Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)
1922-12-14 / 140. szám
Csütörtök, december 14. Rassay Károly (folytatja beszédét): Azt ■mondottam, hogy- megsajnáltam Ulain képviselő urat. Belátom, hogy nemi kellett volna sajnálni, hiszen közügyről van szó. Ismerjük jól az ő pályafutását attól kezdve, mikor •egyetemi hallgató korában a egyetemen letépte a keresztet és attól kezdve, mikor a kereszt újra föltűnt életében és ennek jegyében kezdte meg politikai pályafutását. Alig huszonnégy órája, hogy itt b Ház p’é- numa előtt bocsánatot kért és nem telt huszonnégy óra és a sajátmaga által megcáfolt és tévesnek minősített állításokat uj tálalásban tárja elénk. Felolovassa Ulain nyilatkozatát és különösen azt a részét hangsúlyozza, hogy nem is járt Bajorországban és hogy nemcsak Lovászaival és Garamival, hanem más emigránssal is tárgyalt. Ez nem igaz, mert volt Bajorországban. Tizen- nyolcadikán lépte át a bajor-osztrák határt ezt okmányokkal tudja igazolni és tizenkilencedikén már Magyarországon volt. Ennél gyorsabban még akkor sem tette volna meg az utat, ha történetesen repülőgépre ül. Lapunk zárásakor az ülés folyik. A kormányzó az összetartás szükségéről, „Nem engedem a magyarság egységét megbénítani/* Budapest, december 13. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése,) A kormányzó dunántúli kőrútjában tegnap Szombathelyre érkezett. A kormányzó az üdvözlő beszédeikre a következőket válaszolta: — Még mindig nehéz időket élünk, melyek álandóan az egység nagy 'követelését állítják a nemzet elé. Csak erős kezű és határozott irányai kormányzat tudja az országot vezetni. — Gondoskodni és őrködni fogok a nemzet nehéz lélküzdelmének nehéz ideiében, hogy a magyarság egységét senki lég ne béníthassa. Nem engedek semmiféle olyan felforgató törekvést érvényesülni, mely az országban a rendet veszélyeztetné s megbénítaná a hazájukért dolgozó polgárok sorait. Neon keresem az erélyt, de ha látnám, hogy a haza érdekében kemény és szigorú fellépésre szükség van, egy percig sem haboznék. Bízom minden becsületes magyar emberben, aki megértve a kivételes idők szelemét, követeik szavamat. A sebek csak akkor gyógyulhaítnalk be, hogyha az országot nem tesszük ki ujaibb fölösleges válságoknak. Egymásra kell talá’neunk s ragaszkodva a királyság összintézményéhez. ávol- va szivünkben a hazaszeretetnek ősi nemes erényét, együtt kell munkálkodni mindany- nyiunknak Magyarország szebb és boldogabb jövőjében. Friedrichet is hazaárulással gyanúsítják? Budapest, december 13. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Friedrich István a nemzetgyűlés égjük legközelebbi ülésén fölszólalni készül és vizsgálatot kér maga ellen Újságíróknak elmondotta, hogy még a múlt nemzetgyűlés idejében a pártelnököket és a házelnököt egy politikán kívüli magas személyiség értekezletre hivta össze. Az értekezleten közölték a megjelentekkel, hogy ő (t L Friedrich) csehszlovák kormnáyférfiakkal különösen Masaryk köztársasági elnökkel és Benes külügyminiszterrel haizaánilási tárgyalásokat folytait és állandóan különböző titkokat árul el nekik. Szó volt letartóztatásáról is. Azt is bejelentették, begy egy órán belül ot lesz az az ur is, akivel ő Masaryk- hoz különböző iratokat küldött. Az illető azonban nem jelent meg az értekezleten és azóta sem került elő. — Állítólag egy csomó fénykép és má^ajta bizonyítóira! van ellenem — mondotta Fried'üeh. — Fel akarom szólítani a kormányéinököt, hogy vegye elő ezeket az iratokat és állítson bíróság elé. Ki hamisította a nyugtákat? Budapest, december 13. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A hamis nyugtáikkal kapcsolatban a Rassay-pártban sok szó esett tegnap a leplezésekről s különösen a hamisítványok szerzőjének személye körül mozogtak a kombinációk. A hamisítvány okkal kapcso1 atban' felvetődött Szemző Ernő volt főispán neve, közelebbi adatok eddig nem ismeretesek. Hegymeghy képviselő ma interpellációt intéz a miniszterelnökhöz, hogy hajlandó-e a hamisítás ügyében a vizsgálatot megindittatni? Ha a miniszterelnök ezt megteszi, úgy az egész ügy a bírósághoz kerül s Rassay kérni fogja Ulain és mások kihallgatását, akiknek erről az ügyről tudomásuk van. A szenátus vitája i Idill ásatás politikai részéröl. Koperniczky szenátor beszéde. Friedrich olaszországi útja. Milánó, december 13. Az Agenzia della Iníormazioni jelentése szerint Friedrich, a magyar fascisták vezére, Olaszországba utazik. Olasz kormánykönikben cáfolják ?zt, hogy a magyar és olasz fascisták között a békeszerződés megváltoztatására nézve megegyezés van. Prága .december 13. A szenátus mai teljes ülése a költségvetés ugynevezett politikai részével foglalkozott egészen csekély érdeklődés mellett. Az ülést az elnök délelőtt féltizenegy órakor nyitotta meg. Pruza kommunista szenátor volt a vita első szónoka. Főképpen azt kifogásolta, hegy az állami bevételek egy nagy része a közvetett adókból ered. Az Ukrajnával és Oroszországgal kötött kereskedelmi szerződés ratifikálását szükségesnek mondotta, mivel uj piacokat nyit meg a cseh-sz’.ovák ipar számára. Követelte, hogy a kormány a nemzetvédelmi minisztériumban alapvető változásokat eszközöljön. K r u p k a cseh néppárti seznátor a német elenzéki szónokok beszédei ellen kelt ki és abbeli reményének adott kifejezést, hogy a megértésnek az a szelleme, amely Hilgeti- remer szenátornak egyik cikkében nyilvánult meg, meg fogja szüntetni a németek negatív politikáját. A szónok reméli, hogy a szenátusban fog az együttműködés széfemé legelőbb kifejlődni. Követelte a takarékossági bizottság további működését. Koperniczky szenátor beszéde. Azután Koperniczky Férne ke- resztényszodális szenátor lépett a szónoki emelvényre. Beszédéből kiemeljük az alábbi részleteket: — Amikor a költségvetés számoszlopainak bírálatához hozzáfogunk, úgy érezzük magunkat, mintha egy magas erdőben len- nénik, amelyben a fáik elzárják előlünk a kilátást. Nem titkolható el, hogy az állami költségvetés összeállításánál olyan magas kiadásokat vettek föl, amelyek nagyzásróí, bőkezűségről és tékozlásról tanúskodnak. Ezek a nagy kiadások érthetők volnának akkor, ha a csehsz’ovák köztársaság ixkiu- télyes korra tekitnhetne vissza. A köztársaság azonban még kiskorú és fiatal ahhoz, hogy ezeket a magas kiadásokat megengedhetné magának. Sokan panaszolják, hogy túlságosan Sok munkaerőt alkalmaznak a hivatalokban. A legnagyobb baj, hogy ezeknek is hiányzik a megfelelő előképzettségük, úgy hogy a közönség elveszti a bizalmát velük és az allammaí szemben. A szónok emlékeztet arra, hogy egy alkalommal, amikor a magyarságot és németséget súlyosan érintő fontos ügyben a volt kormánynak egy tagjánál eljárt, a miniszter olyan jelentőséggel teljes kijelentéseket tett, hogy a küldöttség örömének és megelégedésének adott kifejezést és kifejezte abbeli meggyőződését, hogyha a kormány közegei is követnék a miniszter intencióit, sok bajnak elejét lehetne venni. A miniszter ekkor kijelentette, hogy e tekintetben fontos változások fognak előállani Ezeket a változásokat azonban mindeddig nem ejtették meg. A költségvetés összeállításánál egy szemernyi takarékossági törekvést lehet észrevenni. De ez nem elég és nem a megfelelő helyen alkalmazzák a takarékosság elvét. A kormány meg akarja talkari- rftani a hadik ölesön ők honorálásával! járó kiadásokat.' A hadíiköíicsörök bevütása azonban olyan áldozat volna, amelyet nemcsak az egyesnek, de magának az államnak az érdeke is megkövetel s úgy fizikai, mint érkötési tekintetben csak jó gyümölcsöket hozhat. A ha dák ölesönök be nem váltása ellenben oly takarékossági rendszabály, a mely nem okos és nem is humánus. — Éppen igy fölösleges takarékoskodni az egyetemeken, gimnáziumokon és tanítóképzőkön, amelyekre a magyarságnak szüksége van. A jelenlegi helyzet az, hogy Szlo- venszkóban magyar tanitóképzőintézet nincsen. A gimnáziumok száma nem elegendő. A szónok egy alkalommal, amikor az iskola- iigyi minisztériumban panaszt emelt az ellen, hogy csak egy gimnázium van, azt a választ kapta, hogy az állam annyi gimnázuimot 'fog i fölállítani, mint amennyi a szükségletnek | megfelel. A szükséglet megvan, de a gimnáziumokat nem állították föl. A keletszlo- venszkói magyarság számára is uj gimnáziumokat kell megnyitni. Magyar egyetemet kell létesíteni, esetleg a meglévő pozsonyi egyetemen magyar párhuzamos előadásokat kell tartani. Németországban egy millió emberre esik egy egyetem, min álunk pedig az egy milliónál több lelket számoló magyarságnak nincsen egyeteme. — Olaszország költségvetése körülbelül olyan, mint a csehszlovák köztársaságé, noha ez az állam négyszer akkora, mint a köztársaság. A hadsereg igen nagy. Hadgyakorlatokra 52 millió koronát fordítanak. A rendőrség létszámát is csökkenteni kell. Azt A rolnicka strana elégedetlen a közigazgatási bírósággal. Rohacsek cseh-szlovák agrárius szenátor a szlovenszkói közigazgatást bírálta. Fölhívta a szlovenszkói teljhatalmú miniszter figyelmét arra, hogy a Budapest és Bécs közötti hajózás még mindig idegen kapitalisták kezében van. Sürgette a földreform végrehajtását és a határszéli erdők államosítását. Kifogásolta a közigazgatási bíróság amaz eljárását, hogy régi, elavult jogszabályok alapján ad igazat a nemzeti kisebbségek panaszainak. Stark német szociáldemokrata szenátor a nemzetvédelmi tárca túlságosan magas költségvetését bírálta. Brabec mosakszik. Brabec nemzeti demokrata a cseh nép- szövetségi ligának a prágai és budapesti kongresszuson tanúsított eljárását azzal mentegette, hogy Prágában Rubinival abban állapodott meg, hogy az általa előterjesztett javaslatokat fogja előterjeszteni, ennek dacára a Dickinson-féls javaslatokat bocsátotta szavazás alá. Azután a kisebbségi kérdés megoldásáról beszélt. Ezt szerinte nem lehet a többségi elv alapján eldönteni, hanem csak kompromisszum utján és ehhez kell a többséget megszerezni. Auzonban — mondotta — ebben taz esetben is csak akkor lehet eredményről szó, ha a kisebbségek lojalitással viseltetnek az állammal szemben. Ennek az ideje nemsokára elérkezik. A költségvetés politikai részének vitája Filipinszky és Wessely beszédével ért véget. Ezután a pénzügyi vitában Löw volt az első szónok. Az ülés lapzáráskor tart. beszélik ugyan, hogy Pozsonyban és Kassán csökkenteni fogják a rendőrség létszámát, ezzel szemben azonban más helyeken szaporítani akarják a rendőrség számát, kz államnak külügyi reprezentálása és a külföldi propaganda is sok pénzbe kerül. — Kicsiben is tévesen alkalmazzák a takarékosság elvét, amint ezt a következő két eset jellemzi. A katonai anyakönyvi hivatalban a legkitűnőbb munkaerőt, egy ötven- négyéves tábori lelkészt, nyugdíjazták és mindössze 700 korona nyugdijat adtak neki. Ezzel megsértették a humanitás és a takarékosság elvét. Mikor a szónok egy alkalommal egy nyugdíjazott tisztviselő ügyében közbenjárt, azt a fölvilágositásí kapta, hogy jóér- zelmü (guígesinni) tisztviselőknek nagyobb nyugd jakat is adnak, mint amennyi az előírások szerint őket szigorúan megilletné, nem jóérzelmü embereknél ellenben szigorúan tartják magukat az előírásokhoz. Ez azt bizonyítja, hogy nem az érdemekre, hanem az érzelmekre vannak tekintettel — Az okos takarékosság elvét kell alkalmazni tehát a költségvetésnél, mivel azonban ez az 1923. évi költségvetésnél hiányzik, azt a szónok el nem fogadhatja. Kieswetter német szociáldemokrata szenátor a gazdasági válság okát abban kereste, hogy a cseh-szlovák köztársaság a franciák oldalán áll és németellenes politikát folytat. I ház elnökségét, hogy a javaslatot ne tűzze I addig napirendre, amíg a kormánykoalíció 1 meg nem egyezett róla. A Javorina-ügyröl úgy nyilatkozott | hogy a mostani időpontot nem tartja alkal- j-masnak arra, hogy bővebb .nyilatkozatot ! tegyen. Pasies véglegesen visszalépett, Belgrád, december 12. Pasies újai megbízatása sem járt eredmé nyei. Visszadta mandátumát a királynak s kijelentett hogy nem hajlandó kormányt alakítani. Prága, december 13. A képviselöház külügyi bizottságának mai ülésében Kafka képviselő kérdést intézett Benes külügyminiszterhez, hogy igaz-e a Havas-ügynökség által publikált ama hir. hogy a kisümtant Londonban tiltakozott a londoni konferenciára való meg nem hívása ellen és kijelentette, hogy ennek a konferenciának a határozatait nem fogja elismerni, különösen amennyiben Németország adósságainak leszállításáról volna szó. Benes miniszterelnök kijelentette, hogy ő a londoni cseh-szlovák követnek csak azt az utasítást adta, hogy az angol kormánnyal közölje, hogy abban az esetben, ha a brüsszeli konferenciát megtartják és ott a szövetségiközi adósságokat tárgyalják, a cseh-szlovák köztársaság kéri, hogy ö is képviselve legyen. A párisi és londoni tárgyalásokra vonatkozóan nem adott utasításokat. Romániával és Jugosz áviával csak abban állapodott meg, hogy a brüsszeli konferencia megtartásának esetén arra fognak törekedni, hogy őket is bevonják a tanácskozásokba. Ezt az álláspontot Lengyel- országgal is közölte, amikor ez a cseh- szlová kormány felfogása után érdeklődött. A miniszter azután az osztrák kérdésről szóit, a genfi jegyzőkönyvek kapcsán. Hon cser német szociáldemokrata képviselő kijelentette, hogy pártja a jegyzőkönyvek ratifikálás álhoz hozzájárulni nem fog. Benes miniszterelnök kérte, hogy az érdemleges tárgyalást a genfi jegyzőkönyvről mindaddig halásszák el, amig a genfi előadó elő nem terjesztette jelentését. A bizottság ilyen értelemben határozott. Igen érdekes mozzanata volt a bizottság ülésének az a kérdés, amelyet Hille- brand német szociáldemokrata képviselő vetett fel az Oroszországgal és Ukrajnával kötött szerződés ratifikálásáról szóló javaslat visszavonásáról. Benes kijelentette, hogy miután a szerződés ratifikálása ellen több oldalról akadályt gördítettek, az ipari bizottság is tárgyalni akar a szerződésről és őt arra figyelmeztették, hogy a Kreibich által előterjesztett és a bizottság által elfogadott rezolució nehézségeket okozott, felkérte a képviselöA belgrádi kormányválság és a parlament feloszlatása. Beigrád, december 13. A belpolití válságról páráim ént i körökben ezeke irton diák: A demokraták amaz állásponton vannak, hogy pártjuknak részt kell venni a kormányban, Pasies ez" szemben kijelentette a demokrata párt etöd előtt, hogy a demokrata párt két szárnyának nyill't ellentéte miati nem tekinthető meg'bizhaftő kormánypártnak s hogy előbb a párt kebelén belül kell a viszonyokat tisztázni. Politikai körökben úgy tudják, hogy a király meg fogja hallgatni a szkupcsma elnökét s az egyes politikusokat s csak azután fog határozni. Ámbár a király teljesen osztja a ^asics által képviselt belpolitikát, nem tárták kizártnak azt, hogy a király az ellenzéknek fogja felajánlani a kormányalakításit. Ebebn az esetben a demokrata Davidovios és Stoján Protics radikális diszidans jöhetnek tekintetbe, aíkik mindketten a horvát blokk bevonásával szándékoznak az uj kormányt létrehozni. Csak abban az esetben, ha ez a kombináció is meghiúsul, határozná el magát a király a parlament feloszlatására s az uj választásokat minden valószínűség szerint Pasies vinné keresztül. i I i * g J | A Prágai Magyar Hírlap karácsonyi § 11 számában uj, rendkívül értékes és § g eredeti # 1 nyereménypályázatot j | hirdet! # s s Törlik a szövetségközi adósságokat? — Musollni jóvátétel; terve, — Páris, december 13. Mussolini a Petit Paris munkatársa előtt kijelentette, hogy a londoni tanácskozás nagy lépést jutott előre. A szövetségközi adósságok törlésének terve ki van dolgozva s e téren bizonyos a megegyezés. A területi zálogokra nézve az az álláspontjuk, hogy azokat előbb gazdasági és pénzügyi zálogokkal kell helyettesíteni. Csak bizonyos körülmények között hajlandó a területi zálogokhoz hozzá'árulni. Római jelentés szerint Mussolini hétfőn minisztertanács elé terjeszti jóvátétel! tervét, mely a jóvá- tétell összeget 132 milliárdról 50 mllllárdra szállítja le s gazdasági garanciák mellett kétévi moratóriumot enged Németországnak. , & A liépviseBőház IíIIIíIéiis ülés©. A kisantant nem tiltakozott Londonban. Az orosz szerződés. A javorlna-ügy.