Prágai Magyar Hirlap, 1923. június (2. évfolyam, 122-145 / 275-298. szám)
1923-06-03 / 123. (276.) szám
Vasárnap, junius 3. Jászi Andrássyróh Irfca: Molnár Béla d'i\, volt magyar országgyűlési képviselő. IV. Szinte komikusan groteszk hatást tesz >az, hogy Jászi ur, a nagy pacifista, And- rássynak ezt az igazán nagyszabású béke- inüvét ily fölényesen lekicsinyli. Anclrássy koncepciója messze a jövőbe nézve, az európai egyensúly és tartós béke biztosításának alaipján épült fel s évszázadok legnagyobb diplomáciai sikerét jelentette. A kettős, majd hármas szövetség a békének közel egy fél- századon át megbízható őre volt. Az érdek- közösség az osztrák-magyar—német viszonyt mindinkább szorosabbra fűzte, viszont a természetes érdekellentét Oroszországgal nem volt olyan természetű, melynek okvetlen háborúra kellett vezetnie, addig, arnig Oroszország hódító tervei megvailósi- tása érdekében agresszíve nem lép fel. Agresszivitás ugyanis a monarchia részéről ki volt zárva, hiszen azt részünkről már a nemzetiségi viszonyaink sem engedték meg s a monarchia minden törekvése csupán léte és megélhetésének biztosításáig terjedt. Azokat a kihete fenséggel határos eseményeket, amelyek Andirássy békemiivét halomira döntötték, prófétai ihlettel sem lehetett előrelátni, hiszen évekkel ezelőtt még egy előkelő francia ivó is azt irta Palaokyval, hogy mint az európai egyensúly tényezője, az osztrák-magyar monarchia annyira szükséges., hogy ha nem volna meg, okvetlenül meg kellene csinálni, ötven évvel ezelőtt előrelátni azt, hogy az orosz hódító- törekvéseket és a francia révanchepolitikát üzleti érdekből Anglia és Amerika fegyveresen támogatni fogják, Olaszország pedig ellenünk fordul, semmik épen sem lehetett. A győzők ma még puskaporos hordókon táncolnak s minden figyelmük oda irányul, hogy a robbanást elkerüljék. De hiszem, hogy nem messze van már az az időpont, a midőn általában be fogják látni, hogy Középeurópa halkani'zálásával nem adták vissza a telkeknek a megnyugvást s a világbékét sem alapozták meg. Mint tanulságos olvasmányt, Keynes és Nitti könyveit ajánlanám Jászi ur figyelmébe. Ennél a kérdésnél domborodik ki teljes meztelenségében Jászi ur tudatos vaksága. Cáfolja meg Jászi ur, ha tudja, azt a többszörösen bízón jutott történelmi tényt, hogy Európa békéje mindig akikor volt a legszilárdabb, midőn az antanthatalmak valamelyike bajba jutott. Ha igaz az, hogy Andrássy a háborút alapozta meg, miért nem támadta hátba az orosz-török háború alkalmával a Plcvnáná! megvert orosz sereget? Nem lett volna nehéz feladat az orosz balkáni haderőt a birodalomtól elvágni, azután megsemmisíteni vagy elfogni s mellékesen Romániát is elgázolni. De itt volt az angol- búr háború, a japán-orosz háború s az ezt követő orosz forradalmi mozgalom vagy a franci a-marokkói kaland. Kinek jutott akikor az eszébe attól félni, hogy a központi hatalmak orosz-vagy Franciaországot egyéniként vagy együttvéve meg fogják támadni, Ifj. Andirássy Gyula gróf háborús emlékirataiban említi s ebben kételkedni sem okunk sem jogunk nincsen, hogy 1903-ban, midőn Belgrádiban az utolsó Obrenoviesot feleségével együtt barbár kegyetlenséggel legyilkolták,Oroszország szabadkéziét adott a monarchiának arra, hogy Szerbiáiban rendet teremtsen, A monarchia nem élt a felajánlott szabad kéz jogával, mert azt hitte, hogyha nem tamadja meg Szerbiát, még a királygyil- kosokkal is meg lehet békéiben élni. A szerbek rut hálátlansággal űzettek, 1908-ban az annexiós krizis alkalmával majdnem felidézték a háborút s csupán Oroszországnak arra a határozott kijelentésére szereltek le, hogy segítségre egyelőre nem számíthatnak. 