami Albiont oly rokon szén ve- \ sen megkülönbözteti a kontinensnek azoktól az államaitól, amelyekben a kormány gör-1 esősen ragaszkodik a hatalomhoz akkor is, amikor már világossá vált. hogy a nép többsége ellene foglalt állást. Bizonyos azonban, hogy az ai helyzet rendkívül sulvos dilemmák elé állítja az angol államférfiakat. Nem elképzelhetetlen hogv a Wrály a -viszonylag még mindig legerősebb konzervatív párt egyik vezetőiét bízza meg a kabinetalakitás- sal (ismét Derbv lordot emlegetik), de ebben az esetben az ui premiernek biztosítania kellene a maga számára a liberálisok támogatását, ami viszont azt ietenfené, hogy pártjának eredeti terveivel ellentétben, le kellene mondania a védővámokról. Nem elképzelhetetlen Lloyd George kormányalakítása, akár a konzervativok balszárnyának bevonásával, ami a háborús koalíció föltárnádását jelentené. akár pedig a labour party nyílt, vagy hallgatólagos támogatásával, amely esetben a szociális reformok egész sora következnék Végül pedig nem elképzelhetetlen az sem. hogy Romsav Macdonald, a labourok rokonszenves vezére kap megbízatást a kabinet- alaHtásra. nersze csak abban az esetben, ha beletörődik a koalíció gondolatába, amelyet pártja még ezidőszerint erősen perhorresz- kál. Mindezekből tehát kitűnik, hogy e pillanatban még egészen nyílt kérdés, hogy miképpen bonyolódik ki Anglia mostani belpolitikai válságából és mivel a megoldás valószínűen hosszabb időt fog igénybe venni, könnyen lehetséges, hogy Baldwint egyelőre megbízzák az ügyek további vitelével. Bennünket ez angol válság különben abból a szempontból érdekel közelről, hogy a választások eredménye alapján megalakuló angol kormány változást hoz-e Anglia kontinentális politikájában. A vérmesebbek máris azt mondják, hogy az angliel választások eredménye megrendítette Poincaré helyzetét és a Grand Orient szabadíkőmüvespáholy éles állásfoglalását Poincaré ellen szintén ezzel hozzák összefüggésbe. A magunk részéről úgy véljük, hogy Anglia esetleges külpolitikai irányváltozása nem fog máiról holnapra bekövetkezni. Angol közmondás, hogy a zsokét lovaglás közben nem szabad ledobni a lóról és ez a közmondás bizonyos mértékig nem csak a külügyminiszter személyére, hanem a külügyi politikára vonatkozik. Mivel azonban december 6-án az angol nép nemcsak a védővámok terve, hanem Baldwin erélytelen külpolitikája és „jóaka- ratu impotenciája14 ellen is megnyilatkozott, bizonyos, hogy ezzel a. megnyilatkozással a Downing-strceten is számolni fognak. Ha Derby lord, az ismert francia-barát jönne, úgy ő sem vonhatná ki magát e fölismerés alól. Ha Lloyd George jönne, aki az elmúlt esztendő alatt a legélesebb propagandát folytatta Poincaré rendszere ellen, úgy ez a fordulat még hamarább következnék be. Ha pedig Macdonaldot bíznák meg a kabinet- akkitással, úgy az ő működését bizonyosan azok az elvek vezetnék, amelyeket a Matin- rrek most adott és erősen franciaellenes nyilatkozatában szögezett le. Bármelyik megoldás esetében tehát Anglia kénytelen lesz revideálni Franciaországhoz való viszonyát. Az angol kormányválság A kormány átcsoportosításának lehetősége — A konzervativok nagy választási vereségének hatása — A munkáspárt konferenciája London, december 10. (Havas.) A liberális sajtó a munkáspárttal való együttműködés szükségességét hangoztatja. A Daily Héráid az írja, hogy a munkáspárt a kor- mányalakiíásra vonatkozó felszólításnak eleget fog tenni. London, december 10. A Daily Telegraph rendkívül veszélyesnek tartja a politikai helyzetet. Bár Maodooalid az ellenzék vezére, nincsen többsége az alsóháziban. A liberális pánt az egyetlen pánt, amellyel az uniiomistálk hajlandók lennének együttműködni. London, december 10. Illetékes helyen megcáfolják azt a hirt, mintha Baldwin már szombaton elhatározta volna lemondását. Vasárnap ismét csökkent a lehetősége, hogy sikerüljön egy két pártból álló koalíciót tető alá hozni. A lapok va!