Prágai Magyar Hirlap, 1923. február (2. évfolyam, 25-47 / 178-200. szám)

1923-02-02 / 26. (179.) szám

* Péntek, február 2. pedig Kramáréktól szeretnék megszabadíta­ni a koalíciót. Minthogy a nemzeti demokra­ta párt elleni támadások nyíltabbak és az utóbbi időben sokkal hevesebbek, előbb ezekről emlékezünk meg. A nemzeti demokrata párt eszméinek megtestesítője, Rasin pénzügyminiszter ellen a szocialista tábor valóságos sajtóhadjáratot indított- már régebben. Ma négy hete bekö­vetkezett a véres esemény s a megszeppent szocialisták elhallgattak, de csak igen rövid időre. A szocialisták kezdeményezésére alig néhány nappal ezelőtt ama meglepő hír járta be az egész prágai sajtót, hogy a nemzeti demokraták kivonulnak a koalícióból. A szo­cialisták azonban gondoskodtak arról is, hogy a koalíció számbelileg ne fogyatkozzék meg s eme célból meghívták a^oalicióba a legközelebbi rokonaikat, a haladó szocialis­tákat; minthogy azonban eme párt három képviselője nem elegendő ahhoz, hogy a tizenkilenc nemzeti demokratát pótolhassa, ezért még a hat tagot számláló Mlcsoch- klubot, sőt — horribile dictu — Hlinkáékaí is meg kellett hívni a koalícióba. A haladó szocialisták azonban elutasították a szives meghívást, mivel függetlenségükről nem akarnak lemondani egy bársonyszék ked­véért és különben is kell, hogy a parlament­ben „államalkotó44 ellenzék is legyen; ezek- után természetesen szükségtelenné vált Mlcsoch megnyerése és Hlinkáék sem lesz­nek kitéve nagy csábításoknak. A most vázolt eset semmi egyéb, mint a szocialisták legőszintébben megnyilatkozó ellenszenve a Kramár pártja iránt A nem­zeti demokraták ugyanis sehol és sohasem nyilvánították ama tervüket, hogy a koalí­cióból kilépnek, ellenkezőleg, önmagukat tartják a köztársaság támaszának és talp- kövének, mint a színtiszta cseh erkölcsök megtestesítői, A kilépési tervek elhiresztelé- se tehát a szocialistáktól eredt, akiknek cse­lekvési és mozgási szabadságát leginkább nyomja a koalíció béklyója, mely alaposan megtágulna, ha Kramárék távoznának. A számbelileg sokkal kisebb klubokat, amelyek a nemzeti demokratákat helyettesítenék, könnyen le lehetne kenyerezni és Hlinkáék is újra bíznának az üres ígéretekben. A nem­zeti demokraták azonban nem mennek, sőt igen nagy a valószínűsége annak, hogy a köztársaság védelmének ürügye alatt „nem­zeti mozgalmukkal44 még nagyon megfizetik a szocialistáknak a meggondolatlanul és ko­rán terjesztett híreket. A koalíciónak második mostohán kezeit tagja a Srámekék néppártja. Eltekintve ama számtalan rosszul sikerült elméskedéstől, melynek állandó céltáblájául a néppárt szol­gál, a szociáldemokraták főleg a templom­javaslat korai napfényrehozása miatt része­sítették erős támadásban ezt a pártot s a koalíciós fegyelem és titoktartás megsértése miatt akarják exkommunikálni azt. Srámek azonban nem megy; miután rendbehozta az állam vasutait, most a polgárok egészségét őrzi kevesebb sikerrel (már négy miniszter beteg s ő maga is üdülésre szorul). És hogy a koalíció még a saját lábán áll, az csupán Srámeknek köszönhető, akit a pártja ellen irányuló támadások özöne hidegen hagy. Srá­mek hidegvére igazán nagy szerencséje a koalíciónak s főleg a szociáldemokrata elv­társaknak, mert ha a néppárt egy szép na­pon angol hidegvérrel odébbállni, az elvtár­siak igazán zavarba jönnének, hogy kivel volna megtartható az államalkotó többség. A