Prágai Magyar Hirlap, 1922. augusztus (1. évfolyam, 50-75. szám)
1922-08-03 / 52. szám
2 Csütörtök, augusztus 3. egész lélekkel dolgoznunk, hisz négy államban élnek véreink kisebbségi életet. Ezért nekünk egyetlen egy alkalmat sem szabad elmulasztani, ahol szóbahozhatjuk a kisebbségi jog igazságos gyakorlásának és fejlesztésének kérdéseit- Ezért igen helyesen cselekedett a magyarországi külügyi társaság, midőn megkereste az interparlamentáris unió magyar csoportját, hogy az uniónak Bécs- ben néhány hét múlva tartandó közgyűlésén, melynek napirendjén van a kisebbségi védelem kérdése is, terjessze elő azt a föntebb vázolt tervezetet, mellyel a népszövetségi • ligák prágai gyűlésén formai okokból nem foglalkozhattak. Az interparlamentáris u’ ló magyar csoportja készséggel fogadta a megkeresést és a tervezetet indítvány alakjában, az ügyrend szabályaniak megfelelőleg, az unió főtitkárához juttatta- Semmi kétség, hogy azok a körök, melyek komolyan veszik a kisebbségi védelmi jog minél tökéletesebb kifejlesztését, rokonszenvvel fogják fogadni a magyar indítványt. Merem állítani, hogy az eszmekor, amelyből ez indítvány származik, a tudományos köröknek csaknem communis opiniója- Hatályos nemzetközi bírói védelem nélkül levegőben lóg a kisebbségi jog- Ha van életrevalóság a kisebbségi jog alapvető gyökereiben, pedig van, mert körülbelül 200 millió ember él a világon ki- | sebbségben az államokban, akkor semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy az előbb vagy j utóbb, de kivívja magának a jogegyenlőség követelményeinek megfelelő elfogulatlan, minden befolyástól mentes, hatályos nemzetközi bírói védemet is. A német-francia jegyzékváltás a jóvátételről. — Poincaré megtorlással enyegetőzik. — Készülődés a londoni találkozásra. — Anglia visszaköveteli a szövetségeseinek adott kölcsönöket. A német-francia jegyzékváltás a diplomáciai életben egészen szokatlan gyors tempóban folyik. A német kormány a julius 26-iki francia jegyzékre, mely a 2 millió font havi fizetségnek félmillió fontra való leszállítását megtagadta, tegnapelőtt a következő választ adta: Az 1921 julius 10-iki megegyezést a kiegyenlítési fizetések kérdésében Németország nem az egyes hatalmakkal, hanem a résztvevő kormányok összességével kötötte. Ennek megfelelően a német kormány julius 14-iki jegyzékét egyidejűleg a többi hatalomnak is megküldte- A német kormány éppen ezért további állásfoglalásáról csak akkor dönthet, ha már valamennyi kormány nyilatkozott- A német kormány föntartja magának, hogy behatóbban megvizsgálja a jegyzéket, de megjegyzi már most a következőket: Németország fizetéseit csupán egyazon forrásból merítheti- Minden esetben devizákat kell kivonnia a német közgazdasági életből s a német márka árfolyamának hanyatlására teljesen közömbös, hogy milyen paragrafusra való hivatkozással történik a fizetés. Ha a német közgazdaság a jóvátételi fizetésekre fordítandó havi 50 millió aranymárkát elviselni nem tudja, akkor illúzió lenne azt hinni, hogy a 40 millió aranymárkára rugó kiegyenlítési fizetéseket havonkint továbbra is föl lehetne hajszolni- Az összes fizetéseket, mint egységes egészet kell figyelembe venni s egységesen kell kezelni. A német ajánlat a fizetéseknek csupán hosz- szabb időszakokra való beosztását kívánta, minthogy Németország jelenleg külföldi valutákban teljesítendő fizetésekre teljességgel képtelen. Az ultimátumjellegü jegyzék beérkezése után a német márka újabb zuhanása következett. Jelenleg a márka békeértékének százhatvanad részére esett- Németország minden erejével rajta van, hogy a háború által keletkezett kötelezettségeit teljesítse, ehhez azonban elsősorban közgazdaságának rendbehozatala szükséges- Az ujrafölépitést csupán valamennyi hatalom szolidáris együttműködése tudja megteremteni. A fenyegetések politikája nem épit, hanem rombol- A német jegyzéket tegnapelőtt vette át a francia kormány s erre Poincaré szükségesnek tartotta az azonnal való válaszolást. Tegnap át is adta Hoesch német követségi tanácsosnak az augusztus 1-i német jegyzékre vonatkozó válaszát, amely igy szól: Franciaország kormánya már közölte, hogy nem gondol a julius 14-iki német jegyzékben említett változtatások elfogadására, amelyek az 1921 junius 10-én Németország és a szövetségesek között létrejött megegyezést érintik. A francia kormánynak ezek szerint joga van azt kérni, hogy augusztus 5-éig a német kormány biztosítékokat adjon arra vonatkozólag, hogy míg a szövetségesek a megegyezés megváltoztatásába bele nem egyeznek, a junius 10-iki egyezséget teljes mértékben alkalmazni fogják s a kétmillió font sterling átalányösszeget augusztus 15-éig Németország meg fogja fizetni. Ellenkező esetben a j francia kormánynak jogában áll a fönnálló szerződésben bizíositott retorziókhoz nyúlni, amelyek augusztus 5-én lépnek életbe. A jegyzék végén Poincaré kijelenti, hogy a német kormány mit sem tett acélból, hogy tartozását az igazi adósokon, azaz a német magánosokon behajtsa, akik idegen devizavásárlásaik által nagy mértékben hozzájárultak a márka elértéktelenedéséhez. Ez a jegyzék bizonysága annak, hogy Poincaré nem enged. Bizonysága annak, hogy nyári kacsa volt a hir, amely a Poincaré engedékenységéről és jobb belátásáról beszélt- Meglepetésszerü Poincaré jegyzéke, mert teljesen megokolt volt az a föltevés, | hogy Poincaré a londoni találkozás előtt nem | válaszol a németeknek, de megtárgyalja Lloyd Georgeval a követendő eljárást- Erre a föltevésre engedett következtetni az a körülmény is, hogy az angol kormány a né- ! met jegyzékre adott válaszában kijelentette, | hogy a jegyzékre végleges választ csak a szövetséges hatalmakkal együttesen fog adni- Poincaré, úgy látszik, fütyül Londonra, az antant-szolidaritásra s megy tovább a maga utján- Ily körülmények között kétséges, hogy a londoni találkozás fog-e tudni eredményt elérni. A londoni találkozásról a New-York Héráid megemilti, hogy mértékadó körök véleménye szerint ez az összejövetel egyike lesz a legfontosabbaknak, amelyet a háború befejezése óta rendeztek. Lloyd Georgenak az a szándéka, hogy a jóvátételi kérdést illetőleg Németország halasztási kérelmét elintézi már az előkészítő tárgyalásokon, amelyeken Olaszország és Belgium valószínűleg nem fognak részt venni. Londoni körök számolnak azzal, hogy Poincaré szakértők egész vezérkarával jön Londonba, hogy a tárgyalások több hétig fognak tartani, minthogy az angolok a közeli Kelet és Tanger kérdését is szabályozni óhajtják, bár a franciák ennek kikapcsolása mellett vannak- Azt hiszik, hogy Franciaország a következő álláspontot fogja elfoglalni: Elsősorban