Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)
1922-08-08 / 56. szám
iveaa, augusztus öm«w v anr jmixarr-- (Einstein bámulói). Einstein tanát, akinek a relativitásról való elmélete, jobban mbndva fölfedezése az egész világon nagy feltűnést keltett, mostanában Amerikában jár és előad. A' mozgásban való viszony és a viszonyban való mozgás igen sokakat érdekel. Az előadásokra tehát igen sokan járnak. És Einstein mégis panaszkodik. Egy newyorki újságíró előtt nagyon kifakadt s megmondta, hogy nem akar több előadást tartani. Megunta már, hogy úgy bámulják, mint a ketrecbe zárt állatot. Abba még valahogyan beleegyezik, hogy a hölgyek előveszik a lornyetjeiket s úgy nézik. Bár azt is furcsálja, hogy mit jönnek, ha nem tudnak egy kukkot sem németül. Azt azonban már nem tűrheti, hogy az amerikai diákok színházi messzelátóval, méteres távcsövekkel bámulják. Einsteint az is bántja, hogy leginkább esős napokon van tele az előadói terme. §IHÍÍ1 és mmmm (*) A pozsonyi magyar színház e heti műsora: Kedden: Búzavirág, életkép. Szerdán: Honthy Hanna fölléptével Legénybucsu. (*) \ rimaszombati dalárda közgyűlése.) Tudósítónk jelenti: A minap tartotta meg közgyűlését a rimaszombati Polgári Olvasókör dalárdája Wilhelmb Ede elnöklésével. Uj elnökül egyhangúan Papp József ref. püspöki titkárt választották meg. A dalárda titkára Furmann István róm. kát. káplán lett. (*) Hubay és Szendy Szlcvanszkőba jönnek. Budapesti tudósítónk jelenti: Hubay Jenő és Szendy Árpád budapesti zeneakadémiai tanár körútra készül az utódállamokba. Kamara-hangversenyeiket Szlovenszkóban kezdik meg. A műsor mindig az illető városhoz fog igazodni. Kolozsvárott, Brassóban, Nagyszebenben és Nagyváradon néhány estét már lekötöttek. (+) A budapesti színházak első újdonságai. Budapestről jelentik: F. hó derekán csaknem valamennyi budapesti színházban megkezdik az első ujdonságok próbáit. A Vígszínház énekes bohózattal, a „Ta bouche“ című francia darabbal kezdi szezonját. A Magyar Színház Tímár „A púpos Boldizsár" cimii szinjátékát hozza először. A Király-színház Kálmán Imre operettjét, „A baja- dér“-t tűzte ki első újdonságául. Ebben a darabban lép fel először a budapesti közönség elé hosszabb szünet után Fedik Sári és Rátkay Márton. A Városi Színház első újdonsága Bús Fekete László és Jeszenszky Gyula első operettje lesz, amelynek végleges címe még nincsen. A női főszerepet Petráss Sári játsza. Ebben az operettben fog bemutatkozni Sziklai József, a színház :uj operett-főrendezője. A. Belvárosi Színház ;Schnitzler Arthurt szólaltatja meg először: a „Casanova Spaa“-ban cimü versesjátékát hozza színre Somiár Zsigmond rendezésében. A Blaha Lujza- szinház csak a „Fi-fi‘“ és a „Lili bárónő" reprize után ejti sorát idei első újdonságának, amely még nincs véglegesen megállapítva. Legkésőbb nyit a magánszínházak közül a Renaissance-szinház és a Fővárosi Operett-színház. A Renaissance első újdonsága Andrejev Leonid „Aki a pofonokat kapja" cimü drámája lesz, amelynek vezetőszerepét, egy filozófus és tudós bohócot Csortos Gyula játsza. A Fővárosi Operett-színház megnyitódarabnak Buttkay Ákos, Földes Imre és Bródy Miksa „Szinészkirály"-át választotta. Kosáry