Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)

1922-12-15 / 141. szám

Péntek, december 15. Amaftar tmiOStíBts rtrt ülést tartott az Ula!n—Itassau ögnftcii. Prága, december 14. A magyar belpolitikai életet még mindig az Ulain-Rassay affér tartja lázas izgalom­ban. A többi politikai kérdések úgyszólván teljesen háttérbe szorultak mellette. A mi­niszterelnök pontot akar tenni erre- a kinos ügyre és ezért a nemzetgyűlés mai ülésén zárt ülést kért, amelyen előterjesztette azo­kat az aktákat és iratokat, amelyek erre az ügyre vonatkoznak. Politikai körökben azt hiszik, hogy a miniszterelnök nyilatkozata jelentősen ietoinpitotta annak a vitának a hevességét, amely ebben az ügyben tapasz­talható volt. Az ellenzéki pártszövetséget is foglal­koztatja az affér. Tegnap este pártvacsorát kellett volna tartani, amelyet azonban elha­lasztottak, mivel meg akarják várni a nem­zetgyűlés zárt ülésének eredményét. A párt­vacsorán valamennyi ellenzéki párt vezére fölszólal és leszögezi pártja álláspontját. A magyar belpolitikai élet legújabb ese­ményeiről budapesti szerkesztőségünk követ­kező telefonjelentései számolnak be: A mmiszíereluők zárt ülést kér Budapest,. december 14. (Budapesti szerkesztőségünk tele fon jelentése.) Bethlen miniszterelnök a nemzetgyűlés mai ülésén végképp el akarja intézni a Rassay és U-lain között fölmerült ügyet Bethlen az egységes pártban tegnap este a képviselőkkel beszél­getett és kije1en tét te, hogy ma zárt ülésen beterjeszd a Háznak a Rassay-ügyre vonat­kozó összes aktákat és jelentéseket. Hegy- meghy-Kiss Pál tegnap nem tartotta meg beígért interpellációját Ezt azzal magya­rázza, hogy nem akar elébe vágni a mai zári ülés eseményeinek. Abban az esetben, ha a miniszterelnök válasza nem lesz ki­elégítő, elmondja interpellációját. i ben sem a nyilvánosságnak szánta. Az ma- g | gánbeszérgetés jellegével bírt. Eckbardt Tibor volt sajtófőnök, nem- I zetgyülési képviselő a mai lapokban Nagy n i Ernő képviselőt hitvány rágalmazónak mi- i- nősítette és fölszólította, hogy sértő gyanú- s sitását olyan helyen ismételje meg, hogy ri bíróság elé állíthassa. ' A nemzetgyűlés ülése z Budapest, december 14. (Budapesti szerkesx- t tőségünk telefonjelentése). A nemzetgyűlés mát ülése igen érdekesnek Ígérkezett Már a kora dél- 1 előtti órákban feltűnően nagy számban gyülekez­el tek úgy az ellenzéki, mint a kormánypárti kép­viselők. A képviselők a folyósokon csoportokba verődve tárgyalták az elkövetkező izgalmakat. Nagy föltünést keltett Apponyi Albert gróf meg- _ jelenése a folyosón, aki betegségéből való fölgyó- . gyulása óta most jött el először a parlamentbe. 1 Apponyi újságírók előtt kijelentette, hogy a nem­- zetgyiilés mai zárt ülésén a Rassay-üggyel Icap- _ csolatban föl akar szólalni. Kevéssel Apponyi után érkezett meg Rassay Károly, akit Apponyi melegen üdvözölt, kezet szorított vele és Így í szólt hozzá: —* Lehet már gratulálnom neked? — Csak úgy — válaszolt Rassay — amint " egy olyan embernek lehet gratulálni, akit orgyií­- kosok támadtak meg és aki megmenekül a tá­madás elől. Az elnök az ülést kevéssel tizenegy óra előtt nyitotta meg. Pillanat alatt megteltek a padsorok és a képviselők arcára az izgatott kíváncsiság rajzolódott ki. A napirend értelmében először a . biztosító intézetek állami felügyelet alá helyedé- 1 séről szóló javaslat tárgyalását folytatták. Propper Sándor