ószinütfennek tartják az unionis iáknak a munkáspárttal való ösz- szeköttetését és egyedül vagy egy konzer- vaíiv-liberális, vagy egy liberális-munkáspárti koalíciót tartanak lehetségesnek. Az angol nép hangulata franciaellenes Páris, december 10. Ramsay Macdonald, az angol munkáspárt vezére nyilatkozott a Maiim londoni tudósítójának. Macdonald kijelentette, hogy az angol nép a jelen pillanatban nincs eltelve barátságos érzelmekkel Franciaország kánt. A vezető francia politikusoknak be kell Míniok, hogy Franciaországnak barátságos tárgyalások utján megegyezést kell teremtenie. Az összes francia statisztikák azt mutatják, hogy Franciaország virul. Az angol nép tehát fölveti azt a kérdést, hogy miért nem fizeti meg Franciaország a-nlUaf tartozásait akkor, amikor Anglia meg tudta fizetni amerikai tartozásait. Az angol közvélemény azt tártja, hogy Franciaország nem játszik nyílt játékot. Poincaré több beszéde igen rossz benyomást tett az angol népre. Az angol munkásság véleménye szerint Franciaországnak Ruhr-akciója teljesen tűrhetetlen. Ha Franciaország fönn akarja tartani az antantot, akkor közelednie kell Angliához. London, december 10. John Simon, a liberális Párt egyik vezére a koalíciós ■ kormány alakításának lehetőségéről nylatikozva kijelentette, hogy a liberálisok sikere arra a tényre vezethető vissza, hogy világos politikai programmal léptek föl. A liberális párt és a munkáspárt közti megegyezésre vonatkozóan kijelentette Simon, hogy a liberális párt nem fog programjának alapelveiiől eltérni és nőm fogja elhagyni azt az utat, amelyen eddig haladt. London, december 10. Macdonaldot megkérdezték, vájjon a munkáspárt le fogja e téonni győzelmének logikus következményeit s át fogja e venni a kormányt, miire Macdo- naid a következőket mondotta: „Természetes, hogy átvesszük. A munkáspárt mindig kellemetlen dolognak tartotta a koalíciókat" Macdonald ezután arra a kérdésre, hogy hajlandó e a koalícióban részt venni, kijelentette, hogy ez a munkáspárt összes égének az ügye és nem az ő személyes döntésétől függ. Henderson, a munkáspárt titkára kijelentette, hogy lehetetlen előre látni azokat az eseményeket, amelyek a ^konzervatívok megsemmisítő vereségéből * származhatnak. A munkáspárt vezérei még e hét elején konferenciára gyűlnek össze és megvitatják a teendőket. London, december 10. (Reuter.) A politikai helyzet még eddig nem tisztázódott. A pártok vezérei gondosan mérlegelik az uj viszonyokat, azonban a pártok még nem léptek érintkezésbe egymással, hogy álláspontjukat egymással szemben leszögezzék. Ez mindaddig nem történhetik meg, mig a konzervativok nem döntöttek arról, hogy átcsoportositják-e a kormányt, vagy pedig kísérletet tesznek arra, hogy olyképpen for- mulázott programmal kormányozzanak, amelynek csekély ellenzéke volna. A konzervatívok mindenekelőtt a liberálisok pasz- sziv jóindulatát szeretnék megszerezni arra az esetre, ha kormányon maradnak. Politikai körökben attól tartanak, hogy az uj viszonyok sok nehézséget fognak okozni az üsóháznak, melyeket aligha fog sikerülni kiküszöbölni. Nagy fontosságot tulajdonítalak a legközelebbi minisztertanácsnak, mely lönteni fog Baldwin lemondásáról és arról, hogy a konzervatív párt megtartja-e a kormányt vagy sem. Politikai körökben az a hír terjedt el, hogy a konzervativok nem fogják elfogadni a kormány uj megalakítására vonatkozó felszólítást, hanem azt fogják tanácsolni a királynak, hogy Macdona’dot bízza meg a kormánya’akitással. Nyílt kérdés, hogy Macdonald ily megbízatást elfogadna-e vagy sem. Ha válla’ná a kormányalakítást, akkor gondoskodnia kéne arról, hogy a konzervatív és liberális párt hal’gatólagos támogatását biztosítsa. London, december 10. Az nagol parlament női tagjainak száma nyolcra emelkedett. London, december 10. Az Observer, Mussolini ama kijelentéséről írva, hogy szándékában van a szövietkormányt de jure elismerni, megjegyzi, hogy Francia- ország minden bizonnyal követni fogja Olaszország példáját. A jelenlegi vagy a következő angol kormány problémája most az, hogy mint viselkedjen a,z orosz kérdéssel szemben, ha nem akar lekésni befolyása érvényesítéséről Oroszországban, mint az 1918 óta a többi országban történt. Humoros kepviselohazi ules Hol vannak a képviselők, hol a miniszter és hol az előadó? Rég nem volt a képviselőiháznak oly kémikus ülése, mint ma. Hol az előadó hiányzott, ho laz illetékes miniszter nem volt jelen, hol pedig nem lehetett szavazni, mert nem volt elegendő képviselő, ügy látszik, a képviselők nehezen szokják meg a hétfői ülések uij szokását. Az ülést 4 óra 20 perckor nyitotta meg Tomasek elnök. A napirend első pontját, az elbai hajózási aikta zárjeigyzökönyvének ratifikálásáról szóló javaslatot nem lehetett szavazás alá bocsátani, merít a Ház nem volt határozatképes. A közegészségügyi pótlókról szóló javaslatot azért nem lehetett elővenni, mer a távollevő Sráimek egészség- ügyi miniszter ragaszkodik ahhoz, hogy az ö jelenlétében tárgyalják meg a javaslatot. Az osztrák bűnvádi perrendtartásnak az eljárási költségekre vonatkozó szakaszának módosításáról szóló javaslatot viszont azért nem lehetett tárgyalni, mert Matonsek előadót nem lehetett megtalálni. Amikor az osztrák bűnvádi perrendtartásnak, a távollevőkre vonatkozó szakaszának módosítása került szóba, végre összegyűlt vagy nyolcvan képviselő, úgy, hogy ezt a javaslatot, valamint az elbai hajózási javaslatot megszavazták. Előkerült Matousek előadó is, aki előterjesztette jelentését, de mikor ennek végére ért, ismét szészéíedtek a törvényhozók, úgy hogy megint nem lehetett szavazni. Ezután Medvecky referált arról a javaslatról, amely a szlovenszkói és ruszinszfcói közjegyzők hatáskörét olyképpen akarja kiterjeszteni, hogy a jövőben a perenkivüli eljárásban a felek nevében beadványokat nyújthassanak be. Mivel a szükséges számú képviselő ismét összegyülekezett, most már minden további baj nélkül megszavazták nemcsak ezt, hanem a többi javaslatot is és Borovszky s Tmobranky képviselők mentelmi ügyében úgy határoztak, hogy nem adják ki őket. Az elnök ekkor felfüggesztette az ülést és öt perc múlva megnyitotta a másodikat, amelyben bejelentette, hogy Mlcoch cseh iparospárti képviselő Novak kereskedelemügyi miniszter rendreutasítását indítványozta, mert a ház költségvetési vitája során „bűnpártolónak44 nevezte őt akkor, amikor a ki- és beviteli engedélyek körül előfordult szabálytalanságokat bizonyítani akarta. A Ház Mlcoch indítványát kiadta a jogi bizottságnak. Miután a forgalmi adóról s az építkezések előmozdításáról szóló javaslatot, valamint a szeszgazdálkodásra vonatkozó rendeletét kiadták az illetéke5 bizottságnak, elvetették Schálzki német képviselőnek egy interpellációját. Ezzel az ülés véget ért. A következő ülés kedden délután lesz. Napirenden szerepel a szénadó, valamint ta munkanélküliségre vonatkozó két javaslat. 100 cseh-szl KoronOírl fizettek ma, december 10-én: Zürichben 16.7625 svájci frankot Budapesten 59 300.— magyai koronát Bécsben —.— osztrák koronát Berlinben 12309000000000.— német márkát jfr évfolyam 280. (433.) szám '&JS[ Prága, kedd, 1923 december 11--- mm. i. __/Mr . ----- . Klőflxetéaí árak bel- és külföldön. '® áSsSS^ JÚ nlíce 18. sil. Telefon 6797. szám. giiiMffWliiiiiiii — Sürgönyeim: Hirlap, Praha. — Főszerkesztő: A Szlovenszkói és Rnszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok Felelős szerkesztő: PETROGALLI OSZKÁR dr. politikai napilapja FLACHBARTH ERNŐ dr.