Prágai Magyar Hirlap, 1923. május (2. évfolyam, 99-121 / 252-274. szám)
1923-05-30 / 120. (272.) szám
.Szerda, május 30. Tárcarovatunk: Csütörtök: Merényi Gyula: Az idegen (vers). Fábry Zoltán: Nem aitoarun'k meghatni (René Schickele könyvéről.) Szombat: Radnayné Soltész Ilona: Asz- szonylátomásoik. (Napi ódarabkák.) Vásáimaip: Wallentinyx Dezső: így lesz (vers). Szereda y-Gr ube r Károly: Dialógus a tavaszról és a nőről. Az őrült. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Strelisky József. A kémények kormos szem te unottan bámulta az éjiszakát. Egy árnyék jelent meg a ház gerincén, idétlen ferde vonaliban végig- d’őlt az egymást ölelő cserepeken, a macska hosszan, riadtan nyávogott, dombos hátán a szőr visszájára görbült és nagy ugrással menekült a szűk résen ált, a padlás gerendái alá. A nyár már kiíeszitette az ablakok szárnyait, az élet sok apró hangja duruzsolva szállt föl a végtelen felé, a lámpa- fények bágyadt sugarán. Megmozdult a ferde árny a tetőn, amint az örült imbolygó lépése lassan előre kúszott. Görcsösen markolta a csatornák szélét, végigfeküdit a keskeny ereszen és belebámult a nyitott ablakokon át az élet kitárult, sokféle apró forgásába. Szemében vad, éhes tüzek villantak, nyelve akadva, szomjas szárazon malmozta az iramló szavakat, zilált agyában káíbülían kergetőztek a vadult gondolatok. — Szavakat, szavakat! Kell, hogy mosta iá Íjam őket! Egy szót, nem, kettőt! Régien lesek rá mint keselyű a hegytetőn és ha megtalálom, lecsapok rá, elveszem, elviszem és szétdobom vele az egész korhadt világot. Szavakat ... Az egyik talán az, hogy,, . . . hogy, élet! Két remegő keze tölcsérré fonódott szája előtt, teste mélyen előre bukott a párkány élén, fájó megszorult lába tartotta egyik legkimagaslóbb vezéralakja. A hatvanas évek elején aztán Telekyt börtönbe vetették. A császár felhívta magához s azonnali szabadon bocsátása ellenében, becsületszavát vette arra nézve, hogy az aktív politikától egyelőre visszavonul, A börtönből kiszabadult Teűeky egészen megdöbbenve tapasztalta, hogy a császárnak adott becsületszó erkölcsi kényszere és társainak, valamint a nemzeti ügy - cserbenhagyásának erkölcsi lehetetlensége közt a maga számára kiutat nem látott. Akkor még az emberek mindent komolyan vettek, a formulák kényelmes korszaka még nem következett be. Egy dörrenés és a magyar közélet egyik legnemesebb alakja megszűnt élni. (Folytatjuk.) Komárom adázá polgársága & vajgQondÉzsnsa c§ a vogyoiiszapaniiaO aM ellen. Impozáns nagygyűlés. — A kereskedelmi, gazdasági és ipari körök állásfoglalása. Komárom, május 29. A komáromi gazdasági érdekképviseletek által május 27-ikére egybehívott polgári nagygyűlésen Komárom város adózó polgársága méltó formában tiltakozott a polgárság minden rétegére súlyosan nehezedő vagyondézsmia és vagyon- szaporulati adó kivetése ellen. A nagygyűlés elnökévé választott Gaál Gyula dr. nyugalmazott polgármester megnyitó beszédében kiemelte, hogy a gyűlés teljesen politikamentesen kívánja tárgyalni az adózás kérdését, de hangot kíván adni annak az elkeseredett hangulatnak, amely az adók terhe alatt sínylődő kereskedők, iparosok és gazdák lelkét, eltölti, Alapi Gyula dir. helyettes polgármester ismerteti a nagygyűlés összehívásának okait. Az előkészítő-bizottság megbízásából a va- gyondézsma kérdését Ivánfy Géza