Prágai Magyar Hirlap, 1923. április (2. évfolyam, 75-98 / 228-251. szám)

1923-04-01 / 75. (228.) szám

Vasárnap, április 1. HAGYOMÁNY. és aligha tévedünk, mikor azt hisszük, hogy bár ezúttal meg nem nevezetten, Kölcseynek Himnuszát is a Zrinyiász költőjével való lelki ölelkezés sugalmazta. A nemzeti múlttal, annak tárgyi, érzelmi és költészeti hagyományaival való szolidari­tásán kívül a Himnusz újabb kegyeletes vo­natkozások zománcaival is gazdagodott meg­zenésítése óta. 1844 őszelő harmadik hetében méltán hirdethette a mű megjelentét ezzel az ajánlással a Pesti Divatlap: „Gyönyörű ki­adásban jelent meg Kölcsey Himnuszának ko­szorúzott zenéje Erkel Ferenctől. A mű Deák Ferencnek van ajánlva, és a három jeles férfi neve egyesült erővel ajánlja az egészet min­den honszerető és műkedvelő íöldinknek". De nemcsak jeleseink emléke társult a kegye­lethez, mellyel e költeményt övezzük ; az áhi­tat és tiszta meghatottság, melyet névtelen, egyszerű magyar lelkekben ébreszt s ajka­kon tolmácsol, s mintha egyre gyarapítná azt a szent melegséget, mely benne terjedez és körülötte lebeg. Cseke, hol Himnuszát írta, s melynek te­metőjében pihen Kölcsey Ferenc, ma már az ország határszélén fekszik. Mikor Petőfi 1846- ban ott járt, meg-meglátogatta az akkor még jeltelen sírt, „melyben a legnemesebb szívek egyike hamvad". „ Csendes e táj — írja mély meg­hatottsággal ; — „a városok, a nagy világ zaja nem hangzik idáig. A nagy költő sírja körül csak a szellő rezgeti a tövisbokrokat, a tövis­bokrok virágain vadméhek dongának, s távol az andalgó Tisza halkan mormolja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja". De e koporsó álma megvan zavarva. A végzet beteljesedése, melyet ama baljóslatú ének előre látott, ott állt meg, nem messze költője sírjától; s nemrég a Himnuszt még itthon sem volt szabad énekelnünk. Szálljunk magunkba! Ha a nemzeti szolidaritás azon szent teljességét, mely himnuszunk sugalma- zója volt, egy szívvel-lélekkel át nem érezzük, akkor Zrínyi második énéke mondta meg sorsunkat, megérdemelt sorsunkat. Tőlünk függ, hogy ne úgy legyen. Ne szónoklatokra, hanem komoly eltökélésekre ihlessen ben­nünket az évforduló százados alkalma. A másik színésznő (ijedten): Jaj, a kisasz- szony! A színésznő (bejön olyan ruhában, maszkkal, mint az első felvonásban. Mérgesen rárivall a másik színésznőre): Mit keressz te itt ? Egy ily cseléd, ki itt settenkedik S untatja nyegle fecsegéssel Úrnője úri szép vendégeit. .. A másik színésznő (magában): Te rút boszorka, ón cseléd! Csinálnál arcra én velem cserét! (El.) A színésznő (pipesen): Üdvözlek, jó lovag s bocsánatod Kérem, e buta lány ha untatott. A színész (nem mer ránézni a színésznőre, undorodik a csúnyaságától. Úgy beszél akadozva, a súgólyuk felé kacsintva, mint aki nem tudja jól a szerepét): Úrnőm, üdvözlek. — Szót sem érdemel, Hű cseléded tenéked ez a lány Versenyre kelt csupán csak ón velem, Hogy szépséged magasztalám. A színésznő (leül egy székre a közönség felé fordulva):* Nos, jó lovag, szólni vágytál velem, Hallgatlak, tárva szavadnak fülem. A színész (akadozva, hideg, pléh-hangon, a világért nem nézne föl): Úrnőm, én csillagkereső vagyok, Keresek két szép fényes csillagot, Minő az égen még nem született . . . Oh vesd reám, szép úrnőm, szemedet! A színésznő (olvadozva); Azt mondod, e szép csillag a szemem? Hisz nem is oly szép ... hízelgesz nekem. (Komikusán rákacsint a szemével a szí­nészre, akit erre végigfut a hideg.) A színész (ahogy a színészek a színpadon beszólni szoktak egymással, de úgy, hogy