Evangélikus liceum, Pozsony, 1906

De a gondviselés most is őrködött és megmentette iskolánkat a végpusztulástól. A pozsonyi iskola, a magyarhoni evang. egyház „alma mater“-e teljes kifejló'désre jut. Felső fokán egy bölcseleti, jogi és theol. tanfolyammal bővül; szervezete mintaképe lesz az ev. iskoláknak.

E szép reményekre jogosító fejlődést azonban megakasztja a XIX. század közepén a szabadságharc letiprása után bekövetkezett gyászos időszak. Miután iskolánk a Thuu- féle tanrendszert német tannyelvvel elfogadni nem akarta, elvesztette nyilvánossági jogát és a törvénytelen hatalom „magánintézetnek“ nyilvánította. Ennek dacára a tanintézet továbbra is szervezkedett. A Thun rendszerével megegyező középiskolai tanrendszer lép életbe magyar tannyelvvel. A középiskola nyolc osztályúvá lesz, a melyben tiz tanerő működik. 1855-ben új, immár harmadik épületet kap.

A tudományok foly’tonos fejlődése és bővülése következtében már 1857-ben az eredetileg egységes szervezetből kivált az elemi iskola és önállóan szervezkedett; 1882-ben pedig a theol. fakultás vált külön és mint a magyarhoni ág. h. ev. egyetemes egyház theol. akadémiája folytatja áldásos működését. A régi líceumból most már csak a nyolc osztályú középiskola maradt meg.

IJjabb korszakalkotó fordulat állott be líceumunk történetében 1894-ben, Ez évben egyházközségünk líceumunknak az oktatásügy mai követelményei szerint való fejlesztése céljából igénybe vette az államsegélyt. Az állammal kötött szerződés értelmében a pozsonyi egyházközség egyszersminden- korra államsegélyt kapott, hogy líceuma számára új, díszes és minden tekintetben megfelelő épületet emeljen. Ezenkívül az állam azóta évenként is segélyt ad, mely első sorban a tanárok javadalmazásának rendezésére fordittatott. Fentartó egyházközségünk az új iskola megalkotásával ülte meg nemzeti fennállásunk ezredéves ünnepét.

Végül 1901. évi szeptember hó 5-én nyilt meg a liceumi internátus, amely ép úgy, mint az új iskolai épület felejthetetlen b. emlékű Günther M. Vilmos felügyelő fenkölt szellemének lesz mindenha hirdetője.

Mélyen tisztelt ünneplő Közönség! Intézetünk 300 éves, viszontagságos, de minden egyes lapján tanulságos történetéből láthatjuk, mily szép és magasztos feladat, ha valaki minden erejét a közjónak szenteli, ha az emberiség legszentebb érdekeit hathatósan előmozdítja, ha önmegtagadással áldoz a szeretet oltárán még akkor is, a midőn minden oldalról veszélyek fenyegetik.

Szeretett, nemesszivű pozsonyi egyházközség, a kinek közvetlen oltalmában már oly hosszú ideje részesülünk, hadd mondjak hálát láuglelkű, csüggedést nem ismerő buzgóságod- ért! Valóban képtelennek érzem magamat, hogy számos és