Prágai Magyar Hirlap, 1922. július (1. évfolyam, 32-49. szám)
1922-07-20 / 40. szám
A magyar iskolák Sziovenszkúban és Ruszinszkóban, Prága, julius 19(Pl.) A magyarságra Mohács óta még sohasem virradtak oly nehéz napok, mint amilyeneket most zúdított rá a sors keze- A Csehszlovákiába, Romániába és Jugoszláviába bekebelezett magyarság létét megsemmisülés veszedelme fenyegeti, mióta a világháború győztesei elszakították a vihartépte ősi törzsétől. Politikai jelentőségének csak félig- meddig is megfelelő érvényesülését megakadályozzák a hatalmasok, úgy hogy politikai súlya messze alatta marad annak a számnak, annak az erőnek és annak az erkölcsi és kulturális értéknek, amelyet képvisel. A Szlo- venszkóban és Ruszinszkóban élő millió magyar romániai és jugoszláviai testvéreivel együtt a lét és nem lét kérdése előtt áll. A viszonyok — sajnos — nem olyanok, hogy arra lehetne számítani, hogy a mostani helyzet hamarosan megváltozik és hogy a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság a közeljövőben ebben az államban oly befolyást fog magának szerezhetni, amely a megsemmisülés veszedelmét megszüntetni képes volna- A Prágában székelő miniszterelnöktől kezdve a legkisebb magyar községben szolgáló csendőrig a hatalom egész szervezete azon van, hogy a magyarság szervezkedését megakadályozza, hogy minden politikai megmozdulását megbénítsa, hogy a hozzátartozókat nemzetüknek tartozó hűségűkben megingassa és hogy a magyarságot teljesen védtelenné és szegénnyé tegye. A nyílt és burkolt terror ezer eszköze ezt az egy ördögi célt szolgálja. Ha ennyi balszerencse közt mégis rendületlenül álljuk és tovább is állni fogjuk a ránk kényszeritett politikai küzdelmet, úgy erre nekünk az a hit ad erőt, hogy a magyarság anyagi és szellemi kultúrájának kincsesháza annyi értéket rejt magában, hogy érte küzdeni érdemes és viszont, hogy ez a kultúra azokat, akik az emlőin nevelkedtek, újra és újra meg fogja erősíteni, mint ahogy An- teusz — ha elfáradt — újabb és újabb erőt merített a földből, amelyből született. A mi kitartásunknak a forrása az a tudat, hogy addig, amig a Kárpátok bércei alatt a magyar szó és a magyar dal el nem némul, amig az emberek százezrei magyarul Írnak és magyarul olvasnak s amig a magyar gazda, a magyar iparos, a magyar kereskedő, a magyar munkás és a magyar értelmiség szerény kézzel és higgadt aggyal munkálja az ősi kultúrát, addig a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság élni fog, mert élni akar. Ezt azonban jól tudják azok is, akik a magyarság pusztulására törekednek- A gyökerében támadták meg azért az évezredes fát, hogy elszáradjon, elpusztuljon- A kultúránkat akarják először elsorvasztani, hogy azután az egész teste elrothadjon. És ha a felnőttek leikéből nem ölhetik ki a magyar szellemet és a magyar érzést, amelyet a magyar kultúra csöpögtetett beléjük, azért a gyermekeket akarják elidegeníteni a magyarság családjától- Főleg arra törekesznek, hogy a jövő nemzedéknek ne legyenek vezérei és ne legyenek tanítói. Azért tették a kezüket elsősorban a középiskoláinkra, a tanitóképzőinkre és a főiskoláinkra, mert úgy számitanak, hogy ha nem lesznek tanáraink, ügyvédeink, tanítóink és hivatalnokaink, vagyis ha nem lesz vezető értelmiségünk, akkor a magyarság ellentállása is vészit a régi erejéből. De nem állottak meg ott, hogy iskoláinkat bezárták, hanem még ennél is tovább mentek: meg akarták mérgezni a gyermekek jóra is, rosszra is oly nagyon fogékony lelkét. A megmaradt kevés magyar iskolában is oly szellemet igyekeznek beoltani az ifjúságba, amely mindennek