Evangélikus lyceum, Pozsony, 1899

Dr. Beöthy Zsolt, első eszthetikusunk, öt fontosabb asso- ciátiót különböztet meg, ú. m.: jelentető, kiegészítő, alakitó, hasonlító és elevenítő képzettársulást*)

Nekünk jelen alkalommal ezek közül kettőre, ű. m. a hasonlító és elevenítő képzettársulásra van szükségünk. A hasonlító képzettársulás jelentősége abban áll, hogy „a szemlélt vagy képzelt dolgoknak képéhez, tehát a szemléleti vagy képzeleti képekhez fűződnek olyan képzetek, a melyek az associátiót megindító képpel valami rokonságban vannak, hozzá akár tartalomra, akár valamely vonásra vagy jellemre hasonlítanak. Abban a hatásban, a mely egy ilyen associátiót megindító benyomásra támad, természetesen ezeknek a hasonlító képeknek több vagy kevesebb, ilyen vagy olyan részük lesz.“ (Beöthy.) Ez a hasonlító képzettársulás az alapja a költői előadás legjellemzőbb tulajdonságának, az ú. n. képes beszédnek, mely lehet hasonlat, összevont hasonlat (metaphora) és allegória.

Ilyen associátióval kezdődik Arany Toldija. Mikor ugyanis Arany Toldi Miklósról kezd írni, képzelete előtt áll ez a hatalmas testű, izmos magyar legény, a magyar alföld szülötte, maga előtt látja őt az óriási távolságban is, Nagy Lajos korában, teljes fenségében, mely időbeli távolság alakját még csak nagyszerűbbé teszi. Miklósnak ez a messze távolban, a maga teljes fenségében feltűnő alakja egy hozzá hasonló nagyszerű, fenséges alföldi képet támaszt fel a költő lelkében: a pásztortűz képét, mely úgy ragyog a sötét éjszakában, mint Toldi képe az időnek nagy messzeségében. S így e gyönyörű sorokkal kezdi Előhangját:

Mint, ha pásztor tűz ég őszi éjszakákon,

Messziről lobogva tenger pusztaságon:

*) Eszthetika. Dr. Beöthy Zsolt előadásai után kiadta Jeszenszky István 1894; az előforduló idézetek e műből vannak.