szociáldemokratáknak szintén meg­van az erre vonatkozó javaslata. Mielőtt azonban ezt ismertetnek, néhány szót kell szentelnünk az „államalkotó párt44 fogalmá­nak a me g vil á go sít ás ára.. A jelenlegi koalí­ciós pártok eszmevilága szerint a nemzeti kisebbségek pártjai nem „államalkotók44. Tá­vol áll tőlünk ama gondolat, hogy például a magyar pártijaink részére vindikáljuk a meg­különböztető jelzőt, mely hordozójának a szabadalmazott cseh-szlovák állampolgár összes előnyeit biztositja, azonban nem té­ves amta nézetünk sem., hogy a beregi, gö- möri és komáromi magyar éppen úgy alkot­ja a cseh-szlovák államot, mint a podjebrádii cseh gazda, a különbség csupán az, hogy a magyart kényszeriteíték az uj állam meg­alkotására. A cseh szociáldemokraták dicséretére legyen mondva., szintén ilyen értelemben ve­szik iaz „államalkotó14 fogalmat, de csak vég­ső szükség esetén, amikor ugyanis a kitessé­kelt néppárt pótlásáról kell gondoskodniok. Ebben az esetben ugyanis hajlandók volná­nak az államalkotók körébe fogadni a német szociáldemokratákat. Eme hajlandóságuknak tanujelét számtalan esetben megnyilvámtot- ták már és hogy ezek a tervek a mai napig nem valósultak meg, az nem a cseh, hanem a német szociáldemokraták készségének hiánya miatt történt. A koalíció újjáalakítása tehát semmi módon sem megy. Ennek szükségszerű kö­vetkezménye pedig az, hogy a koalíció egy szép napon teljesen összeomlik. Az össze­omlás után pedig a pillanatnyilag felülkere­kedő cseh párt nem a vele ellentétes világ­nézeten lévő más cseh pártban fogja keres­ni az államalkotó társat, hanem a helyzet kényszeritő hatása alatt kénytelen lesz szö­vetkezni oly pártokkal, melyeket most de­struktív elemeknek tart. A szociáldemokra­ták a német szociáldemokratákhoz, Sveh- Iáék a német agráriusokhoz fognak közeled­ni. Hogy melyik irányzat fog győzni, az még a jövő titka; mindenesetre érdekes látvány lesz, hogy ha Kramár és Srámek az „állam­alkotó44, vagy pláne a destruktív ellenzékben foglal helyet s a miniszteri székekben német demokraták vagy agráriusok fognak el­helyezkedni. Hagyjuk abba a jövőre vonatkozó ter- vezgetéseket és nézzük, hogy mihez hason­lít a jelen koalíció. A szivárvány összes szi­liében tündöklő jelenlegi koalíció egy ujjatlan munkás'keztyü, amilyet a favágók használ­nak nagy hidegben. A kéz négy ujja egyetlen üregbe szorul itt, csupán a hüvelykujjnak van külön bnrokja, hogy az ember a marká­ba szoríthassa a fejszét. Ilyen ujjatlan keztyü a koalíció is, mely nagyon jó szolgálatot tesz addig az ideig, amíg a belebujtatott ujjak, a pártok nem melegszenek fel, de teljesen hasznavehetetlennek bizonyul a finomabb fo­gásokat igénylő érzékeny munkánál, de meg akkor is, ha a kéz már felmelegedett. A fa­Gölnicbánya, január 31. (Saját tudósítónk jelentése.) Szlovenszkó közgazdasági életének debaklját talán egy vidék sem tükrözted annyira vissza, mint a Gölnicvölgy, ez a pár exceflence ipari terü­let. Korompától kezdve Gölnicbányán és Szomolnokon át egészen Merényig az üres gyárak, a szünetelő fűrésztelepek és a csön­des bányák a termelésben beállott zavart jelképezik. A korompai vasmüvek, amelyek nemrég még az alkotó munka gigászi ritmu­sától visszhangzottak, füsttelen kéményeik­kel, lomha salakjukkal, élettelen mozdulatlan­ságukkal azt a benyomást keltik, mintha va­rázsszó hirtelen megállította volna a termelő élet egész keringését. Ez a kép azután véges­végig a Gölnic völgyén újból és újból elénk- mered. A munkanélküliség. A gazdasági élet megszokott menetének csődje a társadalom minden rétegét sújtja. Gyáros, kereskedő és kisiparos egyaránt sú­lyosan megérzi a válság szorongató hatását. Minden fogalmat fölülmúl azonban az a két­ségbeejtő helyzet, amely az ipari és bányá­szati munkásság között vált úrrá. Hosszú hó­napok óta több, mint tízezer munkás kény­szerült a semmittevésre. A burgonya., amely a szegény hegyi földeken az elmúlt esztendő­ben termett, egyelőre még táplálékot nyújt a nyomorgóknak, de ki tudja, hogy mi lesz, ha a szegény népnek ez az egyedüli élelmi­szere is elfogy? A munkások egy része — ez a szeren­csésebbik — odaát Magyarországon kapott munkái. Főként a salgótarjáni és tatai szén­bányákban dolgoznak. Az itthon maradt tö­megek legnagyobbrészt a munkanélküliek se­gélyére vannak utalva. Mert nagyon kevés gyáf és bánya van, amely még üzemben van. A korompai vasgyár, a szalánki, zakárfalvi és szomolnokhutai bányák elcsöndesültek, akár csak több gölnicbányai bányaüzem. A prakfalvi vasgyár öntödéje e héten ugyan is­mét dolgozni kezd, de csak igen kevés mun­kássá}. A Walkó-féle láncgyár — a tanonco- kat is beleszámítva — mindössze harminc- nyolc munkást foglalkoztat, de azokat is csak a hét két napján. Az Antony-féle lakatosáru- gyár, amely az egész vidéken aránylag a leg­tovább győzte az iramot, e héttől kezdve a vágó is félredobja ekkor a keztyüt, mely csak akadályozza a munkában s a cseh pár­tok is ledobják magukról egyszer a koalíció kényszerkeztyüjét A íelhevült ujjak szabad levegőre kerülnek s esetleg annyira is meg­fázhatnak, hogy az idült köszvényen csak egy-két ujj amputálásával lehet majd segí­teni. hét egy napján szintén szünetelni lesz kény­telen. Mivel azonban épen a legnagyobb üze­mek állottak meg, az a munkaalkalom, amit a kisebb vállalatok még nyújtani tudnak, alig- alig eshet latba. így tehát az a helyzet, hogy a munkások legnagyobb része a munkanélküliek segélyé­ből tengeti az életét. Ha meggondoljuk, hQgy a gölnicbányai járásban körülbelül egy mmió hétszázezer koronára rugó segélyt osztanak ki havonként (ebből egy millió esik Korom- pária), fogalmat alkothatunk magunknak ar­ról, hogy milyen borzasztó méreteket öltött a munkanélküliség. Ámde még ez az összeg sem fejezi ki híven a tényleges állapotokat, mert számos munkanélküli különböző, mond­vacsinált okból nem részesül a segélyben. A különféle panasz közül hadd említsünk egy párat Számos panasz merül föl azért, mert a pozsonyi minisztérium illetékes ügy­osztálya kizárja a segélyből azokat a mun­kásokat, akiknek egy kis viskójuk, vagy földjük van. A munkások jogosan hivatkoz­nak arra, hogy a hegyoldalon épült, értékkel alig biró, rozoga házikójuk falait nem ehetik meg. Sokan azt panaszolják, hogy kérvényei­ket a csendőrök véleményezése alapján intézi el a minisztérium, noha messze földről kive­zényelt csendőrök nem ismerik ai helyi viszo­nyokat és igy nem adhatnak tárgyilagos föl- világositást. A szlovenszkói minisztérium il­letékes ügyosztályának azt vetik továbbá a szemére, hogy sok olyan kérvényt utasított el, amelyet később Prágában cseh, vagy szlo­vák nyelven irt folyamodványra kedvezően intéztek el. Jogosnak látszik az a kívánság is, hogy a minisztérium gyorsabban intézze el a kérvényeket, mert valóban anomália, ha a kérvények sorsáról csak három-négy hónap