Evangélikus liceum, Pozsony, 1907

7 ■ezeket a roppant nagy sebességgel tovarepülő részecskéket. Ellenkező vagy más irányú pozitív áramot, amelynek sebessége ilyen vákuumcsőben igen kicsi, nem tapasztaltak. Ennélfogva a kathódsugarakat negativ elektromos áramnak kell tekintenünk, melyben a negativ elektromosság atomikus szerkezetű, arra a negativ elektromosság arány­lag véve igen nagy közök által elválasztott kis részecs­kékre van szétosztva. Ezeket az igen kicsi negativ töltésű részecskéket nevezzük elektronoknak. A kathódsugarak ezen roppant nagy sebességgel, egyenes irányban röpülő elektronokból állanak; észrevehetőkké csak akkor válnak, amikor valami akadályba ütköznek. Miután nagy az át­hatoló képességük (aluminium lemezen átvezethetők), az a vélemény, hogy kisebbek, mint az atomok, mert nem valószínű, hogy az atomok is képesek erre. E feltevés helyességéről később meggyőződhetünk. Johnstone Stoney azt állítja, hogy az atom elektromos töltése koncentrált állapotban nem oszlik szét az egész felületen, hanem egy vagy több ponton összegyűl. Heves kisülésnél ezek az izolált elektromos töltések elválnak az atomoktól s mint szabad elektromos atomok, elektronok tovább haladnak. Sebességük igen nagy, mert egyrészt felszabadultak az anyagbeli atomok hátráltató hatása alól, másrészt pedig még mindig a teljes elektromos erő hatása alatt állnak. Az elektrolízisből tudjuk, hogy az ionok töltésüket az elektródoknál átadják; az elekromosság tehát akkor, mi­dőn egyik atomtól a másikra átmegy, az anyagtól elváltán is létezhetik. A nagy mértékben megritkított gázakban egyes ionok töltése esetleg felszabadul és szabadon mozog­hat. Az egyértékű atomok ilyen felszabadított töltését ne­vezzük elektronnak, megkülönböztetésül az iontól, melyen az atomot és töltését együtt értjük. Hogy ezeknek az elektronoknak folytonos árama keletkezzék, kell, hogy a kathód körül folyton fejlődjenek elektronok. Thomson szerint az áramot a vákuumcsőben az első kathódsugarak ionizálása folytán keletkezett pozitív ionok létesítik. Ezek a kathód közvetlen szomszédságába érkezve, nagy erővel ráesnek erre, így újabb elektronok szabadulnak fel és az egész folyamat megismétlődik: az elektronok folytonosan áramlanak. A kathódsugarak léte-

Next

/
Thumbnails
Contents