Prágai Magyar Hirlap, 1923. július (2. évfolyam, 146-167 / 299-320. szám)

1923-07-01 / 146. (299.) szám

Vasárnap, julius 1.

3

aranyakat szórt el, hogy az üldözéstől megmeneküljön. Szent László kétségbeesve látva katonái közönyét és kapzsiságát, és kérte az Istent, hogy tegyen csodát. Az elszórt aranyak cseréppé változtak, úgy hogy a katonákat nem bántotta már a kapzsiság, nekirohantak és kiverték az ellenséget. így voltunk — mondotta — az utolsó választásoknál is, csakhogy nem volt Szent Lászlónk. A nép vakon rohant a földi menyországot Ígérők után és ezek zúdították a katasztrófába.

véradót — mondotta — fizetünk eleget, most még lelkünket is meg akarják rontani. Zsigó József ‘buzdító szavai rekesztették be az ünnepségszámba menő gyűlést. Magyaros és szives vendéglátás után a vezetőség kocsin vitette a vendégeket Érsekújvárra.

Az Országos Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt nógrádi zászlószentelése

Tízezer magyar kisgazda és földmives diadalmenete Losoncon

Majd azzal a szólásmóddal foglalkozott, hogy7 a >pap ne politizáljon. Kijelentette, hogy7 a papságnak erre igenis joga van, mert a papok i's adófizető polgárok. Élesen bírálta az egyház ellen folytatott harcot. Szavait a nép nagy helyesléssel fogadta. Elítélte a birtokos osztály vi'S'S zav o múlását.

Poór Gyula dr. pártelnök szép szavakban köszönte meg a képviselőnek és kíséretének megjelenését és a népgyiilést berekesztette. A vendégeket Poór Gyula vendég- szerető házától bandérium kísérte a vasúthoz.

Az ógyallai beszámoló.

Ógyalla, junius 30. (Saját tudósítónktól.) Ógyalilán tegnap Palkovich Viktor keresz- tényszociális képviselő tartott beszámolót. Hallgatói Ógyalla, Madar, Szentpéter, Uj- gyaha, Imő'i, Naszvad, Bagotfa, Bajca és Érsekújvár községekből gyűlitek össze és számuk az ezerötszázat is meghaladta. Pai- koviich Viktor kíséretében Kaiser Gyula és Poór Ferenc párttitkárok is eljöttek. Az ógyallai pártvezetőség megbízásából Zsigó József titkár néhány tag kíséretében fogadta a vendégeket a pályaudvaron, akik kocsikon mentek a községibe és Szailva Dezső plébánosnál szállottak meg.

Délután három órakor kezdődött meg a nép gyűl és, melyet Zsigó József nyitott meg. Palfcovics képviselő azzal kezdte beszámolóját, hogy a magyar képviselőket Prágában nem szeretik. Kramár álma: az orosz hegemóniának a csehek részére való biztosítása, utópia, amely azonban igen sok pénzbe kerül, mert a katonaság az adó nagy százalékát emészti föl. A csehesités a jelszó és ez az oka a nemzeti kisebbségek egyre növekvő elkeseredésének. A főhiba a tanítás körül van. A kisebbségeket a keraszténiyszociális párt vette védelmébe, amiért irredentistának nevezik. A csehek, a cseh-szlovákok és a cseh bérencek: C s á n ki -N e urna nék, hiába erőlködnek azonban, mert az őslakosságot többé nem lehet megtéveszteni. Az rendületlenül a keresztényszociális, a magyar kisgazda- és a Hlinka-párt mögött áll. Hatalmas éljenzés jutalmazta az agg vezér beszédét.

Kaiser Gyula arra kérte magyar testvéreit, hogy vessenek számot önmagukkal, gondoljanak gyermekeikre és a sírban nyugvó ősökre és úgy járuljanak az urna elé, hogy a késő utókor is áldani vagy átkozni fogja elhatározásukat. Az utolsó szónok Poór Ferenc volt. Arra kérte a hallgatóságot, hogy mindenféle Ígéretnek ne üljön föl. Pénz- és

Losonc, junius 30.

