Evangélikus lyceum, Pozsony, 1895

mely akkor nemzetiségünknek, később pedig alkotmányunknak lett védőbásnyája s végre a jelen század közepén felszabadul az elnyomott jobbágyosztály s középkori alkotmányunkat a modern parlamentáris rendszer váltja fel. Ugyanezt a haladó szellemhez való ragaszkodást tapasztaljuk az eszmék terén is. Szent István eloltja az ős isten tiszteletére vad berkekben lobogó máglyákat, a reformatio új lendületet ad nemzeti műveltségünknek s a 18-dik századbeli felvilágosodás szelleme alapjává válik ujabbkori haladásunknak. S mindez vad phanatismus, gyülölség és vérengzés nélkül megy végbe, de egyúttal mingig szorosan összeforrva a nemzet egyéniségével. Országunk István alatt Mária országává válik, a középkori keresztyén himnuszok nemzeti szenteinket hívják a veszély idején segítségül, a reformatio is más alakot ölt hazánk határain belől s az újabbkori felvilágosodás nálunk nem kozmo- politizmuszra, hanem nemzeti irodalmunk felvirágzására vezet.

De hát abhan nem kell-e csodálnunk őseink bölcsességét, hogy az Árpádok kihalta után mily mély belátással választották meg azon uralkodóházakat, a kiket a nemzet trónjára emeltek ? Az Anjouk után a Luxemburgokat, majd a Jagellókat, végre a legeurópaiabb uralkodóházat, a Habsburgokat, kiknek dicsőséges uralma annyira össze van forrva az újkortörténetével. Azonban nemzetiségéről, szabadságáról és függetlenségéről ezek kedvéért sem mondott le soha a magyar. Bocskai és Bethlen, Tököli és Rákóczy harczai s majd Kossuth lángszavára a függetlenségi küzdelem nem az uralkodóház ellen, hanem csak vérrel szerzett ősi jogaink biztosítására vívattak. És ne tekintse senki a magyart azért lázadónak, ha szívében a királya iránt való hűséggel és hódoló tisztelettel azok emlékét is kegyelettel őrzi, akik jogaiért és szabadságáért vért és életet áldoztak. Szűnjék meg végre az átkos félreértés a nemzet és ural-