Prágai Magyar Hirlap, 1923. július (2. évfolyam, 146-167 / 299-320. szám)
1923-07-05 / 149. (302.) szám
II. évfolyam 149. (302.) szám. Prága, csütörtök, 1923 julius 5. Előfizetési árak bel- és külföldön. Egész évre 300 Ké, félévre 150 Ke, negyedévre 76 Ké, egy hónapra 26 Ké. — Egyes szám óra 1'20 Ke, — Szerkesztőség: Prága II., Stő- pánská-nlice 40. I. Telefon: 30349. — Kiadóhivatal: Prága. I., Liliova nlice 18. sz., Telefon 6797. szám — Sürgönyeim: Hirlap, Praha — Főszerkesztő: PETROGALLI OSZKÁR dr. A Szlovenszkéi és Rnszinszkói Szövetkezett Ellenzéki Pártok politikai napilapja Felelős szerkesztő: FLACHBARTH ERNŐ dr. DB Vak riadó (g.) Prága, julius 4. Vak riadó — ez a cime egy cikknek, melyet a tegnapelőtt aposztrofált és hivatása szempontjából megvilágított Cechoslovaki- sche Korrespondenz közöl. A vak riadót ai cseh-szlovák külügy német szócsöve szerint az olasz lapok fújták meg a kisantant ellen, annak a bolgár eseményekkel kapcsolatos szereplése s általában Jugoszlávia adriai aspirációi ellen. Olaszország közbelépett Ausztria, Magyarország és Törökország érdekében — írja az olasz riadót vaklármának minősítő cikk — és nem fogja elhagyni Bulgáriát sem. Kit akarnak tehát az olasz nacionalisták megvédelmezni? — Ausztriát, Németországot, Magyarországot, Törökországot és Bulgáriát: tehát a világháborubeli ellenségeiket — konstatálja a cikk. Ez a hang, amely a nyilvánosság előtt most néma Benes hangja, föltárja azt a kényes és csak a hivatalos diplomácia üres hajbókolásai révén barátságos és harmónikus viszonyt, mely Cseh-Szlovákia s az egész kisantant és Olaszország között fönnáll. Ez a viszony elsősorban és közvetlenül az olasz nemzeti politika reneszánszából fakad, abból a hatalmas és természetes érdekellentétből, mely a Mussolini neorómai romanticizmusa és a Benes neoszláv fantazmagóriája között fejlődött ki. De közvetve szerepet játszik itt az a helyzet is. melyet az olasz külpolitika az egész európai politikában játszik s amelyet inkább lehet opportunizmusnak, mint őszintének nevezni. Mussolini az európai politikában diktáló Poincaréval szemben igyekszik a reális utakat követni, igyekszik támogatni ott és addig az antant angol pólusát, ahol és amig a saját szempontjából racionálisnak látja s igyekszik elvi kijelentések mellett tartózkodni, attól, hogy kimondott frontot alkosson a francia politikával szemben. Ez Mussolininek parlamenti és diplomáciai politikája, mely a do ut des, a „semmit sem ingyen11 praktikus elvéből fakad s amely a határozottság tekintetében az időnyerés opportunizmusát tolja előtérbe. De van egy másik Mussolini is. A feketeinges, a népszenvedélyt magába koncentráló nemzeti nagyság, aki a fascistagyüléseken s az inspirált sajtó utján a romantikus célok lobogóját lengeti. Ez a politikai kétlakiság a mai politikai morál szemszögletéből nézve, okos és ügyes taktika. Mussolini tudja, hogy az őszinte politika számára ma nem fújnak kedvező szelek ezen a kontinensen. Úgy feszíti tehát a vitorlát, hogy jó szélre találjon s ne jusson zátonyra a zö]d-fe:hér-piro$lobogós hajó. Mussolini külső politikáját kénytelen a financiális szempontoknak alárendelni. A háború száznegyvennégy milliárdjába került Itáliának, melynek tizenhét milliárd arany- 1 irányi külföldi adóssága van, A német jóvátételből Olaszország csak tíz százalékot, tehát a Mussolini jóvátételt tervét alapul véve, csak öt milliárdot kap. A jóvátétel tehát nem fedezi az olasz adósságokat, de mégis jelent