Prágai Magyar Hirlap, 1922. december (1. évfolyam, 130-153. szám)

1922-12-22 / 147. szám

Péntek, december 22.

3

Amiről üaiigof § krónika.

írta: Thuróczy Tibor dr.

Nyitra, december 20,

Előttem fekszik egy gyászjelentés. Soká keresett, mig megtalált, hisz ma a legtöbb ember nem ott van otthon, ahol előbb lakott. .Marnegg Hermann is máshol volt otthon, egy cifra, császárát'! dragonyos ezrednél, amelynek sorában véglgverekedte a világháborút. Azután jött a vég, a gyászos felbomlás és a tehetséges, fiatal vezérkari tiszt számolva a tényekkel, polgári ruhát öltött és átvette fivére, Marnegg Othmár rit- kóoi nagybirtokos erdejeinek a kezelését. Kint áll az erdő csendjében, magányosan egy vadászházban. Es ma előttem fekszik a gyászjelentés, a melyben a gyászoló család tudatja, hogy a csaták tüzében sok kitüntetési szerzett harmincéves fiatal ember gyilkosság áldozata lett.

Október hó 15-én, sörétes fegyverével a vállán, kiment az erdők alatt elterülő földekre valamit felmérni. Foglalatossága közben, messze egy hegy gerincén két óvatosan lopakodó vadorzót vett észre. Nem akarata őket üldözni, nem akart velük találkozni s hogy figyelmessé tegye őket jelenlétére, egy véletlenül arra repülő variura rálőtt sörétes puskájából. Célját elérte, mert a dörrenésre észrevette őt a két tilosban vadászó és futásnak eredt, ő pedig tovább folytatta munkáját. Egy félóra telt igy el, mikor váratlanul golyót kap a térdébe, összeesik, mire még tízszer lőnek rá s még egy dum-dum-lövedélckel a felső karját is összetörik. A lövésekre elősietö emberek beszállították a súlyos sebesültet Nagy-Ta- polcsányba, onnét Pozsonyba, de hiába, az orvosi tudomány nem tudott rajta már segíteni és kétnapos kinos szenvedés után meghalt. így fejezte be életét egy talpig tisztességes ember.

Tudtommal a tettesek nem kerültek meg, valószínűleg tovább járják az erdőt lopott katonai fegyvereikkel. Hirtelenében nem is tudnám felsorolni mindazokat Nyitramegyében, kiket a köztársaság négyéves fennállása alatt hivatásuk teljesítése közben, Marneggéhez hasonló sors ért. A Stummer-uradalom prasici erdeiben két vadőrt lőttek agyon. Czobor Béla sarlókajszai vadőrjéi Nyitra városától egy puskalövésnyi távolságra lőtték agyon. Most lesz két éve annak, hogy a Springer uradalmakhoz tartozó felső-jattói birtok intézőjét, amint a tornóci állomásra hajtatott, Manlicberrel nyulászó orvvadászok megö'ték. Valószínűleg lesz még pár ilyen eset s Manlicher- golyót sivitani, azt íriszem, mindannyian hallottunk már, kik vadászni járunk.

Hogy hatóságok is vannak és csendőrség is, azt sajnos, ilyen eseteknél nem vesszük észre. Végtére is nem tréfa dolog elfogni a vadorzókat, kiknek fegyverük van s akik — amint a példa mutatja — esetleg használni is merik azt. Iyénekkel nem jó kikezdeni. Ilyen vagy' ehhez hasonló gondolkodás mellett a gyilkosok nyugodtan élik világukat; az erdészek, vadászok s mezőőrök meg remegnek az életükért, mert sohasem tudhatják, hogy mely bokor mögül kapnak egy jól irányzott golyót.

Különben talán igaztalan vagyok, mert a jattól tetteseket utolérte a büntetésük. Az uradalom tízezer korona jutalmat Ígért annak, ki elárulja, hogy kik voltak a Manlicberrel garázdálkodó legények. Ez megtette hatását és másnap az uradalom vezetőjének a kezében voltak a nevek, erre azután tettre határozta el magát a csendőrség is; nagy' csapatösszevonás után, tisztivezérlet alatt, megszállták Mocsonokot és valóban elfogták a föbünösöket. Hogy Mocsonokon kell keresni a

bűnösöket, azt mi, akik az esetről hallottunk, azonnal tudtuk. Különben pár hónappal ezelőtt egy mocsonoki legényt is holtan hoztak haza, szép Manlichcr szivlövéssel. A tettes máig ismeretlen.

Mig nekünk, vadászoknak, ezer nehézséggel kellett' küzdenünk, amig fegyvertartási engedélyt és vadászjegyet kaptunk és nem tudom hányszor, már be kellett fegyvereinket szolgáltatni, addig felelőtlen elemek szabadon járnak-kelnek, vegigvadászva hét község határát is és senki kérdőre ! ezeket soha nem vonja.

így fest a mi sokat hangoztatott demokrá- í ciánkban a jogegyenlőség, a törvény előtti egyenlőség, amely voltaképp törvénynélküliséget jelent, vadászati anarchiát, amely egy magát a nyugati kultúrához tartozónak valló államba, a konszolidáció negyedik évébe már sehogy sem illik bele.

Arozsnyói Járásbíróságon eltűnnek a magyar pórók.

Tyrnauer Albert dr. rozsnyói ügyvéd levelet irt Cseh Istvánnak, a rimaszombati törvényszék elnökének, Cseh István válaszolt. nincs köszönet benne!

Rozsnyó, december 20.

Íí'aiát tudóéi tónk tó'.) A P. M H. bűit apókkal ezelőtt egy rövid hit keretében Z' 1 arró! , hogv p rozsnyói járásbíróságnál a ma^var bírák hiánya folytán, illetve annak következtében, hogy Rozsnyóról a magyar bírákat áthelyezték s helyűikbe cseh bírákat hoztak, a jogkereső magyar közönség érdekei veszélyeztetve vannak, A rozsnyói ügyvédek kétségbeesetten látják ezt a helyzetet, amely egyrészt anyagi exisztenciájnkat veszélyezteti, másrészt ügyfeleik rovására a sérelmeknek egész légióját eredményezi.

Elvesznek az iratok

Az egyik rozsnyói ügyvéd, Tymaner Albert dr. ez év november 19-én levelet irt Cseh Istvánhoz, a rimaszombati törvényszék elnökéhez, amelyben felhívta figyelmét a rozsnyói jáirásbiróság rendellenességeire és a közérdekre való hivatkozással kérte az elnököt, hogy intézkedjék ezek megszüntetése érdekében. Levelében részletezte azokat a sérelmeket, amelyekről közvetlen tudomása van. Előadta azt, hogy

a múlt év november 5-én ötrendbeli ké- ^ * be a rozsnyói járásbírósághoz ügyvédi járandósága! erejéig fizetés! meghagyások kibocsátása iránt s ezek a kérelmek a mai napig sem lettek elintézve, mert egyszerűen elvesztek és nem kerültek napvilágra*

A hosszú huaa-vona folytán járandóságai behkjthiatatl;anokká váltak s igy tekintélyes anyagi kárt szenvedett. Előadta, hogy ez év február 22-én kérvényt adott be egy peres ügyben ügyvédi költségeinek megállapítása iránt s ez a kérvény máig is elintézetlenül hever és alussza örök álmát. Ügyfele jót nevet a markába, mert nem kell fizetést teljesítenie. Ugyanebben az ügyben február 3-án ujrafelvételi kérelmet nyújtott be s ez sem nyert eddig elintézést. Ezután

negyvenöt esetet sorol fel, amelyek elintézetlenül hevernek peres ügyel közül s ezek között szerepel egy 1918 julius ő-án megindított peres ügy is.

Az ügyek között rendkívül sürgős és halasztást nem tűrő perek vannak, többek között gyermektartási ügyek, betétkönyv- megsemmisités iránti kérelmek, amelyeknek hevertetése tekintélyes kárt jelent az igazságot kereső közönség részére. Ezek a szemelvények csak egy ügyvédi irodából kerülnek ki, de hasonló a helyzet minden rozsnyói ügyvéd irodájában, úgy hogy a rozsnyói ügyvédek memorandumot készítenek ebben a sérelmes ügyben.

A rimaszombati törvényszék restanciái

De nemcsak a rozsnyói járásbíróságnál uralkodó lehetetlen állapotokra hívta fel Cseh István törvényszéki elnök figyelmét Tyrnauer rozsnyói ügyvéd, hanem a Cseh István vezetése alatt álló törvényszék re- "j r *vi igitott. Felhívta az elnök figyelmét arra, hogy egy perben még február 22-én felhívta a törvényszék az alperes észrevételeinek nyolc nap alatti benyújtására s azóta nincsen benne határozat. Eelpamaszolta, hogy a nrnilt év december 30-án felterjesztett felfolyamodás még mindig elintézetlen s épp igy elintézetlen több, a műit év végén felterjesztett felebbezés és felfolyamodás is.

Csőd felé

az igazságszolgáltatás

Tyrnauer levelében hangoztatja azt, ‘hogy magánúton kéri a törvényszéki elnököt, hogy intézkedjék különösen a rozsnyói járásbíróságnál levő lehetetlen állapotok megszüntetése végett, mert ha ez a bíróság magyarul értő bírót nem kap, akikor az a számos ügy, amelyet a vezető járásbsró a magyar bíró részére tett félre, soha elintézést nem nyer s ez esetben az igazságszolgáltatás teljes csődje következik be.

Kéri az elnököt, intézkedjék a saját törvényszékénél, hogy a leírási restanciák megszűnjenek, mert lehetetlen állapot az, hogy csak

a napokban vette kézhez egy március

2-án kihirdetett Ítélet kiadmányát s ennek a késedelmes eljárásnak köszönhető azután, hogy egy-egy peres ügynek az elintézése ma évekig eltart.

Cseh Istvánnal csak államnyelven lehet beszélni

Cseh István, a rimaszombati törvényszék elnöke megkapta a levelet és november 21-én 2966 szám alatt beiktatta. Hogy megmutassa a panaszkodó ügyvédnek, hogy gyorsan is tudnak dolgozni a rimaszombati törvényszéken, még aznap választ küldött neki s ebben a válaszban értesítette arról, hogy

levelének tartalmát érdemleges elintézésben nem részesítheti, mert az nem az állam nyelvén van megírva.

Tyrnauer a köztársasági elnökhöz fordul

Tyrnaujer dr. nem nyugodott bele ebbe az elintézési módba, de elhatározta, hogy a köztársasági elnöknek tudomására adja ezt a sérelmes állapotot. Tudomására adija, hogy a rozsnyói járásbíróságnál ezelőtt állandóan három bíró működött, sőt egyidoben négy is 'ezek mellett egy önálló működési körrel bíró jegyző és egy állandó joggyakornok is volt, A segédszemélyzet a polgári és büntetőszak- osztályoknái két szakavatott és értelmes irodatiszten kívül három -né gy leíró dánokból állt Ezzel a helyzettel szemben ma két bíró, egy irodatiszt és egy kiró dijnok van a rozsnyói járásbíróságon. Elhelyezték rozsnyóról a két magyar nyelvet értő bírót egyet nyugdíjba küldtek s helyettük az ötvenöt százalékos magyar kisebbségü bírósághoz egy morva-cseh és egy tisztán cseh nyelvet beszélő bárót helyeztek, akik a magyar ügyeket egyáltalában nem intézik el s a többi ügyeket nem beérkezésük sorrendjében,- hanem „válogatósam" intézik el, úgy hogy a beadványok egyszerűen eltűnnek a láthatárról még elintézésük előtt.

Tudomására hozza Tyrnauer Albert a köztársasági elnöknek azt a díszes és az igazságszolgáltatás felsőbb pozícióit betöltő egyénekre jellemző elintézési módot, amelyben Cseh István rimaszombati törvényszéki elnök levelét részesítette.

Cseh István, aki egész bírói pályafutását, mint magyar biró futotta meg és aki tökéletesen érti a magyar nyelvet, azzal a helytelen elintézési móddal küldte vissza Tyrnauer levelét, hogy az nem intézhető el, mert nem az állam nyelvén van megírva. Rendkívül szomorú állapot az, amikor n rimaszombati törvényszék elnöke nem tudja, hogy a rozsnyói járásbíróság területén, ahol Tyrnauer ügyvéd lakik, nem csak a megkívánt 20 százaléknyi magyar kisebbség él, hanem ott a magyarság ötvenöt százalékkal van képviselve.

Tymauer dr. levele csak egy részét képezi annak a sérelemsorozatnak, amelyet a rozsnyói járásbíróság területén élő magyar kisebbség elszenvedni kénytelen.

zsolta rá az alig kinőtt bús gondolatokat.

— Hogyne, még ezt is! — tiltakozott Angéla, mikor úgy látszott, hogy már a toll hegyét kapdossa. És mégis a lángocska győzött, mert ledobta a tolat és a szekrényhez ment. Eszébe jutott, hogy a kelengyéjébe kapott néhány kék csikós konyhakötényt. Gyorsan előkeresett egyet, felkötötte és megnézte magát a tükörben. Jól állt. Angéla újra nevetett, szeme elé villant a huszár hálásan csodálkozó mosolya, mikor majd igy látja. A tollat a fiókba dobta s kiment a konyhába, a sóskamártás titkait tanulmányozni.

Idus egy kicsit elkomorodott, mikor az ura félretolta a tálat és azt mondta, hogy ehetetlen az egész ebéd. Aztán nem is várva a folytatást, fogvájót kotort ki a mellény- zsebéből. Idus elébe tolta a sótartót, melynek közepén egész csomó kínálkozott élesen, sárgás-fehéren. Jókedve hamar visszacsapódott, mint a ruganyos, fiatal vessző s tréfásan mondta:

— Inkább innét, Béla! A másik már talán esküvőnk óta van a zsebében s csak nem akarja, hogy velünk ünnepelje az ezüstlakodalmat is?

A férfi hirtelen felugrott, hátralökte a székét és mérgesen kiáltott: Igen?! — Aztán sebtiben öltözött, rendetlenül gombolta a kabátját, hogy a gombkötőkben kilógott a gallérvédőjének rojtos széle- Általában úgy viselkedett, mint a közönségesebb emberek, ha fel vannak indulva. Értelmetlen szavakkal és tettekkel fejezte ki érzelmeit. Csak az ajtóból szólt még vissza:

— Estig ne is várjon!

idus utána akart menni, mint rendesen, hogy még az előszobában kiengesztelje és diadalmasan akassza fogasra a gallérvédőt:

— Kivégeztük a haragot!

De most visszatartotta egy uj gondolat. Tényleg uigy kell annak lenni, hogy mindig csak ő érezze az engedelmesség és kötelesség kényszerét, a férfitől elég, ha a pénztárcád zsebére üt:

— Úgyis én adok mindent!

Még nem alakult ki benne semmi határozott nézet, csak sirdogált csendesen a di- ványsarkában. Beláthatta volna Béla, hogy nagyniosáskor nem törődhetem annyit az ebéddel, mint máskor. És az a két palacsinta is csak azért égett oda, mert ő kért,' éppen mikor beöntöttem, hogy csináljak neki néhány cigarettát ebédutánra! De Béla nem akarta belátni az ilyesmit, el .volt kapatva, a „jó fiu“ nimbuszát róla már nem faraghatja le semmi! Már most csekélyebb hibáknál is indulatoskodott és kíméletlenül megbolygatott minden házirendet megokolatlan kimaradásaival. Idővel az asszony is megpróbálta máskép csinálni. Este, mikor egyedül maradt és kezdtek szivébe tolulni az apró fájdalmak, nem gyújtott lámpát, nem vett elő kézimunkát, hogy elűzze őket. Leült a kályha mellé és egészen nekik adta magát, mint az orvosi boncolóeszközöknek. És az apró fájdalmak vajúdásából, megszületett a meggyőződés.

— Az én munkám is lényege boldogságunknak s több elismerést érdemelnék érte.

Először csak a csipkegallérja vett erről tudomást, ahogy lassan belecsordogáltak könnyei. De mikor ezeknek fürdője elfogyott, a kis újszülött követelni kezdte, hogy szavakba öltöztessék.

— Anyám! — sóhajtott Idus. Megkereste a levélpapírt és tolla hegyére szedte lelkének finom fájdalmait.

— Mama félreértené, azt gondolná, hogy neki teszek szemrehányást, — ez volt a megállapítása, mikor elolvasta a kész levelet.

— Pedig oly szép! —- Nem tudott tőle megválni egyszerű félredobással.

— Kellene, hogy megértse valaki anélkül, hogy a valóságra ismerne benne! Jó az íróknak szabadon sírni; a közönség elhiszi, hogy mindent a képzeletük adott s ők maguk egészen más életet élnek, még ha az egész vergődő szivüket is elébe dobják a papírra!

Szinte öntudatlanul játszott levelének gondolattörnegével, belenyúlt, kiválogatta a javát és szabályosan sorakoztatta egymás mellé.

— Vers, komolyan mondom, vers! — kiáltott meglepetten; maga sem hitte. A hetilapjának legközelebbi száma pedig szívesen hozta a verset.

— Boldog asszony, ilyesmire is ráér a jó ura mellett!

Ez volt az általános vélemény, mikor ismerős körökben a habos kávé és barackbefőtt mellé föltálalták az Idus verseit is. A boldog asszony ilyenkor este, mikor az ura —■ most már rendszeresen — elment, ott ült az íróasztal előtt. Izmos alakja megvékonyodott, arca halvány volt, szemei uj tűzben éjetek. Egészben leányos volt, mert az a vaskos kis láb, melyre a harmadik pár harisnyát kellett volna foltozgatni, nem akart előtipegni. És igy este, mikor fáradtan húzta el kezét .a szeme fölött, úgy érezte, hogy mégis jó volna csiszolatlan szavakban csak egy valakinek mondani el, ami a lelkét bántja. Csak rámutatni a nagy halom papírra, ahol az ő betűi sötétlenek, amelyekért talán még irigy- lik is és csak annyit mondani:

— Ez igazán az eleven szivem!

Eszébe jutott Angéla, hiszen mindig megértették egymást, most, hogy azonos területen járnak, annál inkább be fog ez következni. Igaz, utóbb nem igen leveleztek, Angéla nem is tud róla semmir. mert más irányú lapokat olvas. De, összeforrnak ők

hamarosan újra! Lázas vágy fogta el, hogy ez minél lamarább meg legyen. És milyen jó, hogy azonnal meg is történhetik! Fölütötte a telefonkönyvet és izgatottan kereste a számát. Nemsokára jelentkezett is a fölhívásra.

— Mit csináltok, Angéla? — kérdezte egyszerűen, de a szeme boldog, ünnepi tűzben égett. Most mindjárt körülöleli a bizalmas megértés, egyenlő lelkűknek visszhangja egymásra hajlik, mint szomorú gallyak összeborzolódása a szélben.

— Idus, micsoda meglepetés!

És jött a válasz is a kérdésre.

— Szeretném, ha látnál minket! Olyan édes kép; felgyújtottam hozzá a nagy csillárt is. A huszár most jött haza és képzeld, — azon atillásan, sarkantyusan ült le a szőnyegre, hogy hálóruhába öltöztesse a Baba — babáját!

— Ezután írsz majd újra, ugy-e?

— Hogyne, csak nem tudom mit! Azt hiszem, hogy ha még egyszer tollat fogok a kezembe, legföljebb szakácskönyv kerül ki alóla.

Aztán székre állították iá Babát és bele- gügyögtették a telefonba. A forrószavu huszár szelid-melegen, büszkén tette utána:

— így tud már beszélni a Baba!

Idus előtt felragyogott az egész kedves kép. Aztán szédülni kezdett, ideges lett. elbúcsúzott. Egy halom felvágatlan könyv tetejéről elvette a legfelsőt; — arról már lemondott, hogy hosszú levelet Írjon, bizalmasan magyarázkodjék, csak be akarta csomagolni, hogy elkiildje Angélának az első verskötetét. Egy ív puha selyempapirosba csavarta. Aztán félretette és mást vett elő, keményebbet. Az nagyon érzékeny és árulkodó, mindjárt földudorodik ott, ahol ráhullanak a könnyek.