Prágai Magyar Hirlap, 1923. július (2. évfolyam, 146-167 / 299-320. szám)
1923-07-01 / 146. (299.) szám
2 Vasárnap, julius t Képviselőiek beszámolói Lelley Jenő Szencem, Paikovich Viktor Ogvaliáii Horsovszky dr., a reklamációs bizottság elnöke, aki pártatlansága miatt tiszteletnek örvend, maga is megállapította, hogy a választási névjegyzék összeállítása hibás, aminek bizonysága az, hogy több, mint háromezer reklamáció érkezett be. A magyar pártok javaslatait azonban a reklamációs bizottság nem teheti a magáévá, mivel ezek nem tartoznak a hatáskörébe. Az elnök ajánlotta azonban, hogy a magyar pártok kérelmekkel forduljanak a város felsőbb hatóságához: a zsupánhoz. A magyar pártok tehát kérelmüket memorandum alakjában junius 28-án adták át a zsupánnak. Ezzel az akcióval azt akarják elérni, hogy az uj választási névjegyzéket a zsupán megsemmisítse és az 1919-ik évben a törvény alapján összeállított régi állandó választási névjegyzék törvényes kiigazítását rendelje el. Az ausztriai csehek emlékirata a bécsi kongresszuson. Az ausztriai csehek nemzeti bizottsága a népszövetségi Ingák bécsi kongresszusán emlékiratot osztott szét az osztrák köztársaságban élő szláv nemzett kisebbségek helyzetéről A kis füzet iskolapéldája annak, hogy a cseh propaganda mily boszorkányos ügyességgel fáradozik azon, hogy a legfeljebb százezer lelket számláló bécsi cseh töredék helyzetének sötét színekkel való aláfestésével elterelje a figyelmet a cseh-szlovákiai nemzett kisebbségek helyzetéről íme néhány szemelvény: Az emlékirat azon panaszkodik, hogy a bécsi cseh iskolákban nem cseh nemzetiségű tanítók tanítanak és hogy a cseheknek nincs beleszólásuk a tanítók kinevezésébe és az iskolák igazgatásába. (!) Fölpanaszolja, hogy árnyéka sincs az iskolaügyi autonómiának. Azon kesereg, hogy a cseh iskolákat a német iskolák épületében helyezték el, amiért is több iskolában a cseh gyermekek tanítása délután folyik. Kifogásolja, hogy az állam nem engedi meg a német állami nyelv tanítását. Nincsen megelégedve azzal hogy Linzben nincs cseh iskola. A többi között követeli, hogy a cseh iskolák részére cseh tanfelügyelőket nevezzenek ki Végül előadja a csehek népszámlálási sérelmeit, amelyek abban csúcsosodnak ki hogy a népszámlálás alkalmával hivatalos közegek ellenőrizték az adatok helyességét, sőt azokat több esetben helyreigazították. Fölpanaszolja az emlékirat, hogy a csehek küldöttséget menesztettek a kancellárhoz, de tőle eddig választ nem kaptak. A népszámlálást ezért nem fogadják el és a hivatalos listák meghamisításáról beszélnek. Ezekkel az iskolaügyi és népszámlálási sérelmekkel ki is merült gravámenjeik fiókja. (Milyen jó volna, ha nekünk csak ilyen sérelmeink Volnának!) Az említett panaszok legtöbbjében a mieinkre ismerünk; igaz, hogy a legkisebbek közöttük. Olvasásuk közben önkéntelenül is eszünkbe jut a bibliai példázat arról az emberről, aki a más szemében a szálkát is meglátja, de a magáéban a gerendát sem akarja észrevenni. Prága, junius 30. A ke rész té niy szociális párt tegnap, Péter és Pál napján, két helyen: Szencen és ógyalján tartott nagygyűlést, amelyen a magyarság ezrei vettek részt. Az előbbi helyen Lel- ley Jenő dr., az utóbbin pedig Palkóvich Viktor nemzetgyülésd képviselők mondottak beszámoló beszédet és tájékoztatták választóikat a politikai helyzetről. A két gyűlésről alábbi tudósításaink számolnak -bej A szenei gyűlés Szene, junius 30. (Saját tudósítónktól.) A gyűlést ritka nagy siker koronázta. Délután