Evangélikus lyceum, Pozsony, 1902

Kossuth.

Születésének százados évfordulójára irta és a lýceum ünnepén szavalta Hamvas József.

Népek viharja, zúgó fellegéből Országok földjét vérrel áztató,

Pihent korunknak megmaradt regéül; Beszéli márvány, festmény és a szó.

Mi benne eszme, kincsünk lesz örökre.

De testi volta hant alatt pihen. Fájdalmasan tekint le a rögökre A holt hősökért könnyes honfiszem.

S a legnagyobb, a véres zivatarnak Fellegtorlasztó, dörgő istene,

Ő is pihen. Megnémult ajka hallgat.

Egész kora ott lenn pihen vele. így halt ki egykor csendes elmúlásban Az Olympus, az antik szép világ, így merül el az idők folyamában A piramis úgy, mint a kis virág.

De bárha az Olympus néptelen lett S az istenek rajt nincsenek sehol,

Az örökszépet másutt ne keressed,

Művész, ha ihletedben álmodol.

így, bár Kossuth megszűnt közöttünk lenni,

Sírján zizeg a megszáradt avar,

Ne mástól tanuld a hazát szeretni.

Csak ő vezessen tégedet, magyar!