kereskedő ismertette. A vagyondézsma a komáromi polgárságnak oly megterhelést jelent, amely, ha a kormányzás a törvény rendelkezéseit eredeti formájában alkarja megtartani, itt csak tönkrement kereskedőt, iparost, gazdát és telektulajdonost fog találni. Az a kis fellendülés, ameb^ 1920 és 1921-ben valamennyire megélénkítette a háborús évek és forradalmi események által guzsbakötött kereskedelmet, mezőgazdaságot, kisipart, igen kis ideig tartott. És ami azokban az első években gazdagodás volt, csak papiroson volt a;z, s az értékek, vagyonok megnövekedése, midőn ezeknek a vagyonoknak likvidálására kerül a sor a vagyondézsma formájában: csak fríkció, amelynek értékbázlsa nincs. Különösen súlyos az a helyzet. amelybe a határmenti Komárom szabadpályán működő polgárai jutottak. Komárom kereskedői, iparosai, gazdái természetadta földrajzi helyzetükben a Duna medencéjének mindkét partján fejthették ki közgazdasági tevékenységüket az államalakulás előtt s ma elszakítva uj termelő, felvevő és fogyasztó piacok híján, a vagyoni tönk szélén állnak. A vagyondézsma igazságtalansága abban is megnyilvánul, hogy nem az adózó polgárságnak vagyonából, hanem a napi keresetéből elégíti ki magát. Az előkészítő 'bizottság kellően megokolt és a helyzet hű tükrét mutató határozati javaslatában ezeket kívánja: 1. A vagyondézsma-töirvény megváltoztatását. 2. A vagyonszaporulati adó eltörlését. 3. A vagyondézsma kivetésénél a már alapul vett vagyonértékeknek a valóságnak megfelelő revízióját. 4. Valamennyi a bevallásban szereplő értékpapírnak a vagyondézsma fizetésénél való fel- használhatását. 5. A hadikölcsön elfogadását a dézsma lerovásánál. 6. A vagyondézsma lerovásának legalább 15 évre való kamatmentes elhalasztását. 7. A vagyondézsmára kötelezettek vagyoni állapotán felül a megváltozott viszonyok miatt beállott kereseti lehetőségek figyelembevételét. 8. A vagyondézsma első részletének 5 százalékban való megállapítását oly módon, hogy az ne a fizetési meghagyásban megjelölt 30 napon belül, hanem a felebbezés elintézése után váljék esedékessé. A vagyondézsmára vonatkozó kérelmen kívül Komárom város adózó polgársága a jelen gazdasági helyzetre való tekintettel még a következőket követeli: 1. Komárom adózói a pénzügyi kormányzat részéről az összes adókötelezettségek teljesítésére legalább 5 évi türelmi időt kérnek, hogy a várva-várt gazdasági fellendülés idejére legalább forgalmi tőkéjük megmaradhasson, 2. Kéri továbbá a kormányt, hogy a különböző című adókat egységesítsék, mert a sokféle adók tömkelegében a kereskedő, gazda és iparos nem tud tájékozódni. Amidőn e kérelemmel a pénzügyi kormányzathoz fordul a város adózó polgársága, tudatában van annak, hogy a kormányzat részéről különleges elbánást vár. Az államérdek megvédése ellentétben nem állhat az adózó polgárság érdekével, sőt csakis az államgazdaságban legfontosabb szerepet betöltő gazdasági osztályok megerősödése lehet az álilam belső és külső konszolidációjának, vagyonosodásának. kultúrában előrehaladásának alapja. Semmiféle politikai ál-ok nem vezetik ezt a polgárságot elöadottaik körül, de a vagyonuk pusztulásának érzete diktálja kérő szavukat, hogy amíg nem késő, segítséget kapjanak. A határozati javaslatot megküldik a nemzet- gyűlésnek, a politikai pártoknak és gazdasági érdekképviseleteknek. A határozati javaslathoz, amely a nagygyűlés egyhangú véleményével találkozott, a Ház és Telektulajdonosok Egyesülete nevében Alapi Gyula dr., helyettes polgármester, a kereskedők nevében Fitlöp Zsigmond bankigazgató, Boldoghy Gyula ipartestületi elnök és a gazdaközönség nevében Csepy Dani földbirtokos szóltak hozzá. Kelten Jesső dr. nglloflcozata _ az «S*íw«§.iis jpalítiiBcaS Kassa, május 28. (Saját tudósítónktól.) Lelley Jenő dr. nemzetgyűlési képviselő pünkösd vasárnapján Kassán volt, hogy részt vegyen az itteni kereszténjrszociális munkásság zászlószente- lési ünnepségén. Munkatársunk fölkereste ez alkalommal s aktuális bel- és külpolitikai kérdésekben rendkívül érdekes beszélgetést folytatott vele. A képviselő ur a Prágai Magyar Hírlap részére az alábbi nyilatkozatokat volt szives tenni: — Igaz-e, képviselő ur — kérdeztem —, hogy a Sráírnék által vezetett cseh néppárt uj akciót készít elő, melynek célja volna a Hlinka vezetése alatt álló szlovák néppártot kormánytámogatásra megnyerni? — Ez az akció tulajdonképpen a szlovák néppárt kiválásának napján kezdődött meg s alkaíomszerüíeg csupán uj meg ui fázisokhoz ér. Legutóbb — úgy értesültem — a horogra még a szlovenszkói autonómiát is föitüzni szándékoznak csalétek gyanánt. Sőt olyan hirek is vannak, hogy maga a köztársasági elnök is kíván valamely ilyen megoldást. Hogy lesz-e eredménye, nem tudom. Hlinka öreg csuka ahhoz, hogy őt horogra lehessen csalni — müléggyel! — Mit tart képviselő ur a külpolitikai helyzetnek a cseh-szlovák köztársaságra kiható reflexiójáról? — A külpolitikai helyzet súlypontja ma a török békeszerződésen és a ruhrvidéki bonyodalmon van. Hogy mi fog ezen két kemény dió föltörése után kipattanni, azt maguk az antant bölcsei is szeretnék tudni. Tény, hogy lázas az izgalom. Konstantiná- polyba csődültek össze a világ pénzfejedelmeinek követei, valamit főznek ott, amihez — őszintén szólva — tulkevés a bizodalmám. Franciaország lassan, de biztosan szigeteli el magát, mind mélyebben burkolózik a gíoire szövetébe. A respublika pedig kellő tisztelettel hordja ennek a csak és tele torokkal, sóvár szemekkel belekiáltott a házak közé: — Étet!! Élet!! Körüílszialadta nézése a nyitott ablakokat, hogy ki, hogyan kapja fel fejét a kiáltásra, hogy rezzennek meg a váltak, hogy dobaunak a szivek, hogy riadnak fel az emberek a hivó kiáltásra. De a szokott ut- jából nem döbbent ki sémimi, az ablakok alatt a zsongás egyhangúan hömpölygőtt tovább, mintha kínlódó torokkal kiáltó szó sohasem kísértette volna az éjszakát. Zilált feje leszédült a piszkos cserépre, a köny- nyek sós esője keskeny sávot futott le rajtáik, dühös átokkal a haját markolta, a hangja csalódott csuklással mormogott. — Nem, nem ez se az! Hát meddig keressem! Nincs szó és nincs gondolat, amit még közéjük ne dobtam volna, die egyikre se kapnak, mint koncra az ebek, hiába várom a nagy marakodást! Nem, nem más szót, újat, vadat, idegent, értbe tétlent, vagy akármit, amitől a poshadó tesük romboló erőbe dobban! A hiába kiáltozás megf ár asz tóttá már a torkát, lankadt, gyötrődő botlással mászta végig a tetőt, bolyongva kallódót az utcák sikátorán. Kint a dombok oldalán a bokrok árnyai, mint a megdermedt szatirok, éles gúnnyal vigyorogtak feléje. Leszaladt a mély völgybe, a düh inogta jt elhozta görcsösen voua.gló ajkát, csontos keze keményen lobogott a város felé és a keserű átok káromoiva szakadt ki a száján. — Megcsaltatok! Megcsaltatok ma is mint minden este! Embernek mutatjátok elnyüt testetek, pedig nincsen benne se érzés, se gondolat! Akármit mondjak, némán és fakón mozogtok tovább, kiáltásomra nem rezzen meg se agyatok, se szivetek ... Hát azt hiszitek nincs tovább? Nem tudóik már uj szavakat? Pedig tudok, tudok én nagy és erőseket, amitől meglódul a szivetek, megbomlik az agyatok, kiloocsan belőletek az élet, mint az el taposott hangyákból! Halomrahordott, nehéz kövek lomha árnyékkal feküdtek a völgy legmélyén. Odaállít közéjük dacos gőggel, a kisebbeket dühösen kászáló lábbal rúgta szét, a nagyobbaknak nekifeszült minden izma és úgy görgette el egymás után. A kövek alól egy kút sötét szája éhesen ásított fel az éjszakába. Rálhajtotta fejét és a mérhetetlen mélység tompa zsongásával hangosan vitázott. — Hasztalan mérlek, nem érem el a mélységed végét. Talán a föld közepéig lefutsz, ahol az ellentétes sarkok megfogják egymás kezét, ahol a föld szive dobogja az örök kerengőst, amerre a fák kinyújtják rajongó, éhes gyökér ujjúkat? Kötél nem ér le, hulló kő nyugtot-osapodó hangja fel nem hangzik. Hé! te mélység! Sokan vagytok-e már odalent, az én seregemből? Tompán, fojtottan dördült vissza a szó. búgott, hullámzott a mélység ive alatt. — Hallom a hangotokat! Hát jönnek még a többiek is, mind, mind, az én seregeim, hogy egy parancsszavamra széthajtsátok az egész, megrohadt világot. Én vagyok az erős, a nagyszerű, aiki meg fogom váltani az embert az élet nagy terhétől! Ágakkal behantolt gödörből előkereste a szerszámait: csákányt, vésőt, kalápcsot és egy nagy vasedényt. Rövid már az éjszaka! Vállára dobta azokat és bokrot botolva szaladt a dombok szegélyén. A temető keritése embermyi nyílást hagyott, óvatosan átbújt rajta. Szomorú fák árnya görbén sötétlett felette, a porladókon nem vigyázott senki. Hunyorgó szeme végigtáncolt az apró dombokon, kitárt karjai remegve futottak körül a némaság alatt. — Az én katonáim glédában fekszekmek és alszanak. Jaj, ha egyszer egy hangos szóval felébresztelek! Az alig befedett sírok földjébe suhogva vágott a csákány. Megbomlottak a rögök, koporsók fája koppanva fogta fel a mély ütést. Portól tisztára bántotta az ember utolsó ágyát és a fedőt éles szerszámmal felszaggatta. Kegyetlen örömmel belekacagott a viaszos arcra, az örök békét felriogatta sikongó hangja. — Téged már itt hagyott az élet korba esős keze! Jaj, szabadítsd meg a többit is! Hadd legyen nagyobb az én seregiem! Éleset szakított a véső kemény foga a koponya csontján. A repedt homlokon át ki csillant sárgán a velő, ütve, vágrva, hasítva forgácsolódott a csont és szomorú kelyhét fáradtain megnyitotta. Két remegő tenyere kínos, féltő gonddal felmarkolta az agyvelőt és magasra emelte az uj zsákmányt. Gsiabbanvia hullott a vasedény öblébe, puha színe apró cseppeket könnyezett. Széttárt karokkal feküdt a csonka test Görcsös újaikkal föléje hajolt, végigsiklott a bordák felett. Vágyakozás mámora vad dühvei égette szemét, mélyen belevágott a mell kemény boltozatába. Tébolyt remegő két keze ringva kereste a megrémült szivet, hosszú kacagás fuldoklótt torkán, amint megtalálta és heves erővel nekilódulva kitépte. A szív nagyot koccsanva, sötét foltban odabukott az a velő puha színére, mintha össaeölelkezne vele. A megrabolt testet gyorsan behantolta és uj sírok kincse felé iramodott. Szivek és agy velőik pállott nyirkossága lassan betöltötte a nagy vasedényt. Vissza az utat rohanva járta a feketén inélylő kutig, össze- rablott terhét diadalmas nevetésibe siklott hanggal megüritette a sötét, ásító torok felett. — Fogadd a seregem uj hőseit! Agyak és szivek most némán, dermedten hullanak, de egy szavamra felébred bennük az öserö! Sokan vagytok már, de az én akaratomhoz még kevesen! Futva, lihegi ve, verejtékben ázva hordta, egyre hordta az éhes kútnak a temető kincsét. A hajnal roskadtan verte az erdő szélére, mély fáradtsággal alkudta át a napot. 3B Azt hajlandó vagyok elismerni, hogy a magyar kormányok nemzetiségi politikája rossz volt, mindenesetre sajnálatos, hogy nem volt módjukban a mostani utódállamok kormányaitól magánórákat venni, de már a nemzeti állam kérdésében nern koncedálok semmit sem. A cseh-szlovák köztársaság például nemzetiségi szempontból van olyan jó, vagy olyan rossz, mint amilyen az osztrák-magyar monarchia volt s ime a legridegebb nacionalista állam alapján áll. Legyen szabad megkérdeznem, hogy ily körülmények között Jászi ur miért nem tesz kísérleteit arrg„. hogy a prágai kormányt saját nemzetiségi politikai teóriái részére megnyerje. Az indok azt hiszem világos, sőt szembeszökő. Bussines is business. Ha Jászi ur ugyanis itt kísérletet tenne arra, hogy a nemzetiségek önrendelkezési joga és autonómiája mellett agitáljon, alighanem veszélyeztetné az emigráció sajtóorgánumainak Szíovenszkó területén való kiváltságos helyzetét és szabad mozgási képességét. Már pedig úgy látszik, hogy ott, ahol üzletről van szó, a 1 egrendithetetienebb szociológus Is kész elveit ideiglenesen szögre akasztani. Mindenekelőtt kénytelen vagyok konstatálni Jászi ur ama kísérletének teljes ízléstelenségét, hogy egy marék sarat dobjon Andrássy grófnak magánjellemére, párisi szereplése és amiatt, hogy amint ő mondja „Az in effigie felakasztott gróf, — le beau pendu — kikönyörögte magának a császártól az amnesztiát, hogy zemplémíi latifundiumait megmentse". A beállítás hamis, sőt egyenesen rosszhiszemű is. Andrássy Gyufa gróf egyáltalán nem radikális szociológiai alapon, hanem úgy, ahogy ez egy magyar úrhoz illik, negyvennyolcban nemcsak jövendő birtokait, hanem bőrét is becsületesen a piacra vitte, addig amíg egy fontos diplomáciai misszióval külföldre nem küldték. Ha birtokait, melyek különben édes anyja tulajdonát alkották, 1857-ig el nem kobozták, ezután erről atz oldalról igazán semmiféle veszedelem sem fenyegette s e miatt bátran továbbra is külföldön maradhatott volna. Az igazság azonban az, hogy az emigránsok, mintán belátták, hogy külföldi segítségre egyáltalán nem számíthatnak s értesültek arról hogy az ország a passzív rezfeztendába s a Bach- korszak gyönyöreibe mindinkább belefárad, egyenként hazaigyekeztek, mert egy, az uralkodóval kötendő kiegyezés, vagy béke lassanként a lehetőségek soréba nyomult. Hazafelé igyekeztek, hogy visszatérve a szentesített negyvennyolcas törvények jogalapjára, ezen az alapon igyekezzenek a jogfolytonosságot helyre alti tani s az uralkodóval békét kötve, a nemzet fejlődését lehetővé tenni. Hazafelé igyekezett tehát mindenki, aki tehette s haza jött a többi közt gróf Te- leky Lászlfó rs, a magyar nemzeti mozgalom
