Evangélikus liceum, Pozsony, 1904
I. Michaelis Vilmos. 1825—1905. armad ízben immár gyászjelentéssel kell kezdenünk évi értesítőnket. A halál kérlelhetlenűl szedi el tőlünk azon férfiakat, kik liceumunk anyagi és szellemi felvirágoztatásán fáradoztak és ebbeli fáradozásukban elévülhetetlen érdemeket szereztek maguknak. Ez évben Michaelis Vilmos, liceumunk nagyhírű rektora költözött el az élők sorából, ki 1905. évi január hó 11-ikén éjjeli fél három órakor hunyt el hosszas, kínos szenvedés után, mély gyászt hozva fiaira, egyházközségünkre, líceumunkra, számos barátaira, tisztelőire. Michaelis Vilmos az 1829-ik évben február hó 21-én Pozsonyban született, hol atyja polgári szabómester és evang. egyházfi volt. Elemi iskoláit, gymnasiumi- és bölcseleti tanulmányait a pozsonyi ág. hitv. evang. líceumban végezte, ugyanitt egy évi jogi és két évi theologiai cursust is hallgatott. Theologiai tanulmányait folytatta a bécsi evang. fakultáson 1849-ben és ugyanazon év telén letette Pozsonyban a theologiai candidaticumot. Majd történelmi, bölcseleti és classica-philologiai tanulmányok végett meglátogatta a berlini, göttingai és bécsi egyetemeket, miközben másfél éven át házi nevelő is volt Rosen- feld Lajos csász. kir. pénzügyi tanácsosnál. 1853-ben a pozsonyi evang. egyház líceumához rendes tanárnak válasz-