Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)

1922-12-24 / 149. szám

Vasárnap, december 24. 3 SPftif&rMAfáwTfmMP francia nemzetet és ez esetre a német szim­pátiára még szüksége is lehet. Olaszország régi Adriai tengeri hegemóniáját igyekszik biztosítani, az izlam Európában veti meg a lábát, a kisantant a saját érzékeny bőrének védelmére fegyverkezik és egységes nagy­hatalmi pozícióra áhítozva keveri a kártyát és retteg a lefegyverzett Magyarország minden megmozdulásától. És igy tovább. Az államok belső életében a polgár­háború állandóan ott lappang. Itt-ott ki is tör és állandó izgalomban tartja a béke, a békés munka után sóvárgó embereket. Nem­zetiek és kozmopoliták, agrárok és merkan­tilisták, szociáldemokraták és kommunisták, keresztények és zsidók, százféle variá­ciókban harcoltak egymással és egymás mellett a hatalomért és alig van egy-egy tenyérnyi hely, ahol Európaszerte a minde- nckfelett való jogbiztonság feltétlen meg volna. És mialatt a felszabadított és az uj békét élvező Európa kontinensén mindez történik az uralaljában csendesen és zajtalanul emel­kedik fel a hadianj'aggyártó uj, meg uj gyárkémények füstje s a szibériai bányák lázasan öntik ki magukból az ólmot, Európa ncpei részére táplálékul. Az orosz kolosszus ismét fölneveli izmait és egy kissé megvál­tozott alakban ugyan, de ismét fenyegető réme lesz rövidesen a nyugati civilizációnak és erejének fölnevelésére csoda-e, ha felhasz­nálja és megkapja a boldogító béke által a végletekig elkeserített népek, államok segítségét. De Európában a béke alapjai le vannak rakva, Európára a békét ráparancsolták. r00,000 francia és afrikai katona és egy csomó előretolt csendőr kényszeríti ki a békét a „háború nyolcadik karácsonyán!". ffnnepl serolt a kOzpontt MM Irta: Forgách Géza. Losonc, december 22. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyarsá­gának a világháborút követő ötödik kará­csonya kevesebb örömet és kevesebb re­ményt hoz részére minden eddiginél. A ma­gyar karácsonyfáknak valamikor büszkén sugárzó fénye ma gyönge mécsek halvány lángjaként pislog. Évezredes nemzeti létünk a megpróbáltatások kálváriautjának ismét a legtetejét Járja s a kálváriajárás fájdalma százszorosán sajgó a karácsonyi örömünnep idején. A fekete magyar karácsony örörntelen sivárságában csak egy valóság cl karácsonyi világosságként lelkűnkben: az elpusztithatat­lan nemzeti életerő. Az elnyomatások, az élve elhantolások. a nagy vérveszteségek napjaiban mindig megerősödve kezdett dol­gozni, alkotni, ellenállásra acélositanl, önvé­delemre vértezni a nemzet fiaiban ez az élet­erő. Ma Is érezzük ennek az erőnek termé­kenyítő hatásait, fokozódó mértékben érez­zük, abban az arányban, amint fokozódnak a jövőnket temetni akaró ellenséges elő­nyomulások. Ha ideig-óráig itt-ott a kétségbeesés sö­tét felhői Is ülik meg a lelkeket s ha nagyon sok tettrehivatott magyar az átkos és vétkes magyar közöny tétlenségébe sülyedve gyá­ván siratja is a soha vissza nem jöhető múl­tat, — az ősi életerő szakadatlanul dolgozik az egyesekben, a nemzet egyes részeiben és a nemzet egészében. Az elmúló esztendőben ismét nagyon sokat vesztett a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság. A létünkre törő erők megkétsze­reződött hevességgel végezték romboló mun­kájukat. A nagy veszteségeknek e lesújtóan szomorú napjaiban azonban azt is láthattuk, hogy a magyarság összessége nem