Prágai Magyar Hirlap, 1923. május (2. évfolyam, 99-121 / 252-274. szám)
1923-05-20 / 113. (265.) szám
Vasári,ap, május 20.--ív: oi^»»arwrv,r»xr.i»«nii'f ewWPaaniBHfcpaBWWWMWWM—CBS Égi lasllicsssii (ragédttfa. Gáíszécs, május 19. (A „Prágai Magyar Hirlap“ munkatársától.) A Sziovenszkón szállóigévé vált viccek közül való az, melyik azt mondja, hogy „Sziovenszkón kétféle őslakos van: az egyik fajta az, akinek elvették az állampolgárságát, a másik pedig, — akinek el fogják venni“. Ahol az igazságot nem szabad nyíltan hangoztatni, ott az emberek viccelni szoktak. Ahol nagyon bö a viccek forrása, sok, nagyon sok a könny. Egy török basáról irta Jókai valahol, hogy egyik foglyának megígérte a próféta szakállára, hogy nem akasztatja fel, ha vallani fog. A fogoly vallott, a pasa nem akasztotta fel, hanem — ólmot öntetett a füleibe. A lojális állampolgár mintaképe. Klein Sándor a gálszécsi izraelita népiskola tanítója. Még a háború előtt választották meg tantónak, a hitközség legnagyobb megelégedésére látta el hivatását. Egész Gáíszécs szerette . . . Jött a prevrat s a tanítókat felszólították a fogadalom letételére. Klein Sándor azt gondolta, hogy ő nem politikus, hanem tanító és családapa, kinek hivatása az, hogy iskolájában tanítson és gyermekeinek kenyeret keressen. Letette tehát a fogadalmat és az iskolaügyi referátus átvette. Csöh-Sziovákiában nincs antiszemitizmus. Jött az állampolgársági és illetőségi kampány. Megállapították, hogy Klein Sándor tanitó, mivel 1910 előtt pár évig nem lakott Gálszécsen, nem gálszécsi illetőségű. Eltiltották a tanítástól és államsegélyét beszüntették. Klein Sándor a zempléni zsupán végzése ellen a minisztériumhoz felebbezett s mivel iskolájába be nem tehette a lábát, magántanitásból tengette életét. Sok hónap múlva végre lejött a minisztérium döntése, mely természetesen helybenhagyta az elsőfokú végzést. Klein Sándor a szalmaszál után kapkodó fuldokló mozdulatával ekkor a közigazgatási bírósághoz felebbezett és a várakozás szörnyű hónapjai alatt járta tovább a magántanitó kálváriáját, hogy családjának, négy kis gyermekének a kenyeret megszerezze. Megható látvány volt, amikor reggelenként pont nyolc órakor elindult Klein Sándor otthonról és házról házra járva rótta a napi robotot, sápadt arccal és lesütött szemmel, mintha valami irtózatos bíint követeit volna el, mert nem j folyik cseh-szlovák vér az ereiben. Deus ex machina . . . Egy napon Klein Sándor ragyogó arccal lépett ki a lakása ajtaján. Mindjárt tudta j egész Gáíszécs, hogy miért? A közigazgatási1 bíróság helyt adott a felebbezésnek azzal az indokolással, hogy Klein Sándort a referátus annak idején átvette, Klein Sándor a fogadalmat hűséggel letette, ennél fogva illetőségét ipso facto elismerték. Most már aztán mindenki azt hinné, hogy Klein Sándor dolga rendbejött. Dehogy. Klein Sándor épuj.y be nem teheti lábát az iskolájába, mint az elmúlt két szörnyű év alatt, nem kap egy fillér államsegélyt sem. nyomorog és magánórák után szaladgál, hogy kenyeret teremtsen elő a négy gyermeknek és a szótlan, riadtszemü asszonyának. Az élő halott. Klein Sándor férfi és apa, bírta a szörnyű szenvedést, a felesége aszszony és anya, nem ! bírhatta. Idegei megbomoltak, szemeiből | kicsapott a borza löm. a négy árva egy | éjszakán sikoltva nézett anyjára . . . Klein Sándorné megőrült és a minap beszálitották a kassai elmegyógyintézetbe. A négy árva hideg szobában zokog, Klein Sándor fogadal- rnas, izraelita tanító lohol, összciharapott. torz szájjal lohol a lecekőrák garasai után... a felesége az örök sötétség rémeinek visongia átkát, kinját, igazságát. Teljes szépirodalmi folyóiratot pótol a „Prágai Magyar Hírlap** 2 * * 5 uj tárcarovata. — Száz magyar költő, iró és esztéta a P. M. H. zászlói alatt. — A Prágai Magyar Hxrlap irodalmi programja. — A magyar kultúra diadala. Prága, május 20. A P. M. fi. nevét szeretettel és bizalommal emlegeti a magyar és gyűlöli és rettegi a magyarnak ellensége. A P. M. H. rövid fennállása óta meg tudta valósítani célkitűzései legfontosabbikát: a cseh-szlovák köztársaság fővárosi magyar napilapja mögött államaik a magyarság százezrei, kük tudják, érzik és látják, hogy a P. M. 11.