1914-ban azonban a siarajevói gyilkossággal szinte öntudatosan feliidézték a világháborút. A történelmi tények egész sorozatából megállapítható tehát nemcsak az, hogy a központi hatalmak háborúra sohasem törekedték, hanem ezt az eshetőséget csupán mint a megtámadott lét ultiima rációját kezelték, hanem az is, hogy békekészségükben elmulasztották kihasználni azt a néhány alkalmat, midőn a mindinkább elkerülhetetlennek látszó végső mérkőzést, magukra nézve kedvezőbb erőviszonyok mellett provokálhatták volna. Kétségtelen, hogy úgy a németek, mint a mi részünkről súlyos diplomáciai hibák történtek. Németország részéről súlyos hiba volt, hogy Angliával a megértést nem kereste, ami talán az angol-francia Fashoda- konlEktus idejében, midőn Franciaországban az angoiellenes hangulat lobogó lánggal égett, sikerülhetett volna. Súlyos baklövés volt, hogy az orosz-japán háború idejébe ti Japán semlegességét hosszabb időre nem biztosították. Tájékozatlan volt a német diplomácia arról is, hogy Oroszország már 1913. végen kezdett mozgósítani, valamint arról, amit az antant már régen tudott, tudlmilliik, hogy Olaszország és Románia hátba fognak támadni. Mi pedig elsőrangú bakot lőttünk az annexióval. Tulajdonképpen üres formalitásért feladtuk a n oviba zári szandzsákot, még pénzt is adtunk a törököknek s általában ürügyet adtunk az elkeseredésre mindenkinek. Az -annexiós válság kulisszatitkai csak évek múltán, 1913 decemberében kerültek a bé-csii „Zei-t“ közlése nyomán nyilvánosságra. Az annexió tényét ugyanis mint fait acoomplit tálalták a magyar kormány asztalára s ifjabb Andrássy Gyula gróf, a koalíciós kormány belügyminisztere, aki a novibazári szandzsák feladásában édesapja balkáni politikájának felrúgását látta, benyújtotta lemondását, később azonban a király kiérésére mégis megmaradt állásában. Andirássy lapjának, a „Miagyar Hírlapnak" 1913 december 23-iki számában megerősíti a „Zeit" közléseit s kijelenti, hogy hivatalában azért maradt meg, nehogy a külügyi bonyodalmat, belpolitikai válsággal komplikálja. Jászi ur idc.bb Andrássy Gyula grófnak d monarchia destrukciójában való „bünré- szességét" és „hazaárulását" abban látja kulminálni, hogy a szláv többséggel szemben odadobta magát a német tnilitarizmus karjaiba s nem adta oda a monarchiát a mindenható cár lába alá zsámolynak. Hol van a liberalizmus., hol van a népeik önrendelkezési joga, de hol van a szabadság eszméje és elmélete abban a felfogásban, a mely a s zliái v többséggel szemben őrületnek és destrukciós hazaárulásnak minősiti valakinek azt a törekvésiét, hogy a numerikus kisebbségben, de nagy kulturális fölényben levő magyar és német faj, nemzeti léténeik, kultúrájának és szabadságának védelmére és biztosítására defenzív szövetséget kössön? De hol yan a történelmi igazság abban a felfogásban, amely a német-francia háború óta élteit közel ötven esztendő tanúságainak egynesen rosszhiszemű semmibevételével, csak a német miliíarizmust