(Saját tudósitónktól.) Nógrád magyar népének, az aratásra érett áldott élet becsületes munkásainak nagy ünnepük volt ez idén Péter és Pál napja. Mielőtt megcsendültek az aranykalászok erdejétől terhes magyar mezőkön a kaszapengék, Nógrád magyar íöld- rnivesei diadalmas ünnepi fölvonulással lepték el Losonc város utcáit s elhozva magukkal a hideg városi falak közé a szabad magyar mezők egészséges lelkét, méltóságteljes erővel és tiszteletet parancsoló komorsággal hatalmas hitet tettek öntudatos magyarságuk és rendíthetetlen nemzeti hűségük mellett.

A íöivoiiulás

Az ünnepségre már .a kora reggeli óráikban megkezdődött Nógrád minden vidékéről a tömegek özönl'ése. A napsugaras meleg nyári időjárás lehetővé tette a legtávolabbi falvak népének is ■bevonulását s a Tugári-tér reggel 8 órakor már nyüzsgött a földlmives magyarok, férfiak, asszonyok és leányok szinpomipás csoportjaitól. A város apraja és nagyja hasonlóan ellepte a tér felé vezető utcákat. 9 óra után megindult a menet. Legelői kétszáz főből álló díszes lovasibanderium masírozott, melyet Jacsmenyik József nta'gydaróci gazda és Mocsáry Pál fülek! birtokos vezettek. Utánuk az aratást jelképező szekér, majd az égjük falusi zenekar következett. A koszorús- leányok beláthatatlan hosszú csoportjában közel ezer magyarruhás leány pompázott A leányok után a rendező ifjúság többszáz főből álló csoportja ment. Ezután 'következett a felavatandó zöld. selyemzászló virágfüzéres magyar ruhás leányok sorfala között. A zászlót Kasza Balázs íülekpüspöki gazda' méltóságteljes büszkeséggel vitte. Közvetlen a zászló után virágdiszes fogatokon a zászlóanj’ák mentek. A zászlóanyák után az Országos Magyar Kisgazda’, Földmives és Kisiparos Párt és a testvérpártok vezetői sorakoztak. Ezután jöttek a pártszervezetek beláthatatlan hosszú sora. Mintegy hatvan magyar falu népe, tízezer magyar ember vonult fel.

A himnuszunk

Felvonulás közben a menet közepén felharsantak a' „szlovenszkói magyarok Himnuszáénak komoly akkordjai s kalap levéve énekelték Miíhali'k Dezső énekét:

Ránk szakadt az éjszaka, sötétségben járunk, Egy csillag ragyog csupán, drága magyarságunk. Ezt kövessük biven mind, ne hagyjuk lehullni, Ennek utján hajnal int, el fog az éj múlni.

A menet a Búza-térre érve elhelyezkedett a zöldgalyas hátterű tábori oltár körül. A lovasok által szegélyezett hatalmas térségen közel tizenötezer ember szorongott.

Mise és zászlószentelés

Fél 11 órakor a Losonci Magyar Dalegylet énekszáma nyitotta meg az ünnepséget. Az ünnepi szentmisét Gallusz Péter rappi esperes fényes papi segédlettel mondotta. Mise alatt a galsai földmives énekkar a legszebb miseénekekkel szerepelt. Az egyházi aktus után Gailusz esperes az igazság leikétől áthatott, mélyen járó beszéd kíséretében megszentelte a római katolikus egyház nevében a zászlót.

A mély hatást kelteit szavak után Egyed Aladár sajógőmöri evangélikus lelkész lépett az oltár elé és lélekbemarkolóan magyar beszéddel ádotta meg a zászlót. Egy Végvári-idézettel kezdte, amely szerint először a Dicsőség hullott Te, aztán a Kettős Kereszt s a hármas halom, aztán a Szabadság, aztán a Hit, aztán a Remény s nyomán a lefutó csillagzatoknak maradt a csend és „a sötétség az égbolt peremén".

