Prágai Magyar Hirlap, 1923. április (2. évfolyam, 75-98 / 228-251. szám)

1923-04-14 / 85. (238.) szám

8 & Szombat, áprüb 14. Jfíc téiovÁMM. /ellj melfénft f áTtoeM efd! letttiig Károlunah. i pozsonyi P.©l5lns«íii80St íörténetc — A Prágai Magyar Hírlap regénye. — (11) A nap már lenyugodott s még nem tud­tam határozni. Gazdám, türelmetlenségében, hogy nem tértem haza s félve, hogy nyájá­val valami szerencsétlenség történt, fegyvert fogott s fiával együtt elémbe jött. Reszket­tem, amint őt megpillantottam. Kérdezték, miért késtem itt oly sokáig s én elmondtam az okát. Hazamentünk. A kunyhóba érve, mindjárt leültettek, nem engedték, hogy mint máskor, megkössem a kecskéket. Nem adták ide . a bőrt, amellyel nyomorult fek­helyemen takarózni szoktam. Kegyetlen zsarnokom mindjárt fölragadott egy kötelet s hosszú ideig embertelenül vert vele. Csupa seb lettem, folyt a vérem s eszméletlenül összeestem. E sajnálatraméltó állapotban egy gerendához kötöztek, amely a kunyhó bejáratánál állott. Az egész hideg, nedves éj­szakán át itt kellett maradnom, megkötözve. Csak virradatkor jöttek, hogy leoldjanak. De Istenem! Nem láttam, ki az, aki engem meg- szabaditott, elvesztettem szemem világát. A sok ütleg s az erős harmat ily szomorú ha­tást gyakoroltak szememre. E váratlan sze­rencsétlenség kétségbeejtett. Gazdám néhány szava azt mutatta, hogy bánja eljárását, de feleségében egy szikra részvét sem volt irá­nyomban. Igen, hallottam, amint halkan mondta, hogy most már hasznavehetetlen rabszolga leszek s mindent fordítva fogok tenni. Ha tehát három nap alatt nem nyerem vissza szemem világát, úgy álmomban meg kell ölni. Képzeljék el, minő kétségbeejtő képeket idéztek elő bennem e szavak. Esdekelve kö­nyörögtem a legfőbb Lényhez, adja vissza látásomat, vagy vegye el életemet. Gazdám fia a kunyhóba vezetett, tejet adott s meg­mosta szememet. Este közeledett hozzám, szelíden beszélt velem s azt tanácsolta, hogy aludjam; de a kétségbeesés gyökeret vert szivemben, nem volt többé nyugalmam. Só­hajtoztam, imádkoztam, sírtam, a legkisebb zörej megijesztett, minden percben azt hit­tem, hogy az asszony barbár tanácsa szerint járnak el velem, hogy azért közelednek hoz­zám, hogy reám mérjék 0 halálos ütést. Vakságom már harmincöt órája tartott; ekkor közelembe jött valaki, hogy szememet fürössze; fölismertem benne, ha nem is tisz­tán, gazdám feleségét. Örömömben fölugrot­tam s rögtön felé tartottam, megmutatni neki, hogy látásom visszatér, ö elégedetlennek látszott, miig férje megelégedéssel hallotta e híradást. Tizenkét óra múlva, kimondhatatlan örömömre, észrevettem, hogy szemem mind­inkább erősödik. Ez eset után nem hordtam többé fát s a nyájat sem őriztem. Egyre azon törték a fe­jüket, hogy szabadulhatnának meg tőlem s a váTt alkalom nemsokára jelentkezett. Egy idegen mór jött erre a vidékre s eladtak neki három kecskéért. Február tizennegyedikén indultam el uj gazdámmal. Megtudtam, hogy jóval gazda­gabb, mint első gazdám; rengeteg juha, kecs­kéje, ökre, lova van, huszonhét tevéje, szá­mos néger férfi- és nörabszolgája s hogy egyike a környék leggazdagabb kereskedői­nek. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen munkára fog rendelni s merre, hová visz. Estére kunyhókat vettem észre s azt hittem, hogy itt van az ő lakóhelye. E fölte­vésemben megerősített az is, hogy tíz mór várt rá e helyen. Eszembe sem jutott, hogy e barbárok kereskedéssel is foglalkoznak s nem tudtam, hogy gyakran a legmesszebb lévő tartományokat is fölkeresik, hogy árui­kat kicseréljék és sokszor kétszáz mértföldre is eltávoznak otthonuktól. De nemsokára magam is tapasztalhattam, mily messzire be­barangolják az országot s mivel minden törzsnél vendégszeretetre találnak, nem szükséges élelmiszereket magukkal vinniük. Ha utravalóról akarnak gondoskodni, úgy egy olló, kés, vagy más apróság fejében annyit kapnak, hogy nyolc nap alatt sem tudják elfogyasztani. Mindenkor jól föl van­nak fegyverkezve, hogy visszaverjék azok támadását, akiknek esetleg az ő tulajdonukra fáj a foguk. Elutazásom előtt majd semmit sem et­tem. Megérkezésemkor rögtön adtak vízben főzött árpalisztet. Farkasétvággyal ettem s aztán egy sziklára feküdtem aludni. A követ­kező nap hajnalán tovább mentünk, de mivel gyönge voltam, már délelőtt fiz ófakor kény­telen voltam visszamaradni. Gazdám észre­vette ezt s egyik szolgájának azonnal paran­csot adott, hogy az engem tovább hajtson. Ez, az utasításhoz híven, reámvert egy kö­téllel, valahányszor csak lassabban mentem s látszott, milyen öröme telik benne, _ hogy igy bánhat velem. Hogy szomjamat olthas­sam, a nap folyamán több, mint tízszer vol­tam kénytelen a tevék nyomából inni s hogy szerencsétlenségem még teljesebbé legyen, egy itt gyakran előforduló darázsféle össze­szurkálta hátamat és mindkét lábamat, mely a megerőltetéstől már anélkül is meg volt dagadva. De gazdám nem sajnált engem s bár egész testem gennyeznl kezdett s bár lábaim gyulladtak voltak, mégis azt kívánta, hogy gyalog folytassam utamat s nem en­gedte meg, hogy fölüljek valamelyik tevé­jére. Olyan irgalmatlan volt, hogy szörnyű fájdalmaimat még ütésekkel tetézte; ismétel­ten könyörögtem neki, hogy öljön meg. de ő nevetve eltaszitott magától. (Folyt, köv.) Kiadja: Flachbarth Ernő' dr. Nyomatott a Deutsche Zeltungs-AktJen-Gesell- schaft nyomdájában. Prágában. A nyomásért felelős: O. Hollk. gpOOOO(XXXX>OOOOOOOCXXXXXXXXXXXX)Qj g <v<# ^ Vv § | ^ | Socxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx Hirdetmény. A Bodrogközi Lenkikészitő Szövetkezet perbenyiki bej. cég 1923. évi április hó 8-án megtartott rendkívüli közgyűlésén elhatá­roztatott a szövetkezet feloszlása. A Kereskedelmi Törvény 249. §-a értel­mében felhivatnak a szövetkezet hitelezői, hogy követeléseiket ezen hirdetmény har­madszori közzétételétől számítva 6 hó alatt érvényesítsék a törvényes következmények terhével. A felszámoló bizottság elhatározta, hogy a szövetkezet tulajdonát képező és a perbe­nyiki 50. számú betétben felvett ingatlanok, a rajta lévő összes gyári épületekkel, nemkü­lönben a gyárba beépített különféle gépek­kel és felszerelésekkel, amelyek az üzem folytatására szükségesek, a legtöbbet ígérő­nek el fognak adatni. Ehhez képest felhivat­nak az érdeklődők, hogy ajánlataikat legké­sőbb folyó évi május hó 10-ig nyújtsák be a szövetkezet irodájába (Perbenyik, Szloven- szkó), ahol részletes felvilágosítások kap­hatók. A felszámoló bizottság fentartja magának a szabad kezet a szerződés végleges meg­kötése tekintetében. Kelt Perbenyik, 1923. év április hó 9-én. A felszámoló bizottság. Kezdete ö órakor: yhéátre Kezdete 8 órakor ALHAMBRA műsora 1923. április hó 1-től 15-ig: Kramholz nővérek Norman Telma láncművésznők bllliárd artista Hermáim Cellin & Ernst Borgström svéd és dán harmonika-virtuózok. A. Hilladt és fia Reevers and Reevers hnm. akr.újdonságok Amer. Com. Songs-Dancers. Ezenkívül több attrakció! TADAR1N orrai dóra. Kedden, csütörtökön és szombaton különösen 1063 meglepő érdekes műsor. Bitói, tereskei és vállalai iipíeiébe! Megjelent az összes utódállamok területén levő községek helységnévtára betüsoros rend­ben, a régi és uj elnevezés szerint. Nélkülöz­hetetlen irodák részére. Ara 20 Kő. (portó 3 Kő) Megrendelhető a „Prágai Magyar Hir|ap“ kiadóhivatalában, Prága, Liliova ulice 13. sz APRÓ HIRDETÉSEK Minden szó egyszeri közlése 68 fillér, vasár- és ünnep­napokon 79 fillér. A legkisebb hirdetés ára 6 korona. A hirdetés alatt levő kis szám alapján megtudható a cim a kiadóhivatalban. — Levétheti tudakozódásokra pontosan válaszolunk, kérjük azonban a szükséges póstabélyeget. Vidékről beküldött apróhirdetést esak a hirdetés dijának előzetes megküldése esetén közlünk, Apróhlrdeteseket póstantalvánnyal Is lehet feladni, a szöveget a szelvényre lehet Írni. — Apróhirdetést felvesz a kiadóhivatal: Prága I. Liliová ulie» ÍR- szám Jeligés leveleket csak akkor továbbítunk, ha a portódij mellékelve van. Tőzsdeárfolgamok pénteken, április 13-án: Prága: Értéktőzsde: CsI. vörös kér. sorsi- 30.50 Kolini műtrágya. . 710.— Magyaröfrtos v. kér. <*.50 Kolini kávé .... 463.— Magy. jelzálog sorsj —Kolini petróleum . 323.50 Bp. Bazilika sorsj.. 3.50 Kolini szesz . • • 800.50 Aprárbank ................<*01.50 Tejipar rt..............465.— Bo hemia................ —Klső pilseni sörgyár —.— Cse h Union Bank . 386.— Danék és társa. . • 384.— Leszámítoló............. 331.50 Laurin és Klement 242.50 Cs eh Iparbank. . . 467 50 Rínghoffer............. 635.— Pr ágai Hitelbank . 810.— Cseh északi szén . . —.— Szlovák Bank . . . —Cseh nyugati szón . 365.50 Zivnostenska .... 381.— Atpine................... 289.75 An gol-Cslov. Bank . —.— Poldi....................... 426.— Osztrák hitel .... 80— Prágai vasipar . . 973.— Bécsi Unionbank . . 93.— Skoda....................... 427.— Wie ner Bankv.. . . 65.— Pozsonyi kábel. . . — Nordbahn................. 6405.— (nwald.......................610.— Cseh Cukor. . . . . 1167.50 Papír ...........................176.50 De vizák: Április 13 Április 12 100 hollandi forint 1345.00 1349 00 1344.00 1348.00 100 német márka. 0.16 0.17 0.16 0.17 100 Buen. Air. peso 1263.00 1267.50 1263.00 í 267.00 100 belga frank . . 196.25 197.75 194,25 195-75 100 finn márka . . 93.00 93.50 93.00 93.50 100 svájci frank . 618.75 621.25 618.75 621.25 100 norvég korona 613.00 615.50 613.00 615.50 100 dán korona . . 650.75 653.75 651.50 654.50 1 font sterling . . 158 75 160.25 158.75 160.25 100 spanyol peseta 522.25 524.25 522.25 524.25 100 olasz líra . . . 170.25 171.75 169.25 170.75 1 dollár (kábel) . . 34.20 34,60 34.20 34.60 100 francia frank. 228.25 229.75 226.75 228.25 100 svéd korona . 910.25 913 25 909.75 912.75 100 jugoszl. dinár. 35.75 36.25 35.75 36.25 100 magyar korona * 0.7637 0.8037 0.7575 0.7975 100 román lei. . . —•— —•— —•— —.— 1 török font. . . . 23.10 23.90 23.10 23.90 100 lett rubel.. . 13.10 13.90 13-10 13.90 100 bolgár lova • • 27.30 27.70 27.80 28.20 100 lengvel márka 0.0772 0.0872 0.0775 0.0875 100 osztrák korona 0.0467 0.0517 0.0467 0.0517 100 Brazil, millreis 379.00 381.00 379.00 381.00 Budapest. Értéktőzsde: Magyar Hitel . . . . 46000 Levante.................. 122000 Osz trák Hitel . . . . 13500 Tröszt........................ 26000 An g.-Magyar .... 7100 Csákv........................ 9000 Le számítoló.............. 6050 MagyarFegvvergy. 315000 Magyar-Olasz .... 2300 Ganz-Dannbins . 2500000 Jelzálog.......................2100 Ganz-vilíamos. . . 315000 Haz ai bank............. 10200 Láng.............................52000 Eg yesült takarékpt. 6200 Lipták........................ 5625 Fö ldhitelbank .... — Scnlick..................... 24000 Me rkúr.................... 1750 Baróti........................ 3660 Ke reskedelmi bank . — Izzó ....................... 87000 Magy . ált. tkpt . . . 10000 Gntmann................. 33000 El ső hazai tkpt . . . 65000 Klotild................ . .1700J Sa lgó .................... 146000 Magyar Cukor . . 485000 Rima.......................... 25500 őstermelő................. — Kö zúti ........ 6600 Gnmmi........................ 36500 Dé livasut................. 17000 Nascbitzl.............. 202000 Ál lamvasnt...............74i00 Neuschloss ..... 1750 Borsod-Miskolci. . . 19000 Orsz. fa ...... . 45500 Concordia ..... . 14000 Győri olaj................. 17400 Bu dapesti malom • • 45000 Szlavónia................. 8200 Giz ella malom . • • 10900 Egyes, fa.....................1950 Vi któria.....................39Ü00 Lignum-tröst ... . 10350 Hu ngária malom . . 23000 Zabolai..................... 25500 Beocsini...................18QUÖ0 Papir ........ 10000 Ész aki szén............. — Béni........................... 20250 Es ztergom-Szászvári 65000 Malomsoky ..... 3000 Felsőm. 6zén.............9 >000 Kézbányai.................. — Dr asehe.................... 48000 Égisz ....... — Ma gnezit ..... 360000 Óceán ........ 10000 Magy. ált kőszén. 362000 Pálfaívai ...... 19000 TJrikányi............. 210000 Kóburg . .* ... . 14500 Ad ria....................... 780C0 Magyar szalámi . . 7900 Át lantika................ 23000 Spódium..................... 20000 A devizaközpont hivatalos árfolyamai: 1 holland forint 1755.— 1 svéd korona . 1192.— 1 romén lei. . . 21.— 1 svájci frank . 815 — 1 dán korona . . 848.— I osztrák korona 0.063 1 norvég korona 815.— 1 bolgár leva • 3525 1 font sterling 20875.— 1 jugoszl. dinár . 46 — 1 német márka . 0.21 1 dollár.............4480.— 1 olasz lira . . . 223-50 1 lengyel márka 0.114 1 francia frank . 301.— 1 belga frank . . 259.— 1 csehszl. korona 134.— Bécs. Értéktőzsde: Magy. korouajárad.. . 6800 FerdinandsNordb.12920000 Magy. aranyjáradék — Staatsbahn . . . 890000 Angíobank ............. 216000 Südbabn................. 184000 Ba nkverein Wr. . . 14400J Südbahn prioritát . 578000 Bodenkredit.............. 188003 Alpino.................... 625000 Kr editanstalt .... 158000 Krupp ...... . 440000 Ung. Kredit .... 560000 Poldi....................... 8640u0 Lánd erbank ..... 262000 PragerEisen. . . 2000000 Lombard....................... 35000 Rima....................... 327000 Mer kúr ................ 96000 Coburg ....... 188000 Osztr.-M agyar Bank — Salgó.................... 1895000 Un ion Bank Wr. . . 201000 Urikány.............. — Cseh Un»on............. — Skoda ....... 860100 Zi vnostenská Banka 790000 Ringhoffer .... — Dunagőzhajózás . . 1505000 Magyar cukor. • 6350000 Kassa-Odorbergi . . — Inwald................. 1260000 De vizák: 1 holland forint . 27800.— ’ 1 spanyol peseta . 10835.— 1 jugoszl. dinár . 731.— 1 olasz lira .... 3536.— 1 német márka. . 3.35 i dollár.................. 71050.— 1 belga frank . . 4074.— 1 francia frank . . 4754.— I magyar korona . 15.45 1 csehszl. korona . 2125- — 1 román lei ... . —.— 1 bolgár léva . . . 564.50 I norvég korona .12735.— 1 svéd korona . . 18340.— 1 dán korona. . . 13535.— i lengyel márka . 1.65 1 font sterling . 330500.— 1 svájci frank . . 12935.— Berlin. Devizák: I finn márka . . 577.50 1 fontsterling . 98125 — 1 osztrák korona 0.2971 1 Buen. Air. peso 7717.50 1 csehszl. korona 629.50 1 dollár.............21110.— 1 magyar korona 4 65 1 belga frank . . 1220.— 1 bolgár léva. . 164.75 1 olasz lira . . . 1052,50 1 holland forint 8260.— 1 francia frank . 1411.— 1 norvég korona 3785.— 1 svájci frank . 3842 50 I dán korona. . 3980.— 1 spanyol peseta 3235 — 1 svéd korona . 5610.— 1 lengyel márka 0.4925 A zürichi devizaárfolyamok (Déli tizenkét órakor). 1V/13 IV/12 100 csehszl. korona . 16.41 16.375 svájci frank 100 magyar korona. 0.1225 0.1225 „ „ 100 német márka . . 0.02615 0,02605 100 hollandi forint . 215.25 214 65 1 dollár.................... 5 4825 5.47875 ” „ 1 font sterling . . . 25 595 25,545 „ „ 100 francia frank. . 36 95 36.65 „ „ 100 olasz lira .... 27.3625 2 7 225 100 belga frank. . . 3163 31.55 „ 100 dán korona . . . 104 00 104 00 w „ 100 svéd korona . . 146 25 145 85 „ „ 100 norvég korona . 93.75 98 50 „ „ 100 spanyol peseta . 84 15 83.85 ,, „ 100 Bnen Air peso. 200.0125 201 00 „ „ 100 jugoszláv dinár. 5.6375 5 60 „ „ 100 bolgár leva . • . 4 3125 4 30 „ „ 100 osztrák korona . 0.00775 0.0077 „ „ 100 lengyel márka . 0.013 0.0132 „ „ 100 román lel .... —.— — — ÖCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXIOUGUOOOOÜ! Un Lajos utóda. Daflsha ffptrlca Szlovenszkó legrégibb és legmodernebbül berendezett kőfaragó gyártelepe ( SS* Kőfürészelés, csiszolás és fényezés, homoksugárvésés villanyerövel SSS ] Szállít és készit: Művészies kivitelű siremlé- .—Y’ZJTi keket, űtszéli kereszteket, kőszobrokat, minden | kőnemben. — Bútormárványlapokat, kapcsoló j /grö táblákat. — Iparművészeti munkákat, írószer- J készleteket, órákat, hamutartókat, márványból [ nnnnnnnnnnnnjuuuuuwTnnru HÖLGYEK! A legjobb par- tiek (mérnökök, orvosok, ügyvédek, főtisztviselők és nagykereskedők stb.) egész tömege vau elője­gyezve Klein Mór házas- ság-közvetitőnél, Aiud- Nagyenyed (Románia) Válaszköltségekre 2 Ke. melléklendő. 10SS TEGYEM PRÓBARENDE­LÉST és minden ismerő­sének ajánlani fogja, hogy fénykópnagyitáso- kat felesleges házalóknál rendelni, mert bármilyen kép után elsőrendű kivi­telben készit és küld elő­leg és utánvét nélkül, a pénz utólagos beküldésé­vel bárkinek, Maksay fényképnagyitó műinté­zete. Kremnica. Árjegy­zék díjtalanul. 1179 FAKERESKEDÖK1 27 évi gyakorlattal bíró első­rangú rak árkezelő (ex- peditor) állást keres. Cim: Fejes Lajos, Mu­rán v. 1178 HÁZASSÁGOKAT legelő­nyösebben közvetitKlein Mór házasságközvetitő Aind-Nagyenyed (Romá­nia). ValaszköUségre 2 Kö. melléklendő. 1087 Egy gyakorlati GAZDA­TISZT ajánlkozik a föld- birtokosoknak. Cim: Bodrogszerdahelyi r. k. plébánia. 1185 NŐSÜLNI óhait sok akarat­erővel de kevés pénzzel rendelkező jóképű barna fiú. Vallás nem határoz. Hozomány szükséges. Ajánlatokat „Existencia 2187“ jeligére a Prágai Magyar Hírlap kiadó­hivatalába kérek. 2187 RUSZINSZKOl hivatásos házasság - közvetítőkkel összeköttetést keres Klein Mór házasság-köz­vetítő Aiud-Nagyenyed (Románia) 1068 j 1 Elsőrendű ipari is háztartási 1 szenei j ! vaggont ételekben saját bá- | | nyáiból szállít osztályozva | JOSEF BOSSNER kőszénbányatulajdonos | Prága II., Podshalkal 28. szám Od) 1

Next

/
Thumbnails
Contents