szociáldemokrata ihditvá- 1 nsmzta, hogy a ia\raslat tárgyalását halasszák el. 1 Az elnök a javaslatot szavazásra bocsátotta. ; A Ház nagy többséggel az eredeti javaslatot ío­- gadta el. Majd a Ház a törvényjavaslatot áltrlá- l nosságban elfogadta és áttért a részletes vitára. Propper és Farkas István szociáldemokrata képviselők hozzászólása után az elnök bejelentette, hogy a miniszterelnök ’ zárt ülés megtartását kérte. Farkas:. Ellenzem a zárt ülést, mert ez úgy 1 tünteti föl a dolgot, mintha a kormánynak takar- ■ gatni valója volna. Rassay: Helyeslem Farkas képviselőtársam nézetét, de tekintettel arra. hogy a zárt ülés meg­tartása tisztára a miniszfe: elnöktől függ, a ma­gam részéről nem gördítek elé akadályt A mi­niszterelnök ur bejelentette, hogy & zárt illésen aktákat és jelentéseket kíván előterjeszteni és módot akar adni nekem arra, hegy védekeznem ellenök. Nem tudom megérteni, hogy miért kell ehhez zárt ülés. De amikor a zárt ülés megtar­tásához megadom hozzájárulásomat, fölkérem a mimszíereínök urat, hogy a nyílt ülésen ő maga terjessze elő azt a rezümét, amely a zárt illésen ki fog alakulni a nemzetgyűlés tagjai között. Bethlen István miniszterelnök: Téved Rassay j képviselő ur, amikor azt állítja, hogy én a zárt | ülésen ti] vádakat vagy bizonyítékokat óhajtok j előterjeszteni Rassay képviselő ur arra kért, hogy a zárt ülésen kialakult véleményt terjesz- szem a Ház elé. Tekintettel arra, hogy én nem fogok aj vádakat előterjeszteni, a képviselő ur­nák ezt a kérését tárgytalannak tekintem. Ár elnök fölszólította a karzat közönségét és az újságírókat, hogy hagyják el a nemzetgyűlés termét, mert a Ház zárt tanácskozást fog tartani. Eme be'elentés után őt perc szünetet rendelt el, amely idő alatt a közönség és az újságírók el­hagyták az üléstermet. Szünet után megkezdődött a zárt ülés. Mi történt a zárt ülésen? Úgy ftíirlk, hogy a zárt ülésen Bethlen István gróf miniszter elmeik föl olvasta azokat az aktádat, amelyek Rassay bécsi, fi lelve bajorországi tartózkodásával kapcsol atban lefolytatott nyomozás produkált és amelyek- ; ben arról van szó, hogy Rassay merre járt I és kikkel érintkezett, lík szerint a míniszter- ! elnök maga is beismerte, hogy az aktákban I foglaltak legnagyobb része hamis, ^assay követelte, hogy a miniszter cin ok nevezze j meg a?;okat a közegeket, akik ezeket az ak- I iákat hamisították és hozzá eljutatták. A I miniszterelnök kijelentette, hogy ezeket nincs 1 módjában megnevezni és nem tehet eleget ; Rassay kérésének. Ellenben fölszólította : Rassayt, hogy tegyen ismeretlen tettesek eí- 1 len bűnvádi följelentést. Ő ugyan a bíróság elötr sem fogja megnevezni ezeket a szetné- ; lyeket, de hajlandó tesz a bíróság munkáját j jelentősen megkönnyíteni, abból a célból, i hogy a tettesek nyomára juthasson. A zárt ülésen Gaaál (jászlon és Payer szólalt föl, aki Rassay álláspontját védelmez" ' te. Arról is beszélnek, hogy Bethlen nyiit > ülésen is föl fogja szólítani Rassayt arra, hogy ismeretlen tettesek ellen tegye meg a följelentést. A zárt ülésen egy incidens is lejátszó­dott Eckbardt Tibor és Nagy Ernő között. . Nagy Ernő ugyanis odakiáltotta Eckbardt- < nak, hogy ,.cénzbatnisitó“. Rnppert a bűnbe- : tő törvénykönyvnek azokat a részleteit ol- « vasta föl, amelyek a pénzhamisításra vonat­koznak s a hamis pénz torgalombahoza falára szóinak. Lapunk zárásakor a zárt ülés még tart. Horthy dunántúli útja. Budapest, december 14. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) Horthy Mik­lós kormányzó folytatta dunántúli útját. Szombathelyről Sárvárra, onnan pedig Ma­gyaróvárra utazott. Az állomáson a gazda­sági főiskola hallgatói fáklyásmenettel üdvö­zölték. A kormányzó a küldöttségeket a me­gyeháza dísztermében fogadta, este pedig Ferenc bajor herceg tiszteletére estélyt adott. A kormányzó ma Sopronba utazott. Ma a kormányzó Csornára érkezett. Onnan folytatta útját Kapuvárra. Az üdvöz­lő beszédekre így válaszolt: — Hazafias büszkeséggel ■ jöttem $op- ronmegyá'be, hogy az ország háláját tolmá­csoljam azoknak, akik tavaly tanúbizony­ságot tettek (Magyarországhoz, való hűsé­gükről. Meg kell emlékeznem azokról is. akik Magyarország szégyenteljes korszaká­ban Csornáin hősi halált haltak a hazáért és a polgári szabadságért A kormányzó azután Nagycenkre ment. ahol megkoszorúzta Széchényi gróf sírját. A koszom fölirata a kővetkező: A leg­nagyobb magyarnak — Horthy Miklós. Ma­gyarország kormányzója. A miniszterelnök a jóvátételről Bödapest, december 14. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnök tegnap este magához kérette a budapesti lapok szerkesztőit s előt­tük a külpolitikai helyzetről a következőket jelentette ki:-*■ A magyar jóvátételi kérdés elintézése még hosszabb időt vesz igénybe. A párisi jóvátételi tanácskozáson külön bizottság fog- | lalkozik ezzel a kérdéssel, amely bizottság­ban a kisantant képviselői is részt vesznek. A bizottság elnöke egy angol, alelnöke pedig egy olasz megbízott. Külön bizottság tár­gyalja az utódállamok javainak értékelését. Külön bizottság tárgyalja ezenfelül a háború előtti államadósságok fölosztását is. Bethlen nyilatkozott a Rassay elleni vádakról. Budapest, december 14. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) A nemzetgyűlés teg­napi folytatólagos ülésén Bethlen mhüszterefnők válaszolt Rassay nak. Rassay — mondotta — úgy állítja be az ügyet, mintha Ő (a miniszterelnök) Lnne az, aki fenntartja ellene a vádat. Ha ez Így tart, akkor maholnap odajutunk, hogy minden képviselő cselekedetéért a miniszterelnöknek kell a felelősséget vállalni. A miniszterelnök Rassay- n - k a Ház előtt a legteljesebb elégtételt szolgál­tatta és nem látja be, hogy Rassay, mikor a be­csületét keresi, miért csinál belőle politikai ügyet. Zárt ülésen hajlandó előterjeszteni olyan adato­kat is az ügyről, amelyeket még Rassay nem is­mer, hogy ezzel is módot nyújtson neki a véde­kezésre. En — folytatta a miniszterelnök nem vádoltam meg #Rassayt, ellenkezően, ő érzi magát megvádoltnak. A kormány ebben az ügy­ben korrektül járt el és nem vállalhat felelősségei Ulain kijelentéseiért, amelyek miatt Ula.in úgyis levonta a konzekvenciákat, amennyiben kilépett a kormányzópártból. Azután Friedrich István tette szóvá saját ügyét Követelte, hogy állítsák bíróság elé. mert ő tisztázni akarja, hogy nem volt sohasem haza- áruló. Bethlen miniszterelnök nyomban válaszolt. Kijelentette, hogy most hall először arról, hogy Friedrich ellen .a hazaárulás vádját emelték. I Friedrich letartóztatása nem volt összefüggésben I a hazaárulás vádjával, őt azért tartóztatták le. j mert fegyverkiosztással vádolták. A minisztcrel- ! nők nem látta szükségét annak, hogy ezt az j ügyet a Ház tárgyalja. Gömbös Gyula Huszár Károllyal történt inci­densével kapcsolatban sajnálatát fejezte ki. Azért lépett közbe, mert azt hitte, hogy’’ Huszár liláin! ki akarja vezetni. Időközben értesült arról, hogy Huszár Ulaint Jóhiszeműen abban akarta meg­akadályozni, hogy’ a tumultusba keveredjék. A Ház azután az Interpellációk meghallgatására tért át Nagyatádi-Szabó a mentelmi bizottság- előtt Budapest, december 14. (Budapesti í szerkesztőségünk telefonjelentése.) A nem- * zetgyiilés mentelmi bizottsága, tegnap tár- | gyalta Nagyatádi Szabó István földmive- lésügyi miniszter kiadatási ügyét, akit Palla- vücitti őrgróf tiltott népgyüiés tartásáért je­lentett fel. A bizottság politikai zaklatást lá­tott fennforogni és ezért a nemzetgyűlésnek azt javasolja, hogy ne adja ki a minisztert, A kisebbség különvéleményt terjeszt elő a nemzetgyűlés nek. Szociáldemokrata gyűlések Budapest, december 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A szo- ciáfjdemokraták tegnap este számos nép- gy ülést tartottak Budapesten, amelyeken bejelentették, hogy a rendtörvény ellen a parlamenten belül és a parlamenten kivfil a legélesebb harcot fogják folytatni. Az osztrák kancellár Budapesten. Becs, december 14. (Bécsi szerkesztősé­günk telefonjelentése.) Seipel dr. szövetségi kancellár Grünberger dr. külügyminiszter kí­séretében viszonozza Bethlen István gróf magyar minszterelnök bécsi látogatását. A kancellár január első felében érkezik Buda­pestre és két napig marad a magyar fővá­rosban. Nyilatkozatok és sértések özöne Budapest, december 14. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A Ras- say-U Iáin -ügyben a budapesti lapokban a nyilatkozatok özöne jelent meg. Ulain Ras­sayt hitvány rágalmazónak minősíti, hogy alkalmat adjon neki arra, hogy bebizonyítsa azrt a parlamentben tett kijelentését, hogy ifjú korában az egyetem falairól letördelte a keresztet és hogy a Tisza-pörben hamisnak minősitett okiratra támaszkodva tovább szőtte egy ember ellen a vádat. A lapokban tegnap megjelent nyilatkozatáról, ame’y miatt újabb parlamenti botrány tört ki, ki­jelentette. hogy nem olyan formában je’ent meg. mént azt ö tette. A nyilatkozatot külön­a szerzője. Szeretetreméltó és vidám bon- vivánnak bizonyult Schünzel Verneuil .Dér Frechdachs" oimü csinos vigjátékábam is. És a bécsi operett szenzációi? Edd;ge1é;: nem valami izgaióak, mert a nagy újdonsá­gok, az ui Lehár, űz uj Gilbert még csak most következnek. Az ez idén operefcíszin- házzá vedlett Városi színháznak mindeneset­re sikere volt Csajkovszkinak „A Győzőnő" cimü operettjével. A nagy orosz harminc éve halott, ennélfogva megérett a taotiémmentes kihasználásra. A szöveg természetesen nem halott orosztól való, hanem három élő bécsi librettistától és a legújabb divatnak meg­felelően történelmi vonatkozású könyv, mely Mencsikoff hadvezérnek és I. Katalin cámő- nek szerelmi sorsát kissé körülményesen be­széli el. Klein'József operai karmester dol­gozta át a darab zenéjét, amely Gsajkovszki dalainak, táncainak, balettjeinek és zongora- szátmajmak gazdag és válogatott gyűjtemé­nye, de az egész együttvéve sem nem Csaj- kovszki. sem pedig igazi operett. Nagyobb operett esemény volt a sokszorosan körül­rajongott Bu rgtbea ter-kedvenc és Ham let- alakitó Raul Aslan első fellépte mint Rad- jami herceg Kálmán „Baja-dórjában". Alakí­tása fölötte e'egáns és szeretetreméltó volt, kellemes chansonhanggal énekelt és úgy ün­nepelték, mint egy operettcshlagot. Mégsem kellene erre a pályára lépnie. Mert a komoly szavű’ódarab és az operett között egyre ál­landósuló csereviszony mindkét részre nem hozhat tartósan áldást. Ha ebben a tempó­ban igy haladunk tovább, legközelebb Ola- watsch, a kémikus, kísérletet fog tenni Lear­ben és Werbezirk az Orleansi szűzben... a tisztviselői Javaslat körül. A képviselőház mai programja fölkerült. — Nem akad előadó. — Ausztria a külügyi bizottság előtt. Prága, december 14. A képviselöház plénuma ma csak husz- perces ülést tarthatott, mert a tisztviselők fizetésének leszállításáról szóló javaslat elé a szociálpolitikai bizottság retortájában hir­telen olyan akadályok tornyosultak, ame­lyeknek leküzdése nem kicsi gondokat, okoz a cseh többségi pártoknak. A képviselőház mai ülése azért össze­zsugorodott arra, hogy a keddi ülésen elfo­gadott javaslatokat második olvasásban el­fogadták. Azonkívül a Ház kimondotta, hogy nem índit vitát a szlovák néppárt ama sürgős interpellációjáról, amely szóvá teszi a po­zsonyi vezérpénzügyigazgatóság vezetőjé­nek: Brachtlának ama titkos utasítását, hogy •az ellenzéki lapok árusítása tilos. Ezután az ülés véget ért. A következő ülés pénteken déli egy órakor lesz. A tisztviselői javaslatok A tisztviselői illetmények rendezéséről szóló jogfosztó javaslat körül a szociálpoliti­kai. bizottságban váratlan komplikációk me­rültek föl. A cseh nemzeti koalíció pártjai a javaslat ódiumát nem akarják nyíltan vállalni és azért e pártok tagjai egymásután húzó­doztak attól, hog3,r az előadói tisztséget elfo­gadják. Csűrik és Nősek cseh képviselők nem voltak hajlandók a kormány javaslatát refe­rálni. Egész éjszaka folyt a hajsza egy elő­adó után, de senki nem akart kötélnek álla ni. Az ellenzék amaz indítványát, hogy Bro- declcy legyen az előadó, a cseh többség ke­reken elutasította. Ma délelőtt végre sikerült egy előadót fogni. Ez az előadó Malik cselt f agrárius képviselő, polgári foglalkozására ‘nézve vendéglős. Amint a folyosón beszélik. Malikot sürgönyileg rendelték föl Prágába, autóval várták az állomáson és formálisan rátukmálták az előadói tisztet. A derék korcsmáros egy fél óra alatt készült el a je­lentésével. Si non é verő, ma ben trovato! A kis történet fényesen jellemzi a prágai poli­tika kulisszamögötti eseményeit. A szociálpolitikái bizottságnak holnap reggel készen kell lennie a jelentésével. Ugy hiszi.k, hogy szakadatlan tanácskozások után sikerülni fog reggel négy órára a tanácsko­zást megnyugtatóan befejezni. Az általános vita már véget ért. A képviselőház plénumá­nak ülése után hozzáfogtak a részletes vitá­hoz is. A cseh pártok egy részét a javaslat igen kényelmetlen helyzetbe hozta. Különösen a cseh nemzeti szocialista pártra nézve igen nehéz a helyzet, mert ezt a pártot főként a kistisztviselők támogatják. Titkos utasítás az ellenzéki lapok ellen Hallatlan támadás a sajtószabadság ellen, — Brachtl ur önkénykedése. Ma jelent meg nyomtatásban Hlinka. Buday, Gazsik, Hancko, Labay és Bobok képviselők sürgős interpellációja Brachtl po­zsonyi vezérpénzügyigazgatónak arról a ren­deletéről. amelyben „titkosan" megtiltja az ellenzéki lapok árusítását. Az interpellációt több német képviselő, valamint az ellenzéki cseh iparospárti Najnian képviselő is aláírta. A szóbanforgó rendelet 1393—922. szám alatt jelent meg. A sajtószabadság elvével homlokegyenest ellenkező rendelet igy hangzik: 3

Next

/
Thumbnails
Contents