— S ebben a sötét csendben — úgymond — egyszer csak egy tompán dübörgő hang szólal meg: „Égj7 nemzet bár végkép elföídelik, halig a lélekzik, él a föld alatt s döngeti koporsója fedelét. S e tompa hangra csodálatos zengés-bongás támad a lelkekben s magasba szökken egy zászló, uj reményeink zöld selyem lobogója. A magyarság uj Nehemiása kiáltja felétek a biztatást: „Ne 'féljetek, a hatalmas Istenre emlékezzetek, aki letörölte a világ palettájáról egy népnek arcát, mert újra akarja festeni s összetört egy szobrot, amit ezer év óta mintázott, mert anyagából uj képet akar formálni.

— Ébredj, te sokszor félrevezetett, de legtöbbször önmagadat megcsalt magyar nép!

Nemzeti életünk ezeréves szégyenfoltját, melyet sem vér, sem. köny, sem csapás nem iu- dott rólunk lemosni s mely most gyászruhánkon százszorosán szégyenletesebb és feltűnőbb, el kell tüntetni. Le kel! dönteni a felekezeti és társadalmi korlátokat, meg kell keresni és találni végre a testvéri jobbot, hogy kérges kéz, bársonyos kéz megragadva egymást, soha el ne bocsássa.

— Ennek a’ nagy, szent testvéri egyesülésnek reményében áldom meg ezt a zászlót. Szentelje meg Istennek lelke, hogy soha porba ne omoljon, szenyfolt ne essék rajta. Szentelje meg az alatta tömörült magyarok verejtékcsepiie, bűnbánó

könnye, hivő imádsága. Valahány csep esik rája, annyi áldás szálljon rája; ahány, fohász száll diadaláért az égbe, mind meghallgatásra találjon. Csöndes, békés időben suhogó selyme lágyan suttogjon csodás meséket egy ezeréves dicső múltról. De ha vihar jár s bennünket elnyeléssel fenyeget, m'int a légben lengő szellem gyújtsa lángra a magyat sziveket s zugja-hőgie biztató szavát az egész világon: „Nem halunk meg, míg csak a szivünkben egy kis lelkesedés lesz, mely ébren tart, fölróva a nagyvilág falára örök igénket: ne bántsd a magyart!

A leinhatatlanul mély hatást kiváltott beszéd után Sörös Béla losonci református lelkész, a

— Erzsébet? Hát még gondol-e rá? Nem felejtette el? Talán még férjhez sem ment a szegény.

Mert örök hűséget esküdtek egymásnak, régen, a Dunasoron, a hajladozó kőrisek alatt. Még gyermekek voltak mind a ketten. S ő elíelejtkezék régen a lilomMbu hajador,- ró!, míg a dicsőség távoli országútiét rótta. S hegy az még mindig emlékezik a bama- fürtü Miháiyra. Szegény Örzse!

— Fehér galamb kitépett tollával írok

kegyelmednek könnyekbe temetkezve, bánattal leányasszonyi szivemben, (ímigy kezdődött a levél. Nyilván valamely vándor Íródeák faragta, könnyű szóért vagy nehéz ezüstért.) Most vagyunk a disznótor után. Az apám kerget, anyám szidalmaz: menjek

már férjhez, ne várjam kendet. Amúgy7 sem fog már hazatérni kegyelmed.

Pamióniiai elmerengve nézett a kék világosságba.

„Most vagyunk a disznótor után." Ez a kitétel különösen megragadta a figyelmét, a távoli szülőföld meghitt örömeire emlékeztetve. Lám, még hó bontotta el az országutakat, inig Kántor Erzsébet panaszos levelét megiratta — mig itt már a tündén nyárelő bontogatja a mandula-fák sápadt virágait. Nem volna-e jobb, ha megtérne honába, eltemetvén múltat és jövőt. Ha elfelejthetné Squarcionef? S elvenné annak rendje és módja szerint Kántor Erzsébetet és élne. mint temetőben porladó nagyjai, a többi tisztes mesterember. S ládákat festene, meg áhitatos templomi képet, Hogy hitvány zászló rudakat ne aranyozna többé, mint az Esték udvari cselédje. Talán mégis szebb volna a tulipán!

így ehnélkedék Pannóniái Mihály, mélázva temetve barna arcát, festékáztatta ujjal közé. Ha hazamenne!

De újból bezörgettek az ablakon. Lódobogás és zengő kürtszó riadt az ablaka alatt, A herceg futára érkezett. Ámulva fogadta az udvar követét.

— Pannóniái Mihály mestert van szerencsém üdvözölni? — kérdé ez.

— Igen.

— öltözzék díszbe. A herceg ur magához rendeli.

Sötétkék selyemöltönyt öltött magára a fiatal művész, hogy tisztelegjen a hatalmas urnái. Vájjon mit akarhat tőié? Talán felragyogott volna már a feje fölött a dicsőség és a szerencse csillaga'?

Sötét tó közepén terült ei az Este-család vára, mint valami csipkébe omló fekete álom. A festő támolyogva ment a íündéri világosságban fürdő lovagtermen keresztül', ahol háromszáz gyertya égett.

Néhány pillanat múlva már a herceg elé vezették.

Borso herceg teljes díszben fogadta: po- deszta-aranylánocal a nyakán, amelyet még a kegyetlen III. Niccolótól örökölt. Szőke fejét, amely szép és fiatalos volt és élettől sugárzó, mint a mesék királyfiáé, kegyesen megbiecentette a festő felé.

— Pannóniái Mihály — monda —, hallom, nincs megelégedve a sorsával.

A festő meglepetve felelt:

— Kegyelmes uram — dadogta zavarodottan. akadozó hangon.

A herceg a szavába vágott;

— Kegyelmednek nem is az a hivatása, hogy zászló rudakat fessen, vagy régi szobrokat húzzon át aranyba. Módot és alkalmat akarok adui, hogy istentől nyert tehetségét kinyilatkoztassa.

Pannóniái mélyen meghajtotta a fejét.

— Egy képet fog festeni — monda a herceg —, amely a termékenység istennőjét

ábrázolja. Ebédlőm falára fogom kifüggeszteni.

— A termékenység! — ismételte Pannóniái s a szeme tágrameredt a csodálkozástól.

— Nem tudom, érti-e, hogyan képzelem. Fiatal, hamvasareu leányt fessen, kissé falusias is lehet, de üde, tiszta, mint a liliom. Szőke hajából buzakalászok nöjjenek, kezében a János-kenyér virága. Köröskörül mosolygó gyermekarcok, angyali mezben, amint gyümölcsöt és gránátalmát nyújtanak feléje, j

— Isteni — suttogta a festő.

— Tegnap álmomban jelent meg ez a kép — mondta a herceg. — Akarom, hogy valóra váltsa az álmot.

E szavakkal kegyesen elbocsátotta a festőt.

Pannóniái Mihály kipirult arccal, támolyogva tért meg szegényes szállására. Milyen siker! A ferrarai piktorok beleőrülnek, ha megtudják.

De elhagyott szeretője ismét eszébe jutott egy pillanatra.

— Szegény Erzsébet! — suttogta, ahogy tekintete a falusi lány levelére tévedt.

Hirtelen szent elhatározás villant át a lelkén.

— Meg fogom festeni Kántor Erzsébetet — suttogta — az Este-ház ebédlője számára, mint a termékenység asszonyát. Szőke búza- kalászok fognak nőni selymes hajából, mosolygós ajkán a cseresznyevirág mosolya érik. Aranyruhás hercegi iák, gőgös dogaresiz- szák fogják majd tisztelettel nézni vidám lakomák során, késő évszázadokon át, az istennők sorába emelt libapásiztorlányt.

Behunyt szemmel sokáig maga elé meredt a homályban. Hogy visszaidézze az ifjúság és a távolság sötétségéből a szegény Kántor Örzse arcát.

Magyar Kisgazda, Földmives és Kisiparos Párt országos alelnöke áldotta meg a zászlót. Mély gondolatokkal telített hatalma beszédében arról a természeti öserőröl emlékezett meg, amely az élettelen göröngyből fölfelé törő. egymáshoz simuló, egymást támogató, egymást emelő eletet teremt. Ezt a zászlót is a magyar rögből ez az óserő emelte ki é-s az a zászló is életet hirdet, egymást támogató, egymást megértő magyarok életét hirdeti. Ez alatt a zászló alatt az önfeláldozás és a hűség legyen a vezérlő szellemünk s fogadjuk el ezt Isten parancsaként jövőnk irányítójául.

Végiül Vajda Béla dr. losonci főrabbi avatta föl az igaz^Ügos Isten nevében a zászlót, mely az emberi szabadságjogok, az egyenlőség és a testvériség zászlaja legyen.

A zászló koszorúzása

Ezután Giller Jánosné a zászlóanyák nevében megkoszorúzta a zászlót. Majd Fiissy Kálmán nemzetgyűlési képviselő lelkes szavakkal adta át az országos pártvezetőség nevében a zászlót Kasza Balázsnak, a nógrádi zászlótartónak s egyúttal a dunamenti szinmagyar vidékek magyarjainak nevében testvéri üdvözletét tolmácsolta.

Rubint Koczka Lajos kalondai kisgazda ügyes szavalata után a rappi, vilkei. bussai. ipolynyitrai, ipolybolyki, pinci, bolgáromi, sá- volyi, íülekpüspöki, kalondai, panyidaróci, terbeléti, nagydaróci, galsai, kismulyadi, per- sei, ragyolci, csákányházai. losonci, fiileki. rniksii és <a többi községek magyar leányai nevében koszoruzta meg egy-egy magyarruhás leány a zászlót. Majd Czakó József galsai kisgazda ünnepi beszédet mondott:

— A mai ünnep — úgymond — öröm- iinnep nekünk, mert mindnyájan, kik itt jelen vagyunk, egy közös, szent és életrevaló érzéstől vagyunk áthatva, a testvériség érzésétől, az összeforrás és megértés nagy érzésétől. Ebből az együttérzésből fog megerősödni a mi közös akaratunk s ebben az egyesülésben növünk meg mi, kisemberek, együttesen hősökké, de ebben nő naggyá maga a. nemzet is.

A zászlószögek beverése

Az egyszerű, de lelkes beszédet meleg ünnepléssel fogadta a közönség. Ezután kezdetét vette a zászlószögek beverése. A zász- lórud'ba az első szöget Szilassy Béláné nevében Giller Jánosné helyezte el. Majd a zászlóanyák: Domborovszky Józsefné, Nagy Gé- záné, Nagy Petik Pálné, Rubint Jánosné, Szabó Jánosné, Sülyi Akijosné, Tóth Mik- lósné és Ujj Antalné következtek. Szent- Ivány József nemzetgyűlési képviselő és országos pártelnök nevében Törköly József dr.. Füssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő. Stiga Béla keresztényszociális pártelnök, Novek Béla, Szilassy Béla nevében Kristófí Sándor. Petrogalli Oszkár dr., a losonci ipartestület inevében Domborovszky József, a füleki ipartestület nevében Csaba József, a Prágai Magyar Hírlap nevében Forgách Géza, a Losonci Magyar Dalegylet nevében Hábor Sándor és a losonci Kisiparosok Áruszövetkezete nevében Nagy Sándor helyezett el egy-egy zászlószöget. Ezután következett az egyes pártszervezetek s egyesek zászlószögeinek a beverése.

Félegy órakor a legleizesebb hangulatban nyert befejezést a pompás ünnepség. A napot délután népmulatságok fejezték be.

Az angol munkásság és a fegyverkezés

London, junius 30. A munkáskonferencia túlnyomó többséggel visszautasította azt a javaslatot, hogy a parlamenti munkásképvi- selők mindenkor a szárazföldi, tengeri és légi haderők fejlesztése ellen szavazzanak.

.