a közönség is hallja): Piroska, jaj de ronda vagy! (Szavalni kezd): Szemednek fénye, ajkad bíbora, Szívemnek részegítő óbora, És csalogánydal mindenik szavad . . . Szólj hozzám szépen, szívem megszakad! A színésznő (szemérmesen, boldogan): De túlheves vagy, ej, meg foglak szidni! Hogyan lehetne ily szép bóknak hinni! Én nem vagyok szép, legfeljebb csinos, (A színész szörnyedt grimaszt vág.) A szemem bágyadt, ajkam nem piros... A színész: Bágyadt a napfény május reggelén? Nem piros a rózsa, nyílva a tövén? Úrnőm, királynőm szívem asszonya, Te nálad szebb nő nem volt még soha! (Rénéz a színésznőre, úgy mint fent): Mit csináltál magadból, Piroska! Útálatos vagy! A színésznő (titkon belélök, de úgy, hogy a közönség észrevegye): Hagyd abba, lovag, még majd elhiszem S hiú leszek, a te hibád leszen . . . A színész: Légy hiú, úrnőm, te neked szabad, Mint hattyú nézd tükrödbe magadat, S irigyelem a boldog tükröt én, Hogy belenéz a legszebb földi lény. A színésznő (kacóran): ízlésed jó, lovag, elismerem S jeléül csókra nyújtom a kezem. A színész (lehajol a feléje nyújtott kéz fölé, nagynehezen rászánja magát és megcsó­kolja, undorodó arccal): Oh, drága kis kéz, mondd meg az ajaknak, Hogy felé vágyik ajka a lovagnak, Oh, drága kis kéz. mondd meg a szívének: Úrnőm, királynőm, meghalok teérted! A színésznő (önfeledten): Oh lovagom, oly forró a szavad, Forró az ajkad, forró vagy magad, Egy férfinak, ki ilyen csupa-tűz, Hogy álljak ellent én, a gyenge szűz! A színész (kitárja karját): Hát énnekem, ki vagyok csupa tűz, Mért állnál ellent te, a gyenge szűz? Borulj keblemre, szeretlek, szeretsz, Jer, a szerelem szent ünnepje ez! A színésznő (végkóp elolvad): Oh, lovagom! (A színész felé borul, engedi, hogy az föl­emelje ültéből és átkarolja): Valamikor, valamikor Eltört egy óriási edény: Azóta minden lakoma, tor Emberevő, bűnös, szegény T Valamikor, valamikor Eltört egy óriási kehely: Azóta minden kupa bor Vért, könnyet és mérget keveri Valamikor, valamikor Eltört egy óriási tükör: Azóta hét évig lakói, Aki egy kis tükröt összetöri Erdélyi József. Meggyőztél lovag, itt az ajakam, Itt a szívem, tiéd vagyok magam! (Egymásra borulnak, a színész kelletlen, savanyú arccal, csókoíóznak.) A színész (úgy mint fenn): Jaj, Piroska, de utállak! (Függöny.) III. felvonás. (Az öltözőszoba, úgy mint az első felvonásban.) A színésznő (belép, mögötte a színész. Mesz- sziről taps hallatszik a nyitott ajtón át): Hallod, még mindig tapsolnak! A vasfüg­göny előtt! (Diadalmasan.) Úgy-e megmond- tem? Őrült nagy siker, Tivadarkám, olyan boldog vagyok ! (Át akarja karolni a színész nyakát, de az irtózva félreugrík előle.) A színész (iszonyodva): Ne nyúlj hozzám! Ne nyúlj hozzám! A színésznő (csodálkozva): Mi az ördög bújt beléd? Mi lelt, beszélj hát! A szmész: Jaj, Piroska, mit csináltál, mit csináltál! Micsoda pofát csináltál magad­nak ! Soha nem tudok többet jószívvel rád­nézni! A színésznő (most már a rendes arckifejezé­sével, de természetesen a festéktől még mindig elrútított arccal, álmélkodva, mér­gesen): Megbolondultál, Tivadar? A színész (arcát a tenyerébe rejti): Soha többé nem tudok jóízűen rád nézni! Min­dig azt a rettenetes ronda pofádat fogom látni! A te pofád volt ez a szörnyűség... nem bírom ki . . . Megölted, megcsútoltad a szerelmemet! A színésznő (ijedten): Ne bolondozz kérlek, mire való ez! Színésznő vagyok, maszkot csináltam, sikerem volt, ez az egész. A színész (kétségbeesve): A te pofád, a te pofád ! Sohase fogom tudni látni az arco­dat! Mindig csak ezt a pofát fogom látni! A másik színésznő (belép): Gratulálok, Piroska! Óriási siker! (Észreveszi, hogy történt köz­tük valami.) No, mi az? Veszekedtek? A színésznő: Képzeld, ez a Tivadar megbo­londult. Meg van bolondulva, hogy olyan csúnya voltam. A másik színésznő: Hát tudod, azt a csúfsá­got ón nem vállaltam volna a világért sem. Inkább elmennék varrólánynak. A színésznő (élesen): Mondd inkább úgy, hogy visszamennél. (A másik színésznő fe­lelni akar, de nem engedi szóhoz jutni. Dühösen toppant.) De most már elég! Hát mik vagytok ti? Színészek vagytok? Azt se tudjátok, hogy a maszk, az maszk, az arc pedig, az arc? Az istenit neki! Szí­nésznő vagyok, komika, hát mit akartok? Sikert akarok, tapsot, kacagó közönséget! Mik vagytok ti ? Színészek ? Pipacsok vagy­tok, tudjátok? A másik színésznő (pattogva): Én velem ugyan ne gorombáskodj . . . A színésznő (egyre dühösebben): Igenis, go- rombáskodom, mert tudom, mért beszéltek! Irígylitek a sikeremet! A közönség oda volt a nevetéstől, a direktor megölelt, új szer­ződést ígért ... Ti meg itt acsarkodtok! Irigy ripacsok vagytok, takarodjatok! Ne­ked adom Rózsi ezt a szamarat, úgyis tudom, futsz utána. Légy vele boldog, épp olyan tehetségtelen, mint te. Takarodja­tok hát. . . A másik színésznő (hegyesen): De fölvitte Isten a dolgodat! Megyek én, maradj ma­gadnak a gyönyörű pofáddal. (Megfogja a színész kezét, aki az egész jelenet alatt kezébe rejtett arccal állt, néha fölnézett a színésznőre, fejet csóvált.) Gyere Tivadar, menjünk . . . (Ketten kimennek, a színész az ajtóból visszanéz és visszakapja a fejét.) A színésznő (egyedül, mintha utánuk dobna valamit): Ostobák ! Ezek is színészek! Pfuj! (A közönség felé fordul, a maszkhoz való grimasszal, amelyre rámutat): jó poía, szép, pofa, siker-pofa, taps-pofa! (Függöny.) A maszk. Színpadi tréfa 3 miniatűr felvonásban. Irta Sciiöpflin Aladár. Szlovenszkói műkedvelőknek, ha ké­rik, szívesen átengedem ezt a kis tréfát előadásra. Ha ugyan akad önfeláldozó hölgy, aki a főszerepet vállalja. I. felvonás. (A színésznő öltözője. Nem kell bele egyéb bútor­zat, mint a háttérben húzódó falon egy nagy tükör, előtte karosszék.) A színésznő (kissé groteszk lovagkori ruhá­ban, nagy frizurával a fején, áll a tükör előtt és nézegeti magát). A színész (belép a jobboldalt nyíló ajtón, kissé kopott lovagi ruhában, spádéval az oldalán, a kezében tollas süveg. Meglátja a színésznőt, rákiált): Kész vagy, Piroska? A színésznő (a színész felé fordul, nagyon jókedvűen hozzáugrik, átöleli a nyakát): Csak a maszkom hiányzik még . . . Te, óriási sikerem lesz, érzem. Olyan maszkot csinálok magamnak, tudod, de olyat, ami­lyen még nem volt a világon. Óriási sike­rem lesz, a publikum halálra kacagja magát, megpukkad a nevetéstől. Jegyezd meg, holnaptól kezdve én vagyok a nagy komika ... Az éjjel nem tudtam aludni a drukktól, a kínomban olyan ötletem jött, tudod, maszkra, arckifejezésre, de olyan, hogy . . . Majd meglátod . . . Tivadarkám, nagy művésznő leszek, büszke leszel rám. (Nagyot csókol a színész arcán.) A színész (megcsókolja a nyakát): No majd meglátjuk, kis nagy művésznő. De most eredj, maszkírozz, hogy el ne késsél a híres maszkoddal. Kíváncsi vagyok az ötle­tedre. A színésznő: Megyek már ... Egy perc alatt kész vagyok... Olyan egyszerű... A másik színésznő (belép ugyanazon az ajtón, vár kisasszony komornájának öltözve, csinos, takaros): No Piroska, még nem vagy kész? A színész: Most maszkíroz. (Büszkén.) Nagy­szerű maszkötlete van... Őrült sikere lesz. A másik színésznő: Ez már beszéd. Őrült sikere lesz? A színésznő (mialatt a közönségnek hátat for­dítva gvors mozdulatokkal maszkírozza ma­gát) : őrületes... bődületes... szédületes... Várd meg, mindjárt kész vagyok. A másik színésznő (a színészhez, irigykedve): Ennek a Piroskának olyan pompás ötletei vannak! Ha még hozzá sikere is lesz . . . A színész (meggyőződéssel): Lesz! AZ ÉJ ROHAN. Az ablakomon kihajol a gond. A kert felett A Hold a szélnek halk meséket mond. Az este szép Es mégis oly Félelmes, fülledt, fojtó, forró kép: A kerten túl Á város nyög, liheg, sihong vadul, És olyan, mint egy gyulladt daganat, Majd fel fák ad. Szennyes párája rőt és nyugtalan És omlik, ömlik — félelmes folyam, Amíg az éj rohan. S az éj rohan. A Hold már nem susog A kert felett ' S ijedtek, némák a falevelek. Az éj rohan^ / Útjában sáp adóz, ^ Mint a futó, kinek a szive rossz. Majthényí György A színésznő (ezalatt elkészült a maszkkal, előjön. Csakugyan nagyon vicces maszkja van: rettentő csúnya vén leány. Nem sza­bad semmit az arcához hozzáragasztani (orrot stb.), csak festéssel és grimasszal kell nagyon elcsúfítania magát. A színész­hez lép, aki elképedve nézi. A szoknyáját pipesen fölemelve, félszegen, kómikusan bókol): Voilá. A színész (rémülten): Piroska, jaj de ronda vagy! A másik színésznő: Jézus Mária, de ronda vagy! A színésznő (büszkén, selypítve, már a szere­pében van): Úgy-e, hogy gyönyörűen ronda vagyok ? A színész (dühösen): Mosod le azonnal! Nem bírlak így nézni. (Eltakarja a szemét.) Le­mosni ! Lemosni! A színésznő: Meg vagy te bolondulva? Ezt a pompás ronda pofát lemossam? Hiszen ez a siker! A színész (a fejét a tenyerébe fogva járkál fel-alá): Mit csináltál, Piroska, mit csinál­tál magadból.. . Nem bírom ki.. . Meg­bolondulok ! A színésznő (most már ő is mérges, de a szerepében marad): Máris meg vagy bo­londulva. A másik színésznő (az egész párbeszéd alatt kuncogva nevet. A színészhez): Tivadar­kám, de gyönyörű babád van! Te, ha az Isten így veszejtené! A színész (ráordít): Hallgass, kérlek! (A szí­nésznőhöz) : Még egyszer mondom, Piroska, lemosni! A színésznő (dühösen toppant): Mondhatod még tízszer is! Lemosni a sikeremet! A publikum kacagását. Szamár vagy! A színész (szólni akar, de az ajtón bedugja a fejét az ügyelő). Az ügyelő: Tivadar, Rózsi, azonnal, itt a je­lenés ! (A színész és a másik színésznő el. A színész az ajtóból még visszanéz a színész­nőre, kétségbeesett grimasszal.) A színésznő (egészen a rivaldához lép a kö­zönség felé, egész csúnyaságában. Furcsa félszeg mozdulattal): Nahát, kérem, ez a Tivadar egészen megbolondult! (Függöny.) II. felvonás. (A díszletet úgy lehet csinálni, hogy csak a tük­röt és karosszéket viszik ki, helyette olyan régies asztalt, magas támlájú székeket hoznak be, amelyek a szobának némileg olyan ízt adnak, mintha közép­kori kastély szobája volna. Nem kell a díszletnek realisztikusnak lenni, hiszen komédia az egész A színésznek arra kell vigyázni, hogy folyton zavarban legyen s emiatt félszegen, rosszul játsszon.) A színész, a másik színésznő. A színész (mint lovag, szaval): • Csak téged, téged, téged egyedül, A szívem, drága, csak érted hévül! A másik színésznő (sír): Férfiak, csalfák, hitszegők. Hitványak, ah, ezt értitek! Komorna fejét elcsavarni S a várkD"> ;zonyt kérni meg! A színész: Zsebemben nincs egy maravódi sem, A várkisasszony lesz aranytynkom, A várkisasszony pénze kell nekem, Szeretni csak a komornál; tudom. (Megöleli, a másik színésznő halkan sikít és kifejti magát a karjából.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents