Evangélikus liceum, Pozsony, 1903
24 részükön van az igazság, Gyöngyvér felkapja Ildikó szavait és sokkal élesebb élükre állítja, mint mondták. „Sohse vénezz engem, szólt erre Budáné, Halkabban előttem kegyelem-királyné,! Azt se tudom mellyönk korosabb egy nappal, Vagy azt se, magáánl ki beszél íútabbal.“ Evvel már tetőpontját érte el a pörpatvar, szerencsére odajön a két király és az asszonyok indulatossága könnyben olvad fel. Őket is összebékitik. „Ámde mikép sírást ha gyerek elhagyja, Sajog a két asszony szíve indulatja. Mosoly ül a szemben, csevegés a szájon, De nem óhatják, hogy odabent ne fájjon.“ Magában is élesen megrajzolt jelenet, de az egész költemény cselekvényére nagy jelentőségű, mert az összebékí- téssel nem veszik elejét a haragnak. Az összetűzésben vesztes Gyöngyvér is Etele ellen tüzeli férjét és evvel Detre malmára hajtja a vizet. A cselekvénynek különböző indokból eredő két szálát így vezeti egy irányba Arany. A vadászat leírásának élénkítésére is vett át Arany a „Nibelungenlied11 -bői egy jelenetet. Mint Siegfried (XVI. Abenteuer), úgy fékez meg Etele egy vad medvét és gúzsba köti. De ez a főcselekvény szempontjából alárendelt jelentőségű. Aranynak öt főszereplője közül már egyedül Etelén fordúl meg a békés összetartás lehetősége. Ha ő is megfeledkezik magáról, kikerülhetetlen a véres összeütközés. És nemsokára úgy is fordulnak az események. Hadúr kardját megtalálja egy pásztor gyerek, ugyanaz, amit Etele álmában látott. Neki adják a húnok s ez az isteni küldetés hitében erősíti meg. Most már nincs tekintettel tetteiben Budára. A külső elszakadáshoz mégis a két királyné másodszori összetűzése adja meg az indító okot. Etele neje fia, a kis Aladár oldalára köti a kardot, Aladár kifut vele, megbotlik és elesik. Ezt látja Gyöngyvér, odarohan s szemére veti az anyának gondatlanságát. Ildikó sem türtőzteti magát tovább. „Ne nyúlj a fiamhoz. . . . Ne taníts gyermekkel te bánni, te meddő'.“