ragaszkodni fog ahhoz, hogy a német jóvátétel leszállítása nemzetközi adósságelengedéssel kapcsoltassék össze; továbbá, hogy a szövetségesek a külföldi kölcsön előtt megfelelő ellenőrző szerveket állítsanak a német pénzügyek mellé. A továbbiakban Franciaország követelni fogja, hogy a rendelkezésére álló összegeket elsősorban Franciaország elpusztított területeinek ujra- fölépitésére fordítsákPoincaré tehát a francia adósságok elengedését fogja kérni- A kérést azonban máris elgáncsolta Lloyd George, mert egy ma éjjel érkezett szikratávirat arról ad számot, hogy Anglia jegyzéket intézett Franciaországhoz, Olaszországhoz, Jugoszláviához, Görögországhoz, Romániához és Portugáliához, amelyben kijelenti, hogy miután az Egyesült-Államok az Angliának kölcsönzött 859 millió font sterling visszafizetését követeli, Anglia is kényszerülve van a szövetségeseknek kölcsönzött 1098 millió font sterling visszafizetését kérni. A jegyzék hangoztatja, hogy az angol kormány csak nagy sajnálattal adta föl az összes jóvátételek és hadiadósságok törlésének gondolatát, de kénytelen volt erre, mivel nem fizetheti ki Amerikát úgy, hogy egyidejűleg a szövetségesek adósságait elengedhetné. A jegyzék a továbbiakban kifejti, hogy Anglia csupán oly összeg megfizetését óhajtja, amely Anglia számára lehetővé tenné, hogy amerikai adósságait megfizethesse. Ez az angol jegyzék teljesen ködbe borítja a kibontakozás útját. Teljes bizonytalansággal nézhetünk az augusztus 7-iki londoni terminus elé, az európai nyomorúság és katasztrófa orvosságát, úgy látszik, nem fogják Londonban összekotyvasztani. Marad minden a régiben, két világ marad Európában: a telhetetlen győzők és a haldokló legyőzőitek világa! Poincaré vasárnap utazik Londonba. Berlin, augusztus 2. (Saját tudósítónktól.) Az United Telegraph jelenti Párisból: Lloyd George meghívására Párisból megérkezett a válasz, amelyben közük a londoni külügyi hivatallal, hogy Poincaré vasárnap elhagyja Párist és hétfőn a Lloyd Georgeval folytatandó beszélgetésekre Londonba érkezik. Párisi diplomata körökben még nem tudják, hogy augusztus 7-én kizárólag a jóvátételi kérdéssel, vagy pedig a szövetségesek külügyi politikájával is foglalkozni fognak. A Petit Journal jelenti Londonból, hogy Olaszországot Demartini követ és Giannini pénzügyi delegátus fogják képviselni. Miit! ®z eurépai alantok péMiÉieirii. Berlin, augusztus 1- (Saját tudósítónktól.) Nitti volt olasz min-:.'.;: Tageblatt tegnapi számában vezércikket irt, melyben kifejti, hogy Anglián kívül, amely nagy áldozatokat vállalt, Európának egyetlen volt hadviselő állama sem érte még el költségvetése egyensúlyát. így Ausztriában, Magyarországban, Lengyelországban stb- az állampapíroknak semmi értékük sincsen- A szabad mozgásában megbénított, méltóságában nap-nap után megalázott Németország pénzügyi helyzete hihetetlenül paradox- Mig 1913—14-ben a német birodalom kiadásai nem érték el az 5 milliárd márkát, addig 1921—1922-ben a költségvetés 244 milliárdra emelkedett, amelyből 132 a birodalom belső életföltételeinek fedezésére szolgált, 112 mil- liárdot pedig a külső kötelezettségek teljesítésére kellett fordítania- Az 1922—23 pénzügyi évre a költségvetés 337 milliárd márkát tesz ki- Minden kétségen felül áll, hogy a német pénzügyek teljes romlását a versaillesi békeszerződés okozta s elsősorban az a mód, ahogyan a szerződést a jóvátételi bizottság a gyakorlatban keresztülviszi. A szerződés megteremtőinek szándéka az volt, hogy Németországot letiporják, megfojtsák és lehetőleg szétdarabolják. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a győztes államok pénzügyi viszonyai is nap-nap után rosszabbodnak. Franciaország hadiköltségvetése túllépi valamennyi állam ez évszázadbeli kiadásait. Mindmáig e roppant kiadásokat részben Németország viselte, de világos, hogy e kiadások mellett külön még jóvátételeket is nem fizethet s igy Franciaország vállára hárul a katonai terhek fedezése. Franciaország államadóssága egyre nő- Az utolsó évek deficitje 15 milliárd franknál is többOlaszország igyekezett a bevételeket fokozni, azonban a kiadásokat még mindig nem csökkentették s a junius 30-án záruló költségvetési év 6 milliárd líra deficittel zárult Viszont Olaszország tudja, hogy a kártérítésektől nem remélheti pénzügyi helyzetének javulását. Egyes egyedül Anglia ismerte fel a szigorú pénzügyi gazdálkodás szükségét- Az összeomlott valutájú államok költségvetései fantasztikus számokat mutatnak. Lengyelországban 1920-ban az állami kiadások 60 milliárdról 232 milliárdra emelkedtek s állítólag 1922-ben elérték az 591 milliárdot- Európa kontinentális államainak péazügyei külpoitikájukkal függnek össze, a nemzetközi vonatkozások azonban még mindig a háború jegyében jöttek létre. Bizonyosra vehetjük, hogy Európa és Amerika jelenleg oly termelési mennyiséggel rendelkezik, amely a fogyasztóképességét sokszorosan fölülmúlja. Bizonyos, — mondja végül Nitti — hogy az európai államok gazdasági zavarai azért nem rendeződnek, mert a háborús szellem semmit sem vesz- . tett erejéből. Abban az általános őrületben, amely ma Európában uralkodik, csupán egy reménység van: hogy az angolszász államok, amelyek a háború sorsát eldöntötték, végül megindítják a béke politikáját s a békét ugyanolyan erőszakosan fogják diktálni, mint ahogyan annak idején a győzelmet diktálták. Az emberiség csak ebben az esetben szabadulhatna meg az újabb szenvedésektől. Pongrác a kamrában koromfekete, hófehér báránybőrrel bélelt sapkát forgat. Nagy körmével a göndör gyapjak közt kapirgál, ráfuj a sapkára, kifordítja, befordítja, ráhúzza az emiberfejalaku formára. A forma a sok szegtől — a sapkát lefeszítve tartották ezek — lyukacsos, mint a kerek szűrő. Furán vigyorog a fafej a szép uj sapka alatt. Féregjárta koponya, szép uj sapkával díszítették ... —Pongrác, vén bolond Pongrác, nem hallod-e, hogy itt vár a leves? Mind felissza az aprítás a lét. Eleszi előled a levest a — kenyér. Mondtál valamit, Pongrác? Nekem beszélhetsz, hogy nem vagy éhes ... Mivel laktál jól, talán sapkával, mint a molyok... A molyok akkorára híznak a sapkáidban, mint a Fáyék ökre... Nem baj, majd hízott m lyokat árulgatsz báránysapkák helyett... Mondom neked, Pongrác, gyere ki... A sapka letevődött a többi mellé a sorba. Hatvanhárom darab állott egymás mellett. Guggoltak a kamra földjén, mint az elátkozott katonák, szép sorrendben. A test alámerült az ingoványba, csak a fej látszik még ki. A fekete fejek mereven dermedeznek a sapkás-generális előtt... — Hallod-e, Pongrác, az ajtód elé borítom a levest. Megeszi a föld, ha neked nem kell. Kis motozás, csoszogás, ember kijön a kamrából. Az asztal végére ült, a kanalat a kék abrosz csücskébe törölte — rossz szokásból. A tányért nem húzta közelebb, az asszony tolta elébe. Zsörtölődött. — Az abroszom minden nap telecsöpögteti. A kanalak tétován kotorásztak a cseréptányérban. Ingadoztak a kezek, mint a gondolatok, ha nem tudják, mibe kapaszkodjanak. Ült a két öreg ember szemközt egymással a néma házban. A falu csendes volt még, csak ők ültek ott az asztalnál. A nyitvamaradt kamraajtón kibámult a kuporgó hatvanhárom fej. A két kanál egyszerre siklott ki a ráncos kezekből. Krákogtak, hápogtak ... — Azt gondoltam, — kezdte Pongrác és olyan szokatlanul esett ki a szájából a szó — azt gondoltam ... — No lám, te még gondolkozol, Pongrác.., Én azt hittem, hogy az eszed is kiszáradt, mint a kút, amelyikből nem meregetnek... — Mégis csak ki kellene írni megint... Hat év óta nem fordult erre a beszéd, de az asszony mégis tudta, hogy ahhoz a sebhez nyúlt, az ember, amit eddig takargatott előtte. — Hisz nem ártok én avval se Istennek, se embernek, ha ki van irva... Egy kis darab papirosra ráírom plajbásszal, oszt oda lehet szegezni az ajtóra ... — Felőlem Írja, szögezze ... És Pongrác kétségbeesetten diilöngöző betűi odakerültek a rozogar ajtófélre. „It kapható Hatvanhárom Sapka... van kiseb meg van Embernek való is van báránybőr meg van Valódi Szilszkin Olcsó Árak... Isten hozta tesék Beljeb jönni...fí A fehér cédulát lobogtatta a szél, mint az egykor hires, de ma már düledező csárda büszke cégérének fakult, utolsó foszlányát. Pongrác három lépést hátrált, megállt és úgy nézte ... Kis vártatva előkereste bepók- hálódzott pipáját, letisztogatta. Odament az asszonyhoz, megböködte a vállát a mutató ujjával. Akkor már az agyara közt hencegett a pipa. Kettőt szippantott, lenyelte a torkára szaladt port és kezeivel olyan mozdulatot tett, mint mikor gyufát gyújtanak. Pongrácné háromszor keringte körül az urát, mint a csudát szokás. — Ni, e meg feltámadott! Tán csak nem gyújt rá?!... — Ühüm ... — Mi ütött bele!? Hat éve mán, nem pipál? Pongrác csak integetett a kezével. — Azt akarja, hogy most én kotorjam elő azt a százesztendős dohányt és én adjak hozzá gyufát? Mi? — Ühüm... — De azelőtt dolgozott, most meg.., — Most megest dolgozni fogok. — Megháborodott? — Nem én. — Aztán mi jutott eszébe? — Megint kint a cégem... Ha van hívogató, majd akad belépő is... Ezt én jobban tudom, asszony, ebbe nem kell beleszólni... Én dolgom ez... Másodszor nem fogsz belőlem bolondot csinálni... He ... Amíg élek, a cégem kintmarad ... Akarom tudni, hogy miért élek ... Akarom, hogy legyen várni- valóm ... Meg reménységem ... Én mindig is várakoztam egész életemben,... no ... Dolgozok és várok ... Mikor már égett a pipában, görnyedezve, kivörösödve, szuszogva hurcolta ki a napra a sapkafejeket. Lerakosgatta őket katonás rendbe, közéjük ült és vékony, rövid nádvesszővel verdeste ki belőlük a penészt meg a port. Amint lankadatlan iitögetett, olyanok voltak a napon ülő, szortyogó pipáju ember mozdulatai, mint a haldokló utolsó rángatód- zásai. Pongrácné ott állt az ajtóban és amig elnézegette, két kövér könnycsepp gördült le ráncos arcán. Letörölte és mint régen — régen, kiszólt: — Nem győzöm ennivalóval, hé sapkásmester, ha annjwt dolgozik...