félkettökor érkeztek meg a szónokok Lelley Jenő képviselő vezetésével a pályaudvarra, ahol a küldöttség élén Csutora Márton községi bíró üdvözölte őket. Három órakor óriási embertömeg jelenlétében kezdődött meg a népgyülés, Huszonöt község lakói gyűltek egybe. Meg kell említeni. a csinos lova scsap a tót és a szenei zenekart, mely szintén nagyban emelte a népgyülés fényét. Szene község leányai, élükön Tűrés ányi Irmával és Csutora Terézzel, gyönyörű csokrokat nyújtottak át a képviselőnak. Poór Gyula dr. pártelnök lelkes szavakkal üdvözölte Lelleyt és kíséretét és fölkérte beszámolój ának el monda sara. Lelley Jenő beszámolója Lelley Jenő dir. nemzetgyűlési képviselő, a párt elnöke ejrre elmondta nagyhatású beszámolóját, melyből kiemeljük az alábbi gondolatokat: — Pártunk állapelve: a keresztény erkölcs és keresztény igazság érvényesülése az élet minden viszonylatában. A keresztényszociális párt politikai irányzatiának első és leglényegesebb oldala a mi nemzeti politikánk. Ebben az államban a nemzetiségek egész scira él. Az első kérdés egy pártra nézve, mely jövőt akar magának biztosítani, hogy miképpen gondolja megoldani a nemzetek egymás mellett való élésének és együttműködésének kérdését. A keresztényszociális párt a keresztény intemacionálé alapján áll, tehát egyformán pártja lehet az egy államban élő összes nemzeteknek. Mert hiszen a keresztény igazság és erkölcs teljesen ugyanaz a magyarra, a szlovákra és németre. Azonban oly párt, mely a keresztény igazság alapján áll, kénytelen ennek összes követeléseit követni, azt, hogy az egy államban élő nemzeteknek egyenlő jogokkal kell bibniok s hogy mindegyik saját nemzetisége életét élhesse. Az az alapelv, amit a párt hangoztat, igv érvényesül a politika terén ... — Hogy a cseh-szlovák gondolatnak b:zo- nyos tartalmat adjanak és a valótlanságot valóvá tegyék, elsősorban feladatuk a szlovák nemzet valami módon való beolvasztása. De mindenki tisztában van azzal, hogy az államalkotók ezt úgy gondolták, hogy a szlovákok lesznek csehek- ké s nem a csehek szlovákokká. Emlékezzünk vissza az 1919. és 1920. évekre. Igazat fognak nekem adni, ha azt mondom, hogy a szlovák népnek utou-utfélen azt mondták a fülébe, hogy ezeréves járom alatt nyögött és ebből most a cseh testvérek felszabadították. És ebből az következett, hogy a végén a hiszékeny szlovák nép el is hitte, hogy ezeréves járom alatt volt és ebből felszabadították a csehek. És kezdte gyűlölni a magyart, voltak összeütközések, kellemetlen helyzetek, melyek csak ebből a mesterségesen szított gyűlöletből keletkeztek. A keresz- tényszooialistapárt elsőnek iparkordott ezzel a valótlansággal szembeá'llni, még pedig az igazság fegyverével. A szlovákok kezdték belátni, hogy a helyzet ilyetén beállítása helytelen s hogy ennek az államnak, de különösen Szlovenszkó- nak minden polgárát egyformán kell, hogy érdekelje e közös föld sorsa'és hogy minden itt- éló’nek össze kell fognia. — A keresztényszociális párt megalkotta szlovák-, magyar- éis németnyelvű osztályait, melyek teljesen külön, függetlenül csak egy közösséggel — a keresztényszeretet és igazság közösségével — dolgoznak népünk javára. Mint a párt elnöke éis vezetője merem állítani, hogy egyetlenegy eset sem volt, hogy a szlovák és magyar, vagy magyar és német, vagy német és szlovák közt pártunk kebelében ellentét vagy visszavonás lett volna. Nálunk csak testvéri megértés és szeretet van, mert látjuk a közös veszedelmet és tudjuk, hogy közösen kell