Emmyvel és Király Ernővel a főszerepekben. (*) Premiérek. Szombat este a budapesti Sziget- Színpadon színre került Szomaházy—Losonczy Mihály zenés és táncos revüje, melynek cime: Sári nagy nő lesz. — Pénteken, e hó 11-én mutatja be a Budai Színkör Farkas Imre Rózsika lelkem cimü uj operettjét. (*) Az angol trónörökös Oberammergauban. Münchenből jelentik, hogy az oberammergaui passziójátékok vendégei között legutóbb a walesi herceg is megjelent. Az Északanierikai Egyesült Államok alelnöke is megtekintette az előadásokat. (*) Az őrület a színpadon. Strohmayer dr., a jénai egyetem idegkórtani professzora, a „Drámai művészet főiskolai kurzusán" előadást tartott az őrület szinpadi ábrázolásáról. A professzor utalt arra, hogy a színpadnak nem klinikai esetek be- muttása a célja, hanem egyes-egyedül a drámai műhöz kapcsolódó művészi hatás. A költőnek jogában áll, hogy saját gondolatai és szándákai szerint alakítsa és változtassa a voltaképpeni kórképet. Négy klasszzikus példa nyomán: Ophe- lia, Lear, Hamlet és Oswald Aiving finom analízisében szellemes magyarázatát adta a költeménynek az orvosi diagnózis segélyével. Ophe- liánál nyilvánvalóan őrülettel állunk szemben: a szerencsétlen hisztérikus ,,Dammerzustand“-ban a folyóban leli halálát. Lear király esetében aggkori gyengeelméjűség alapján fellépő izgalmi za- vartsággal és érzéki csalódásokkal van dolgunk. (*) Pékinasból tenorisía. Zenatello néhány évvel ezelőtt még apja üzletében segédkezett, mikor egyszer gyönyörű hangja felkeltette egy hozzáértő érdeklődését, aki aztán tenoristává taníttatta ki. Kezdetben egy nápolyi operatársaságnál volt kórista s a tenoristát, akinek Leonca- vallo ,,Bajazzo“-jában Canio szerepét kellett volna énekelnie, helyettesítette, természetesen óriási sikerrel. Egy csapásra ünnepelt énekes lett, akihez a legnagyobb reményeket fűzik. Valóságos népünnep volt, mikor a volt pékinas földijei előtt az antik Arénában énekelt. Az előadáson, amelyen a Lohengrin címszerepét énekelte, 230u ember jelent meg. ü I® ff ff I Atlétika. Lengyelország—-Jugoszlávia—Cseli-Szlovákia hármas országközi atíéjikai viadal. Csehszlovákia győz 139 ponTa! Jugoszlávia 222 és Lengyelorrszág 251 pontja ellenében. 3 uj cseh rekordot, 4 jugoszláv és 2 lengyel rekordot állítottak fel, Anabrózj kitűnő eredményei a suíydobásban és diszkoszvetésben. Nagyszámú nézőközönség jelenlétében zajlott le a hármas országközi atlétikai viadal, ahol a pontversenyben Cseh-Szlovákia nagy fölénnyel győzött. A cseheket a jugoszlávok jobban megszorították volna, de egyik futójuk lesántult s igy a stafétákban erősen hendikeppelve vettek részt. A magyar Ambrózi, volt BEAC, SHS-szinekben indult a sulydobásban és diszkoszvetésben, amelyekben európai viszonylatban is kitűnő eredményt ért el, úgyszintén a távolugrás és a staféták ideje! Is jónak mondhatók. A lengyel atléták a dobószámokat kivéve meglehetős gyöngén szerepeltek. A. hármas viadal 1923-ban Varsóban, 1924-ben pedig Zágrábban kerül eldöntésre. Részletes eredmény: I. nap. Magasugrás: Zgaga Lengyel, Kuchar SHS, .Tátidéra Cs-Szl. hármas holtversenyben 171.5 cm. Suíydobás: Ambrózi SHS 13 m 28 cm, 2. Ivó Cs-Szl. 12 m 70 cm, 3. Jovanovics SHS 12 m 54 cm. 800 m: Wohlarik Cs-Szl. 2.05.6, 2. Miskovic SHS, 3. Karéi Cs-Szl. Wohlarik végig vezetve győz. 200 ni: Matz SMS 23.4 2, Skokan Cs-Szl. 23.5 (Cs-Szl. rekord), 3. Fleischer Cs-Szl. 5000 m: Liehne Cs-Szl. 16:48, 2. Brozck Cs-Szl. 17:06, 3. Ziífer Lengy. 110 m gát: Kas’ Cs-Szl. 17.8, 2. Ja- kupic SHS, 3. Kuchar Lengy A versenyt Jandera Cs-Szl. nyerte, de gátdöntés miatt disz-qualifikál- va. Távolugrás: Sobotka Cs-Szl. 665 cm, 2. Janóéra Cs-Szl. 634 cm 3. Kuchar Lengy. 619 cm. 4X400 m staféta: Cseh-Szlovákia (Skokan, Sy- kora, Tils, Karéi 3:38.8 (cseh rekord), 2. SHS, 3. Lengyelország. II. nap. 109 m: Skokan Cs-Szl. 11.4, 2. Linka Cs-Szl., 3. Popovic SHS. Skokan végig vezetve biztosan győz. 1500 m: Wohlarik Cs-Szl. 4:15, 2. Miskovic SHS 4:20.5, 3. Brozek Cs-Szl. Rúdugrás: Ivó Cs-Szl. 330 cm, 2. Adamczak Lengy. 320 cm (lengyel rekord), 3. Wagner SHS 310 cm (jug. rek.). Gerelyvetés: Gáspár SHS 49 m 85 cm. (jug. rek.), 2. Szidlovszky Lengy. 49 m 55 cm, 3. Hejt- manek Cs-Szl. 49 m 53 cm. 400 m: Karé! Cs-Szl. 53, 2. Kojic SHS 53.8 (jug. rek.), 3. Sykora Cs-Szl. 54. Diszkoszvetés: Ambrózi SHS 4? m 15 cm, 2. Czibulszky Lengy. 39 m 69 cm (lengy. rek.), 3. Szidlovszky Lengy. 38 m 55 cm. Hármasugrás: Jandera Cs-Szl. 12 m 43 cm, 2. Kuchar Lengy. 12 m 34 cm. 3. Ivó Cs-Szl. 12 m 02 cm. 2Q0q m gyaloglás: Hoífmann Cs-Szl. 9:25, 2. Ciza Cs-Szl. 9:42, 3. Dobrin SHS 10:16.8. 4X100 m staféta: Cseh-Szlcvákia 45.4 (Cs-Szl. rek.) walkower. Az első versenyt is Cseh-Szlovákia nyerte SHS előtt, de a jugoszlávok óvást adtak be, mivel a csehek utolsó futója egyik rendező jelzésére indult. A megismételt versenyben a jugoszlávok egyik futója lesántulása miatt, úgyszintén a lengyelek sem áll'tak starthoz. * Három uj rekord a prágai hölgy-atlétikai versenyen. Vasárnap délután rendezte a SK Urednici Kar- lin női atlétikai versenyét, amelyen Mejzlikova II. k. a. a távolugrásban 516 cm-el, Srámková k. a. a gerelyvetésben 42 m 38 cm-el (25.01— 17.37) és a 4X75 méteres stafétában Kariin csapata 42.4-es idővel uj cseh rekordot állított fel. * A T. V. „Í86ö" München atlétikai versenye. A müncheni atlétikai versenyen Pelzer az 500 méteres síkfutásban l:05.7-es idővel uj német rekordot állított fel. Az ifjúsági számok eredménye feltűnően jók. Főbb eredmények: Távolugrás: Schmied 715 cm. —- 100 m: Schmied 11 mp. — 200 m Schmied 23 mp. — 110 m gát: Trossbach 15.9 mp. — Suíydobás: Haymann 12 in 44 cm. — Gerelyvetés: Bössvirth 49 m 39 cm. — 1500 m: Pelzer 4:15 mp — Rúdugrás: Gaim 340 cm. — 800 m junior: König 2:03.7 mp. — Távolugrás ifjúsági: Haymann 630 cm. — Suíydobás junior: Kulzer 11 m 32 cm. — 400 m junior: Stör 54.3 mp. * Uj hölgy-víiágrckord. Paris, augusztus 6. Az itteni hölgyatlétikai versenyen I.aloc k. a. a 100 yardos gátfutásban 15.2 mp-es idővel uj világrekordot állitoU fel. Úszás. Cseh-Szlovákia 1922. évi aszóbajnokságal. PiovaUy Bar-Kochba Briinn, 9 bajnokságban győzött. Hat uj cseh-szíovák rekord. A Spaiía fölényes győzelme a vizipólóbaii. A CSAPS (Cseh-szlovák Úszó Szövetség) rendezésében vasárnap délelőtt és délután kerültek eldöntésre Cseh-Szlováki?. ezévi uszóbajnokságai a Moldva-folyón (zárt lí)0 m pálya). A nap hőse a kitűnő Piovatty volt, aki nem kevesebb, mint kilenc bajnokságot nyert. Időeredményei nagy részt gyengék, mivel kilenc versenyszámban és két pólómérkőzésen vett részt. Nagy meglepetést hozott a hölgy mell- és hátuszás, ahol az idén még junior Müller k. a. győzött a kitűnő Fenkl k. a. ellen respektábilis idő alatt. A műugrásban a CPK kettős győzelemhez jutott, különösen Krongeiger k. a. mutatott sokat Ígérő formát. A vizipólómérközésen a Spárta könnyen győzött a brünni csapat ellen, ahol a játékosok nagy része az uszószámoktól eltekintve fáradtan játszott, különösen a második félidőben teljesen összeroppantak. Részletes eredmény: Délelőtt: 200 m mell: Bajnok: Piovatty Bar-Kochba Briinn 3:17.8. 2. Bruha Slavia 3:25.6. 3. Schmek PTE Pozsony 3:32.8. — 100 m. Bajnok: Tomasek Spárta 1:11. 2. Balázs Bar-Kochba 1:12.’3. Legat CPK. Az első úszás alkalmával Tomasek és Balázs holtversenyben elsők 1:10.4 (cseh-szlov. rekord). Erős küzdelem után győzött Tomasek a megismételi versenyben. — 100 m hát. Bajnok: Gersthofer Slavia 1:29.6 2. Veselv CPK 1:32,4. 3. Veress Bar-Kochba 1:40.6. — 100 m hölgy mellúszás. Bajnok: Müller CPK 1:41:2. 2, Fenkl Slavia 1:41.3. 3. Drazek Spárta (nagy .meglepetés). Tenyérszélességgel nyerve. — 100 m hölgyuszás. Bajnok: Chaloupek Spárta 1:40. 2. Panska Spárta 1:47.2. 3. Starlca Spárta. — 4X200 m staféta. Bajnok: Bar-Kochba Brünn 12:45. 2. Spárta 12:50. 3. Slavia. — Vizipóló: Bar-Kochba Brünn—CPK Pilsen 13:3. A brünnieknél Piovatty 10 gólt lőtt. — Délután: 400 m mell. Bajnok: Piovatty Bar-Kochba 7:24.6. 2. Bruha Slavia 3:27. 3. Müller Spárta 7:39.8. Az első versenyektől fáradt Piovatty csak győzelemre úszik. — 200 ni hölgy mellúszás. Bajnok: Fenkl Slavia 3:52.6. 2. Drazek Spárta 4.00. — 100 m hölgy hátuszás. Bajnok: Müller CPK 1:141.6 (cseh-szlov. rekord). 2. Havlicek Spárta 1:43. 3. Panska Spárta. — 400 m. Bajnok: Piovatty BKB 6:17.3 (cseh-szlov. rek.). 2. Antcs Po- dol 6:25. 3. Schart Spárta. — 300 in hölgyuszás: Bajnok: Chaloupek Spárta 5:51.6. 2. Fenkl Slavia 6.03.6. 3. Drazek Spárta. 4X100 m vegyes staféta. Bajnok: Bar-Kochba Briinn 5:47.3 (cseh-szlovák rek.). 2. Spárta 5:58.1. — 1500 m. Bajnok: Piovatty: BKB 26:29.6. 2. Schart Spárta. 3. Dur- chanek Praha. — 4X100 m mcllstaféta. Bajnok: Spárta 6:30.7. 2. Slavia 6:30.9. 3. CPK 6:46.2. Erős. küzdelem után nyerve. — 4X100 m hölgy- staféta Bajnok: Spárta 7:19.2. 2. Slavia 8:07.9- 3. Spárta íí. — 8Ó0 m hölgyuszás. Bajnok: Mej- ziikova Vysehrad 17:15.8 (cseh-szlov. rek.). 2. Drazek Spárta. 3. Rebcc Podol. — 4X50 m ve- gycsstaféta, rekordkísérlet: 1. CÍ'-’K 2:38.2 (csen- szlov. rek.), a régi rekord 2:41.2. — Műugrás. Bajnok: Kopriva CPK 117.68 pont. 2. Ramüarter PTE 107.31 pont. 3. Kaízer CPK 94.78 pont -- Hölgy műugrás. Bajnok: Krongeiger CPK 128.2S pont. 2. Hrbek Spárta 103.42 pont. — Vizipóló: Spárta—Bar-Kochba Brünn 10:0. Az uszószámoktól fáradt briiuniek veresége nagy meglepetés. Németország—Svájc válogatott nszómérközés. Árosa. (Svájc) augusztus 6. A Németország— Svájc uszómérkőzés összes számait a németek nyerték és 84:50 arányban győztek. A vizipóíó- mérkőzésen erős küzdelem után a svájciak győztek 2:1 arányban. * 0 Ma gyarország ezerötszázméteres uszóbaj- nokságát szombaton rendezte meg az UTF. a szövetség megbízásából, kétnapos uszóversenyének első napján. A bajnokság öt résztvevője közül Ba- likó, Pogány és Vutkics feladta a küzdelmet s a favorit Eperjessy Béla MOVE-BSE 23 p 58 mp-es kitűnő idővel győzött Serény István FTC előtt, akinek 24 p 16 mp-es ideje is igen figyelemreméltó. Labdarúgás. Prágai eredmények: Bajnoki: Nuselsky SK—CAFC 1:1, Spárta Ko- sire—Krocehlavy 4:3 (2:3). Barátságos: Wiktoria Zizkov—Wiktoria Pilsen 2:0 (2:0). A gólokat Ho- jer és Novák rúgták. Meteor Vinohrady—Cechie Smichov 6:1 (1:1). Radlicky APK—SK Nusle 4:2 (2:2) (meglepetés). Praha VII.—Viktória Nusle komb. 2:1 (2:1). Pardűbitz. Szombat: APK Pardubice—Pardubitzi team 2:1. Vasárnap: Königgrátz—Pardubitz városközi mérkőzés 4:1 (1:0). Mahrisch-Ostrau. Vasárnap: Wiener Sport Klub —Slovan M.-Ostrava 4:2 (2:1). Szombat: Wiener Sport Club—Deutscher SpV Witkovitz 5:2 (1:0). Tisnov: Tisnov—Moravska Slavia Brünn 4:3 (2:2). A Slavia több tartalékkal játszott. Meglepetés. Tiskov két gólt 11-esből ért el. ♦ Németország. A német fuibalibajnokság Lipcsében. Hamburger SV—IFC Nürnberg 1:1 (0:0). A mérkőzést legközelebb megismétlik. Lipcse, augusztus 6. (Saját tudósítónktól). Vasárnap Lipcsének nagy napja volt. Az ország minden részéből lelkes nézőközönség gyűlt egybe, hogy tanúja lehessen a döntő küzdelemnek. Közel 50 ezer néző jelenlétében kezdődött Bau- wens dr, bíró sípjelére a mérkőzés. A mezőny legjobb emberei Stuhlfaut nürnbergi kapus és Trág voltak; ez utóbbi lőtte a nürnbergiek egyetlen gólját 15 méterről, védhetetlenül a háló balsarkába. Az első félidő kölcsönös támadások után döntetlenül végződött Újrakezdés után lőtte Trág a fentemlitett gólt és húsz perccel később Schneider, a hamburgiak balösszekötője kiegyenlített. A bíró, döntetlen eredmény lévén, húsz perccel meghosszabbította a játékidőt s közvetlenül utána Boest és Tráget a biró durva játék miatt kiállította s később ugyancsak két nürnbergi játékos: Popp és Kugler úgy megsérültek, hogy kénytelenek voltak a pályát elhagyni. Nürnberg ezután hét emberrel játszott, (a szabályok legalább nyolcat Írnak elő) és a biró a mérkőzés félbeszakítása helyett önhatalmúlag a hamburgiakat győztesnek nyilvánította. A késő éjjeli órákban jelentik, hogy a Deutscher Fussball-Bund dezauválta a biró döntését és a mérkőzés újrajátszását rendelte el. Grünerv/ald, a nürnbergiek jobbszélsője, a visszautazás alkalmával. a lipcsei pályaudvaron olyan szerencsétlenül csúszott el, hogy lábfejsérülést szenvedett s igy a döntőmérkőzésen aligha vehet részt. München: WAC Bécs—MTV „79" München 1:1. Stuttgart: Wacker Bécs—Stuttgarter Kickers 3:3. München-Gladbach: Vienna Bécs—Eintracht Frankfurt 7:1. Düsseldorf: Spárta Ib. Prága—Concordia Bo- russía Düsseldorf 2:0. — Szombat: Vienna Bécs —Düsseldorféi' Union 1908 4:1. Kronberg: Spárta Ib. Praga—Cronberger SC 11:2. Krefeld: Krefeld—Köln városközi mérkőzés 4:0. Chemnitz: Chemnitz—Hannover városközi mérkőzés 4:1. Berlin: Norden-Nordwest—Kölner BSpC 1:0. — Minerva—Pfeil Leipzig 2:1. Geísenkirclien. Szombat: WAC Bécs—KS Schalke 2.T. Ausztria, Korneuburg: Hertha komb,—Korneuburg 1:1. Stockerau: Donaustadt—Stockerau 1:1. Baden; Simmering komb.—Baden 5:2. () A bécsi Rapid Svájcban két mérkőzést játszik: augusztus 13-án FC Luzern és 15-én Joung Boys (Bern) ellen. Svédország. Stockholm: Amateure Bécs—Djurgarden 3:1.. Göteborg: Gais—Ferencvárosi TC 3:0. 2:0. Hask Zágráb—Rudolfshügel 3:1. Zágráb: Rudolfshügel Bécs—Concordia Zágráb Kerékpár. A prágai Stadion kerékpárversenyén Stell- brinck (Németország) hat uj világrekordot állított föl. — Nettelbeck meglepetésszerü veresége. A prágai,. Stadion vasárnap: kerékpárversenye rekordközönség jelenlétében folyt le. Az egyórás versenyben a favorit Nettelbeck vereséget szenvedett a kitűnő formában levő Stellbrincktől, aki az első 10 km után megszaladt Nettelbecktől és hat uj világrekordot állított fel: 10 km: 7:29, 40 km: 29:06, 50 km: 36:24.2, 60 km: 43:44.6, 70 km: 50:54.6, 80 km 59:52. Az egyórás világdekordot nem bírta megjavítani, mivel az utolsó körökben némileg visszaesett. Egyórás eredmény: 83 km 64 méter, mig Schrötter Németország világrekordja 83 km 663 méter. Az egyórás versenyt megelőzőleg a 20 km motorvezetéses versenyben Hahn győzött, mig Stelibrinck és Nettelbeck defektjiik miatt a második, illetve harmadik helyre szorultak. Hahn ideje: 15:12.6. — Amatörver- seny 10 km: Rames 15:40.2. 2. Marsin. 3. Kimla. A napot bezáró 10 kliométeres motorvezetők hen- dicepjét Vejtruba nyerte (scratch) 6:21.8 idővel. 2. Schulz (200 m előny). 3. Barthel (1500 m el.). Szerdán a prágai Stadionban a 60 kilométeres (15, 20, 25) motorvezetéses versenyben a három legkiválóbb német versenyző: Nettelbeck, Stelibrinck és Schrötter mérkőznek. * Cseh-Szlovákia kerékpárpoló bajnoksága. Vasárnap a CVK „Král Vinohrady" rendezésében az ezévi kerékpárpóló bajnoki mérkőzések kerültek döntésre. Eredmények: KC „Vpred Praha"—KCV Most 17:3, KCV „Král Vinohrady KCV Most 13:2. 0 A Bécs—Semmering—Bécs távversenyt Paul Koettl nyerte. () Amerika rövidtávú kerékpárbainokságát Goullet nyerte W. Spenzer és Werri előtt. Evezés. Cseh-Szlovákia 1922. évi evezösbajnokságal. Az Evezős Szövetség rendezésében vasárnap tartották a Moldva-folyón az ezévi bajnokságokat a következő eredménnyel: Négyes (kormányossal). Bajnok: VK BIesk 6:56. 2. Slavia félhosszal. 3. CAC Roudnice. A start után CAC vezet Slavia és BIesk előtt. A táv közepén BIesk előretör és küzdelem után győz. — Egyes. Bajnok: G. Linké CAC Roudnice 7:24. 2. Gerhart CVK Praha. 3. Sourek Slavia. A startnál Sourek ugrik el legjobban, de 1000 méternél már Gerhart vezet, akit azonban a cél előtt Linké könnyen beér. Lawn-Tennis. Maratlion sporíáruház. Pozsony, Schneeweiss- utca 6. szám. Ajánlunk csakis elsőrangú sportcikkeket, úgymint: Slazenger „Hard court" tennisz- labdát tzt. Ke 350—, Semperit „Champion Reguládon" tenniszlabdát tzt. Ke 200 —. Szállítunk angol és német raketteket, chrom- és gummital- pas tenniszcipőket és minden egyéb sportcikket. OLD ENGLAND Sikkes angol utazó- és sportkosztümök n legújabb dlvatszinokben. Kockás brlcsesszek, valamint a hozzáillő mellények a leggondosabban elkészíttetnek. 470 Landesbank palotájában 8, METZELES, praoa. wcüáwnha 2 Úri- és női divatszabóság mérték után. Telefon 072. Magyar levelezés és kiszolgálás.