látja, illetve akarja látni s egyedül erre akarja hárítani a világháború felidézéséért való felelősséget? Nem akarja azonban meglátni a francia reváns-militarizmüst, mely nehéz milliárdo- kat öntött az orosz molochnak és az orosz hóditó törekvéseknek gyomrába. Ja-urésrufk hidegvérű legyilkoltatása és gyilkosának büntetlensége a jeles szociológusban és ideológusban, aki Tisza legyillkoltatását és a bolseviki gyilkosságokat már eddig is megértéssel kezelte, még csak árnyékát sem kelti a gyanúnak aziránt, hogy a háború okozóit talán arrafelé is lehetne keresni. Ha az ember ennek az öntudato-s és konok vakságnak lélektani okait keresi, találhat más magyarázótok mint azt, hogy Jászi ur és radikális hívei (Folytatjuk.) Royalista mozgalom Franciaországban. Paris, junius 2. A royalistáknak Moutet képviselő ellen elkövetett merényletével kapcsolatban a rendőrség házkutatást tartott az egyik royalista lakásán, hol rendkívül fontos okmányokat foglalt le, amelyek franciaországi royalista mozgalomra vonatkoznak. A royalista mozgalomnak egész terve a rendőrség kezére került, úgyszintén azoknak a személyeknek névsora is, akiknek a mozgalomban való részvételére számítottak. A hivatalos nyomozás van hivatva megállapítani az egész mozgalom horderejét. A Kémet szakszervezetek az ipar javaslatai ellen. Berlin, junius 2. A német szakszervezetek szövetsége emlékiratot intézett a birodalmi kancellárhoz, melyben leszögezte a szövetség álláspontját a német iparnak a jóvátétel! kérdésben elfoglalt álláspontjával szemben. A memorandum kifejti, hogy az ipar kikötései, melyektől a garanciák vállalását függővé teszi, az egész garanciális kérdést alapjában aláássák. Az ipar magatartása arra enged következtetni, hogy a jóvátétel egész problémáját ipar és ipar között akarják megoldani. A dologi értékek igénybevétele csak a törvényhozás utján történhetik meg. A birodalmi és állami üzemek magánjellegűvé való tétele teljes képtelenség. Az emlékirat végül az ingó és ingatlan nagy vagyonok igénybevételét követeli. 443 évi fogház — és 464 millió márka pénzbüntetés Berlin, junius 2. (Berlini szerkesztőségünk tel efon jelentése.) A francia és a belga haditörvényszékek egy ma kiadott hivatalos jelentés szerint a megszállás. kezdetétől május közepéig elitéit német közhi vatalno- kokat összesen négysizáziuegyveuihárorn évi fogházbüntetéssel és négyszázihatvanaógy millió márka pénzbüntetéssel sújtották. Lutterbecket tiz havi börtönre Ítélték Sterkrade, junius 2. Lutterbeck főkormány tanácsost, eddigi kormány elnökhelyettest, kit múlt vasárnap a belgák kérésére a franciák letartóztattak, ima a sterknadi beliga haditörvényszék elé állították. Lutterbecket a belga kormány megsértésével vádolják egy általa aláirt hirdetmény következő kitétele miatt : „Nem tudom föltételezni, hogy a megszálló hatóságok, melyek feltűnő közönnyel nézik a megszálló hatalmak katonaságának temérdek kihágását és bűncselekményét, azt akarják magatartásukkal elérni, hogy a német lakosságnak az az érzése legyen, hogy védtelenül ki van szolgáltatva élete és vagyona a megszállók bűntetteinek, gaztetteinek és kihágásainak." A haditör-* vényszék Lutterbecket bűnösnek mondta ki és tiz hónapi börtönre ítélte. Kétszázmiilió frank, kétszázmillió márka Páris, junius 2. A megszállott területről eddig 200 millió frank értékű kémiai gyártmányt rekviráltak a franciák. — Duisburg és Osterfeld városokra állítólagos szabotázscselekedetért 100—100 millió márka pénz- büntetést róttak ki. Németország minden antanthatalomnak megküldi a jegyzéket Berlin, junius 1. Illetékes helyről megcáfolják azokat a lap jelentéseket, melyek szerint a német kormány uj váliaszjegyzékét csak Angliának, Olaszországnak és Japánnak küldené meg. A német állami vasutat nem zálogosítják el Berlin, junius 1. A kül- és belföldi sajtóban a német vasutak elzálogosításának eszméjével szemben az az álláspont érvényesül mindenütt, hogy a birodalmi vasút függetlensége mindenképpen megőrzendő. Tárcarovatunk: Kedd: Falu Tamás: Távozó. (Vers.) Szvatkó Pál: A prágai francia kiállítás. Szerda: Péchy Gáspárné: Jánoska. Csütörtök: Schöpflin Aladár: A nagy-nagy kerék. (Szikra regénye a zsidókérdésről.) Péntek: öézay Zoltán: üzenet. (Vers.) Kocsis László: Mögveszi az embör... Szombat: Vécscyné-Jankovich Lujza: Utolsó levél. Vasárnap: Mécs László: Egy asszony zongorázik. (Vers.) Radnay Oszkár: Kain. így lesz. Vad erdők gyomján lángok botorkálnak. Ma erre, holnap arra bolyganak. Nagy hittel félnek s pislogva remélnek. S megértik egymást ezek a láng-szavak. A lelkek házba csak álmodni járnak. Vad erdők gyomián lángként botorkáh:„k. Dcíyár-íiizek szegénylcgényes álma Elhagyva, űzve Idemcnekül. Sikongó zápor mindhiába oltja; Bolyong, iár, esztelen és nesztelenül. S túléli ezt. Megállja. És kiállja; Betyár-tüzek szegénylegényes álma. Vihar lesz...! És valaki jön. Előre Küldi vezérek lelkes ösztönét. \ lángok már csak erre várnak-várnak. Ki összelobbantja valahány íiiz.ét. ...Szent, babonás csönd lép le az erdőre... Vihar van,.. És valaki jön... Előre...! Wallentinyl Dezső. A nterú fapunfr a Hangadója! I Dialógus a tavaszról és a nőről. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Szeredai-Gruber Károly. (A férfi és a leány találkoznak -a hegyi- ligetben. A férfi barmindkétéves. A leány húszéves. Május van. Kacag a verőfény.) A leány: Tehát mégis! M^gis kijött ide, gyönyörködni a nagy ébredésben. Nézze ezeket a virágbaborult fákat. Muzsikál a fehérség. Meu y ;a ss z ony á lmok muzsikálnak benne. A férfi: Igaza van, Márta. Hallóim én is azt a szüzfehér szimfóniát, amelyet a május komponál. Minden évben újra. Csakhogy én már nem a húszévesek fülével hallgatom. En már ott tartok, hogy a tavasz elbágyaszt és a szépség elszomorít. Ezért mégis csak jobb lett volna otthon maradnom. A leány: Istenem, a maga korában. A legszebb korban, ahogy mondani szokták. Múló rossz hangulat lehet az csupán . . . A férfi: Ne Irigyje ezt, Márta. Én tudom, hogy nem az. Ami ebben a májusban rámszakadt, az nem múlik el többé soha. Az reménytelen és gyógyíthatatlan. Bennem a tavasz már nem ébreszt vágyakat. Uj, nagy, sóvárgó, imádkozó vágyódást. Valami után, ami messze van. Anni elérhetetlen. Ami után ölelő két karunkat kitárni maga az örök ifjúság. A leány: () én értem ezt. Azt hiszem, hogy nagyon jól értem. De hogy maga . . . harm'inckétéves korában . . . A férfi: Nem az évek száma tesz minket fiatallá vágy öreggé. A növekvő kor magával hozza az érettséget, a lesziirődést, a megismerésit. De ez nem jelenít okvetlenül megöregedést. A fiatalság akkor hagy bennünket cserben, miikor a vágy szent tüze kialszik. Akikor kezdünk dideregni a májusi napsütésben. Akkor menitlhetétlenül megöregedtünk. A leány: Tehát addig vagyunk fiatalok, miiig valami oél felé törekszünk? A férfi: Van-e cél, Márta? Van-e? Minden csak addig szép és csak addig vonzó, amig útban vagyunk feléje. A küzdelem az elesés, az újra talpra szökkenés, — ez a legszebb. A cél maga, — az nincs iis. Azt nem érjük el soha. S a leggyönyörűbb vágyaink céltalanul csapongmaik, valami körül, ami mindig uj és mindig más. Amiről tudjuk, hogy egészen soha sem lehet a miénk s amitől annál inkább távolodunk, miinél közelebb integetnek az alkonypiros mezők, hói a hűvös szellő képzelt céljaink aranykalásztengerét ringatja. A leány: Tehát minden cél csak fikció. Egy igazi van csak, egy . . . A férfi: Egy van csak, minden vágy ku tforr ásta, minden küzdésünk végcélja s egyedül sóvárgott jutalma, sziyetsebző dárda s pirosán lobogó diiadallmi zászló: s ez az egy nekünk férfiaknak —■ a nő. A leány: Ó, hisz ez oly könnyen elérhető. Minden ablakban könyököl egy leány életéhes várakozása, csak be kell fordulnia a Csipkerózsák utcájába s akkor látni fogja, hogy ma már minden királykisasszony ajkán aíázkodó odaadás virul a megváltó lovag elébe. A férfi: Ne értsen engem félre, Márta. Jól tudom én is, hogy az Átlag leányának legforróbb óhaja az, hogy az Akárki asszonyává lehessen. A Véletlen lovagjáé, kinek vértezetét egy biztos és nyugodt jövő ígéretének napfénye varázsolja csalogatóan csillogóvá. És én néni azért vagyok rezignált sugaru lámpását nem a Csipkerózsa-utca temperáltvágyu királyleánya tartja manikűrözött kezében. A cél, az egyetlen, a minden törekvésünkben titkon lobogó csak Ö lehet: a nő, aki nem egy a sok közül, hanem a sok közül csak egy; aki mindenütt jelenlevő s akit mégis csak a szent találkozások ünnepén lelnek meg a kiváltságos boldogok; aki maga az alfa és ómega, a pillanat és az örökkévalóság. A leány: S ezt igazán oly nehéz volna megtalálni? A férfi: Annál nehezebb, minél finomabb és differenciáltabb a férfi lelke, aki vágyódik utána. Mert mát keresünk mi mindenben, Márta? Ugyebár csak önönmagunkat. A világ minden szépsége szubjektív. Nem rajtunk kivid van, hanem bennünk. S a tulajdonunkká csak akkor válik, ha átéljük, ha élvezzük, ha mcgittasulunk tőle. Raffael sixtini madonnája nekem csak azért szép, mert meghatott áhítattal gyönyörködtem benne. Rainer Maria Rilke versei csak azért szépek, mert az elragadtatás bársonyoshangu fuvolája szólal meg a lelkemben, ha olvasom őket. S a perc. miikor a kedvest zárom karjaimba, csak azért szép és édességtől túláradó, mert a csókjától nászi sejtelmek ^tűzpiros virága szökken bóditó pompába. Égen és földön semmisem a mienk, csak az, amit meglátás és átélés utján részévé változtattunk a saját lelkűnknek. Más formában a kárrai menyegző csudája ismétlődik igy meg napról-napra, óráról-órára. Ha már most nagyon választékos egy emberi lélek, akkor csalk igazi, nagy értékeket, csak szárnyaló, szent gyönyörűségeket fogad be, hogy' azok a saját énjévé váljanak. S akkor a csuda belehulló szikrájától üdvözítő eksztázisok törés fáradt, inért ebből a kutból ni vágyak csudavizét meríteni már nem képes a lelkem. A gyönyörű, a megfiatalító Cél iövellönyoslángu autodaféi gyúrnak. De az ilyen csudák ritkák. Kell, hogy ritkák legyenek,