nézte a halálraítélt összetöröttségével ezt az életére törő romlást. Életrevalóságának és nagy jö­vőre való hivatottságának tudatában erős lélekkel szembenézett a veszedelmekkel és a szívós, meghátrálást nem ismerő öntudatos önvédelmi harcnak biztos alapjait vetette meg. Ebben az esztendőben két ilyen alapot is épített, az egységes magyarság önvédel­mének két uj pillérét: a Prágai Magyar Hír­lapot és a losonci Központi Irodát. Mind a két intézménynek a terve a fej­lődés szükségszerűségeként egyidőben vető­dött föl politikai életünk vezéregyéniségeiben s mind a kettőnek előkészítő. szervező mun­kái egyidőben kezdődtek meg. Mind a kettő annak az alapgondolatnak megtestesülése, hogy minden magyar erőt egy nagy egy­ségbe kell összefogni, minden különböző irányú magyar erőt a közös célok érdeké­ben s a közös értékek védelmében egységes frontba kell állítani. A széthúzás, az örökös pártviszály át­kos hagyománya fölötti első diadalunk az el­lenzéki pártok szövetkezésének a Közös Bi­zottságban való tettéválása volt Ez a dia­dal teljessé vált most a központi napilapban és a Központi Irodában. Hogy mit jelent a Prágai Magyar Hir- lap, azt nap-nap mellett tapasztalhatjuk és hogy magáénak vallja ezt a lapot az egész I cseh-szlovákiai magyar nemzet, azt nemcsak j az olvasók számának állandó emelkedése, de főleg a részvényjegyzési mozgalom döntő jelentőségű nagy sikere bizonyítja. Hogy mit jelent a magyarságra nézve a Központi Iroda, azt más szemüveggel kell néznünk és más mértékkel kell mérnünk, mint a Prágai Magyar Hírlapnál. A Központi Iroda a politikai, kulturális és gazdasági moz­galmaknak és szervezeti életnek az a közös tengelye, amely tényleg közös irányt ad mozgalmainknak és tényleg közös erőkifej­tésre képesiti a különböző irányzatok és vi­lágnézetek szolgálatában álló, de közös ma­gyar célokat ismerő törekvéseket. Nem a ve­zérnek és a kormányzónak, de az iránytűnek a szerepét tölti be. Iránytűje minden magyar­gek tudják, hogy minden elkopik. Minden. A szerelemből megszokás, a gyűlöletből m-eg- békü'Lés lesz. Olykor a szerelem csap át gyű­löletbe. olykor a gyűlöletből lesz forró sze­retet, — de egyik som marad meg annak, ami volt. Nevessen a szemembe, spectábilis, kacagjon, azért mégis megmondom: varrnak a mai szsabadsáffhősök és republikánusok közt, akik egykor majd a bécsi várpalota terített asztalánál ülnek és a Lipót-rend csillagját viselik a mellükön. A költő mereven tekint rá. A kon ziliár i u s: Miért nem nevet? A költő: ön nagyon megveti ember­társait! A konziliárius: Nem, —- csak is­merem és némileg sajna’om őket. Főleg azo­kat sajnálom, akik nagyon is komolyan ve­szik az élet szinjátékát, ök azok, akik régen a gyöp alatt fognak feküdni, midőn a többiek a terített asztalhoz ülnek. A halottak fizetik meg az élők lakomájának árát. Tud;a, spec­tábilis, alapjában mi a hősi önfeláldozás? Elhamarkodás — semmi egyéb 1 Az erjedő must kiveti a hordó csapját. Rendben van. minél vadabb!