Evangélikus főiskola, Pozsony, 1881

6 században is a tudományos oktatás alapja, és a tudományok különböző ágaiban mint költészetben, szónoklatban, bölcseletben bámulatos és majdnem elérhetetlen eredményeket hozott létre; nemsokára pedig abban mutatja ki termékenyítő erejét, hogy az azt művelő nemzetek anyanyelve annyim gyarapodik, hogy lassanként bármely tudomány előadására alkalmassá válik. A 18. század közepe táján már az élő nemzeteknek az ó-classicus nyelvek tökéletes mintái után gazdagított anyanyelvűk kezd a tudományos közlekedés eszköze lenni, és a classicus nyelvek terét a nemzeti nyelvek foglalják el. Ezen rövid vázlatból látjuk tehát, hogy napjainkig a classicus nyelvek- és irodalommal való foglalkozás volt azon elem, mely a magasabb szellemi művelt­ségnek életet adott, minden magasabb lélek az antik világ tiszta, egészséges levegőjében élt át egy bizonyos korszakot, és annak remekműveit választotta követendő mintákul. Vergiliust az egész középkor csodás tisztelettel illette; Shakespeare műveinek legfönségesebb tárgyait a régiségekből meríté; az angol parla­mentnek legnagyobb szónokai mindig Demosthenes és Cicero után képezték magukat. Lessing, az újabb német irodalom ala­pítója, minden lapon elárulja a régi classicusokban való jártas­ságát; a classicus tanulmányok emelték Schillert és Gröthét minden nép és kor leghíresebb költői közé. Nemzeti irodalmunk és nyilvános életünk első rangú bajnokait, Széchényit, Kazin­czy t, Berzsenyit stb. is a classicus tanulmányok képezték kitűnőkké. Nyelvünknek szónoki méltóságát, költői szellemét jobbára a latin nyelv befolyásának köszönhetjük. Ezért méltán köti szivére Kölcseynk páratlan jelességű Parainesis-ében a honfisarjadéknak, hogy tisztelje és tanulja más művelt népek nyelvét is, de főleg ama kettőt, melyen Plutarchos a nem­zetek legnagyobbikának hőseit és Tacitus a római zsarnok tetteit a történet évkönyveibe való színekkel benyomta; hogy ösmerkedjék meg a régi és újabb kor nevezetes szónokaival, de mindenek fölött ama kettővel, kiknek egyikét Athene, másikát Róma nevezé magáénak: Demosthenessel és Ciceróval. Azonban noha az ó-classicai műveltségnek ily ragyogó jelenetei tárulnak fel elénk a történelem lapjain, mégis nap­jainkban, midőn az országos és társadalmi ügyvezetés már min­denütt nemzeti nyelven foly, és a tudományos közművelődés már mindenütt nemzeti nyelven terjeszti jótékonyságát, nap­

Next

/
Thumbnails
Contents