ellene védekezni. — De kifelé iis megnyilatkozott az eredmény. Amig 1919-ben a szlovák néppárt visszautasította a magyar képviselők jobbját és külön haladt, addig 1922-ben már találkoztunk a parlamentben és ők nyújtották a jobbot, melyet szeretettel megszorítottunk és megalkottuk a közös frontot. És ma hol van az a szlovák (a cs'eh-szlovákokat kivéve), 'aki azt mondja, hogy „ezeresztendős járom alatt nyögtem", de ezek szlovákkal beszéltem, aki azt.mondta, hogy „inkább az ezeréves járom, mint ez a hároméves szabadság!" És hol gyűlölik ma egymást a szlovákok és magyarok? Sehol. Sőt mikor egy piagyar községben a hatóság el akarta nyomni a magyar iskolát, a szlovákok kívánták, hogy ez az iskola maradjon, mert ök jobban szeretik a magyart, mint a renegát szlovákot. — Pártunk hatalmas erővel vitte előre azt a gondolatot, mely körül egész Szlovenszkó élete forog: az autonómia gondolatát. — Mi az autonómia? Semmi más, minthogy saját földünkön ml akarunk az urak lenni. — Az autonómia ellenségei azt mondják, hogy nem lehet megadni az autonómiát, mert ha megadják, Szlovenszkó fogja magát és visszacsatlakozik Magyarországhoz. Én nem tudom, hogy és miként lesz, de azt tudom, hogyha attól félnek, hogy a szlovákok visszacsatlakoznak Magyarországhoz, akkor minek beszélnek ezeréves rabságból? Mert egy nép nem szokott odia visz- szakivánkozni, ahol járom alatt nyögött. De akárhogy legyen, a népnek joga van, hogy saját földjén ö legyen az ur. Azt is mondják, hogy a szlovák nép nem e'ég érett arra, hogy pölitikaiTárcarovatunk: Kedd:.'Sehö pf J in Amadár: A budapesti Nemzeti Színház Sha'kespeare-ciklusa. Szerda: Tarnóczy Árpád: (Amerika). Palócsóhajtás. Péch y-Horváth Rezső: A királykisasszony. Csütörtök: Merényi Gyula: Levél Phrynéhez. (Vers.) Ferenczy Sári: Marija bűne. Szombat: Bolgár Mózes dr.: A zsákmány. Vasárnap:Mé c s László: Két nagybátyám. (Vers.^ Szederkényi Anna: Az apasági törvény. A semmiben Irta: fíolly Jenő. Mélán repedeztek a falra a rések, Rajzoltán, mintha vak vonalazta volna az ütjük S egy kései légy elalélt sétája az ablaküvegre Úgy hat most reám, mint sorsom a Sorsban, Hogy légymód, zümmögve vérzem el Én. A sarokban egy kép: ki tudja, hogy mii is felcnt[sen, Tiroli táj tán, hol kósza pásztor dalolva, h> sétál A flrnek alatt, mikor hámlik a hó. S hol zöldes mezőkön néhány tilinkó Harangoz a jámbor nyájak között S zenéli a békét a bércek alatt. Vagy ijordos északi zsanér a kép tán, A norvég partok felett egy óriás szikla S mert mélyén a tenger éviekéi az évezrC'Lkkel, Azért iehet szép s kitűnő ez a kép, E fencklett szobácska falán, mint a? Mo>- Mint a halálnak seszinii nyugalma A lélek alatt. És még valami: Ez a régi óra. Alahártromos b>r- Hogy ível fehéren a lapja. ínyen, S rézmutatója csak áll a cifra tolznces S a sánta tizes figurája között. Ez az óra meg én, Ez az óra a csendben És e tapétás, meredt, kis-szoba-világ! .[aj, mily szomorú ez, mily rémes a látvány Négy fal között Itt, kizuhanva a létből A bútorok közt, a Semmiben ülni és ülni És várni, hogy fog-e még ütni ez óra. S hogy egyszer még üt-e nagyot, iit-e még ször- Vcrembe szakadtán, forróbban a szív? [nyen Mert én is csak óra vagyok. Vén, rezes szerszám, Ki megálltam az élet körében néhányszor És most is hiába várom a Csendben Két ív között, Múlt és Jövő a nevük, Hogy megindul-e egyszer, a szörnyű magányban Az élet felé a nagy Mutató ... A termékenység isteni leánya — A Prágai Magyar Hírlap eredet1 tárcája. — Irta: Székül a Jenő Mihály mester szűk udvarra nyitó és nehézkes rongydarabokkal elhomályosított műtermében ült és apró szobrocskákat festett kj gondosan, bronzsziuüre, arannyal, meg színes zászló könnyű selymére pingá; níi- érfcö gonddal, kerek, piros gránátaL. és babérlevelet. Az Este-hercegek címerét. A munka untatta és lelke meg eléssel és keserűséggel telt el. Oltárképe! szeretett volna festeni, Máriát a gyermekke József menekülését Egyiptomba, vagy pogány emlékeket: a gránátalmaajku Vénuszt, kecskelábu faunt, nagy és kövérlmsu istennőket, milyenekkel már meg volt fertőzve a lelke, mióta Squar- cione mester pádovai iskoláját kijárta. Vagy beá’lani Palazzo Schiffanojába s festeni óriási freskót, amint Borso herceg bevonul királyi kísérettel, nemesek és lovagok élén a száz- tornyu Fcrrarába, De hiü ábránd volt ez még mind. Gonosz vetélytársai, az arany- ccsetii Cossa és a kapzsi Túra elhalásznak előle minden aranyat és dicsőséget. Ezért kár volt elvetődnöm Pádovába, Pádovából Fcrrarába, mormogta keserűen, hogy utolsó legyek a ferrarai festők között. Pannónia! Mihálynak hívták — nem valódi neve volt —, hiúságból vagy háláiból vette fel. hogy nevét elhagyott hazája dicsőségével eljegyezze. Talán Kiss Mihálynak nevezték, vagy Nagy Mihálynak, ahogy a dunántu'i embereket szokták hívni rendszerint., de nem tetszett neki, mii vésziedén volt és pórias s kü'önösen semmitmondó egy vándor festőlegény •számára, aki már hatalmas podeszta-udvaroknál is megfordult. Irta tehát a nevét Hun Mihálynak, vagy Mechille Ongarónak, melyik név hol és mikor jobban megfelelt. De legjobban festett még Magfeter Pannonieus, Mikor elindult, gonddal és kenyértelen- séggel szegélyezett vándor útjára, míg a sors Ferrarába vetette, bizonyára nem gondolt másra, mint hogy megtanul színes tulipánokat festeni fa’nsi nyoszolyákra, vagy betétes ladik ók fölé. Szebben, mint ahogy otthon tudják. Vagy hogy megfesti Mária arcát valamely vidéki oltár térítőre. De hogy belekóstolt a hir, a tudás, a dicsőség serlegébe, a kóbor magyar szeme megnőtt és kitágult; már magasan nézett fel az égre, a siker és a szerencse csillagai felé. Piros ruhás papok és gőgös bíborosok asztalán szeretett volna élni, vagy királyok konyháján, hogy dolgozhasson aranyban, márványon, kövön és halhatat’an vásznon, hogy nevét késő századokon át a fejed e’rneké vei együtt emlegessék. Többre akarta vinni, mint Squnrcione. így elmélkedett most is, bánattal nagy- ratörő lelkében, inig festette a sötét gránát- levelet, finom ecsettel, fehér, liósziinü selyemre. Mig hirelen megzörgették szobájának ablakát. — Mester, itthon van? — kiáltott be kividről valaki. — Igen — felelte Pannóniái Mihály. — Nyisson ajtót, levelet hoztam. Iáig önmagát kormányozza. De az alaptörvény azt mondja, hogy szabad akaratból alkotta meg a köztársaságot; s ma, négy évvel később oly műveletlen volna a nép, hogy nem tudná önmagát kormányozni? — Azért nem adják meg az autonómiát, mert tudják, hogy akkor gazdaságilag úgy rendezkedünk be, ahogy mi akarunk s nem úgy, mint ök akarják s hogy akkor a husosfazekak mellett ülő emberek majd észreveszik, hogy a fazekak elrepedtek s a lé kifolyt s megismétlődnék a szent- írás mondása, hogy az utolsók lesznek elsőkké s az elsők utolsókká. — Milyen lesz a magyarság helyzete az autonómia megvalósítása esetén? Nem esiink-e majd csöbörből vödörbe? Ettől nem félek, mert szlovák testvéreinkkel ezer esztendőt éltünk együtt, sohasem volt köztünk gyűlölet, Sőt emlékezzünk vissza, hogy a magyarság volt az, mely a szlovák autonómia elejtett zászlaját ismét felemelte. Mi nem kérünk a szlovákoktól több megbecsülést és szeretetet, mint amit a magyar nemzet ezer éven át megadott a szlovákoknak. — De még ha a szlovák nép meg is változna és ellenünk fordulna, még akkor Is kívánjuk az autonómiát. Ma a magyar képviselők száma valamennyi képviselő számának hat és fél százalékát teszi, mig a magyar lakosság az összlakosság harminchat százalékát. De a szlovenszkói autonómia megvalósítása esetén a háromszáz képviselő közt száznál több magyar képviselő lehet. Tehát a magyarság az autonómia megvalósulása esetén rosszabbul sohasem, de feltétlenül jobban járhat. A képiselöt beszéde után lelkesen ünnepelte a közönség. A többi szónok Utána Fedor Miklós, a párt szepességi titkára beszélt Beszéde elején olyan ^hatást váltott ki a tömegből, hogy a jelenlévő hatósági közeg meg akarta vonni tőle a szót. ö -erre szlovák és magyar nyelven kiáltotta a nép közé: „Nézzétek, ez a demokrácia! így fest az egyenlőség!" A kitűnő népszónokot sokáig ünnepelte a hallgatóság. Harmad!knak Varga Ferenc, a földmunkások elnöke beszélt. Kifejtette, hogy Szlovenszkó munkásságának harminc százaléka munka nélkül van és nyomorult segéjyre van ■utalva. „Ez — mondotta — megalázó és nem emberi dolog, mert nekünk tisztességes munka kell. A mostani megaláztatást az okozta, hogy a munkások felültek a szociáldemokrata főkolomposok Ígéreteinek, de most már belátják, hogy az áZ orvosság, amit a szociáldemokraták hoztak, a beteget még jobban elrontotta. Most megint földet Ígérgetnek, mint a múltban, de ne üljünk föl az emigránsoknak." Jár a bek Rezső szlovákul beszélt. Elmés szatírája derűs hangulatban tartotta a hallgatóságot. A gazdasági hanyatlás okait fejtegette és élesen bírálta a jelenlegi rendszert. Gregorovics Lipót, jókat plébános, a keresztény szociális eszmék lelkes apostola, szellemes példázatot mondott el Szent Lászlónak a kunok és a pogányok ellen vívott harcáról, amikor a megfutamodott ellenség A festő, félrevonta a bejárat nehézkes selyemfüggönyét, amely régi ruhákból és rongyfoszlányokból volt összevarrva. A nyílt utcáról beáradt a tavaszi napsugár kábító fénye, A sikátor szélén néhány rosszul öltözött, kisvárosi olasz polgárasszony pörőlt össze egy- kosár narancs fölött. A hangjuk rikácsoló volt, száraz és elnyújtott és bántó, mint a varjaké. A festő önkéntelenül összerázkódott. — Ml tetszik? — kérdé. Aranysujtásos gyalogfutár állott előtte. A városi levélhordó szürke szemével fürkészően pillantott a mester arcába. — Kegyelmedet hívnák Pentelei Kis Mihálynak? — kérdé. A festő arca kifehéredett, mint a vászon, — Én Magister Miche'lle dei Hunmiii vagyok — felelte gőgösen. — De Penteíére való? — firtatta a levélhordó. Pannóniái Mihály lubozott. Nem árt-e majd tekintélyének, hírnevének a beismerés. — Oda volnék — felelte a festő akadozó, bizonytalan hangon, — Akkor mégis magának szól ez — rnondá a. leveles futár, violaszinü pecsétekkel elborított levelet vonva elő tarsolyából — Valamely Kántor Erzsébet nevű do- garessza küldte — mondta. — Erzsébet? — ismételte Pannóniái — s önkénytelenül mosolyra fanyalodott a szája. Mert nem előkelő hölgy volt, hanem falusi llbapásztorleányzó, de az ostoba futár azt hiszi, legalább is podeszta lányának kell lennie, aki ily híres férfiúnak levelet küldöz. Megajándékozta a futárt és elmerengve nézte soká a levél piros hajtását, amely távoli hazájára és ködbevesző gyerekkorára emlékeztette.