nevezhető, csak magyarnak nemA magyar iskolaügy súlyos helyzetéről már sokat irtunk. Legfájóbb sebeinket azok az ütések okozták, amelyek az iskoláinkat érték. Mennyi virágzó kulturintézet pusztult el rövid négy esztendő alatt- Mennyi évtized fáradozása veszett kárba- Fáj a szivünk, ha arra gondolunk, hogy a pozsonyi egyetemen, amely a magyar kulturmunka végvára volt, most meg sem tűrik a magyar szót. Beleremeg a szivünk, ha eszünkbe jut, hogy a Selmecbányái főiskola, amely valamikor az egyetlen és az első erdészeti és bányászati akadémia volt széles e világon, azután a híres eperjesi Thököly-kollegium, éppúgy, mint a kassai gazdasági akadémia ma már nem művelheti a tudományokat. Nem akarunk még gondolni sem arra, hogy a kassai jogakadémia halálos ítéletét is aláírták már. Azután mennyi középiskolát zártak már be és menynyi gimnáziumban és reáliskolában akarják fokozatosan beszüntetni a magyar oktatást- Virágzó ipari, kereskedelmi és gazdasági iskolákat szüntettek meg és nem engedik meg azt sem, hogy magyar iskolát végzett tanítók tanítsák gyermekeinket. Sok ezer magyar ember iszonyú küzdelmet folytat azért, hogy gyermekei megtanulhassák a magyar betűvetést, hogy egyszer majd, ha elszakadnak a szülői háztól, öreg szülőjüknek az ő nyelvén Írhassanak levelet. Néha-néha úgy hisszük, hogy mindez csak egy rossz álom, egy rettenetes lidércnyomás, mert nem tudjuk elhinni, hogy azok, akik egy magasabb kultúrát Ígértek, eddig csak a kulturértékek pusztításában tudtak nagyok lenni. Annál nagyobb a csalódás, ha a keserű valóság arról győz meg, hogy amit láttunk, az nem volt álomlátás, de maga a keserű, rideg valóságIrtózatos sebeket ejtettek rajtunk. így ez nem mehet tovább, mert különben belepusztulunk. Valamit előbb-utóbb tennünk kell a vérveszteség ellen. Hiszen eddig sem voltunk restek. Minden községünk és minden városunk feltárta a maga sebeit. Mindenki igyekezett meggyőzni a hatalom urait, hogy ne folytassák ezt a kegyetlen hadjáratot, mert nemcsak mi, hanem a kulturjavaitól megfosztott állam is megadja az árát. A legtöbb próbálkozás és minden tiltakozás eddig meddőnek bizonyult. Nem hallgattak meg bennünket. Nem törődtek a tiltakozásunkkal. Talán azért, mert úgy látták, hogy az ő rendszeres haditervüket részleges, helyi akciókkal nem tudjuk ellensúlyozni. A szervezett támadás ellen csak a szervezett védelem segíthet. Szükséges, hogy minden magyar ember és minden magyar iskola tudja, hogy abban a pillanatban, mikor jogtalanul megtámadják, egymillió magyar ember eg3^ szálig a védelmére kél. Erre, föltétlenül :el kell szánni magunkat. Ki kell építenünk a védelmi szervezetünket. Minden iskolaügyi anomáliát azonnal be kell jelentenünk losonci központi irodánk kulturális referensének, akinek az irodáját s tevékenysége körét viszont egyre ki kell szélesítenünk és ki kell bővítenünk. Gondoskodnunk kell arról, hogy az iskolaügyünkre vonatkozó minden kívánságot a központi kormányhatóságokkal haladéktala- lanul közöljük és őket arra bírjuk, hogy az alsófoku tanügyi hatóságok túlkapásaival szemben megvédelmezzenek bennünket. Mivel kisebbségi jogaink gerince iskolaügyünk csorbittatlansága, szükség esetén a külföldi sajtó utján a világ közvéleményét is kell tájékoztatni az iskoláinkon elkövetett jogtalanságokról és minden pillanatban készen kell lennünk arra, hogy kisebbségi jogaink legfőbb őrének: a népszövetségnek tárgyilagos és világos képet adhassunk iskolaügyünk állapotáról. Rendszeres uunkát kell végeznünk minden községben és rendszeres tevékenységet kell kifejtenünk Pozsonyban és Prágában. Végül pedig elő kell teremtenünk azokat az összegeket, amelyek nélkül ennek az átfogó munkának az elvégzése lehetetlen ség volna. Az iskolák nyári szünetének még hátralevő részében a szlovenszkói és ruszinszkói nagyobb városok társadalma népgyüléseken fogja kinyilvánítani abbeli elhatározását, hogy iskoláit: nemzeti kultúránknak és így nemzeti létünknek alapköveit körömszakadtáig minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja védelmezni. A vasárnapi rozs- nyói impozáns népgyülés után minden vasárnap más város lakossága fog megmozdulni. A legnagyobb örömmel üdvözöljük ezt az akciót és meg vagyunk róla győződve, hogy Kassa, Ungvár, Léva, Losonc, Érsekújvár, Komárom, Rimaszombat, Pozsony és a többi város lakossága is oly lelkesen fog benne részt venni, mint Rozsnyó városának közönsége. Az akció sikerre azonban csak úgy számíthat, ha minden magyar embert felekezetre és osztályra való különbség nélkül ebben az egy kérdésben föltétlenül az az akarat hatja át, hogy addig nem nyugszik, amig iskolaügyünk legalább megközelítőleg olyan helyzetbe nem kerül, amelyet a kultúra érdekei megkívánnak, a jog, az igazság és méltányosság megkövetelnek és a békeszerződések biztosítanak- A magyarság akciójával párhuzamosan bizonyára a szlovenszkói németség is megmozdul, mert hiszen neki is számos jogos panasza és számos eddig ki nem elégített iskolaügyi követelése van. A magyarság kebelén belül pedig remélhetően a szociáldemokraták és egyáltalán a szervezett munkásság képviselői is minden erejükkel a magyar iskola védelmére fognak kelni Iskolaügyünk nem egy társadalmi osztály magánügye; a munkásság talán még jobban van benne érdekelve, mint a többi osztály, mert ő nem teheti meg azt, hogy messze földre küldje, vagy pedig házitanitóval taníttassa a gyermekeit. A kultúra szűz talaján az osztályérdekek nem csaphatnak össze, mert a kultúra minden osztályon felülemelkedő közös érdeke mindnyájunknak. A rozsnyói nép- gyülésen a munkásság is résztvett. Ez annak a bizonyítéka, hogy a munkásság átérzi, hogy iskoláink pusztulása mindnyájunkat megfosztana legegyetemesebb emberi javunktól: a kultúrától, minden haladás legfontosabb eszközétől. 1ÁM€A Holdas este. Irta: Zsoldos László. A sápadt család — anya és öt kicsiny gyermeke — szomorúan ülte körül az asztalt a fütetíen, szűk szobában, amelynek ablakán az ólomszinü felhők mögül nem tudott, de talán nem is akart lemosolyogni a téli délutáni nap- Az asztalon bögréket szorongattak az apró kezecskék, mert a legnagyobb Teszlányi-gyerek, a tízéves Palkó, épp az imént hozott föl a kávémérésből egy liter forró fekete kávét, amire utolsó tizenkét koronáját szedte össze jobb napokat ért pénztárcájából a jobb sorsra érdemes, hivatalát vesztett, szegény, menekült vármegyei levéltárnok méla tekintetű, lesoványodott, szőke felesége. Teszlányi, a menekült levéltárnok ez napon reggel úgy ment el hazulról, hogy délre a föld alól is előteremti a pénzt az ebédre, mivelhogy a család már harmadik napja tengődött vizen és kenyéren, — „csak reggelizzetek, csak reggelizzetek nyugodtan*1! — szólt vissza az ajtóból is, amikor elrohant; de az óvatos asszony reggelire biz* mégis csak az utolsó kenyérdarabokat osztotta szét az éhesen követelődző szálacskák között- — És lám, apuka csakugyan megint nem jöhetett haza ebédre és újra nem hozhatott semmit, — magyarázta most délután uzsonnaidőn az ebédhiányos apróságoknak — s milyen jó, ugy-e, most ez a jó meleg kávécska, gyerekek? Azok mohón hörpintették ki a meleg fekete löttyöt- Aztán Emmike nagy koppanássai tette vissza a teritetlen asztalra a bögrét, és: — Ugy-e, anyukám, egyszer tejecske is volt? — sóhajtott mohón a maga ötéves kis bánatával. — Amikor még otthon voltunk, — tóditotta a másik. — És még nem kergettek ki az oláhok, — magyarázta kávéhozó Palkó, miglen a hét esztendős Manci busán nógatta, aranyfürtös fejecskéjét, csöndes fájdalommal suttogva: — És cukor is volt benne, nem az utálatos zacherlin (már ahogyan megvetően nevezte a sacharint). Aztán valamennyien egy pontra néztek, az asztal üres közepére, ahol különböző titkos jelenések tűntek föl mindegyikéjük sóvár szeme előtt. Emmike habos kávét látott süteménnyel és igazi tejszínhabbal, a másik egész tál diós kalácsot, Margitka halomnyi finom szaloncukrot lila meg rózsaszín se- lycmpapirban, a negyedik almásrétest (mert- ' hogy különösképpen azt kedvelte), Palkó töltött káposztát dagadóval, a fehérképü asz-1 szony pedig — aki percekig mereven bámult a jelenések pontjára az asztalközépen — bizonyára ama rég epedett, rántott csirkecombot. Megrázkódott. Az ura jutott eszébe. Hol jár? Hogy tehet ilyent, hogy naphosszat nem jön haza, holott tudja, hogy nincs ennivalójuk? Hát férfi az, aki nem bírja megkeresni családjának a legszükségesebbet, holott az embereket és minden ismerősüket fölveti a ■ pénz- Nagyon éhes volt és a gyomrától va-! lami rettentő gyűlölet morgott a családfőre, I aki a maga gyámoltalanságában idejuttatta j őket. Teszlányi, a férj, reggel óta hasztalan kilincselt hivatalból hivatalba, irodába, bankba, kereskedésbe: nem lelt alkalmazást megint sehol, sehol- Közben három ismerősével is összehozta a véletlen. A volt levéltárnoknak mind a háromszor megremegett az ajka, hogy: — Uram, barátom, ha Istent ismersz, adj legalább kétszáz koronát, mert a családom éhezik! ••• — és a rimánkodó szavakból egyetlen egyszer sem jött ki egyetlen- egy hang sem a száján. Néhány közömbös szó, aztán elváltak egymástól s a nyomorgó családapa ment lehajtott fővel a kálvárián tovább. Otthon (bevilágított a hold a szobába) a oápadt asszonytól mesét követeltek a gyermekek az esthomályban. Teszlányiné mesélt, régmúlt időkről, tejeskalácsról, csibepecsenyéről, miközben mérhetetlen undorral gondolt a férjére, aki • . • Igen, a férjére, aki az esti holdvilágban ott álldogált az Erzsébet-hid gyalogjáróján és valami szokatlan benső didergéssel bámészkodott le az ezüstösen fodrozó Duna vizébe. — Ma már kenyerük sem volt, — ismételgette magában fogvacogva — holnap már negyvennyolc órája nem lesz kenyerükMég merőbben szúrta bele szeme két szigonyát a csillogó vizbe- Egyszerre sötéten rezgő sávokat látott az ezüst pikkelyek között s — szeme káprázott-e, vagy a Duna játéka volt? — az ezüst pikkelyek és sötét sávoktól rezgő gyermekmosolyok gyürüződ- tek odalent s a gyermekmosolyok mögött öt bájos gyermekarc: Emmi, Misi, Juci, Manci meg Palkó • • • Váratlanul beleakaszkodott a karjába a rendőr: — Mit morfondíroz itten? Le akart ugrani, mi? — Deehogy, — felelte Teszlányi s aztán szótlanul ballagtak kifelé a hídról a csillogó viz fölött. Otthon, a holdvilágos szobában most végezte be anyus a mesét, a gyerekek ásítottak és Emmike megborzongott: — Anyukám, félek... J h&ÁGfTíl y Prága, csütörtök, 1922. julius 20. Y/BpT* SSH ff ÜT ar _ mar jár JgsF ám ff mJ® Nyomdai sxerkesatőeó* d. u. 65-96. ff M aW MW B Mm MM B Kiadóhivatal 27-89. — Előfizetés: W B w mk B Mg mi Mm $1 AW ÉT M MT árak: egy évre 300 Kő, félévre 160 SL Sterstsi’iSKíSrE — SiiriíönyciTn: Hírlap, JVnha. — Főszerkesztő: DAI ITfl^AI AT A TITV A n Felelős szerkesztő: BÉLA HENRIK POLITIKAI NAPILAP FLACHBARTH ERNŐ ér.