-ban megtalálták joigaikmak védő pajzsát és éltes, harcos szablyáját. A P. M. H. most végre hozzáfoghat második nagy céljának megvalósításához. Újjászervezi tárcarovatát. Megszervezi Szlo- venszkó, Ruszinszkó és az utódállamok magyar Íróit és a magyarországi és külföldi magyar irók elitjével együtt minden nap megszólaltatja őket tárcarovata hasábjain, hogy alkotásaikkal gyönyörködtessék, vigasztalják a magyar sziveket és reprezentálják az univerzalitásba lendülő magyar kultúrát. Irodalmi klikk-szempontokból és pártszempontokból függetlenül, csak a magyar irodalom szent ügyét nézve, gyűjtjük zászlóink alá a legkiválóbbakat, a Sziovenszkón olyannyira nélkülözött irodalmi folyóirat teljességével juttatjuk olvasóink elé a magyar irásmüvészet legszebb alkotásait, esszéinkben pedig tájékoztatjuk olvasóinkat az egész magyar irodalmi és művészeti élet minden fázisáról, minden eseményéről. Súlyt helyezünk az irpdalmí tehetségek portálására is. A P. M. H. szívesen nyit teret az uj tehetségeknek, szívesen hozza a kritika homokszüröjén keresztül értékként feltűnő oly irók müveit, kiket a véletlen, vagy a mostoha körülmények megakadályoztak abban, hogy a nagy nyilvánosság megismerje őket. Hisszük, hogy célkitűzésünket megvalósítjuk s rövid idő alatt a P. M. H. a magyarságnak nem csak politikai, hanem irodalmi és művészeti fóruma is lesz, a tárcarovatunkban az éíö, a fejlődésben levő magyar irodalom minden szívverése diadalmasan fog dobogni. Hitünk záloga azoknak a jeleseknek a névsora, akik már eddig is megszólaltak a P. M. H. vonal alatti hasábjain. Száz magyar költő, iró és esszéista neve hívja a magyar olvasót a P. M. H. zászlaja alá, hogy közös lelkesedéssel szolgálják a diadalmas magyar irodalom és kultúra szent ügyét. Aixinger László dr. Alapi Károly dr. Babits Mihály Bagotai P. Ambrus Balázs Sándor Beczássy Judith Berendy Katalin Breznay Zoltán Bognár Cecil Brucknerné, Farkass Gizella Csalmay Csermely Gyula Cholnoky László Csűrös Zoltán Darvas János Dobay János dr. Dobay István dr. Dutko Zoltán Erdődy Elek Erdélyi Lajos Erényi Gusztáv Fábry Zoltán Farkass Jenő dr. Falu Tamás Fenyves Pál Ferenczi Sáry Forró Pál Földi Mihály Finta Zoltán Flajnik Miklós Heltai Jenő Herczeg Ferenc Hirschfeld Lajos Hoitsy Pál Huzela Ödön Holly Jenő Jankovich Marcell dr. Károly József Kemény Lajos Kersék János dr. Kodolányi Mihály Kosztolányi Dezső Laczkó Géza Lőrinczy György Mátray Ferenc Béla Mariay Ödön Mécs László Merényi Gyula Mikszáth Albert Müller Vilmos dr. Nyáry Andor Nyirő József Nátolyáné Jaczkó Olga ölvedy László Pesthy Erzsi Pálos István Péchy Horváth Rezső Pékár Gyula P. Gulácsi Irén Rákosi Viktor Rácz Pál Rév József dr. Radnayné Soltész Irén Radnay Oszkár Remenyik Sándor Rozványi Vilmos Strelisky József Segesdy László Somlay Károly Schöpflin Aladár Szántó Rezső Szabó Lőrincz Szenígyörgyi Ferenc Szentirmay Jenő Szederkényi Anna Szereday Gruber Károly Szegedi István Szekula Jenő Színi Gyula Sziklay Ferencz dr. Szöllősi Zsigmond Sztrokay Kálmán Tamás Mihály Telek A. Sándor Tersánszky J. Jenő Vass Béla dr. Vértessy Gyula Varga Béla Vozáry Dezső Vilcsinszkyné Solymossy Hedvig Willant Rezső Walter Gyula Waílentinyi Dezső Wlassics Tibor báró ifj. Wlassics Gyula báró Zilahy Lajos Zábráczky Józse; Zoltán Vilmos Zsoldos László Zsolt Béla Újra éledezik a pánszlávizmus. A párisi s.zfiáv btizotifságs amely cseh-szlovák, lengyel., jugoszláv, orosz éis bolgár tagokból ál, egy szláv világegyesüiletet készít elő. Az egyesület valamelyik szláv fővárosban fog megalakulni. Az egyesültet programija a következő öt pontból áll: 1. A szláv nemzeteik közös állásfoglalása a világpolitika eseményeiről. 2. A szláv nemzetek gazdasági és erkölcsi közeledése egymáshoz. 3. A szláv propaganda központjainak szoros kapcsolata és uj propagaindabizottságok megszervezése. 4. Tudósító irodák szervezése. Eziek feladata leáz atz eigész világ nyilvánosságát tájékoztatná a szláv államok politikai, gazdasági és kulturális kérdéseiről.. 5. Barátságos viszonya létesíteni a szláv államok és a többi nemzetek között. Az osztrák legitimisták külön jelöltei állítanak a választásom A Tribuma jelenti Becsből: A fekete-sárga párt tanácskozásán elfogadták .azt a határozati javaslatot, hogy a párt. a következő választáson önálló jelöltekét állít, mert a keresztény szociális párt eddig nem válaszolt arra az ajánlatra, hogy a választásokon a két párt közös jelölteket állítson.. A párt az egyes választási keriitetek- bem választási bizottságokat állít, amelyekbe meghívja azokat a kereszíényszociábls politikusokat is, akik a monarehizmusnak hívei. Ékszer. Megszövöm én a nap tüz-sugarát, Opál-hajnalt fonok sűrűn bele; Déli verőíény lesz a brilliáns — S az est rubinijával szóróra tele. A kéklő égből szép zafirt kapok S körülíüzöm a csillagok sorát — Virágillatot lehelek belé És pirkadásból tépek egy koráííí. A dús mezőből smaragdot veszek, Tenger-ametiszt ragyog majd körül — A halott alkony topázt ad nekem És a szememben könny-gyémánt örül. Nagy diadémul készítem neked. Melyen az ónix éj-tüze ver át — S alabástrom tested díszíteni: Egy szűz csókommal lehelem reád. Segesdy László. Élettöredék. A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. - Irta: Ferenczi Sári. Diokiecian császár palotájának falához támaszkodik a régi ház, amelyben Aurora született. Zórának nevezték őt a szülei és testvérei. Mert volt egy sereg testvére is. Fiuk é leányok. Ott nőttek fel mind a nehéz falak között, a sötét ősi házban, melynek kertjébe nem sütött be a nap soha. Elrothadtak abban a kertben a fügefa lehulló, sárga levelei és a rózsa sem virágzott náluk, csak fenn a falon, ahova felkusztak a vérszegény tő vágyódó ágai, hogy rózsaszínen boruljanak át a városán kivtil, a napos útra. A fiuk felkapaszkodtak néha a falra és hoztak le rózsákat, de Zorának nem kellett a virág. Virág se, játék se. Csendes hallgatag kis lány volt, úgy nevelkedett magábazár- kózva, fény nélkül, nap nélkül, baba nélkül, rózsa nélkül. Testvérei betegek voltak és meggyógyultak vagy meghaltak. A fiuk rosszak voltak és a mama, gospa Béta, megverte őket, ha nem volt igen lusta hozzá, vagy nem volt éppen azzal elfoglalva, hogy egy uj csemegének adjon életet. Antónia, Chiara, Katariiia, Marietta, a Zora nénjei és kis húga Angelika néha szomorúak voltak, máskor meg vígak, de ö sohasem volt beteg, sohasem volt rossz, nem volt szomorú, de vig se soha, mintha semmi sem érdekelte volna ezen a kerek világon. , Tiz éves korában már felnőtt kisasszony volt és a hideg, sötét szoba ablakában ülve, komoly arccal díszítette gospa Béta kalapjait. Az anyjának kedvence volt, a testvérei is kényeztették, az apja csak őtt szerette, de szóra birni azért hiába próbálta. Néha biztatta a varrogató kis lányt, hogy tanuljon inkább. — Minek? — kérdezte egykedvűen Zóra. — Azért, hogy tudj valamit, ha nagy leszel. — A mama sem tud semmit. Gospa Béta nagyot sóhajtott. — Elég kár, én nagyon szeretném ha többet tudnék. — Ugyan mi szükséged volna neked arra? — mondta Zora komolyan. — Nekem haszontalannak tűnik fel a tanulás, az nem segít rajtam és különben is elfáraszt. Sok száz évvel ezelőtt építették föl Zára ősei a kis palotát, a római császár elhagyott nagy palotájában. Talán még kor, mikor a népvándorlás barbárjai elől menekülő salónaiak beköltöztek a Diokiecián császár elhagyott otthonába, talán még akkor, mikor ott Spaiató városa megszületett. Azóta mindég itt éltek a régi vagyonból, amelyet nem prédáltak el, de nem is gyarapitottak a gőgös spalatói nemesek. Körülöttük a várfalakon túl, épült, terjeszkedett a napos hegyoldalakon, a kék Adria partján a város, de őket ez nem érdekelte, ők ezt meg sem látták, az ö életüknek Diokiecián császár szabta meg a határát ma is. A lányok, mikor nagyobbak lettek, lejártak esténként a Rivára,. Ott sétáltak a tengerparti korzón, nyomukban tipegő, öreg cselédjükkel, mert gospa Béta a világért sem engedte volna meg, hogy a lányai egyetlen lépést is tegyenek egyedül. Zóra soha sem ment a testvéreivel. — Unom, a Riva nincs elég messze nekem — felelte csendesen. Pedig ő volt egyedül szép a testvérei között. Különös és titokzatos, mint a város, amelyben született, érthetetlen és néma, mint a múlt, amelynek árnyékában felnőtt. Tizenhét éves volt már Zóra. Kicsit keményen rajzolt, ovális arcában vágyó komolysággal álmodott nagy szeme. A tengerfelé álmodott, melynek egy sarkocskáját látta csillogni messziről, ha kinyitotta szobája ablakát. Mit nézett rajta olyan kitartással? A testvérei megkérdezték néha. — Szeretem! — mondta Zóra. — Akkor gyere le hozzá — ingerkedtek a lányok. — Ha lemegyek, beleugrom! — Bolond! — nevettek a többiek. Egy nyári reggelen, mikor Zóra kitárta ablakát, a szembenlevő házban is kinyilí egy ablak és ott állt Girolamo, gospa Vénának, a gospa Béta barátnőjének nagyobbik fia. Gyermekkoruk óta ismerték egymást é^ azóta minden évben találkoztak, de ez az idei viszontlátás mintha más lett volna! Legalább Girolamo olyan bámuló, idegen csudálkozással nézett Zórára, hogy egyszerre ő is kénytelen volt észrevenni a barna arcú, merész szemű, hosszú fiút, akit eddig nem látott meg soha. Girolamo és Mirkó a gospa Véna két fia, Paduában tanult. Mirkó ügyvédnek készült és alig várta, hogy haza jöhessen Spalatóba. Girolamo már majdnem kész mérnök volt és minél messzebb szeretett volna elmenni dalmát hazájából, ki a nagy világba. A fiuk egész nyáron át együtt sétáltak a lányokkal a Ríván és este, ha haza kisérték őket, ott találták Zórát az ablakban,, amint a sötétbe vesző, kis darab Adriát nézte. Girolamo még nem váltói- vele egyetlen szót sem. Zóra a köszönd re ic- alig nyitotta ki telt, piros száját, ha a fiú mélyen meghajolt előtte. — Vájjon mire gondol mindig? — kérdezte Girolamo az öccsétőí. — Ki? — csudáíkozott Mirko. — Zóra! — mondta Girolamo. — Nem tudom! — nevetett Mirkó és nem értette, hogy^i érdekelhet valakit az, amit ez a nagy barnabőrü, simahaju leány gondol, vagy nem gondol. Néhány nap múlva, mikor hazamentek, Girolamo megállt a kapujuk előtt a szűk utcában, felnézett a Zóra ablakára és majdnem zokogva mondta: — Szeretem! — Zórát? — Kit szerethetnék én mást? Hát lehet mást szeretni? — Ugyan, — mondta Mirkó, aki csendes volt, felületes, derűs és nem tudta megérteni a bátyja végletes, odaadó, vad szivét, amely tele volt álmokkal, vággyal, beszédes ábránddal. Girolamo egész éjjel ébren volt. Mirkó szótlanul feküdt az ágyán, úgy hallgatta, amit a bátyja egy nagy, halálos, örök szerelemről beszélt neki. Hallgatta, mosolygott és nem értette. Reggel az ablaknál állt Girolamo és várt, mikor szemben kinyílt a Zóra ablaka, reszkető áhitatta! tárta ki karját a lány felé. Zóra megtántorodott, barma arcába piros élet költözött, a szeme felébredt, beszédes vágyódásban és reszkető kezével gyorsan intett: —- Gyere! Girolamo nem ment többe a lányokkal sétálni este. Girolamo eljegyezte Zórát és ott ült inellette az ablaknál, amelyből az