*! erjed, annál nemesebb bor lesz majd belőle. De azért ügyelni kell, ügyelni kell, nehogy a tüzes ital szétfolyjon a porban. Ez tragikus elhamarkodás volna. A költő: Ha az, amit ön mond, az öreg­ség bölcsessége, akkor ne adja Isten, hegy én hosszuéletü legyek a földen. Soha ne le- gyon részem ilyen penószesszivü, lipótren- a©?, ko.dusszegény öregségből. És ha mindaz, amit én szentnek és nagyszerűnek ité.ek, ha mindaz, amiért élnem tisztesség és meghal­nom dicsőség, ha mindaz csak az ifjúság ré­szegsége: akkor ne a dia Isten, hogy valaha is kijózanodjam szent mámoromból. A konziliárius: Sajnos, örök ifjú­ság senkinek sem adatott. A költ 5: De igen — azoknak, akik fia­talom halnak meg! A konziliárius: Gyászos szó, ret­tenetes szó egy ifjú lángész szájából! Az ön agyában isteni szikrák élnek. Nem gondolja, hogy esztelen prédálás volna, ha ilyen agy- velővel kukoricaíöldet trágyázna? A költő: Ha az én agyvelőmet $zéí- loccsantja egy ellenséges golyó, akkor atom­jai nem a földre, hanem emberi szivekbe hullanak és a megtermékenyült szivek oly paz-ar virágzásnak indulnak, lr'gy száz esz­tendő múlva is illatos lesz tőlük az ország! A konziliárius fölemelkedik: Volentem ducit, nolentern trahit. A lábát fájlalja. Tyüh — az az istenverte c$uz! nak, minden pártnak és minden szervezet­nek. A gyűjtőlencse szerepét is betölti: ösz- szegyüjti azokat a különböző fényű és kü­lönböző erősségű magyar erősugarakat, ame­lyek összefogva hatalmasabb erőt képvisel­nek, mint a gyakran egymást gyöngítő szét- szóródottság állapotában. Az Iroda szervezete ugyan ma még nem teljes. A kiépítés munkája csak fokozatosan történhetik meg. Az egységesítés nagy föl­adatát azonban már mai tökéletlen szerveze­tében is betölti és követendő példával szolgál a többi utódállamok magyarságának is. A több működő tagból álló Iroda tevé­kenységét három elkülöníthető munkakörben fejti ki. A politikai munkakört két politikus, az igazgató és az elnök tölti be. Az admi­nisztratív, a sérelmi adatgyűjtés és sérelmi jogorvoslat munkakörét az igazgató fölügye- lete és irányítása mellett a központi titkár és a kerületi megbízottak látják el. A kultu­rális munkakör teendőit a többiek támogatá­sával a kulturreferens végzi. A politikai munkakör határait a Közös és \ ezcrlö Bizottság szervezeti szabályai és maguk a belpolitikai események szabják meg. Az igazgató és az elnök állandó össze­kötő kapocsként szerepelnek a szövetkezett pártok között; személyükben megtestesül az őslakosság pártokon fölül álló egysége. A pártok vezetőivel rendszeresen folytatott személyes tárgyalásaik és levelezéseik utján előkészítik a pártok közös célú egységes mozgalmait. Gyakorlott szemmel figyelnek minden politikai, gazdasági és kulturális ese­ményt, mozgalmat s a pártokban tömörült (és az azokon kívül is álló) őslakosság hely­zetére kiható jelenségekre ráirányítják az érdekeitek figyelmét. Különösen az igazgató idejének túlnyomó nagy részét a Központi Irodának szenteli. Szakadatlanul dolgozik, utazik, ir, tárgyal s mindenütt ott van, ahol a magyarság sorsáról, a magyarság önvédel­méről s a magyarság és a többi őslakos nem­zetek közötti együttműködésről, közeledés­ről vagy ellentétek kiküszöböléséről van szó. Természetesen ugv 5. mint az elnök állandó összeköttetésben áll és szorosan együttműkö­dik a Közös Bizottság politikai elnökével s a pártok törvényhozó tagjaival is. Az 'adminisztratív munkakörbe a szü- kebb értelemben vett irodai munkán kívül a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális adatgyűjtés és adaíföldolgozás. a tájékozta­tás és tanácsadás és az Ellenzéki Sajtóiroda (az ESŐ) ügyeinek intézése tartozik. Az adatgyűjtésnek nagy részét természetesen a sérelmi adatgyűjtés foglaka le s az adatföl­dolgozás főleg a sérelmek orvoslása mód­jainak keresése és igénybevétele céljaiból történik. Az Iroda rendkívül sokat dolgozik a nyugdíjasok és az elbocsátott közalkalma­zottak érdekében. Főleg a nyugdíjasok érde­kében pozsonyi és prágai megbizotteinak se­gítségével sok eredmény tudott és tud el­érni. Már eddig is sok nyugdíjas, özvegy és árva hálás sz:vvel gondol a Központi iro­dára, amely készségesen és önzetlenül ered ményesen eljárt illetményei kiutalása érde­kében. A kulturális munkakör egy egész em­bert, a Kassán lakó knlturreferenst foglalja le. E referens politikával nem foglalkozik, tisztán csak kulturális kérdésekkel: kulturális adatgyűjtéssel és adatföldolgozással, egysé­ges kulturális (irodalmi, művészeti stb.) moz­galmak előkészítésével és támogatásával, a különböző kulturális szervezetek közötti kap­csolatok, összeköttetések ápolásával és köz­vetítésével, uj szervezetek életrehivásáva! és a jövőben életrehivandő egységes nagy kul­túrintézmények alapjainak a megvetésével. Tevékenységének súlypontja az iskolakérdé­sen van és szakszerűen földolgozza az isko­laügyi állapotokat, nyilvántartja az iskola- ügyi sérelmeket és keresi azok orvoslásának útjait. A kulturreferens is sokat utazik és ál­landóan tárgyal kulturális életünk vezető egyéniségeivel és munkásaival. Legutóbb Szlovenszkó és Ruszinszkó minden magyar gócpontját beutazta a Petöíi-ünnepségek elő­készítése és a kulturális helyzet közvetlen megismerése céljából. Bár a Központi Iroda még nem fejthet ki oly széleskörű működést, mint amilyent alapítói kijelöltek számára és amilyent a helyzet szükségszerűsége megkiván, azonban igy is hasznos és nélkülözhetetlen dolgozó központi szerve Szlovenszkó és Ruszinszkó magyarságának és egész őslakosságának. Amikor most a Prágai Magyar Hírlappal együtt első karácsonyi ünnepét üli, magyar szeretettel és magyar bizalommal minden magyart édes testvérként ölel magához és minden szenvedő, küzdő és a magyar élet­hez szive vérével ragaszkodó magyarnak megüzeni: a tietek vagyok, tiértetek vagyok, tekintsetek tehát mindnyájan a magotokénak! ico«o©a©o©©ooft©ööö0e©©o©©öe©9e&e rr „De övéi be nem fogadták öt“ Jolsva, december 22. Tehát megjött Megvalósul tik az Isten gon­dolatai, igazak lettek a próféták jóslatai, betel­jesedtek a töígykoszorus druidák álmai s a Szi­billák sejtelmes vágyai. Kinyílt az emberiség ta­vasza a betlehemi télben s a legszebb látomá­sok éjjelében. A csend és a mélység zenéje kí­séri, sötétség övezi. Leszállt az égnek végtelen s tcremtetlen gló­riája. De egy gyermeknek, egy tehetetlen, igénytelen kisdednek álruhájába öltözött, hogy )me®hóditsa szivünket, hogy elbűvölje lelkünket s hogy félelem és elfogultság nélkül közeled­jünk hozzá. Hisz4 értünk, a mi boldogságunkért jött. S magával hozta minden gazdagságát, visszavará­zsolta a földre az elveszett paradicsomi boldog­ság édenét, a béke és a szeretet világát. „De övéi be nem fogadók öt." Sőt kivetet­ték, kiüldőzték maguk közül, mint valami bél- poklost, mint egy járványos beteget, ami szere­tetünk nagy betogét. A jóakarat teljes hiánya, lelki durvaság és szere tétlen ség. félrevezetett gonosz indulatok állottak útjába. S csodálatos. Ugyanazon az éjjel a föld teke másik felén, valahol az ősi Mexikóban, talán a kaliforniai öböl aranyvirágos partjain, vagy a Sierra Maére sziklás, szakadékos hegyoldalán felzug az örömrivalgás üvöltöző hangja. Ünnep van ott, a napisten születése napja. Ezt ünnep­ük. ÁUaíbőrökbo bújva vagy nagy madarak tol­lazatába öltözködve s hosszú csoportokba ve­rődve indulnak meg az ünneplők még az éj sö­tétjében. Különös menet, különös látvány! Zűr­zavaros lármájuktól, mellyel az egyes állatok vagy padarak hangját utánozzák, csak úgy zeni T.akugy visszhangzik a táj. Folytonos ordi- tozá^e/íugás-morgás között várják a napfelkeltét. S r:r£>n annak első sugarai áttépik a ködös téli hah, / pára szövedékét, levet'k, ledobják maguk- rók-e/iz állati bőrt s madártól!at és hálálkodva txíZ^!nak le a nagy isten előtt, kj őket gondviselő jóságában szabad, békés, boldogságra hivatott f , fjereknek teremtette s magasan fö’ébe emelte összes állatoknak és madaraknak. Betleh ember, tűnt fel a béke és szeretet uj világának aranysugaras napja, ott gyuit k.f az emberiség e kát legnagyobb értékének egyedül bo-ldogitó erősíényü tüze. És hol vannak e fény­nek, e tűznek, hol vannak e ragyogó napnak az ünneplői? Karácsonyi gyermekű-lmok, édes boldogsá­gok. S oly megható, hogy ez az ünnep igéző hatásából még most sem veszített. Talán azért, mert békét és szeretetet hirdet? S mintha a tél egyszínű köntöse, meleg takarója, ez a békítő, végtelen fehérség, ez a hullámtalan hótenger is a béke gondolatát erősítené meg lelkűnkben. A nagy világ békéjének. S a békességet hirdető angyal hívására el­repül lelkünk a képzelet könnyű szárnyán, el­repül oda, hol a szeretet és béke testet öltött, hol ember ruhán kát vette magára, hol vissza­emelte az adatsorba sülyedt embert rendelteté­sének magaslatára, hol kigyujtotta az isteni esz­méik és tanítások örök klőkre világító, fényszóró csillagait, hol uj utakat és uj irányokat szabott a történelem folyásának, hói megcsontosodott intézményeket és kialakult társadalmi rendet föl- forgató erővel és bátorsággal nyúlt bele az em­beri lélek húrjai közé. S ezek a hurok megre­zegtek, liangot adtak. Ha nem is mindjárt teljes, tökéletes összhangot, mennyei zenét, de mégis olyat, hogy a zavaró hangokat alig lehetett ki­hallani belőle. És most? Már évek óta éktelen, bántó, fül­siketítő, pokoli zenévé iajultak a disszonáns han­gok. És zugnak és hangzanak, hiába menekülünk, i hiába futunk előlük. Hová lett -a betlehemi barlang csendes, bol- í degitó s békítő zenéje? Hová lett a mélységes i nyugalom? Hová a békét hirdető angyal? Pedig úgy szeretnénk ünnepelni. Lelkünk minden vágyakozása, minden ösztönös kívánsá­ga esek egy érzésbe olvad össze: szer-elnök a béke és a szeretet ünnepét méltó módon, diadal­mas, égreszökö örömmel megülni! Mi befogadnák a béke és a szeretet betle­hemi királyát. De nem engedik hozzánk, útját éiállják a világ s az emberiség lelketlen, gonosz, vért és szenvedést szomjazó Heródesei. És szinte hihetetlen, de úgy van, hogy a népuralom e boldogtalan századában nem a nép, nem az összemberl'ség, hanem ezeknek a nj-omorult, bé­kegyilkos Heródeseknek a kezében van az egész világ. S ezek nem barátjai a betlehemi kisde­deknek, hanem ellenségei és azért „be nem fo­gadják öt". Soltész Béla dr. I 1 rrl p„_ i r . félpohár SCHMIDTHAUER-féle igmándi ^ I t T* 7 H* y ! IC fiíI fi íllTl _ keserüviz, melegítve éhgyomorra, mint ivókúra, *** ^ ^ w ilrlAVbármely évszakban kiváló eredménnyel használható székrekedés és ennek következményei ellen u, m. étvágy és emésztéshiány, felfúvódás, sárgaság, máj és lépdaganat, aranyér, elkövéredés, agyvértédulás, vérbőség stb. 422 So8< cselben elegendő már néhány ew&SconálSal Is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents