Prágai Magyar Hirlap, 1923. május (2. évfolyam, 99-121 / 252-274. szám)
1923-05-20 / 113. (265.) szám
aa y%z&uJU&&m7fmmp n «i —wo—w iiw"—r-.rr.«/awww a kar élete szervesen kapcsolódik a törté-: néshez: az előtérben beszélő, mozgó fösze- mélyek történetének változatait — a háttér- j bői előre — hátraugró tömeg tükrözi. Aj lefojtott drámai mozgás élete adja a kötet I legértékesebb darabját: Két fogoly, apa és fiú visszatérnek . . . senki ... az asszony j elhalt, a ház idegené ... a föld az ország : is az idegeneké, megfordulnak és elindulnak a folyó mentén délfelé ... A tragikus mozdulatok kirobbanásának lefolytása — a iudofnásvétel egyszerűségében, az uj utin- dulás természetességében — balladás szépséggé enyhül. És fáj . . . Fáj, mert olyan egyszerű minden. Ahogy tehetetlenül szó nélkül tudomásul kell venni a legborzasztóbbat: nincsen semmi. így van. Akinek elfogytak már a könnyei az hallgassa meg ezt a mesét. És megtanul újra sirni, pedig csak mesét mondtak . . . mai mesét. (Találkozás a faluval.) Találkozás . . . Találkozás az élettel, az idővel. A robbanó fájó összeérésböl — egyszerű találkozás. Egyszerűen . . . Elfojtott hanggal, belülre titkolt könnyekkel és újra uj dacos utindulással. Nem véletlenjóleső bizonyíték: a szépséget, természetet lehelő novella — az utbátorság, hegykapaszkodás, férfi-nő nézés általános erejű szimbóluma — szintén ezt a címet viseli: találkozás. (Találkozás a hegyen.) A sorok mögött, elrejtve, csak itt-ott egy-egy akart függönylebbenéssel — didergőn fázón, kegyetlenül ott van a mi időnk. Egyszerűen és mégis kísérteties művészettel megcsinálva, belelopva oda is, ahol nem is gondoljuk, hogy a szemünkbe nevet, a szemünkbe csap megint. Az egész emberöldöklés fájdalma, embertelensége: kiabálás, mutogatás nélkül zárójelben, drótsővények visszavetitett vizó- jában, a szerelem vágyó, mindent feledő és mindent látó szemnyitásában. (Jegyesálom.) * Aki kereső, kutató meneküléssel, zúzott remények és szenvedélyek tükrében keresi a maga rángatózó arcát, az az első hangokra tovább akart szaladni . . . ö nem mesét jött hallgatni. De valami mégis visszatartotta és lassan megismerte az egyformaságot: a sikolyt lefojtó hangban erősebben a sikolyt, a nyugalomban látóbban a nyuíalanságot. És magára ismert tükör nélkül. Korára jelmezek nélkül. Egy pillanatra mozdulatlanul tudott állni, csendben ő is. És az egyszerű mesékben megérezte a íestvérkéz munkáját. * (HáromszázhanniRC milliót adtak egy Pét- tenkoien-képért.- Egy bécsi műkereskedő aukcióján árverés alá került Pettenkofen Ágostonnak, a múlt századbeli híres osztrák festőnek Párbaj a ligetben cimü ismeri festménye. A kikiáltási ára 100 millió osztrák korona volt, az aukció résztvevői azonban annyira versenyeztek érte, hogy fölverték az árát 330 millió koronáig, Pettenko- íennek Sebesültek szállítása ciraü festménye egy régebbi aukción 450 millió koronáért kelt. Petten- kofen számos magyar tárgyú képet is festett, amelyek közül néhány a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona. * (Magyar Író olasz előadásai Menzában.) Budapestről jelentik: A monzai nemzetközi iparművészeti kiállítással kapcsolatosan az olasz kormány ipái művésze ti előadásokat rendez a kiállítás nemzetközi közönségének. Az előadások megtartására az európai nagy nemzeteik egy-egy elismert szakértőjét kiérte fel az olasz kormány. Magyar részről Gerevioh Tibor dr. budapesti mírzeumii igazgatóért, a káváié képzőm üvészeíi irót érte a kitüntetés, a minap érkezett meg hozzá a.z olaszok felkérése. Gerevidh az olasz kormány költségén teszi meg milánói útját s a régi és az ujia'bb magyar iparművészeiről tart sorozatos előadást. Aílaníis harangoz. Mint Anílantss, a régelsülyedt ország: Halljátok? — Erdély harangoz a mélyben. Elmerült székely faluk hangja szól, Halkan, iszapos ősíengerfenéken. Magyar hajósok, meg-megálljatok, Haj ártok oítfenn fergeteges éjben: Erdély harangoz, harangoz a mélyben. Rományik Sándor. A pozsonyi magyar színiévad megnyitó estéfe. Pozsony, május 18. Végre ismét magyar szó csendült fel a pozsonyi színpadon. Május 16-án mutatkozott be a közönségnek a sdovenszkói magyar színházak uj igazgatójának, Földes Dezsőnek drámai együttese. Az igazgatóság szerencsés tapintattal a nemrég elhunyt feledhetetlen nagyságú magyar iró, Gárdonyi Géza: „A bor“ cimü idillikus panasz tdrémájánaik előadásával kezdte meg működését. Szerencsés tapintattal — ezt a kifejezést tisztán a szlovenszikói magyar színház ku'.turfeO- idatára értjük, mert üzleti szempontból] tagadhatatlanul előnyösebb lett volna a szezont a Bajiadén operettel megnyitni, mely a következő napon zsúfolásig megfő1 főtte a színházat. Sajnos, a bor előadásán csak mérsékelt számú közönség jelent meg, annak ellenére, ho'gy az igazgatóság még különös ízt is adott neki Trtyenszky pozsonyi ügyvéd feleségének, a korábban színpadokon szép sikereket amfott Báró ti Irmának a fő női szerepben való felléptetésével. A földszint széksorai sem teltek meg, a páholyok meg éppen tátongtak tíz ürességtől. Mikor azonban ezt az igazságnak megfelelően megá!%pitjük. nem szeretnénk ha akár egyik, akár másik oldalról félreértéseikre találnánk. Kor.máuyrészről nem igazolhatják ezzel azt az újabban sokszor hangoztatott áffitásrt, hooy a magyarság saját maga nem akarja pártolni a maga színészetét, a színház vezetősége részéről pedig nőm volna jogosult az a következtetés, hogy csupán vagy nagyrészt a;z alsóbb rendű ízléseket ki elégítő, könnyű fajsúlyú kul tűrik kiesnek nem mondható, úgynevezett toaisz- sziaidarabokat tarts n állandóan műsoron. A magyarságnak az a rétege, amely müveit ízlésénél fogva1 a klasszikus daraboknak törzsközönsége volt, megfogyatkozott számban és anyagi erőben, nem bírja •fizetni azokat a színházi árakat, melyek még műidig bizony elég magasan vannak megállapítva. Nem az akarat és vágy hiányzik tehát benne, hanem a nervus rerum gerendarum. ismerjük sok magyar testvérünket, akik keservesen panaszkodnak a lelki nélkülözések rnih/ti A magyar színháznak ma elsőrangú kubunfela- datot kell teljesíteni, anélkül, hogy a politika in- govúnyaibu tévedne, a szegény nemzet szegényes napszámába kell szegődnie. A szinészhiva- tást távoliról sem szabad üzletileg felfogni, nem is lehet üzlet az ma, hanem a közönség lelki javát célzó borzasztóan áldozatos munka. Bár tehát anyagilag nem is sikerült cünjiyfrra a magyar színház bemutatkozása, mint azt szívből O'dakivánfuk neki, dicsőségére válik, hogy olyan darabba1! lépett ki, amely tősgyökeres magyar fáról termett, amelyből .a magyar jellem tisztasága és nemessége, a magyar ember nagy hite, sugaras lelke, kemény fájdalma dac, szere- tetben váló olvadékony természete, a magyar falusi élet egész niaiiv baja és kendőzetlen érzés- világa tükröződik elénk. A Bor olyan szerencsésen van megírva és megjalenete-zve, hogy szinte önmaga kínálja a hatást, csak ki kel aknázni. A benne éles körvonalakká! megrajzolt alakok a 1 egháládatosább szerepeket nyújtják az ábrázolásra, csak bánni keld tudni e szerepekkel. A művészi feladat itt abban csúcsosodik ki, hogy a legegyszerűbb, de gazdag belső világa emberek minden színpadi hazugság nélkül ,a maguk eredeti igazságában áljának, éljenek ellőttünk. Ezt megvalósitanii nem könnyű dollog; ehhez a dispozición kívül hosszas tanulmány és teljes lelki beleélés szükséges. Lerr- ‘öbbször csak a küVő megjelenitésre gond etek a színészek nyoimnLikosaMvui, a be1 sőre .azonban nem fordítanak megfélölő időt és fáradságot. Erősen salangoztiak, a falusi félszegségek kedves, ártatlan karriíkatúráját durvább komik,umiba viszik át, a naivságot affektáitsággá változtatják, az érzéseket feicicomázzák s ezzel a mesterkélt- séggel megölik a d'arab üde báját és megrontják tiszta levegőjét. Földesék iparkodtak mindezt a hibát kikerülni, ami nojgyrészben sikerült is nekik, úgy iroigy méltán elmondhatjuk, hogy Gárdonyi darabjának úgyszólván 'nnaddíiem minden szépségét hűen vissza tudták adni. Sőt, egy-egy kitünően megjátszott alaknak közvetítése révén rejtett gyönyörűségek kapui is feltárultak előttünk s köny- nyes büszkeséggel gondoltunk a mi Gárdonyinkra; büszkeséggel arra, amli belőle hallhatatlan és könnyes szemmel arra, arrtí belőle olyan korán — hallott. Érdekes, hogy az igazgatóság hosszabb ideig dédelgette azt a tervét, hogy Baracs Imre parasztgazda szerepében Beregi Osizkárt lépteti fel. Beregi a shrdkespearei tragédiák alakjainak megöle- vciwtője — maigyair párasztgatyában furcsa kis ötlet! Úgy látszik, a színház vezetősége még idejekorán észbekapott (vagy talán Beregi?) és Beregit kicserélte Justh GyűIával. Justh elsőrendű művészi erő. öntudatos, gazdag skálájú, eredeti egyéniség, de tehetsége ott érvényesül ledvirágzóbban, ahová termett: a szialondarabok- ban. Lél ekábrázolása kétségtelenül a legnagyobb elmélyedést árulta el, de beszéde nem volt a lépőméi magyar paraszté. Nagyon kiütközött a szaionember a lobogcs gatyából! Trtyeniszkyné- Baróti Irma játékával nemes élvezetet szerzett, és tökéletes illúziókat keltett. Jóllehet, már évek óta búcsút mondott a sZiniípáilyáÉák, tehetsége a legfrissebb és legkristályosabb forrástól buzog. Szava, mimikája, mindem mozdulata egy-egy érzés, egy darab lélek. Lackó Lola aranyos jelenség, hajlik, de nem illett be egészen a Gárdonyi falusi világában élő naiv paraszt lány szerepébe! Inkább a' várostjárt, modernizálódott parasztlányt alakította, aki a városiban hagyja a falusi patinát és a faluba hozza magával, magáiban a városi kisasszonyok kényeskedő affektációját. Kernemé Hantos Irma minjtha egyenest Lepéndről szökkent volna a pozsonyi színpadon. ElíhStftük neki, hogy ö az a bizonyos élni, szeretni vágyó, tor-ó vére. pletyitalkeverő fiatal özvegy, az Eszter, a „falu szarkája14. Bérei Gyula, a darab rendezője — Durhints sógor, Somogyi Károly — Gőre Gábor, Vágó Art'hur — Mihály bácsi, Teleki Sándor — Matyi legény szerepében ragyogó alakítást nyuj- tottak. Különösen ki kell ozonlban emelnünk Farkas Pált, ezt a mi Gabányíi-rediv: vus-unicat, aki annyi ezerszer tud a tökéletes csalódásig átöltözni más egyének természetébe, mintha csak ezer lelke volna. Most Kutsa cigányban élt a Farkas Pál lelke s mióta odasettenkedett füstös képével és „száraz fájával" a vén szüfa alatt iddogáió, diamázó failusi „olőíkelőségskhez". ma sem tudjuk kiverni fejünkből a mókás cigánynak tökéletesen eltalált alakját. Farkas válóban remekelt. A megrendezés külsőségeiben elsőrangú volt. Látszik, hogy a színház presztízs-kérdésnek tekintette, hogy bemutatkozásával minél mélyebb hatást keltsen. Az első előadás a magyar lélek, a magyar Géniusz ünnepe volt. Vájjon hány ilyen ünnepünk lesz az évad folyamán? A program igen keveset múltat. Magyar klasszikusaink alko- tásaifoól semmit. Csupa operett ős operett. A lenge ruhájú operetteket — gondolja az igtüzga- tosdig — talán ík5bi:rja a közönség a forró nyári évadban is. * (p.) Vasárnap’ délután. Budapest, május. Azt mondják, hogy a vasárnap délutáni színházi közönség nagyon vegyes. Kiváncsi voltam rá. Az igazgató jóvoltából nem rendes helyemre kerültem, de kaptam egy Írást, mellyel akárhová beengednek. Az első felvonást a másodemeleti erkélyen tölöttem. Itt alig nevezhető vegyesnek a közönség. Diákok, gépirókisasszonyok, kereskedősegédek, jobb érzésű varróleányok, szegény emberek fájdalmasrikitóan öltözött feleségei, kishivatalnoknék, mind egyformán a hétköznap robotoló rabjai, kik annyira igyekeztek a csöndet fenntartani, hogy pisszegő rendreutasításaikkal nagyobb lármát idéztek elő, mintha elhallgatnának egy-egy hangosabb megjegyzést. Egyszerre, közvetlenül felettem, egy kulcstömeg esése okozott a szokottnál is nagyobb zajt. Egy sötétkék szegényruhás, egyszerű leány közvetlen mellettem oly gyűlölettel néz fel a hang irányában, oly szenvedély ül arcán, oly elkeseredés a zaj miatt, a szeme oly sokat fejez ki, hogy megszépíti egész arcát, mely máskülönben nem ■gén mondható annak. Jó hátul ülünk, de az ő szeme többet lát, fiile élesebb, az érzésével figyel s minthogy feltételezte, hogy mindannyian a darabot nézzük, teljesen átengedte magát érzéseinek . . . A színpadon egy jobb sorsra érdemes asszony vergődik az Élettel. Sírása megdöbbenti a szépszemü lányt és minduntalan elhomályosodó szemeit gyors, halk egymásutánban törli, hogy egy hangot, egy mozdulatot se szalasszon el. Vége az első felvonásnak . . . A fény szemérmetlenül belenéz a leány arcába, ő ülve marad, fejét lehajtja s igyekszik észrevétlen maradni tjrz arcán maradt kifejezéssel. Körülötte megindul a zsibongó lárma, az élet — vasárnap délután van — utat tör magának a szavakon keresztül, de tompábban, szomorúbban itt a második emeleti erkélyen. Most lesietek az első emeleti páholyba-. Két gazdagon, de ép’ oly Ízléstelenül öltözött asszony közé kerülök. Ugylátszik, ők a tipikus vasárnap délutáni páholyülők. Rajtuk is látszik, manikűrözött kezükön, melynek vörösségét és vastagságát azonban semmi el nem tüntetheti, olcsó varrónőjükön, mely a drága csipkét minden Ízlés nélkül rájuk aggatta, tekintetükön, mely nézi a szegényebb közönséget, hogy lám: én itt ülök a páholyban, rajtuk is észrevenni, hogy hétközben szorgalmasan gyűjtik a pénzt, a kasszánál ülnek s lelkűket tán kielégíti az az öröm, ha egy rossz, tépett százkoronáson sikerült tuladniok. . Kezdődik a második felvonás. . . Ott maradok és figyelek. Az hsszony a színpadon most búcsúzik lopva gyermekétől, szökni készül. A két páholybeli asszony figyel, de nem zavarja őket az sem, ha közben beszélgetnek. Leikül nem ismeri a vergődést, nem tudják elképzelni, hogy van valami több is, mint a kasszánál ülni kényelmesen, nem tudják felfogni, hogy a jólétet, az egyforma jólétet ott is lehet hagyni némely szegénységért, nem hihetik, hogy az életből tépünk egy-egy valóságfoszlányt, mikor leülünk Írni, — ök diskurálnak közben. . . — Azért én mégis Vargánéhoz fogok visszatérni, az olcsóbb és nem sértődik meg mindjárt, ha kétszer is visszaadom a ruhát. Hidd el Tilda, okosabban tennéd te is. . Majd még megbeszéljük a kévéházban. * . Nézd, hogy tud ez sirni a színpadon! No, ezt biztosan jól fizetik, hogy igy sir. . . Némileg megundorodva a vasárnap délutáni páholytól, visszatértem a szépszemü lányhoz. Fel kellett kelnie, hogy átengedhessen helyemre. Mintha álomból ébredne, tétován ál! feli . . . Szeretnék beszédbe ereszkedni vele . . . Szívesen, de kurta kézmozdulattal nyújtja át a szinlapot. A közönséget jöttem figyelni, de oly típusára akadtam benne azoknak, kik a vasárnap délutánból érdekelnek, hogy most már csak öt figyeltem . . . Mi lehet ő? A hétköznap mily munkát rendelt neki? Talán íróasztal mellett görnyed? Vagy varrodában? Vagy kiszolgál valamely üzletben? Vagy kalapokat készií? Mindegy... Hamupipőke ö, ki hat napon át elrejtőzik, bujdosik leikével, durva szerelemre képtelen, minden vasárnap délután beül a színházba s mikor eloltják a csillárokat és felcsendül a színpadon a szó, úgy érzi, egyedül van, csak neki, egyedül csak neki játszanak, az ő kedvéért szól a muzsika, neki sírnak, nem! nem is úgy van: Ö maga az ott a színpadon, ő az, aki kivergődik a hétköznapból, hogy tragikusan, szépen, szerelmesen elbújjon, ö az, akinek leikéből szó! a muzsika, minden, minden az ő kedvéért történik itt, vasárnap délután, másodemeleti erkély, mérsékelt helyárakkal . . . * Véget ért az előadás. Átszellemtilten maradt állva, a többiek zajongva, őrült rohamban tolongtak a ruhatárnak, nehogy, miután órákat töltöttek itt, most egy fél perccel lekéssenek ... Végre ő is sorra jutott s én nem vesztettem nyomát. Melléje szegődtem ... — Minden úgy történik ott a színpadon, mondta többek között meglepő intelligenciával — mint az életben: a halállal minden kiegyenlítődik s az utolsó percben tudjuk meg, hogy lett volna jobb élni ... De az a perc, mikor ránk borul utoljára az Élet, mikor utólszor csókol, bocsánatot kér tölünk, mint egy megtért bűnös, hogy nem tehet róla, igy kellett cselekednie, igy parancsolta a Sor,s, ez a perc megéri a Halált . . . Most pedig. — tette hozzá mosolyogva — bocsásson meg, hogy ismeretlenül annyit beszéltem, én befordulok itten, itt lakomNekivágott egy szűk, sötét, világtalan utcának . . . A kocsis durván csapott a sovány lovak közé, a kocsiban a kÓt páholybeli asszonyt ismertem föl . . . Vilcslnszkyné S. Hedvig. Pesti szemlélődés. Az idő — a drágaság — a színházak. — Budapesti munkatársunktól. — Budapest, május közepe. Egy urnák valamelyik kávéházban a napokban ellopták a vadonatúj Burberry felöltőjét, almi pesti nyelven 'azt jelenti, hogy a tavasz derekán vagyunk s megérkezett a szezon. Igen, az uj gondokat és szükségleteket produkáló, házbérrel kombinált tavaszi szezon, mely hol hőhullámokat, hol zimaukós hideget zudit a nyakunkba s a jámbotr pesti polgárnak állandóan készenlétben leél! tartania a télikaibór mellett a gurnmikbegyét is, mert sohasem lehet tudni, hogy még aznap nem kell-e a kivágott cipő után a lealocsnit, avagy a panamakalap, fehér pantalló és lüszterkabát uHn a már naftalinba sózott bekecset elővenni. Az időprognózis ősi szokás szerint csütörtököt mond nap-nap után, — a kedélyek azonban még a körülményekhez képest is elég rózsásaknak mondhatók. A megboldogult gersli-korszakban, a vörös-uralom alatt viselte igy Budapest népe a még egészen újszerű megpróbáltatásokat. Valami originális akasztófahumor derítette fel a lelkeket, mint a fogságban sínylődő magyar katonák is tréfálkozással, egy-egy humoros megjegyzéssel ütötték agyon a keservek hangulatát. Megszoktuk a szeszélyes időt, mint a mostoha sorsot s a felettünk tomboló drágaságot melynek érdekes hatása abban nyilvánult meg. hogy az emberek csodálatosan lenivcllálták az életkörülményeket. Néoány év alatt évtizedeknek kijáró SZÍNHÁZÉ® ÍIIBME Vasárnap, május 20. Itt ll| étterem Wé&ísen DEVYSCHEP nuATnwwiE* i § Elsőrendű menü. . . Ke. 7.50 j| ^ ^ Előfizetés lo adagra Ké. 70.— © ! \ A színi előadás előtt és % J | után friss meleg konyha f 1 * I < ► 1214 ©