múlva döntenek. Ki kell emelnünk, hogy a helyi hatóságok — úgy a főszolgabiróság, mint Gölnicbányának újévkor megszüntetett polgármesteri hivatala — a legnagyobb jó­akarattal és buzgalommal jártak el és nem az ő hibájuk, ha a munkanélküliek naponta háromszázával, négyszázával rohanják meg őket. Úgy tudjuk, hogy a kormány a munka- nélküli segély folyósítását be akarja szüntetni azoknál a munkásoknál, akik a cseh-szlovák köztársaság területén illetőséggel nem bir­Alt®I m Ki€i>ai8BSM»!fi múm w®rf otM <st szaftéiul’. A pozsonyi minisztérium csigalassúsága. — Helyzetkép a goínicvölgyi iparvidékről. Flórián estélye. — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája'. — Irta: Tamás Mihály. I. Csuka Flórián vármegyei irodatiszt már a második cigarettára gyújtott, amióta bejött az irodába. Balkezébe fogta, komótosan meg- nyálazta, két végét hegyesre gyűrte, úgy gyújtott rá. — Tudja-e, Boldizsár, hogy holnap vég­legesíteni fognak, holnaptól fogva rendes és elmozdithatatlan iroda tiszt leszek? — Boldizsár, a vén szolga, csak úgy a szája szögletéből szólt ki: — Há‘szen ideje már, éppen másfél esz­tendeje, hogy próbálják a tekintetes urat az nj urak. Flórián ravasz nevetéssel kacsintott. — Úgy van az, Boldizsár, hogy az em­bert meg kell ösmerni. ők se bizhatják mind­járt idegenre ezt a nagy irodát, tudni kell ne­kik, hogy kire bízzák. Látja, én ... Itt abbahagyta a beszédet Csuka Flórián, fölállt, végigment a szobán, az ablak elé állt. Az ablak az utcára nyílott, kint az utcán iskolásgyerekek haladtak, köztük az ő fia is, ifjabb Flórián. Kacajos lármával haladtak el az ablak alatt, megálltak, civakodtak, megint tovább mentek. A kisfiát nézte, aki már ne­gyedikes gimnazista volt és még nem tanulta meg, hogy hol van Pusztaszer. Elment az ablaktól, kicsit leveri, kicsit kétségbeesett ábrázattal. Megfogta a ciga­retta végét és a sarokba dobta. Boldizsár fegyelmezett mozdulattal nyúlt az eldobott cigaretta után és a kályhába vetette. Flórián erre idegesen legyintett. — Eh, az a fő, hogy holnaptól már föl­emelt fizetést kapok... Leült, dolgozni próbált, sehogyse sike­rült. Két könyökét az asztalra támasztotta, elnézett az Íróasztal polca fölött, ahol szép rendben húzódtak meg az akták: — Holnap január elseje lesz, bejövök kilenckor, az igazgató közölni fogja velem a véglegesítést, munka nem lesz, holnap ün­1 nepnap, holnapután elmegyek az adóhiva­talba, fölveszem a pénzt visszamenőleg ... szent Isten, mennyi tenger pénz ... Azután arra gondolt, hogy mit vesz majd a pénzen. A sok terv összefutott a fejében, gomolygott, kavargóit: férfiszoba, bricsessz- nadrág, vaddisznósörte, fekete selyemruha, boa, vagon fa, mellfiiző, boníófésii, korcsolya, gőzmozdony, asszony, gyermek, Flórián... A sok mindenféle közül egy gondolat meredt csak ki, amely ellenállhatatlan erővel húzta Flóriánt: — Ma este mulatunk egy nagyot... Ezt a gondolatot igen rokonszenvesnek találta, nem tudott szabadulni tőle. Akárme­lyik oldalról nézte a dolgot, jogosnak és he­lyénvalónak ítélte, hogy ő, Csuka Flórián és családja ma este, amikor úgyis Szilveszter van, zajos örömmel várja a holnapot. Ezután már semmi mással nem tudott foglalkozni, tizenegykor fölállt, behívta Boldizsárt. Ke­resgélt egy darabig a tárcájában, amig végre ráakadt az utolsó ötkoronásra. Nemes len­dülettel nyújtotta át: — Fogja, Boldizsár, ez a magáé ... Boldizsár megnézte a pénzt, meglepett, szokatlan nézéssel nézett Csuka Flóriánra. Még sohasem kapott tő-le borravalót tizen­kilenc esztendő alatt, igy hát maga se tudta, mire vélni a dolgot. Annyira nem, hogy még meg se köszönte, ugy fordult ki az ajtón. De Boldizsár jóságos volt és előrelátó, kint a folyosón elővette a noteszát és föl jegyezte: „Csuka Flórián 5 kor." Hogy majd visszaad­hassa, ha ugy fordulna a sor, hogy adnia kell. Csuka Flórián fejébe csapta a kalapot és elindult a városba. Legelsőbben a fűszereshez vitt az útja, megállt a kirakat előtt, nézte a karcsú üvegeket, a sonkát meg a sajtoltat. Elindult a boltajtó, felé, aztán megint vissza­fordult a kirakathoz. — Jó vón tán még azt is megvenni... Egy furcsa-formáju üvegre nézett, ame­lyikre valami idegen pálinka neve volt ráírva. — ... ilyet úgyse ittam még. Bement az üzletbe, komoly, illetődött arccal állt meg a pult előtt és intézkedett. Hamarosan halomra gyűlt előtte a sok drága étel-ital, Flórián csillogó szemmel simogatta őket. Amikor szépen becsomagolták és átkö­tötték kétszínű spárgával, Flórián a tulajdo­noshoz ment, a füléhez hajolt. — Holnapután fizetek csak... tudja... véglegesítve lettem ... az adóhivatal holnap nincs nyitva ... A boltos meghajolt előtte, kicsit fanyar képpel, de azért előzékenyen mondta: — Óh, kérem ... Csuka Flórián ezt már nem is hallotta, mert izgatottan kapta hóna alá a csomagot és szaladt ki -a boltból. A járdán óvatosan kezdett lépkedni, nehogj^, Isten őrizz, éppen most essen el és valami baj történjék az üve­gekkel. Szűk kis életének minden nagy öröme ebben a pillanatban azzal a szép piros­fehér spárgával volt összekötve, finom, át­tetsző, ropogós papirosba csomagolva. A törvényház sarkán Balajthy Móriccal akadt össze, aki szintén a megyénél szolgált, az árvaszéknél. Balajthy a kisváros méretei­hez képest tökéletes gavallér volt, vaddisz- nósörtc lombosodott a kalapja mellett és né­hanapján éjjeli zenét adott egynémely nők ablaka alatt. — Mit viszel, Flórián? Flórián megállt, könnyeden felelt: — Egy kis apróságot a családnak../, de igen ... jó, hogy eszembe jutott... nézz el ma este hozzánk ... — Asszonyostul? — Természetesen. — Jó, ott leszünk. Amikor Flórián a ház elé ért, először be­kukkantott, hogy van-e valaki az udvaron. Látva, hogy tiszta a levegő, besomfordált, a íagyalbokrok mellett elhúzott az udvar belső vége felé, belopózott a padföljáróhoz, oda­rejtette a csomagját. Amikor készen volt, nyugodtan, egykedvűen, mint máskor, belé­pett a konyhába, hogy megtudja, mi fő ebédre. n. Már együtt volt az egész társaság, a cserépkályhának dőlve állt Balajthy Móric, füstkarikákat eregetett az asszonyok felé, akik a díványon ültek: Balajthyné, meg Kár­pátiné, a pénzügyi fogalmazó felesége, aki ezen az estén csak diszkréten volt kifestve és a szoknyája, tekintettel az est sziik csa­ládi jellegére, néhány ujjnyival mélyebben ta­kart, mint egyébkor. Csuka Flóriánné asztalt terített és az asszonyok felé fordult: — Szerény kis vacsoránk lesz, tudjátok, az ilyen nehéz időkben... A két asszony egyszerre felelt: — Óh, hogyne ... Balajthy odavetette: — Asszonyom, fő a szi vési átás. Csuka Flórián, aki Kárpátival merült el hosszabb beszélgetésbe, a vacsora szóra fel- fülclt, azután, amikor hallotta, hogy miről van szó, ravaszkásan mosolygott Asztalhoz ültek, ettek, Flórián az asztal

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents