Evangélikus liceum, Pozsony, 1903
23 dévaj megjegyzéseit még könnyebben tűrné, de mikor öccse odaszól: .. . „Bátya ne felejtkezz ! Gímekbó'l amoda könnyű vadat ejthetsz.“ e szavak éle nagyon is elevenére talák Felocsúdik s bölénybikára „viszi jó fegyvere lángját.“ Egy bika megöli lovát s Buda estében a ló alá kerül, a vad rárohanni készül. Mint a villanyos szikra, úgy rázza meg Etele egész valóját a gondolat, ha most bátyját sorsára hagyná, megszabadúlhatna tőle s a világ nem, csak lelkiismerete vádolhatná. Pillanatnyi, de isszonyú harc után mégis győz lelkében a jóindulat, a megmentett Buda öccse nyakába borulva ellágyultan rebegi: „Soha, soha!“ Mialatt a két király már-már ernyedő barátságát új, erősebb szál fűzi össze, a két királynéval éppen az ellenkezője történik. Az első találkozás óta itt állítja megint egymással szembe a költő. Két sólymukat egyszerre eresztették fel a levegőbe s Ildikóé széttépi Gyöngyvér madarát. A jelenet önkénytelenül Kriemhild álmát juttatja eszünkbe a „Nibelungenlied“ első énekéből. A királyleány azt álmodta, hogy kedves sólymát két keselyű széttépte, anyja úgy magyarázza az álmot, hogy a sólyom a lány kedvese, a két keselyű pedig ellenségei, kik megölik s a költeményben csakugyan valóra válik a magyarázat. Ügyes kiinduló pont egy nagy cselekvény elmondásához. A két madár harca különben Homérosz óta nagyon gyakran használt motívum. Rendkívül jellemző, hogy Arany e magában jelentéktelen esetet hogy kiaknázza. Gyöngyvér ezt az alkalmat felhasználja, hogy a szíve gyökerén rágódó boszuságon túladjon. Ildikóra támad, mintha csak 5 ölte volna meg sólymát. S ha képlegesen vesszük a két madarat, mely két férfit jelent, mily megdöbbentő hatású az ő szájából hallanunk: „Sólymomat a sólymod ime legyilkolta!“ Anélkül, hogy tudná, a jövőt rajzolja elénk. Ildikónak is felfor a vére a másik túlzására, „Ne sikoltozz őrült — éles szava csenge — Nem vagy mai gyermek, se leányzó gyenge.“ Mint a haragos asszonyok szokása, kiknek amellett valami homályos sejtelem tán azt is súgja, hogy nem az ő
