Evangélikus lyceum, Pozsony, 1899
6 kai fejtegetésre, mely az allegória lélektani magyarázására szolgál. Minden költemény a képzeteknek egész hosszú sorát tárja az olvasó elé; képzet képzethez van fűződve, képzet képzet után következik benne s olvasás vagy hallgatás közben az olvasó vagy hallgató lelkében is ugyanazok a képzetek éppen olyan sorrendben támadnak fel. Ezen képzeteknek a becse, az értéke az illető tárgyról adja meg magának a költeménynek is a becsét, értékét; szóval ezen képzetektől, a képzeteknek ezen sorától függ a költői alkotás hatása. De ezek az egyes, lelkűnkbe jutott képzetek nem maradnak meg külön állóknak. Minden képzet, a mely lelkűnkbe belejut, a már tudatunkban levő képzetek közűi egyet-kettőt, kevesebbet-többet feltámaszt, felújít, akár azért, mert talán valami belsőbb viszonyban vannak egymáshoz : hasonlítanak egymáshoz, különböznek egymástól, ellentétesek egymással vagy talán mint ok és okozat lüggnek össze stb. Ezen feltámasztott képzetek az ú. n. társult, associált képzetek, melyek szintén nagy befolyással vannak a költői mű hatására. Sokszor meg éppen csak ezek a feltámadt képzetek adják meg valamely költeménynek az értelmét és értékét, a mint az p. az allegóriában történik. A képzeteknek ezen feltámasztását képzettársulásnak, associátiónak nevezzük. Az eszthetikában s így a költészet terén igen nagy és fontos szerepük van az associátióknak. A képzettársulás az alapja úgyszólván minden eszthetikai hatásnak, mert minden eszthetikai hatásra számító műnek, legyen az szobor, kép vagy költemény, a ránk gyakorlott benyomása azon képzetektől, illetőleg érzelmektől függ, a mely képzeteket az illető mű bennünk, tudatunkban felkelt, illetőleg a mely érzelmek ezen felkeltett képzeteket kisérik, azoknak nyomában járnak. Ámde képzeteknek a felkeltése a tudatban az associátió lélektani törvényei szerint történik.
