Evangélikus lyceum, Pozsony, 1902

7

„Pozsonyi Iparbank“ pénzintézet megalakításának az eszméje. Megalapításában Kámorinak is része van, az alakuló közgyűlés jegyzőkönyvét ő vezette. A csalódások, melyek őt később érték, mindinkább visszavonultabbá tették, kerülte a társaságot, az embereket.

Kámori nagynak indult életpályája kietlen, sivár szirtek között, tévelygő útvesztőben tűnik el. Azonban rengeteg munkaereje, lángoló szeretete a tudományok iránt több elismerést, méltányosságot érdemelt volna, mint a mennyiben az életben része volt. Hogy munkássága nyomokat nem hagy maga után, annak oka nemcsak ő magában, de a korban is volt, melyben élt és munkálkodott. Halála váratlanul következett be, jóllehet hosszas, súlyos kór előzte azt meg. De elzárkózott természete még az orvosi segitségben is bizalmatlankodott; gyógyulást nem keresett. Születése 73-ik évforduló napján (1903. febr. 6-án) helyeztük örök nyugalomra. Temetése engesztelőén, jólesőleg igazolta, hogy a hála és az elismerés mégsem halt ki még teljesen a szivekből. A megboldogult tudós két rokonán kívül számos jóbarátja, ös- merőse és tisztelője jelent meg a temetésén, hogy az elköltözött, az életben gyakran félreismert ember utolsó útján végtisztességet tegyen. A theologiai akadémia és a lýceum tanári kara és ifjúsága testületileg vett részt. Trsztyenszky Ferencz, pozsonyvárosi főesperes tartotta a gyászbeszédet. A korinthusiakhoz írott I. levél 15. részének 49. versét alapigéűl véve, megható beszédben emlékezett meg Kámori munkásságáról, kiemelve annak nemzeti voltát. Hogy a hír szárnya nem hordozta őt oly messze vidékre, mint korának más keleti tudósait és kutatóit, annak oka nem a tudós másokénál kevesebb tudásában keresendő, hanem magának a megboldogultnak szavai szerint abban, hogy „magyar tudós volt“. Ezen igaz szavak elhangzása a koszorúkkal fedett koporsó felett igazságot, elismerést szolgáltattak annak a Kámorinak, a ki bár sokszor félreismerve, kigúnyolódva, a magyar nemzeti tudomány előbbrevitelén fáradozott. Nyugodjék békében!