valami könnyebbséget, valami aktív tételt a nehéz pénzügyi mérlegben. Mussolini kénytelen ezt a pénzügyi tehertételt hordozni és a politikai szimpátiáját a milliárdo'knaik alárendelni. Kénytelen hivatalos politikájában deferálni a francia előtt azzal a legújabban lekoptatott diplomáciai szójárással vigasztalódva, hogy „az idő néki dolgozik11. És ebből a deferálásból fakad a kisan- tantta! szemben követett politikája is, mely kevésbé burkolt, átlátszóbb és aktívabb, mint a nyugat felé tángáló. Ez érthető. Nyugat felől csak milliárdok lehetőségei kecsegtethetik. észak és kelet felé a nagyhatalmi jövő, a középeurópai konstellációnak magához való kapcsolása. Mussolini érzi, hogy a k éti aki politikát állandósítani nem lehet. Érzi. hogy sem Poin- caré, sem Nincsics nem őszinte vele szemben, mikor a kezét szorongatja. Tudja, hogy Lerond nem hiába szemlélte meg Cattaróban a jugoszláv flottát, hogy a franciák miért létesítenek uj flottabázisokat a Földközi-tengeren, látja, hogy a „maré nostro“ veszedelembe juthat. Tudja azt is, hiszen az olasz lapok följajdulva imák róla, hogy Nizza vidékén, tehát az északnyugati olasz határon, több oly vasútvonalat építenek a franciák, melyek sztratégiailag veszedelmesek Olaszország számára és hogy Korzikában a szenegáli néger csapatok állandó készültséget jelentenek. És érzi azt is, hogy a szardíniái autonóm mozgalomban milyen szerepet játszik a francia kéz és a francia frank. Ezt mind látja és ezért lavíroz Mussolini. Ezért szól bele a nyugati és keleti politikába csak akkor, amikor közvetlen érdekei követelik, egyébként fölkészül és várja a napját, amelynek fölkeltét biztosra veszi. Vár valamit — talán egy tisztuló folyamatot, amikor őszintén foghat kezet emberekkel és frics- kázhat föl embereiket, talán egy káoszt, egy nagy fölfordulást, amilyet a filofasoista Epoea őszre jósol, „őszre zavarok lesznek Törökországban és a Balkánon — irja a lap —, mePrága, julius 4. A Prager Presse tegnap foglalkozott azzal a válasszal, amelyet Bethlen adott- Peidl beszédére. A Prager Presse illetékes helyen szerzett információnak alapján lényegében a következőket irta: Masaryk elnök nem ok nélkül húzta alá az értelmesség momentumát, mivel egy állam, amely nem csak a nemzeti kisebbségeknek, de a többség tagjainak sem adja meg a politikai jogok teljes mértékét, nem követelheti egy államtól, „amelyben minden polgár kivétel nélkül olyan politikai jogokkal bír, mint minden európai államban4*, hogy minden további nélkül tárgyaljon a kisebbségekről. A félhivatalos közlemény azután Magyarországot Nyugat- és Középeuró- pában az egyedüli államnak mondja, e,melyben a polgárok jogi és politikai egyenjogúsággal nem bírnak, amiért is — szerinte — a kisebbségi tárgyalásra képtelen. A laip szerint a cseh-szlovák delegátusok „rossz tréfának44 tekintették azt a magyar óhajtást, hogy a kisebbségi kérdésről tárgyaljanak. Azt tartja, hogy Magyarországon évek fognak eltelni, amig a nemzeti kisebbségek helyzetében a gyakorlatban változás áll be. Addig tehát — szerinte — nem volna értelmes dolog leülni a zöld asztalhoz, mivel Magyarország., nem egyenértékű partner44. A tárgyalások azért szakadtak félbe, mivel a magyar javaslatok fölülmúlták a józan ész határait. A cseh-szlovák kormány fölfogását abban foglalja össze, hogy a magyar kormány bármikor uj javaslatokat tehet, de a békeszerződések által végfegesen rendezett kérdéseknél csak a végrehajtás módjáról lehet tárgyalni. Az egész magyar sajtó, amint a repülő- postán érkezett budapesti lapokból kitűnik, a megütközés hangján foglalkozik a P. P. cikkével. A Budapesti Hírlap vezércikkben hangoztatja, hogy Cseh-Szlovákia azzal tárgyal, akivel akar, de a korrektséggel ellenkezik az, hogy beavatkozni próbál egy nemzet belső ügyeibe. A Pester Lloyd csodálkozik a cseh-szlovák félhivatalos közlemény ingerült hangján, amikor Magyarország becsületesen és lojálisán törekszik a szomszédaival való megértésre. Magyarország — irja a lap — továbbra is az ellentétek áthidalására törekszik. lyek beavatkozásra kényszerítik majd az európai hatalmakat. Ebből a beavatkozásból fog fakadni a középeurópai probléma megoldása is.44 Lehet, hogy így gondolja Mussolini is, lehet, hogy arra vár, hogy a balkáni tűzzel játszó Benes hajába kapjon a láng s lehet, hogy ezt oly biztosan érzi, hogy nyugodtan fuvatja az alármot Benes és politikai müve: a kisantant ellen. A C. K. szerint az alarm vak és megoko- latlan. A C. K. azon sopánkodik, hogy Mussolini a háborús ellenségeit támogatja. A győzők és legyőzöttek disztinkciója, a békében is ellenséget látók és ellenségként cselekvők elvakult hangja szól ebből a közleményből, melynek tanulságát mi vonjuk le, mert akik számára Íródott, azok nem gondolkozó politikusok, de mechanikus eszközei a kormány gépezetének. Szól ez a tanulság is: Olaszország sajtója, ha riadót fuj, akkor meg lesz rá az oka. Mert az olasz sajtó telítve van politikával, olasz politikával. Az olasz politika pedig igen jó barométer, különösen a hatalmi eltolódásokhoz van finom érzéke. A Magyarság szembeállítja a cseh-szlo- vákiai magyarság és szlovákság helyzetét föl említi, hogy Masaryk köztársasági elnök 1919 májusában a pozsonyi egyetem tanárainak kijelentette, hogy a magyar egyetem fölállítása Pozsonyban biztosítva van, ha a Csallóközt is Cseh-Szlovákiához csatolják, amit különben nem tart kívánatosnak. De még abban az esetben is, ha a Csallóköznek Cseh-Szlovákiához való csatolása nem történnék meg, akkor is garantálja, hogy a pozsonyi magyar egyetem még több évig működhet. Három hét múlva kormányrendelet jelent meg, amely a pozsonyi egyetemet beszüntette. A Szózat kiemeli, hogy a kívülről jövő támadások alátámasztásra találnak némely naiv, de gyakran célzatos nemzetgyűlési föl- szólalásokban. Éles hangon bírálja a csehszlovák félhivatalos közleményét és hangoztatja!, hogy a magyar kormányban a tárgyalásokra való készség, mint eddig, úgy most is megvan. Magyar részről sohasem nehezítették meg hasonló illetékes nyilatkozatokkal az eszmecsere megindítását. A Nemzeti Újság azt mondja, hogy a zöld asztal mellett nemcsak a józan észnek, de a tisztességnek is kellene ülnie. A lap ezután a cseh-szlovák beállítást igen erős kifejezésekkel ítéli el. A nemzetgyűlés ülése Budapest, julius 4. Budapesti szerkesztőségünk telefon- jelentése.) A nemzetgyűlés mai ülését nagy érdeklődés előzte meg. A képviselők a folyosókon csoportokba verődve tárgyalták a Bethlen beszédére adott cseh-szlovák választ. Az ülésen, amelyet Szcitovszky Béla elnök tizenegy órakor nyitott meg, szóba is került az ügy. Az ülés megnyitása után a közjogi bizottság beterjesztette a kisebbségi nyelvek ismeretéről és használatuknak biztosításáról szóló törvényjavaslatról való jelentését. Azután folytatták az indenmitási vitát, amelynek egyetlen szónoka Rassay Károly: Bírálta a kormányzati rendszert, különösen a kormány pénzügyi politikáját és kijelentette, hogy az ország eljutott az állami csődhöz. Szociális helyzetünk — mondotta — naipról-napra romlik, a munkából megélni nem lehet, tisztviselőink sem munkából élnek. Barabás Samu: Eladják bútoraikat. Rassay: így van a szellemi és ipari munkásságnál is. Ezután a külpolitikai kérdésekről beszélt. A kormány nem használta ki eléggé a kisantantban fölmerült ellentéteket, pedig a külpolitikai orientációnak ez az egyetlen lehetséges útja. Ezen a téren kellett volna a kormánynak eredményt elérnie. Rátért a Masaryk-intervjura és Bethlen nyilatkozatára, valamint a cseh-szlovák kormány közleményére, amely azt hangoztatja, hogy a tárgyalások egyrészt az ország belpolitikai viszonyai miatt, másrészt pedig azért szakadtak meg, mert a magyar kormány túlzott kívánságokkal állott elő. Az első pont olyan súlyos vád a magyar kormánnyal szemben, amely normális viszonyok között a diplomáciai összeköttetés megszakítására vezetne. E pontot enyhíti az a körülmény, hogy a cseh-szlovák kormány kijelentette, hogy hajlandó a további tárgyalásokra. Ha a magyar nemzet nem kap elégtételt, akkor a kormánynak le kell mondania. Inkább a kormány kapituláljon, mint a nemzet. A cseh hivatalos nyilatkozat a magyar kormányt akadékoskodással vádolja. Tudni kell az igazat és azt is, hogy egyáltalában lehetséges-e a közeledés. Foglalkozik Nincsics ismeretes nyilatkozatával is. Ebben — mondotta — az a konkrét vád foglaltatik a magyar kormány ellen, hogy a nacionalista egyesületek működését megtűri és hogy Magyarország az' egyetlen állam Európában, amely az Internálások rendszerét föntartja. Az interná- lási táborban a jugoszláv külügyminiszter szerint száznegyven jugoszláv alattvaló van. Ezekre a vádakra csak részletes cáfolattal, vagy a hibák reparálásával lehet felelni. Végül Kovácsék bűnügyére tér rá. Elvárja a minis zterelnöktől, hogy a legnagyobb erélyt fejti ki ezekkel szemben. Az indemnitást nem fogadja el. Interpellációk A nemzetgyűlés intenpellációs könyvébe ma tizennégy interpellációt jegyeztek be. Fábián Béla demokrata a merényletek hátteréről, H egy m égi-Kiss Pál reformpárti pedig az erdélyi optáltak birtokainak biztosítása ügyében interpellál. A ház az interpellációk meghallgatására csak a késő délutáni órákban tér át. Gombos nem búcsúzik az egységespárttól Az egységespárt tegnap este pártvacsorát tartott, amelyen Bethlen István gróf miniszterelnök, Rakovszky Iván belügyminiszter, Nagy Emil igazságügyminiszter, Klébels- berg Kunó gróf közoktatásügyi miniszter, Daruváry Géza külügyminiszter és számos képviselő vett részt. A pártvacsorán fölszólalt a többi között Almássy László, a párt uj ügyvezető alelnöke is. Hangoztatta elődjének, Gömbös Gyulának érdemeit, amelyet főleg a párt megteremtése körül fejtett ki és sajnálkozott afölött, hogy Gömbös nem folytathatja tovább működését, mert összeütközésbe került saját elveivel. Azokkal szemben, akik azt hirdetik, hogy nem a mai kormány, hanem azok mentik meg Magyarországot, akik szümüzetésben élnek, rámutatott a forradalmak tanulságaira. Pesthy Pál, Patacsy Dénes és Platthy György felszólalása után Gömbös Gyula válaszolt a felköszön tőkre és ezeket mondotta. 100 cseh-sz! Koronáért fizettek ma, julius 4-én: Zürichben 17.285 svájci frankot Budapesten —.— magyar koronát Bécsben 213200.— osztrák koronát Berlinben 491250.— német márkát A Prager Presse tegnapi vezércikkének visszhangja Budapesten A magyar sajtó éles visszautasítása — Rassay a nemzetgyűlésen tette szóvá a félhivatalos közleményt
